A december 10-i Hungarocomix plakátja megosztotta a véleményeket: egy görnyedt, kevéssé szimpatikus kontyos nő szatyrokat cipel, egy kutya vicsorog, telefon zörög, a nő azt mondja hogy "ehhh," és egy holló azt, hogy "aaaaa." A világoskék, ámde mégis borongós jelenetet többen próbálták a képregény és a rendezvény szempontjából értelmezni, direkt és sugallt összefüggéseket találni. A plakát Vidák Zsolt munkája, aki a rendezvényre Pipien Molestus címmel új képregénnyel is készül: a Rohamról, stílusváltásról, kényes témák gyerekkönyvbeli megjelenítéséről beszélgettünk. (A Hungarocomix programja itt található, infók a helyszínről és időpontról pedig itt.)

Szép Eszter: Idén te készítetted a Hungarocomix arculatát. Más grafikáidon is feltűnik a kézitáskás nyugdíjas alakja, de mi köze van neki a képregényekhez? Miért őt tetted meg a rendezvény címlaplányának?

Vidák Zsolt: A új képregényem egyik mellékszereplőjét emeltem át a plakátra és ott kicsit továbbdolgoztam, hogy plakátként működjön. Direkt kerültem a didaktikus bemutatást, mert szerintem fontosabb, hogy a plakát megállítsa az embert.

Szép Eszter: Ez az új képregény a Pipien Molestus, ami a szúnyog latin neve. Ez volt a kArton Galériában megrendezett kiállításod címe is 2014-ben, és írtál a karakterről novellát is. Most mire számítsunk?

Vidák Zsolt: Három novellát írtam akkor. Nem tudom szabad-e novelláknak nevezni őket: ezek szándékosan értelmetlen, szürreális szövegek egy dramaturgiai szálra felfűzve. Sok munkám volt velük, hogy tényleg értelmetlenek legyenek. Adott a címszereplő főhős, Pipien Molestus, három gyanús alak és egy pincérnő. Az új képregényem főhőse is ő, egy szürke hivatalnok, aki egy nap egy különleges belső utazáson vesz részt. Ez egy antifejlődéstörténet, tanulság nélkül. Régóta szerettem volna egy saját képregényt kiadni. Voltak már rövidebb, saját képregényeim, amik megjelentek underground magazinokban, de ilyen nagy terjedelműt még sosem készítettem.

Szép Eszter: Milyen volt hosszabb képregényt csinálni?

Vidák Zsolt: Sokáig gyúrtam a történetet, egyes részeit többször újraírtam. Nagy segítség volt barátnőm, Sarkantyu Anna, aki remek ötletekkel  át tudta lendíteni az itt-ott leragadt, hiányos történetet. Ö volt a társíróm. Fontos volt, hogy szinte kizárólag szavak nélkül, képekkel történjen a narráció. A könyv egy autóban utazó családdal kezdődik, ahol a sofőr belekezd egy történetet mesélésébe. Innen kezdődik a Pipien Molestus világa, szavak nélkül.

Szép Eszter: Mesélnél arról, hogyan készítetted a Pipien Molestust?  És meddig tartott?

Vidák Zsolt: Rengeteg vázlatot készítettem, meg karakterterveket. Először az egész képregényt nagyon vázlatosan felrajzoltam, ami kidolgozás közben, természetesen többször módosult. A stílussal is sokáig kísérleteztem, hogy megtaláljam azt a képi világot, kidolgozottságot, amit 150 oldalon gyorsan, de izgalmasan meg tudok jeleníteni. Munka mellett, szabadidőmben csináltam a képregényt, így elég sokáig tartott. Tavaly decemberben kezdtem el rajzolni, de ekkor már majdnem készen volt a történet.

Szép Eszter: És milyen tanulság vonható le az egy év után?

Vidák Zsolt: Rengeteg tapasztalatra tettem szert ezalatt az időszak alatt. A vázlatolásban, kidolgozottságban és technikai dolgokban. Utóbbi alatt olyan dolgokat értek, hogy pl. ragasztókötésű könyvnél óvatosabban bánnék a kétoldalas egybefüggő képekkel. A technológia miatt a kép közepe gyakorlatilag 1 cm-es részben nem látszik. 

Szép Eszter: Nagyon sokféle munkád van, sokféle léptékben is, bélyegtől a városképig. A városképek, amiket mostanában csinálsz, nagyon színesek, nagyon sok mindent lehet bogarászni rajtuk, sok bennük az optimizmus meg az élet. Teljesen más stílus ez, mint a Rohamban meg a Symposionban megjelent munkáidban. Mesélnél erről a váltásról?

