A friss Korcsmáros Pál-díjas Sváb Józseffel Bayer Antal, a blog szerkesztője készített e-mailben interjút. A díj átadására a május 13-i képregényfesztiválon kerül sor.

Bayer Antal: Gratulálunk a Korcsmáros Pál-díjhoz, amellyel az MKSZ zsűrije és a díjgazda Képes Kiadó egy nagyon érdekes és szép pályát, a máig tartó kreatív aktivitásodat kívánta elismerni. Köszönjük, hogy válaszolsz néhány kérdésünkre.

Sváb József: Köszönöm szépen! Nagyon jólesik az elismerés! Különösen, hogy az egyik kedvenc rajzolómról elnevezett díj tulajdonosa lehetek.

BA: Először az 1990-ben indult Menő Manó és Krampusz lapok kapcsán lehetett hallani rólad, de biztos vagyok benne, hogy nem ezek voltak az első képregényeid, ahhoz túl profik voltak. Hogyan indult valójában nálad a képregényrajzolás? Matekórán, pad alatt, mint oly sok kollégádnál?

SJ: Már gyerekként, általános iskolás koromban megszerettem a képregényeket. A Magyar Ifjúságban, 1975-ben megjelent, Zórád Ernő rajzolta Winnetou hozta meg igazán a kedvem a képregényolvasásra és gyűjtésre. Ettől fogva kezdtem el vásárolni a Fülest is. Később nagy hatással voltak rám a Pajtásban megjelent francia képregények. Természetesen már ekkoriban próbálkoztam saját képregények rajzolásával, bár ezek még tényleg csak próbálkozások voltak. Ugyan nem óra közben, de szabadidőmben sokat rajzolgattam.

BA: Meghatározó lehetett a találkozás Kertész Sándorral, akinek a Kísérleti Képregény Stúdiójában tevékenykedtél. Mikor, hogyan ismerkedtetek meg, honnan tudhattátok egymásról, hogy imádjátok a képregényeket?

SJ: A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakának másodévese voltam 1985-ben, amikor Sándor, faliújság hirdetés útján rajzosokat keresett képregény rajzolásra. Tóth Péter és Borsi Csaba barátaimmal jelentkeztünk is. Rajtunk kívül három felsőéves, Pál Nagy Balázs, és a sajnos azóta már elhunyt Jókó Csaba és Antal Csilla csatlakozott. Sándor vezetésével megalakult a stúdió és mindannyian nekiláttunk a rajzolásnak. A cél egy kiadvány létrehozása volt, melynek érdekében Sándor többek között a Vianco Stúdióval is tárgyalt, de az akkori időkben ez a kiadás nem sikerülhetett. Ekkor rajzoltam meg a Cochise első verzióját, ami később újrarajzolva megjelent a Menő Manóban.

BA: Nem sokkal ezután jöttek az olaszokkal közösen szervezett táborok. Mik voltak a legfontosabb dolgok, amiket ellestetek tőlük, és miket sulykoltak ők leginkább?

SJ: Minden nagyon érdekes volt, amit mondtak, hiszen a képregény készítés általunk addig ismeretlen szabályairól tartottak előadásokat. Bár a kommunikáció nehézkes és lassú volt, mivel a tolmács gyakran nem tudta pontosan lefordítani a szakkifejezéseket, de azért a lényeget megértettük. Sok képi példát is mutattak. Úgy emlékszem a történet és az oldalak kialakításáról beszéltek a legtöbbet, de szinte minden témát érintettek, amivel később a Képregényiskolában én is foglalkoztam.

BA: Elővettem a Képregényiskolát, amit 1992-ben adtatok ki. Még mindig remek referenciaanyag. Kitől jött az ötlet, mennyi időbe telt elkészíteni? Ha ma csinálnád, mit változtatnál rajta? Egyáltalán: bele tudnál ma vágni valami hasonlóba?

SJ: A Menő Manó magazin készítésekor merült fel, hogy jó lenne indítani egy képregényiskola rovatot. Én kaptam a feladatot, és örömmel kezdtem el írni a cikkeket. Sajnos a magazin hamar megszűnt, de egy-két évre rá Sándor javasolta, hogy írjak a témáról egy könyvet és ő szerez pénzt a kiadására. Pontosan nem emlékszem mennyi idő volt elkészíteni, de néhány hónapot biztosan igénybe vett. Ha most kezdenék hozzá, az alapokat megtartanám, de nyilván ki kellene egészíteni a ma használatos technikák bemutatásával. Ha belevágnék valami hasonlóba, biztosan nem egyedül tenném, érdemesebb lenne egy szerzői kollektívát felállítani, ahol minden szakember megoszthatná a saját technikáit, tapasztalatait, tanácsait.

BA: A Krampusz-stripeket és a Bölcsesség ékkövét még egymagad készítetted, bizonyítva, hogy mind rajzban, mind történetben képes vagy különböző műfajokban, regiszterekben mozogni. Később azonban már szinte csak adaptációkat készítettél, amire még visszatérünk. Lennének még mindig saját képregényötleteid, ha lenne hol közölni ezeket?

SJ: Sajnos nem vagyok túl jó a történet kitalálásban, de azért lennének még saját ötleteim. Vannak még papírra vetve különböző cselekmény vázlataim, amik kidolgozásra várnak. A megjelentetés egyik módja a saját kiadás, de talán a rejtvénylapok sem zárkóznának el előle.

