Május 14-én a budapesti képregényfesztivál egyik külföldi vendége lesz az osztrák Leopold Maurer, akinek ebből az alkalomból jelenik meg először magyar nyelvű képregénye. A Csatorna egy politikai szatíra, amelyben egy meg nem nevezett ország kancellárja egy nagy dobással akarja javítani esélyét a közelgő választások előtt.

A 100 oldalas, fekete-fehér képregényt a szerző a helyszínen dedikálja. A kiadványból 100 példány lesz kapható a rendezvényen. Teljes ára 2.000 forint, a rendezvényes ára 1.600 forint. Kiadja a Nero Blanco Comix, melynek weboldalán még több mintaoldal megtakinthető!

Készített már képregényt, karikatúrát, animációt és illusztrációkat is. Melyik terület áll legközelebb a szívéhez?

A hozzám legközelebb álló terület a karikatúra és a képregény, mert ezek a leggyorsabb kifejezésmódok – „csak” rajzolnod kell, míg az animáció kicsit tovább tart, amíg elkészül. Animálni kell természetesen, aztán a hangfelvétel és a hangvágás és a klip megvágása következik, és így tovább... Habár animációval el lehet mondani olyan történeteket, amiket képregényekkel nem tudsz, de nagyon sok munka.

És szeretek illusztrációkat csinálni, de azokat leginkább a pénzért készítem, be kell vallanom.

 Az Ön által készített animációk nagyszerűek! Számíthatnak újakra a rajongók a közeljövőben?

Ahogy említettem, szeretek animációval dolgozni, de ez a rendelkezésre álló idő kérdése, és a következő projektem egy új képregény. De talán 2 év múlva készítek egy új animációt…

 Melyik művészek voltak Önre a legnagyobb hatással?

Van pár: leginkább Hergé, mivel szeretem a rajztechnikáját, és a Tintin történetek voltak az első képregények, amiket olvastam gyerekként. De Art Spiegelman RAW magazinját is szeretem, ami máshogyan közelíti meg a képregényeket, és végül, de nem utolsó sorban a francia képregényművészek, Jacques Tardi és később a L’Association nagy hatást gyakoroltak rám.

Melyik művére a legbüszkébb?

Nem vagyok biztos benne, hogy büszke vagyok bármire, amit készítettem. Tudod, amikor egy képregényt vagy ez animációt készítesz, az egyik pillanatban azt hiszed, ez nagyszerű, a másik pillanatban meg azt gondolod: ’miért csinálom ezt a szart?’ és így tovább. Amikor a képregényt kinyomtatják, boldog vagy, pár nappal később egy pillantást vetsz rá és azt gondolod, ez a legrosszabb képregény, amit valaha készítettek, egy évvel később nem tartod annyira rossznak, megint egy évvel később azt gondolod nagyon rossz és így tovább… De arra büszke vagyok, hogy az első képregényemet, a Miller és Pynchont lefordították pár nyelvre, többek között japánra is.

Melyik művésszel dolgozna együtt szívesen?

Szeretnék a feleségemmel, Regina Hoferrel együtt dolgozni, mert egyeznek a nézeteink a politikai és kulturális ügyekben, és nagyon tetszik a rajzstílusa.

Gratulálok az új képregényhez, a Csatornához! Nem idegen az Ön számára, hogy összehozza a politikát és a humort a munkájában és a Csatorna is hasonló témákat érint. Mit mondana erről a művéről?

Nos, manapság a Csatorna fiktív és abszurd történetét könnyen háttérbe szorítja a valós politika és a politikusok (gondolom, nem kell neveket említenem), valamint a populizmus egy olyan betegség, ami újra gyorsan terjed a világban…

Dolgozik valamin mostanában, amit a közeljövőben várhatunk?

A feleségem és én együtt dolgozunk egy képregény-projekten, ami a radikalizmusról/szélsőségességről és a fiatalokról szól. Azt reméljük, hogy jövő év végére befejezzük.

Mit vár a legjobban a 13. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiváltól?

Nagyon várom, hogy lássak magyar képregényeket és magyar képregényalkotókat!

Üzenne valamit a rajongóknak?

„Ne ess pánikba”

Az interjút Karpov András készítette és fordította.