Lucie Lomová-interjú

lucie-lomova-foto-robert-sednik.jpgA képregényfesztivál egyik kiemelt vendége lesz a cseh Lucie Lomová. Bayer Antal készített vele interjút e-mailben ebből az alkalomból.

Bayer Antal: Dramaturgiát tanult, és egy évig dolgozott is ezen a területen. Miért hagyta ott a színházat, és miért tért vissza ehhez a témához a képregényeiben?

Lucie Lomová: 1989 augusztusában kezdtem dolgozni a színháznál. Nem terveztem meg, hogy meddig leszek ott, de három hónappal később kitört a forradalom, és minden felfordult. Egy nagyon szép évadot töltöttem Šumperkben az Észak-Moráviai Színháznál, de aztán úgy döntöttem, hogy hazamegyek Prágába, és szabadúszóként fogok dolgozni, ami akkoriban még nem volt könnyű. Egy ideig újságíróként dolgoztam, de hamarosan elkezdtem főként képregényeket készíteni. A mai napig nagyon szeretem a színházat, és közel is áll hozzám, nemcsak mint művészeti ág, hanem az egész kulisszák mögötti világ, ahol az emberek között nagyon szoros kapcsolatok léteznek, és teljes mértékben az együttműködésen és a kölcsönös bizalmon múlik minden. Egy előadáson dolgozni valóságos hullámvasút, de nyilvánvalóan egészen más, mint egyedül, otthon rajzolni képregényeket. Színházi alkotóként és kritikusként is rendelkezem tapasztalatokkal, így hát amikor egy színházi magazin felkért arra, hogy készítsek nekik egy képregényt, természetes volt a számomra, hogy ezt a miliőt válasszam. Az első ilyen képregényem volt a Tyl őrjárata, és amikor jött egy újabb felkérés, úgy határoztam, hogy kipróbálok egy színházi környezetben játszódó detektívtörténetet.

BA: Hogyan kezdett képregényeket készíteni? Cseh vagy külföldi hatások érték inkább? Kik voltak régen a kedvenc karakterei és alkotói, és kiket kedvel most?

LL: Gyerekkorom óta rajzolok és írok. Imádtam az anyukámtól örökölt Punťa képregényeket az 1930-as évekből, csakúgy, mint a cseh képregény egyik mérföldkövét, a Rychlé šípy (Gyors nyilak) sorozatot, amelyben öt fiú él át különböző kalandokat. Ezt a mai napig népszerű sorozatot Jaroslav Foglar írta, és Jan Fischer vagy Marko Čermák rajzolta. Ötéves koromban a család Chicagóba költözött, mert parazitológus apám állást kapott az ottani egyetemen. Ekkor fedeztem fel a színes tévét, a hosszú vasárnap délelőtti rajzfilmsorozatokkal meg az amerikai képregénymagazinokat, és teljesen lenyűgöztek. Egy év után, 1970-ben visszatértünk Csehszlovákiába, ami hideg zuhanyként ért, és elkezdtem arról álmodni, hogy visszamegyünk Amerikába. Azt hiszem, ez az amerikai év hatalmas hatást gyakorolt rám, de valójában minden hatott rám, amit láttam, olvastam vagy átéltem. Nem tudnék csak egy-két dolgot kiemelni. Mindig szerettem a szecessziós stílusú illusztrációkat, mint például Artuš Scheineréit, de szeretek olyan cseh rajzolókat is, mint Radek Pilař, Helena Zmatlíková és persze Josef Lada, aki valószínűleg a legismertebb, ő illusztrálta Jaroslav Hašek könyvét, a Svejket.

Mostanában sok kedvencem van, csak néhány képregényalkotót említenék: Chris Ware, Nicolas de Crécy, Blutch, Igort, Manuel Fior, Pascal Rabaté, Marc-Antoine Matthieu, Seth, Brecht Evens, Shaun Tan, David B, de van még sok más is.

BA: Érdekli a képregény története? Tomáš Prokůpek cseh képregénytörténész szerint ön az első cseh képregényalkotó, akinek kötetei jelentek meg Franciaországban. Hogyan értékeli ezt a teljesítményt, és gondolja, hogy ez segíthet más cseh alkotóknak is, hogy kövessék a példáját?