BA: Kapcsolódó kérdés: min múlik, hogy valaha is befejeződjön a Bölcsesség ékköve?

SJ: Azon, hogy nekiálljak és befejezzem... Tervezem átdolgozni és újrarajzolni, újraszínezni és természetesen befejezni. Eredetileg 24 oldalasra terveztem, ebből 15 megvan, de itt-ott némileg átírnám és kiegészíteném a történetet. Ahogy időm engedi, szeretném majd megcsinálni.

BA: A Kertész nevéhez fűződő lapok sajnálatos megszűnése után másfél évtizedig eltávolodtál a képregénytől. Nem is készültek ebben az időszakban képregényeid?

SJ: A lapok megszűnése után alkalmazott grafikusként dolgoztam. Izgalmas időszak volt, ekkor terjedtek el a számítógépek a grafikai munkában és nyomdai előkészítésben, és ez engem nagyon érdekelt. Saját vállalkozást alapítottunk a feleségemmel és sokáig csak ezzel foglalkoztam. Emellett még illusztrációs munkákat vállaltam. Később azért tovább foglalkoztatott a képregény is, elkezdtem rajzolni a Sivatagi bor első változatát, a Füles részére. Kopeczky Csabával is voltak próbálkozásaink francia kiadóknak, de ezek sajnos nem jöttek össze.

BA: Nagy öröm volt számomra annak idején, hogy segíthettem a visszatérésben, a Sivatagi bor közlésével, a Krampusz-képsorok felélesztésével. Sajnálom, hogy ezek a lapok (Fekete-Fehér Képregényantológia, Eduárd) szintén rövid életűnek bizonyultak, de remek, hogy ez a „lökés” elegendő volt ahhoz, hogy újra belevágj. Kik rendeltek rajtunk kívül először képregényt tőled, hol, milyen rendszerességgel jelennek meg munkáid az elmúlt tíz évben?

SJ: 2012-ben készítettem két-két mintaoldalt három történethez, amit elküldtem a Fülesnek, és ők megrendelték ezek közül A táncoló figurák c.  Sherlock Holmes történetet. Ezután következett A Vörös Pimpernel, melynek forgatókönyvét Kiss Ferenc írta. Azóta többé-kevésbé rendszeresen jelennek meg képregényeim a Fülesben, de a Kedvenc is vett át és jelentetett meg a történeteimből.

BA: Ma már gyakorlatilag csak irodalmi feldolgozásokat készítesz. Miért, és miért pont ezeket, hogyan történik a sztorik kiválasztása?

SJ: Kényelmi szempontokból fordultam az irodalmi feldolgozások felé, egyszerűbb irodalmi alapanyagból dolgozni. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy hagyományból talán a Füles is ezt várja. A választás elsődleges szempontja, hogy az adott szerző már ne legyen jogdíjköteles, másrészt érdekeljen a történet. A táncoló figurák c. novellával pl. már régóta kacérkodtam, néhány vázlat is készült hozzá az évek során. Sok olyan, kedvenc irodalmi mű van, amit szívesen feldolgoznék, de igyekszem olyat választani, ami még nem került feldolgozásra. Fontos dolog a terjedelem is. Egy novellát könnyebb feldolgozni, mint egy hosszú regényt.

 BA: Annak idején mesélted, hogy nem dolgozol kifejezetten gyorsan, de úgy látom, mostanra sikerült kialakítanod egy olyan letisztult stílust, ami „gazdaságosabb”, a karaktereket alaposabban, a háttereket, egyéb részleteket egyszerűbben dolgozza ki. Nem tudom, ez igaz-e, mindenesetre kíváncsi lennék, hogyan változott a munkamódszered az idők során.

SJ: Sajnos továbbra is lassan dolgozom, ezen igyekszem változtatni és tovább egyszerűsíteni a stílusomat. Ennek módján folyamatosan töröm a fejem... A munkamódszerem annyiban változott, hogy áttértem a teljesen digitális rajzolásra. Könnyebbnek találom a digitális táblán való rajzolást, de a látásom romlása is megkívánta a változtatást. Ugyanakkor időnként hiányzik a hagyományos technika és majd szeretnék egy-egy munka erejéig visszatérni rá.

BA: Milyen a kapcsolatod a képregényrajzolók újabb generációjával, kiknek a munkáit kedveled?

SJ: A rendezvényeken igyekszem áttekinteni a megjelenéseket, tájékozódni a többi rajzoló munkásságáról, de ez nem mindig sikerül. Szoros kapcsolatban nem vagyok a fiatalabb rajzolókkal, de ismerem őket és nagyjából a munkáikat is. Én a hagyományos rajzstílust kedvelem, az alternatív stílusú képregények világa távolabb áll tőlem. De látom, hogy sok tehetséges fiatal rajzoló van. Molnár Gábor és Fábián István munkáit például kedvelem.

BA: Ha lett volna szavazati jogod, kikre voksoltál volna az idei Alfabéta-díjaknál? Kit javasolnál következő Korcsmáros Pál-díjasnak?

SJ: A Királyok és keresztek komoly munka, rájuk voksoltam volna a kép-regény kategóriában, és a Kilenczedik típusú találkozások c. Pilcz Roland műre a kép-novella kategóriában. A következő Korcsmáros Pál-díjasnak Garisa Zsoltot javasolnám.

BA: Köszönjük a beszélgetést!