Interjú Kati Kováccsal, a fesztivál finn vendégével

Kati Kovács finn alkotó az idei képregényfesztivál egyik díszvendége, aki legelső, Paprikás rapszódia című képregényében magyar gyökereit dolgozta fel. Pár éve a Papírmozi antológiában jelent meg Kolbász úr címmel egy rövidebb műve, idén pedig a Nero Blanco Comix gondozásában Körhintába zárva címen egy újabb kötete. A Paprikás rapszódia, ahogy az egy 2009-es interjúban elhangzott, egy „szürreális Magyarország-útikalauz”, és a Körhintába zárva című műre is mondhatjuk, hogy szürreális, egy szürreális lidércnyomás, mely Annabella történetét, útkeresését meséli el. Mindezekről, a képregénykészítésről, terveiről Demus Zsófia kérdezte.

kati_kovacs_foto.jpg

Demus Zsófia: Hogyan kezdődött a kapcsolatod a képregényekkel?

Kati Kovacs: Mindig is rajzoltam, másfél éves lehettem, amikor képregényeket kezdtem el rajzolni, már nem is emlékszem igazán. Mindenesetre anyám megőrizte az elsőket, amiket már 6-7 éves koromban készítettem. Se füle se farka ezeknek a történeteknek, de észrevehető, hogy már akkor érdekelt a rajzolás és az írás is.

DZs: Hogyan választasz témát, mi inspirál az alkotásban?

KK: Nem választok semmilyen témát. Az érdekes karakterek, akik azt akarják, hogy elmeséljék a történetüket, megtalálnak engem, és én elkezdem felfedezni az életüket. A történet ötlete bárhonnan jöhet, de általában ez egy olyan valami, amit megtalálunk a hétköznapokban is, ami hozzájárul a további lépésekhez, és beindítják a kíváncsiságomat. Az első pillantásra nem látható dolgok nyűgöznek le.

kovacs_korhiintaba.jpg

DZs: Tekinthetjük a képregényeidet egy pszichológus díványának?

KK: Mondhatjuk így is. Szeretném megpróbálni megérteni az emberek motivációit, a különféle helyzetekhez. Mindig tudni akarom, „miért", még akkor is, ha nem feltétlenül értek egyet a válasszal. Mindig van egy ok, és fontos tudni, mi az. Könyörületes vagyok a karaktereimmel.

DZs: Hogyan alkotsz, hogyan építed fel a történeteidet, és hogyan találod ki hozzá a megfelelő stílust, technikát? Hogyan fejleszted magadat?

KK: Amikor a főszereplő belép az életembe, a fantáziám természetesen elkezd szárnyalni... Van egy vázlatfüzetem, amibe minden elképzelésemet leírom, kisebb vázlatokat, terveket rajzolok, a legelképzelhetetlenebb részleteket és ötleteket, mindent, szó szerint. A jegyzetfüzet nagyon fontos számomra, hiszen a történeteim ott fejlődnek, ott találják meg a formájukat. A megfelelő stílus a történet típusától függ, ennek kifejezése pedig belülről jön. Sok helyet hagyok az intuíciónak.

DZs: A Körhintába zárva is hasonlóan a Paprikás rapszódiához tartalmaz groteszk elemeket, szürreális hatást. Közel érzed magadhoz ezt az irányzatot?

kovacs_prev2.jpg

KK: Ezek lehetőséget adnak számomra a fontos dolgok hangsúlyozására. Fontos, hogy ezek részét képezzék a történetnek, ne csak jelentéktelen speciális effektek legyenek.

DZs: Mennyire követed a magyar képregényes helyzetet, látsz valamilyen hasonlóságot, különbséget a finn/skandináv képregényekhez képest? Milyen a finn képregény?

KK: Sajnos azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem ismerem a magyar képregényt, csak néhány kisebb történetet, amit alkalmanként láttam. Az igazság az, hogy nem is követem úgy általában a képregényt... se korábban, se most. A finn alkotóknak nagyon személyes stílusuk van, ami megkülönbözteti őket egymástól, és a történeteik rendkívül erősek, bármilyen témáról legyen is szó. Ez a tendencia általában jellemző a skandináv képregényekre.

DZs: Kinek a munkáit követed, van esetleg kedvenc alkotód?

KK: Nincs kimondottan kedvenc alkotóm, vagy olyan, akit követek, de sok művész munkáját kedvelem: ez a lista túl hosszú lenne. Manapság olyan könyveket olvasok, melyek mellett a saját rajzaimra tudok összpontosítani. De van egyvalaki, aki mindig is inspirál: Picasso!

DZs: Mi az, amit eddig még nem próbáltál, de szívesen kísérleteznél vele a képregényben?

KK: Ó, rengeteg dolog van, amivel még nem kísérleteztem a képregényben. Ki tudja, mi fog történni a következő történetemben! Nagyon izgalmas ezen gondolkodni, és mégsem tudni semmit, ez magában is meglepetés. És ugyanakkor ez egyfajta mindenható képesség... a papíron.

kovacs_prev4.jpg

DZs: Tudnál mesélni terveidről, készülő projektjeidről?

KK: Jelenleg a tizenötödik képregénykötetemen dolgozom, egy hosszabb történet, melynek címe Quo vadis, Katalin? (Hova mész, Katalin?). A könyv fele készen van. A határidő 2019 március vége. A történet Rómában játszódik, a főszereplő az én alteregóm, egy kislány, egy labdaszerű mintás ruhával és két copffal a fején, még a 80-as évek képzeltem őt el így. A történetben a Rómában au pairként töltött éveim valóságos és hozzájuk képzelt eseményei keverednek. Ez lesz a leghosszabb képregény, amit valaha készítettem, körülbelül 100 oldal.