A december 10-i Hungarocomixra, a magyar képregények és képregényesek napjára többen is készülnek újdonsággal, különböző stílusban és terjedelemben. Friss megjelenése kapcsán elsőként Ambrus Izsákot kérdezte Szép Eszter stílusokról, képregényekről a főiskolán, Izsáknak az őszi börzén debütáló Lucas Grande című képregénye a Hungarocomixon is bemutatkozik, a Zsiger.hu kiadó standjánál. (A rendezvény programja itt található, infók a helyszínről és időpontról pedig itt.)

Szép Eszter: Kezdjük a Lucas Grandével. Mit kell erről a képregényről tudni, miről szól, és ki Lucas Grande?

Ambrus Izsák: Körülbelül két éve találtam ki a főszereplő karaktert, aki amolyan magányos farkas és a maga útját járja. Folyton iszik, dohányzik, szalonba jár, vagyis egy vadnyugati fickó. Az egyetlen társa a lova, aki persze néha beszól neki, hogy tegye magát kicsit szalonképesebbé. Mindig tetszettek a western attribútumai, mint a kalap, a pisztoly vagy a cigaretta, és ezek nem csak formailag gazdagítják a figurát, de a történetben is segítenek. Így pár hónapja kitaláltam hozzá ezt a most is megjelenő történetet, amiben Lucas Grande-t felkéri egy múzeumi kutató, hogy segítsen neki megkeresni egy ősi indián szobrot. Ebből lett egy rövid kis humoros képregény.

Szép Eszter: Ez mennyire Lucky Luke-ihletette mű, vagy esetleg tisztelgés?

Ambrus Izsák: Csak annyiban, hogy ez is a vadnyugaton játszódik és beszél a lova, konkrétan nem fűződik semmihez. Tetszett a figura és ez a gyerekrajzszerű stílus, a többi pedig jött magától.   

Szép Eszter: Úgy tudom, hogy külföldre is készítesz képregényeket. Mesélnél erről?

Ambrus Izsák: Nemrég illusztráltam egy-két képregényt a Free Fantasy Comicsnak, aminek a székhelye Anglia, de magyar a szerzője: a honlapjukon ingyen lehet képregényeket olvasni. Ezekből is lehetett kapni korábban a Zsiger.hu standjánál a rendezvényeken. Amolyan science fiction jellegű történetek ezek, de nem annyira a gyerekekhez szólnak. Stílusban teljesen más, mint amiket szoktam rajzolni, úgyhogy néha kihívás is volt. Ezt úgy értem, hogy a naturális vonalat kellet követni, ami az arányok és perspektívák világa, tehát nem lehet csak úgy elszaladgálni a vonallal. Ritkán rajzolok így, mert nem tartja fenn az érdeklődésemet. Ami a saját stílusomat illeti, általában eléggé változatosan dolgozom, attól függően, hogy épp mi jut az eszembe, és hogy ahhoz milyen stílus illik.

Szép Eszter: Egy scifitől és westerntől gyökeresen eltérő profilod is van, rajzolsz képregényeket gyerekeknek szóló újságokba, például a Dörmögő Dömötörbe és a Csodaceruzába. Mire kell az embernek nagyon ügyelnie, ha gyerekeknek rajzol?

Ambrus Izsák: A lényeg az egyszerűség ezeknél a rajzoknál és persze nagyon fontos (ami sajnos sokaknál nem az), hogy minőségi munkát adjunk ki a kezünkből. Ez ugyanolyan komoly munka, mint bármi más, ezért nem szabad félvállról venni csak azért, mert gyerekeknek rajzol az ember. Arra is kell figyelni, hogy ne legyen túlságosan elvont egy kép, mert az meg megzavarhatja őket. A színek is nagyon fontosak, de ezekkel nekem soha nem volt gondom, mert általában sok színnel dolgozom. Egy gyerek szereti, ha valami színes, mert az játékos. Viszont, ha komolyabb témájú a mese, akkor az illusztráció más irányt vesz és akár elég egy metszet is, ami monokróm általában. Tehát igazából az a fontos, hogy mi a célja az alkotónak.

Szép Eszter: Honnan lehet tudni, mi érdekli a gyerekeket?

Ambrus Izsák: Az sosem változik, hogy mi érdekli a gyerekeket, szerintem ez nem kötődik ahhoz, hogy most épp mi van divatban. Itt is mindig egyszerű dolgokra kell gondolni. Azt tudom, hogy gyerekként mi érdekelt és legtöbb esetben még mindig érdekelnek. A Dörmögőnél például sokszor kellett évszakhoz vagy ünnephez rajzolni, ami sokat segít, és a saját tapasztalatokból merítve viszonylag könnyű dolga van a rajzolónak. Néha azért régi meséket is adaptáltam képregényre, ha megtetszett valamelyik. 

Szép Eszter: A BKF, mai Metropolitan egyetem képi ábrázolás szakán végeztél. Ez egy elég klasszikus szak. Konzervatív is?

