Alex Toth

A világ leghíresebb magyar származású képregényrajzolójának a nevét csak kevesen ismerik nálunk, pedig Alex Toth igazi nagyágyúnak számít a comic book világában. A Wizard szaklap nemrégiben az amerikai képregény tíz legfontosabb rajzolója közé, a hetedik helyre sorolta.

Toth 1928. június 25-én született New Yorkban. Manhattanben, a főleg német és magyar bevándorlók lakta Yorkville munkásnegyedben nőtt fel. Apja, Tóth Sándor cigányzenekarával a magyar közösség képviseletében egyszer még Franklin D. Roosevelt elnök születésnapján is fellépett, de írt és rendezett színdarabokat, sőt, saját rádióműsora is volt. Otthon is gyakran elővette a hegedűt, a gitárt vagy a harmonikát, de a szomszédokra minden bizonnyal cimbalomjátéka gyakorolhatta a legnagyobb hatást. A mama, Mary Elizabeth pedig ilyenkor dalra fakadt. Bár az életrajzokból az ő származása nem derül ki, az ifjú Alex szőke fürtjeiből ítélve vegyes házasságról lehetett szó.

Mint minden amerikai újság, az idősebb Toth kedvenc napilapja, az ultrakonzervatív New York Daily News is komoly képregényrovattal rendelkezett. Három évesen itt fedezte fel Alex az olyan klasszikusokat, mint Dick Tracy vagy a Terry and the Pirates. Azonnal el is kezdte másolni, utánozni ezeket a figurákat, amiben nemsokára sajnálatosan már csak a mama bátorította, ugyanis a meglehetősen bohém életmódot folytató apuka lelécelt otthonról.

Alex tehetségére egyik tanára figyelt fel, az ő tanácsára jelentkezett egy iparművészeti főiskolára, ahol eleinte illusztrátornak készült. Ám óra után útnak indult, körbejárta a telefonkönyben fellelhető képregénykiadókat, és nemsokára rendszeres munkát is kapott tőlük. 15 évesen már annyit dolgozott, mint egy hivatásos rajzoló.

Az iskola elvégzése után viszonylag hamar jutott nagy lehetőséghez, amikor Sheldon Mayer leszerződtette a DC Comics-hoz. Pályakezdőként természetesen többnyire a kiadó másodosztályú címeit rajzolhatta, főként szuperhősöket és vadnyugati történeteket.

Toth hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és ekkor alakította ki egyedi stílusát. Mindig nagy tisztelettel adózott a történetnek, azt vallotta, hogy a grafika szerepe a szöveget szolgálni, semmit nem szabad belerajzolni a képbe, ami a sztori szempontjából felesleges. Példaképe egy Noel Sickles nevű illusztrátor volt, az ő technikáját alkalmazata képregényre, változatos kompozíciókkal, filmszerű kameramozgásokkal, a képeknek mélységet kölcsönző sötét árnyéktömbökkel.

21 évesen a szakmán belül már a legnagyobbak között emlegették, ám megfelelő minőségű történetek hiányában nem ért el kitörő sikereket, és ez türelmetlenné is tette. Hiába kapta ő a legmagasabb honoráriumot a DC-nél, ha az alapanyag nem inspirálta. Némileg össze is veszett a szerkesztőivel, és 1952 és 1954 között számos más kiadónak dolgozott. Ebben az időszakban lettek népszerűek a televíziós szappanoperák, Toth pedig azt a feladatot kapta, hogy a romantikus történeteket ültesse át képregényes formára. Elégedetlensége az alapanyaggal további vitákhoz vezetett, gyakran önkényesen átdolgozta a szerinte silány sztorikat, és előfordult, hogy a szerkesztői szemrehányás miatt dühében 50 kész oldalt széttépett.

