Merényi Dániel, akit legtöbben mint Grafitembert, a Napirajz alkotóját ismerik, nagy cipőkről, bringavázakról és japán gyártmányú tűfilcekről mesélt nekünk, meg arról, hogy van nélküle is elég Coelho itthon.

Szekeres Nikoletta: Pár évvel ezelőtt markánsan megváltoztattad az életed. Mi volt a legnehezebb az átállásban, és mi volt benne a legjobb?

Merényi Dániel: Nem tudom, itt most melyik ilyen eseményre gondolsz, mert több is volt ilyen. Azt gondolom, hogy az élet tele van keresztutakkal, ahol alkalom adódik venni egy kanyart. Nem mindig van persze lehetőség rá, de tapasztalatom szerint sokan inkább nem mernek más irányba indulni. Aztán az emberben benne marad, hogy igen ott, akkor lett volna alkalom, de inkább sodródtam tovább. Én tizenkét évvel ezelőtt kiszálltam a reklámból, ami jó döntésnek bizonyult. Szerintem jobb vázakat készítek, mint reklámokat. :) De nem ez volt a cél, úgy éreztem váltanom kell. Pár évre rá az egész magyar reklámszakma összeomlott, felizzott és egy teljesen más nőtt ki belőle. Már nélkülem. Win-win.

SzN: A bringaváz készítés, és az egész olaszországi út tisztára mesébe illő szál, de gondolom, azért volt sok szívás is ezekben az években. Milyenek voltak az inas évek?

MD: Ezt nehezen lehet pár sorban összefoglalni. Négy év volt, tele sok keserves, szomorú, végtelenül vidám és gyönyörű pillanattal. Nemcsak szakmát tanultam, hanem rengeteg emberi dolgot is. Milyen a migráns lét, milyen beilleszkedni egy kis helyen, ahol mindenki mindenkit ismer. Milyen az, elfogadtatni magad, elsősorban a tetteiddel, mert kamuzni sokan tudnak. Nehéz csoda volt.

SzN: A Napirajz olyan, mint egy örömrajz, ahogy meg te aposztrofálod néha, stressz rajzok. Mennyire került előtérbe a napi politika, változott-e ez, változik-e ez?

MD: Itt különválasztanám azokat a rajzokat, amiket az Indexre és a Vasárnapi Hírekbe rajzolok, minden mástól. Ami közéleti témájú, az sohasem örömrajz. Inkább kínosan röhögés, miközben markoljuk a villámhárítót, vagy ingatjuk a fejünket. A blogom és a Patreon site már inkább öröm, most már épp egy másik pólus, egy párhuzamos világ, ahol mindenki hülye, aljas és bántón őszinte a másikkal. De úgy, hogy közben nem is próbál meg más lenni.

Forrás: napirajz.hu

SzN: Feladat-e ma, mondhatni „morális kötelesség” véleményt formálni politikai kérdésekben?

MD: Azt hiszem, eljutottunk arra a pontra, hogy igennel kell válaszolnom. Pár évvel ezelőtt csak amolyan humorbonbon voltunk a gondolkodó és érző magyarok zsebében, még allegóriákat használtunk, a sorok között utalgattunk erre, meg arra… összekacsintottunk, hogy „ugye, érted, hogy értem?” Ma már utcakő vagyunk a barikádon, páncélból nyújtott lakmusz. Szomorú, mert a karikatúrának nem lenne szabad ott lennie. Történelmileg az újságok leghátsó oldalán van, a keresztrejtvény mellett. Nem az utcai póznákra tapétázva, tüntetések háttereként.

Forrás: index.hu

SzN: Érzed-e, hogy ez a permanens tevékenység, amit csinálsz, hat a közvéleményre?

MD: Igen. Ijesztő és bazinagy felelősség.

SzN: Milyen technikával csinálod a rajzokat?

MD: Japán gyártmányú tűfilcekkel rajzolok irodai papírra és beszkennelem őket. Egyre gyakrabban rajzolom elő ceruzával, és van, hogy számítógépen még igazítok a kompozíción. Öregszem, durván.

SzN: Miből inspirálódsz? Miből jön egy olyan ötlet, mint mondjuk a hosszú cipők, ha ez nem kulisszatitok…

MD: Kiapadhatatlan forrás sajnos a jelenlegi vezető elit. Tele olyan figurákkal, akik önmaguk paródiája. Az esetek döntő többségében csak ábrázolni kell a szituációt. Vagy maximum kisujjal pöccinteni rajta egyet. A hosszú cipők a nagy lábat jelentik. A sok sem elég, a minden se sok. Minden kell nekik, és most és azonnal. Akkorák a cipők, amekkorák a papírra férnek.

