Nob rajza

Elhunyt Albert Uderzo, a világ egyik leghíresebb képregényének francia rajzolója és társalkotója, egy hónap híján 93 évet élt. Az 1927-ben, olasz bevándorlók gyermekeiként született Uderzo autodidakta volt, Walt Disney-képregényeken nőtt fel. Bátyja bátorítására nagyon fiatalon dolgozni kezdett egy kiadónál, ahol megtanulta a szakma alapjait. Első rajzai 14 éves korában jelentek meg, 18 évesen végre képregényt is rajzolhatott. A háború utáni években egy fiatal rajzoló viszonylag könnyen talált munkát, de a kiadók nagyon keveset fizettek, így folyamatosan rengeteget kellett dolgoznia, méghozzá egyszerre több helyre.

Pályáján az első fontos fordulópont 1951-ben következett be, amikor már egy éve dolgozott a World Press nevű belga sajtóügynökségnél, amely bérmunkában készített képregényeket a francia nyelvű sajtó számára. Ekkor csatlakozott a csapathoz René Goscinny, aki akkoriban még saját maga rajzolta a képregényeit. Hamar kiderült azonban, hogy neki az íráshoz van kivételes tehetsége, és a stúdióban egyre többen kérték a segítségét. Uderzo és Goscinny már az első találkozás alkalmából felfedezték, hogy egy hullámhosszon vannak, ugyanazokat a dolgokat kedvelik. Barátok lettek, és elhatározták, hogy együtt fognak dolgozni.

Már az első közös próbálkozások is ígéretesek voltak, de nem hoztak áttörést. Aztán 1959-ben lelkes ismerőseik kezdeményezésére részt vettek egy új francia képregénylap indításában. A kaland nem volt kockázatmentes, hiszen Uderzo és Goscinny ekkor már elismert alkotók voltak, akik szerényen, de meg tudtak élni a képregénykészítésből, és az új, Pilote nevű újság rengeteg energiájukat követelte, mindketten több sorozatot is vittek benne. Közösen csak egyet, amelynek az alapötletét gyakorlatilag pár óra alatt dobták össze: ez volt az Asterix.

A kis gall harcos és barátai azonnal elnyerték az olvasók tetszését, szinte azonnal kiderült, hogy ez a sorozat lesz a hetilap zászlóshajója. Ám az igazi sikert az eredetileg folytatásokban közölt történetek gyűjteményes kiadása hozta el. Ami meg is lepte a kiadó vezetőjét, hisz ő a keménytáblás albumokat valójában egyfajta bónusznak tekintette eleinte. Amikor azonban 1961 és 1967 között pár ezerről egy millió fölöttire nőtt az eladott példányszám Asterix minden új kalandjából, teljesen megváltozott a helyzet. Asterix valóságos kulturális jelenség lett hazájában, és rövidesen meghódított számos más országot is. Uderzo pedig végre visszavehetett az őrült tempóból, innentől kezdve nem foglalkozott más képregénnyel.

Sokan sokféleképpen próbálták már magyarázni az Asterix kivételes sikerét, ám abban mindannyian egyetértenek, hogy ehhez a varázsitalhoz mindkét alkotónak a különleges képességeire szükség volt: Goscinny sziporkázó ötleteire, finom társadalomkritikájára, egyedi karaktereire és emlékezetes kulcsmondataira éppúgy, mint Uderzo kedvesen gömbölyded karikatúráira, pompás természetábrázolására, dinamikus akciójeleneteire és a sok apró rajzi elemre, amiket elhelyezett a képkockák alján vagy a háttérben, szerzőtársa tudta nélkül, ám mindig utólagos jóváhagyásával.

1978-ban váratlanul meghalt Goscinny, akivel Uderzo 24 Asterix-epizódot készített együtt. Rövid habozás után a rajzoló úgy döntött, hogy egyedül folytatja a sorozatot, és – Goscinny családjával egyetértésben – saját kezébe veszi a márka ápolását. Addigra ugyanis Asterix már igazi branddé épült ki, készült belőle rajzfilm és hangjáték, jelentős reklámhordozóvá vált. Uderzo stratégiát is váltott: míg korábban minden évben kijött legalább egy új Asterix-album, innentől ritkultak a megjelenések, hogy legyen idő a várakozás felcsigázására. Az adaptációk is szaporodtak, lettek élőszereplős Asterix-filmek, készültek videojátékok, és Disneyland mintáját követve megnyílt az Asterix Park.

A képregényeladások egyre nőttek, annak ellenére, hogy általános vélemény szerint az Uderzo által írt történetek elmaradtak a korábbi színvonaltól – Goscinnyt senki sem tudta volna helyettesíteni. A rajz azonban továbbra is remek volt, és Uderzo meg tudta őrizni a sorozat szellemiségét. És miután megérezte, hogy a fiatalkori túlhajszolás miatt keze és szeme már nem bírja a munkát, és új szerzőpárost szerződtetett a sorozat folytatására, kedvesen, de határozottan fogalmazta meg az elvárásait. Folyamatosan ellenőrizte a történetek alakulását, de sosem kötötte meg Ferri és Conrad kezét.

Amikor nemrég rákérdeztek, hogy hősei kalandjai nélküle is folytatódnak-e majd, Uderzo elbizonytalanodott. Túlságosan is szereti őket ahhoz, hogy teljesen szabadon eressze őket, és esetleg mások majd egészen más irányt szabjanak kalandjainak. De az már teljesen biztos, hogy Asterix, Obelix, Ideafix és a többiek számára biztosította a halhatatlanságot.

A megemlékezést az Asterix magyarországi kiadója, a Móra felkérésére írta Bayer Antal, a sorozat fordítója