Még nincs két éve, hogy Huszka Zsombor szerzői kiadásban megjelentette első képregényét, negyedévre rá már jött a második Dudás Győzővel közösen, idénre pedig már megsokszorozódtak a munkái, méghozzá angol nyelven, az amerikai független képregény piacán. Az októberi képregénybörzén mindegyiket megismerhette a hazai képregényes közösség is, így hát úgy véljük, érdemes írni róluk, hiszen vannak jó páran, akik ellenőrizni tudják saját példányukban, hogy egyetértenek-e véleményünkkel, észrevételeinkkel.

A Saint Chaos 1. részéről már írtunk, és úgy gondoljuk, legközelebb majd akkor vesszük szemügyre, ha befejeződött a történet, ezért az alábbiakban csak érintőlegesen lesz szó a minisorozat második részéről. A fő téma a New York-i ComicConra megjelent R. E. M., egy 176 oldalas, fekete-fehér, keménytáblás graphic novel, amelyet Ryan Colucci író Kickstarter projektként valósított meg a Spoke Lane Entertainment közreműködésével.

Úgy tűnik, a crowdsourcing, avagy közösségi előfinanszírozás Amerikában már elég jól működik, az R. E. M. mindesetre ékes bizonyíték erre, hiszen 30 nap alatt a megcélzott 7 ezer dolláros összegnek több, mint a dupláját sikerült összegyűjteni felajánlásokban. Hozzá kell tenni, hogy az alkotók nem árultak zsákmacskát, hiszen a projekt indulásakor már közzétették az első 30 oldalt a Kickstarter oldalukon, így a támogatók elég pontosan tudhatták, mihez adják a pénzüket.

Kovács Milán interjúsorozata Huszka Zsomborról bőségesen szolgál információkkal arról, hogy miképp került kapcsolatba az íróval, és hogyan folyt a munka, így ezekre nem térünk ki az alábbiakban.

A történetet sem nagyon fogjuk részletezni, hisz akinek megvan, vagy már olvasta, vagy nyilván nem szeretné, ha elrontanánk a szórakozását – de ha mégis, akkor ez a nemrég megjelent angol kritika-ajánló elég bőven leírja.

A mi meglátásaink inkább a megvalósításra vonatkoznak.

Kezdem a történettel. Az alapötlet egy olyan szerkezet feltalálása, amelynek a segítségével előidézhető egy mély, de nagyon rövid álom. Akár tíz perc is pótolhat egy teljes éjszakai alvást, a gép használója gyorsan kipiheni magát, és megtöbbszöröződik az ébren töltött, mindenféle tevékenységekre fordítható órák száma. Nem csoda, hogy a találmányra többen is felfigyelnek, van, aki katonai célokra alkalmazná, és van, aki spirituális-vallási remények megvalósíthatóságát látja benne.

Erre a vázra Colucci több mellékszálat is felsző, egymás után lépnek színre a legkülönbözőbb ötletektől és gondolkodásmódtól vezérelt szereplők, akik mind akarnak valamit Michaeltől, a főhőstől. Aki azonban cseppet sem mentes a személyes problémáktól, hiszen bár a találmány sikerült, működőképes, pont arra nem hozott megoldást, amiért eleve foglalkozni kezdett vele. Amióta ugyanis bipoláris barátnője öngyilkos lett, képtelen rendesen aludni, a lány képe állandóan kísérti. Az alváspótlás sikerül, de a REM szék használata közben ugyanúgy megjelenik a barátnő, méghozzá rothadás egyre előrehaladottabb állapotában. Michaelnek rögeszméjévé válik, hogy csak a széknek köszönhetően tud újra együtt lenni vele.

Véleményünk szerint a képregény meghatározó, ironikus üzenete abban áll, hogy csodák márpedig nincsenek, hiába képzelik el a mellékszereplők, hogy mi mindent tudnának elérni Michael szerkezetével, aki mindvégig szinte gépiesen ismételgeti találmánya előnyeit és ígéreteit. A szék egyetlen felhasználója sorsával bizonyítja, hogy hiába nyer rengeteg időt, annak a felhasználásában ugyanúgy rabja marad gondolatainak és gondjainak, nem tud többet kihozni az életéből, csak ugyanazt, de még nagyobb adagban.

Kérdés, hogy indokolt volt-e ezt 176 oldalban kifejteni. Bár emelem kalapom a teljesítmény előtt, a belém épített arányérzék hajlik arra, hogy sokallja ezt a terjedelmet. Úgy vélem, ahogy annak idején T. S. Eliotnak jó jöttek Ezra Pound, Madách Imrének Arany János baráti javaslatai, Colucci forgatókönyvének sem ártott volna egy jóindulatú, értő szerkesztői átolvasás, rövidítés.

Bár kétségtelen, hogy a szép vastag kötet igen jól mutat, a történet hosszúsága, vontatottsága érzésem szerint a rajzi világ minőségére is kihat. Ha ugyanis egy történet lassan halad, és kevés benne az igazi történés (legyen az akció vagy reflexió), nincs az a leleményes képi univerzum, ami ne válna egy idő után unalmassá vagy éppen ellenkezőleg, öncélúvá. Meg kell hagyni, Huszka Zsombor mindent bevet a repertoárból, a beállítások, a nézőpontok, a fény-árnyék játékok variálásával igyekszik izgalmasabbá tenni a sztori folyását, csakhogy ezeknek az eszközöknek a használata nincs összhangban a történettel. Állításomat konkrét oldalalemzésekkel is alá tudnám támasztani, de ez jóval több időt és helyet igényelne. Mivel Ryan Coluccinak tudomásom szerint az első képregénye, őszintén szólva nem csodálkozom, hogy nem uralja még teljesen vérprofi szinten a történetvezetést – lehet, hogy egy nagy kiadónak dolgozni bérmunkában agyzsibbasztó rabszolgaság egy igazán kreatív író számára, de mégis ott lehet igazán megtanulni a mesterséget.

Persze, minket, akik a rajzolót ismerjük személyesen, inkább az ő munkája az érdekes, így azzal is érdemes még egy kicsit foglalkozni. Nos, míg a Saint Chaos esetében sokkal több dicséretet mondtunk róla, mint bírálatot, ezúttal a kettő jobban kiegyenlíti egymást. A gondot megint csak elsősorban a terjedelemben látom: rutinos róka legyen a talpán, aki végig tud rajzolni 176 oldalt ugyanabban a minőségben, végig izgalmasan, megbízhatóan. Huszka Zsombornak rengeteg remek képi ötlete van, sok emlékezetes képet lehet kiemelni, ugyanakkor nem egyszer bizony becsúsznak érdektelenebb, sutábban megvalósított kompozíciók. Ami még nem lenne baj, ha nem vetnek össze óhatatlanul a saját maga által felállított mércével. Az is elkerülhetetlennek tűnik, hogy időnként elkerültek a korábbi munkáit felidéző megoldások, ahogy a bevallott inspirációk is.

Összességében tehát úgy gondolom, nagy teljesítmény ez kötet, de a rajzoló fejlődése szempontjából talán szerencsésebb lett volna egy lassabb haladás, a Saint Chaos-hoz hasonló adagok jobban kedveznek érzésem szerint a kibontakozásnak – ahogy az írónak, a rajzolónak is kissé nagy falat volt még ez a hosszú képregény. De csak mert ahogy a képregényben Michael, a szerzők is felcsigázták a várakozásainkat.

Bayer Antal