Forrás: index.hu

SzN: Van-e valaki, akinek megmutatod a rajzokat publikálás előtt, vagy rögtön mennek ki az oldalra?

MD: Nem. Sokszor nincs a környéken senki, amikor rajzolok.

SzN: Hogy alakult a kiadás sorsa, és tervezel-e új kötetet, akár a Napirajzzal, akár mással?

MD: Az első könyv 2007-ben jelent meg, a Titkos Fióknál, de jópár éve már a Shirokuma a kiadóm. A könyvkiadás itthon nagyon nehéz ügy. Pont annyi hardcore olvasóm van, hogy miattuk még éppen nem rentábilis ofszettel nyomni a könyvet, digitálisan persze akár egyet is lehet csinálni, de nagyon drága. Kis példányszám az, amit biztosan megvesznek, de a magas ár miatt pont azokat „büntetem”, akik mindent megvesznek/megvennének tőlem. Nem érzem fairnek az ügyet így. Mindig jó, ha van valami kézzelfogható produktum is, de hajlok arra, hogy ez inkább legyen valami extra tartalom, kis terjedelemben (pl. a naptár, vagy egy fiktív magazin), semmint a már úgyis megjelent rajzokból egy gyűjteményes kötet.

SzN: Mennyire érzed magad a képregényes szcéna részének?

MD: A képregényes szcénának nem vagyok része, ezt szerintem nyugodtan el lehet mondani. Amikor a Napirajz robbant, nagyon sok sértő, személyeskedő jelzést kaptam a szakmától. Ez akkor szinte lehetetlenné tette a közeledést. Talán mostanra megenyhült irányomban a társaság, nekem sohasem volt semmilyen problémám senkivel, sokak munkáját, tehetségét a reklámos időkből tisztelem és becsülöm. Miskolcon élek, nem nagyon mozgok eseményeken, talán mondhatjuk, hogy történelmileg alakult így.

SzN: Az interjúkból az jön le, hogy sokat rágódsz fogalmakon, a fogalmak használatán (píszí, trend, kézműves stb.), miért fontos ez ennyire?

MD: Hm. A rágódás szerintem nem igaz, a felsorolt szavakkal sincs bajom, inkább azzal, ahogy elhasználjuk őket. De szerintem van nélkülem is elég Coelho itthon, nem kell több megfejtő. A píszí szerintem inkább árt, mint használ (elég, ha az ember nem bunkó, és akkor tudja, hogy mikor használja azt a szót, hogy dagadt vagy kövér). Viszont a spontaneitásnak, az őszinteségnek árt, ha rugózunk azon, hogyan csomagoljuk be a véleményünket. A trend… hát. Szerintem mindenki érti, itt mi jönne. A kézművest is kivesézték már sokan, olyan ez, mint amikor felhív a szemüveges, ecsethajú faszi, hogy mit szólok valamihez én, mint tech-startup…. hogy mi? Legfeljebb kisiparos vagyok, oké?

SzN: Hogyan töltekezel, hiszen egyszerre rengeteg dolgot csinálsz?

MD: Sehogy. Éppen égek ki. El kell engednem egy csomó gyeplőt. Tanulok zenélni, egyszerre több hangszeren is, most ez húz ki a depresszióból éppen. Mindent elvállalok, aztán semmire sincs annyi idő, mint kellene. Emiatt stresszes vagyok és folyamatosan fáradt, a munkák sem olyan színvonalon készülnek el, ahogy egyébként képes lennék megcsinálni. Nem jó.

SzN: A reklámos évek, illetve a teljesen más irányvonalú bringakészítés (bár, gondolom, marketing ott is kell valamennyire, de a készítés maga kézműves tevékenység) beszivárog-e valamelyest a Napirajzba? Akár technikában, akár egyebekben?

MD: Minden kihat a Napirajzra, amiben benne vagyok, amit csinálok. Az életem része.

SzN: Van-e most kedvenc vázad? És van-e kedvenc képregényed/rajzod?

MD: Hú. Itt nem említenék senkit kifejezetten. Mindkét területen rengeteg a tehetség és a ragyogó teljesítmény. Komolyan. A vázépítésben pont most zajlik egy generációváltás és nagyon zúznak a fiatalok. A grafikában pedig…. ott az internet, elég csak az épp lecsengett inktober termését végignézni, az állam leszakad. Maradok a hülye kis emberkéimnél, inkább!

Merényi Dániel a Hungarocomixon a Titkos Fiók standjánál dedikálja a Napirajz-köteteket.