LL: Nagyon szeretem felfedezni a képregény történetét, a régi alkotókat. Éppen most olvasok egy könyvet egy másik nagy kedvencemről, Winsor McCay-ről, a Little Nemo in Slumberland zseniális alkotójáról. Ami engem illet, óriási fontosságú pillanat volt a számomra bejutni a francia képregényszcénába, mert itt nyílt alkalmam felfedezni a modern képregégy csodálatos gazdagságát, személyesen is találkozni rengeteg alkotóval, és eljuttatni a munkáimat egy szélesebb közönséghez. Nem hiszem, hogy az képregényeimnek a kiadása Franciaországban segítene más cseh alkotóknak. Nagyon különleges és egyedi véletlenek sora vezetett el a francia kiadómhoz, és ezt nem lehet megismételni. De ma már nem én vagyok az egyetlen cseh, akit kiadnak Franciaországban, ott van már például Vojtěch Mašek, Jaromír 99 és Jaroslav Rudiš.

BA: Igaz, hogy a Lőttek az előadásnak először Franciaországban jelent meg? Mi ennek a története?

LL: Ez már a harmadik kötetem Franciaországban, mindegyik az Éditions de L’An 2/Actes Sud kiadónál jelent meg. Ez egy nagyon különleges történet. Még 2002-ben a nagybátyám említette, hogy az interneten talált valakit, akit Lucie Lomnak hívnak, és van valami kiállítása Franciaországban. Meggugliztam, és kiderült, hogy „Lucie Lom” nem egyetlen személy, hanem két férfi, akik létrehoztak egy közös vállalkozást – az egyikük képregényrajzoló, a másikuk színházi tanulmányokat folytatott, és most installációkat, plakátokat és mindenféle grafikai munkákat készítenek. Nagyon tetszettek a képeik, amiket a neten találtam, így hát fogtam magamat, és írtam nekik: „Az ÉN nevem Lucie Lomová, színházi tanulmányokat folytattam, és képregényrajzoló vagyok”. Megbeszéltük, hogy találkozunk, és két hónappal később meg is érkeztem Angers-ba, ahol laknak. Olyan volt, mintha régi barátok lennénk. Valamivel később együtt dolgoztak Thierry Groensteennel az angoulême-i képregénymúzeumban egy kiállításon. Thierry épp akkor indította el a kiadóját, és külföldi női alkotókat keresett! Megemlítették neki a nevemet, elmondták, hogy gondolkodom egy felnőtteknek szóló képregényen, mire Thierry megkérdezte tőlem, ogy tudnék-e neki mutatni valamit… Egyszerűen így ment ez. Az első volt az Anna en cavale, a második a Les Sauvages, és mindkettő franciául jelent meg először. A Sortie des artistes (Lőttek az előadásnak) gyakorlatilag egyszerre jelent meg franciául és csehül.

lucielomova_sortiedesartistes.jpg

BA: A könyvnek a „crime comic”, vagy bűnügyi képregény alcímet adta, de ez nem éppen egy klasszikus thriller. A megoldás nem valami bonyolult, és a nyomozó sem egy mesterelme, a dolguk inkább csak úgy megtörténnek. Vannak kedvenc krimiírói, akik megihlették?

LL: Szeretek játszani a zsánerekkel, és lehet, hogy a „crime comic” helyett inkább a „comic crime” (humoros bűnügy) lenne a jobb címke. Nem igazán szeretem a saját munkámat elemezni, ezt meghagyom a kedves olvasónak, döntsék el ők maguk. A lényeg, hogy amolyan „hétköznapi hősöknek” teremtettem meg a nyomozóimat, és el akartam játszadozni a zsáner sztereotípiájával. De nem vagyok egy nagy krimi- vagy thrillerolvasó. A képregények közül kiskoromban nagyon szerettem Jiří Kalousek egyoldalasait, az Otazníky detektiva Štiky (Štika nyomozó kérdései) című sorozatot, ami egy gyerekmagazinban jelent meg. Ezek amolyan fejtörők voltak, a gyerekeknek ki kellett találniuk, hogy ki az elkövető. Később rájöttem, hogy az a nyomozó egy kicsit hasonlít az én Oulibský felügyelőmre. Mellesleg ezt a régi képregényt nemrég jelentették meg Norvégiában. Ami a krimi képregényeket illeti, olvastam Igort mesterművét, a 5 is the Perfect Number-t, valamint nagy csodálója vagyok Will Eisner Spiritjének és Jacques Tardi munkáinak.

BA: Ez lesz az első magyarországi látogatása? Mit tud a magyar képregényről, lát valami hasonlóságot a csek képregényekkel?

LL: Eddig kétszer jártam már Magyarországon, de régen, még az 1980-as években. Nem tudok valami sokat a magyar képregényekről, de nemrég olvastam egy cikket Tomáš Prokůpek Aargh magazinjában, és ott láttam pár mintát is. Úgyhogy nagyon várom, hogy megismerhessem a magyar képregényes szcénát, és hogy sétálgathassak Budapest utcáin.