Vidák Zsolt: A Roham és a Symposion nagyon meghatározóak nekem. Egyfajta játszótér mindkettő, ahol kompromisszumok nélkül dolgozhatunk. Nagyon szerettem a kezdeti időszakban, diploma után, hogy bármit lerajzolhatunk és az meg is jelenik. Később túlhaladtam ezen az igényen, és azt gondolom, vannak dolgok amiket jobb sejtetni, vagy szándékosan nem mutatni. Ettől izgalmasabb a kép. Elkezdtem könnyedebb és emberbarátabb illusztrációkat készíteni. Korábban ez egy olyan terület volt, ahol egyszerűen nem tudtam elképzelni magamat. Ekkoriban, tehát 2010 körül kezdtem el a Budapest-képeket készíteni. Később nagyon belejöttem és még gyerekkönyvet is vállaltam. De a keményebb oldalamat sem felejtettem el. Így kialakult, hogy van egy kedves és egy kimondósabb képi világom is.

Szép Eszter: Szokott lenni képregényes megrendelésed is?

Vidák Zsolt: Képregényes megrendelésem nem volt még, de nem is baj, mert így meg tudok maradni ezen a területen teljesen autonómnak.

Szép Eszter: Úgy tűnik nekem, hogy régen is, meg most is, szóval stílustól függetlenül, egy visszatérő témája a rajzaidnak, hogy megmutasd, hogy a dolgoknak színük és fonákjuk is van. Például a Budapest feliratot hátulról látjuk egy bérház rejtett belső udvarával együtt, vagy nagyon tetszik, ahogy a rajzaidon az emberek félig vízbe merülnek, és megmutatod az emberi testnek a kétféle érzetét.

Vidák Zsolt: Szeretem ha egy képen rengeteg minden rejtett és nem rejtett dolog van megjelenítve. Szeretem a végletekig telezsúfolni az utcákat elképzelt jelenetekkel. Olyasmi ez mint Hitchcock Hátsó ablak című filmjében, amikor belát a főszereplő az ablakokon, ahol mindenhol más világ lakik.

Szép Eszter: Említetted, hogy illusztráltál gyerekkönyvet. Mit kell máshogy csinálni, ha az ember gyerekeknek rajzol?

Vidák Zsolt: Két éve élek együtt párommal és a kisfiával, így nagyon közel került hozzám a téma. A Todó kitálal az oviról című könyv főszereplője éppen annyi idős volt, mint Simi, így ő volt az elsőszámú kritikusom. Persze nem „kritizált,” inkább lelkesedett. Jól esett kipróbálni magam ezen a területen. Annyi a különbség, hogy kicsit finomabban kell megjeleníteni a témát.

Szép Eszter: Finomabban? 

Vidák Zsolt: Finomabban alatt azt értem, hogy érzékenyebb a téma. Mind képi megfogalmazásban, mind részletgazdagságban. A gyerekek imádnak bogarászni a képen. Így sok képet telezsúfoltam mellékes jelenetekkel. Nagy kihívás volt annak a résznek ábrázolása, amikor a lányok letolják a bugyijukat és megmutatják Todóéknak a „micsodájukat.” Nem akartam ezt így ábrázolni. Így jött az ötlet, hogy csak a három pár láb látszódik bokától térdig és a lábon a letolt bugyik. A lábak között, szemben pedig látjuk a két döbbent arcú kisfiút.

Szép Eszter: Csinálnál újra gyerekkönyvet amúgy? 

Vidák Zsolt: Egyelőre a közeljövőben én nem szeretnék ilyen nagyságrendű gyerekkönyvet vállalni, mint a Todó kitálal az oviról címűt. Rengeteg projekt (kép, képregény, kiállítás) vár rám a közeljövőben és ha lehet szeretnék koncentrálni. 

Szép Eszter: Szoktál képregényeket olvasni? Jut erre időd, vannak kedvenceid?   

Vidák Zsolt: Folyamatosan figyelemmel követem mások munkáit, legyen szó képregényről vagy illusztrációról. Engem elsősorban a vizuális oldal érdekel egy képregényben, jobban szeretem a sajátos dramaturgiájú képi világot. Például Davor Gromilovicot, aki egy szerb képzőművész. Nagyon egyedi világa van, a Symposion magazin Sínbusz című kiadványában jelent meg egy 80 oldalas “képregénnyel.” Magyarok közül ott van pl. Baranyai Andris képregényei, Szöllősi Géza, Stark Attila, Bakó Tamás, Szabó Balázs Lobot. A Rohamosok.