Ambrus Izsák: A főiskolán inkább elméletben tud meg többet az ember a dolgokról, szélesíti a látókörét. Ahogyan az apám is, én is autodidakta módon foglalkozom a művészettel, tulajdonképpen csak így lehet ezt elsajátítani.  Akiben komolyabban ott van a művészetre való hajlam, az magától is utána jár a dolgoknak és fejleszti magát. Ezért is mondtam, hogy ehhez nem kell iskola. Bőven elég az, hogy körülnézek és látom, hogy miket csináltak eddig, hogy felismerem a minőséget és tanulok belőle. Beépítem a munkáimba. Valószínű, hogy ezért is kezdtem el foglalkozni a művészettel, mert otthon is ezt láttam apám révén, aki 1988-óta fest. Ő vezetett be ebbe a világba és ellátott szellemi táplálékkal.

A konzervatívitás egyébként más művészeti iskolákra is igaz, mert akármelyiket nézem, mindig ugyanolyan munkák kerülnek ki és nagyon ritka, ha legalább egy jó is születik. A művészet, az oktatást is beleértve, itt Magyarországon sosem volt igazán életképes, főleg a festészet területén, tisztelet az egy-két kivételnek. Ez a földrajzi elhelyezkedés miatt is van, mert medencében élünk, ami zárt rendszer és így nem befogadó, nem fejlődő - és ez most is így van. Esküszöm kiráz a hideg, ha kortársról van szó, mert már előre tudom, hogy mire számítsak sajnos. 

Szép Eszter: Hogyan fogadták a főiskolán a képregényt? Adtál be beadandónak képregényt?

Ambrus Izsák: Mindig támogattak a képregényben, sőt képregénytörténet óra is volt, ahol kaptunk egy kis ízelítőt a történetéről és, hogy milyen irányok felé lehet elmenni. Nagyjából végigmentünk a stílusokon és hogy mi miért alakult ki. Ez nagyon érdekelt, és végül a szakdolgozatomat is ebből írtam vagyis, hogy kik és milyen módon járultak hozzá a képregényhez. Persze a diplomamunkám ezután egy képregény-magazin volt.

Szép Eszter: Honnan jött számodra a képregények iránti érdeklődés, valamint az, hogy te magad is rajzold őket?

Ambrus Izsák: Mindig is rajzoltam, csak nem tudtam még, hogy ez merre fog vinni, aztán körülbelül tíz évvel ezelőtt elkezdtem rövid egypaneles vicces kis képeket csinálni. Régebben a rajzfilm érdekelt, de rájöttem, hogy nincs türelmem minden fázist megrajzolni, viszont a képregényben csak néhány mozdulat kell egy történet vagy egy vicc elmeséléséhez. Arra mentem amerre tudtam.

Szép Eszter: Melyik képregények hatottak rád a legjobban, és miért?

Ambrus Izsák: Kiskoromban a mesék mellett a Garfieldot is fel kellett nekem olvasni, persze még nem értettem minden poént, de szerettem. Gondolom az tetszett meg benne, hogy emberként viselkedik az állat, legalábbis próbál a maga módján. Kiskoromban még a Pifet, Rolf Kaukát meg a Disney képregényeket olvastam és már akkor a formai részét néztem főleg, hogy milyen jól vannak ezek megrajzolva. Most már ritkábban olvasok képregényeket, de ha alkalmam nyílik rá, akkor Popeye-t, Asterixet vagy a Lucky Luke-ot forgatom, vagyis a klasszikusokat, mert ezek biztos alapot nyújtanak, nincs bennük hiba. Persze ezzel nem azt mondom, hogy kizárom a modernet, dehogyis! Épp ellenkezőleg, az előzőeket felhasználva próbálok valami újat létrehozni. 

Szép Eszter: A Lucas Grande már a második füzeted a Zsiger.hu kiadóval a Raiz után. Hogyan találtátok meg egymást? Hogyan jellemeznéd a közös munkát?

Ambrus Izsák: A Facebookra töltögettem a munkáimat és azon keresztül keresett meg Kovács Milán, hogy találkozzunk. Gondoltuk megpróbálkozunk egy kiadvánnyal az egyik képregényes rendezvényre. Persze nagyon örültem neki, hogy én is ott lehetek a dedikálók között. Jó Milánnal együtt dolgozni és hálás vagyok, mert sokat segít, hogy az újságok megjelenjenek: ő intézi a nyomtatást, az összefűzést, és a marketinget.

Szép Eszter: Min dolgozol mostanában?

Ambrus Izsák: Újraszerkesztettem a Raizot, ami szintén most jelenik meg. Csak képregény van benne. Az előző kiadásból áthoztam pár régebbit, de vannak újak is, tehát ismét egy vegyes kiadványra lehet számítani. Közben a Lucas Grande következő részén is gondolkodom.