Harvey Kurtzmannek sikerült átcsábítania Tothot a jóval magasabb szinvonalú képregényeket kínáló EC-hez annak ellenére, hogy ennél a kiadónál a honoráriuma alig haladta meg a romantikus sztoriknál megszokottnak a felét. Viszont végre kiélhette magát az akciódús háborús történetekkel és nem kellett vesződnie felesleges magyarázó szövegekkel, bátran az olvasóra bízhatta, hogy kiismerje magát a panelek között. Együttműködésük mégsem tartott sokáig, ugyanis Toth igazi, hazafias hősöket szeretett ábrázolni, márpedig az EC-s történetekben ekkor már a háború kegyetlenségére helyezték a hangsúlyt.

1954-ben Tothot besorozták a hadseregbe. Két évig szolgált, a leghosszabb időt Tokióban töltötte, ahol egy katonai hetilapnak készített képregényeket, illusztrációkat. Leszerelése után neki is szembesülnie kellett azzal, hogy a Comics Code bevezetése után 60 százalékkal csökkent a címek – és így a munkalehetőségek – száma. Kénytelen volt tehát elvállalni egy biztosnak tűnő állást a Western kiadónál, ahol főleg tévésorozatokból származtatott címeken kellett dolgoznia. És itt talált rá arra a figurára, akivel a leginkább összekötik a nevét: Zorróra.

A Walt Disney-féle tévés verzióra épülő Zorro-sorozatban Toth végre teljesen elemében érezhette magát. Lelkesedése fellángolt, ragyogóan oldotta meg a párbajokat, üldözéseket és más akciójeleneteket, és itt rajzolta talán a leggyönyörűbb női alakjait. Sajnos, idővel megint problémát jelentett a „túl sok duma” és magyarázó szöveg, amit utólag toldottak be a szerkesztők, így Toth érdeklődése is apránként megszűnt. Mi több, nemsokára pályát váltotta: a képregényt elhagyva animátornak szerződött.

Egy rövid, a Cambria nevű stúdiónál töltött időszak után került a Hanna-Barberához, ahol hamar vezető szerephez jutott. Karaktereket tervezett, layoutokat, storyboardokat készített. Kedvence a Space Ghost volt, de dolgozott a Jonny Quest-en és a DC-szuperhősök gyerekeknek szánt változatán, a Super Friends-en is. Hatalmas munkabírásának köszönhetően volt, hogy egyszerre tíz műsoron is dolgozott. Ám a stúdiók elvárásainak egyre nehezebben felelt meg: ő a fekete-fehér, szögletes rajzokkal drámai hatásokat szeretett elérni, a producerek viszont tarka-barka, legömbölyített formákat kértek tőle. Egyre inkább visszakívánkozott a képregényhez, és rövid időre a Marvelhez szerződött. Ám itt kiderült, hogy Toth kifinomult stílusa már nem tud versenyre kelni Jack Kirby túlzó expresszionizmusával. A következő évtizedekben a legkülönbözőbb kis és nagy kiadóknak dolgozott a legkülönbözőbb műfajokban, köztük DC-s szuperhősökön (Zöld Lámpás, Fekete Kanári) és háborús történeteken, valamint horrorsztorikon, megint csak a DC-nek és a Warrennek. Ez a változatosság lehetővé tette, hogy válogasson a megbízások között.

A hetvenes évek végére Toth megcsömörlött, és a modern képregényeket már kifejezetten utálta. Egyszerűen elfogadhatatlan volt a számára a hősök deheroizálása, az úgynevezett hagyományos, konzervatív értékek megkérdőjelezése. Egyre kevesebb munkát vállalt, a nyolcvanas évektől kezdve visszavonultan élt, bár a képregényrajzolók között élen járt az internet felfedezésében, és még a blog divatjának elterjedése előtt honlapján gyakran osztotta meg nézeteit a világról olvasóival, többnyire egy-egy nevesebb pályatárs halálának az ürügyén, valamint kommentárokkal ellátva publikált több oldalas részleteket saját munkáiból.