A képregények sokuknak élvezetet jelentenek, a fordítóknak viszont, akiknek köszönhetően megjelennek magyarul, nem kevés munkát. Hogyan érintette őket ez a rendhagyó év? Milyen képregényeket fordítanak szívesen, milyen kihívást jelent a képregények fordítása? Mi maradt ki az idén, mi az, amire vágynak? Megkérdeztünk néhány rutinos képregényfordítót, örömmel válaszoltak. És világossá vált, amit eddig is sejthettünk: a képregényfordítók nagyon szeretik a képregényeket.

Hány képregénykötetet fordítottál, ill. milyen más helyen megjelenő (pl. antológiaszerű kiadvány, újság) képregényfordításaid voltak 2020-ban?

Sepsi László: Négy képregényt (Batman: Fehér Lovag, Harleen, Kingsman, Ha/ver 4) és két kisebbeknek szóló marveles „szekunder irodalmat” (Tények zsebkönyve, Mítoszok és legendák). Emellett szerkesztőként dolgoztam a Tokyo Ghoston, a harmadik Sandman-gyűjteményen és a Smaragdzöld tanulmányon.

Oroszlány Balázs: Idén az első három Konc kötetet fordítottam, így a következő két kérdésre is adott a válasz.

Rusznyák Csaba: Talán ötöt-hatot, kevesebbet, mint a korábbi években.

Bayer Antal: Tíz kötet jelent meg idén az én fordításomban itthon: két Asterix-epizód, a Megváltás két része, Raina Telgemeiertől a Nővérek, saját kiadómál a Billie Holiday és három olasz thriller, valamint immár harmadik kiadásban az X-Men: A Főnix halála – ezt eredetileg még a Semicnek fordítottam közel húsz éve, tavaly a Képkocka kiadó, idén az Hachette jelentette meg újra. Fordítottam néhány francia képregényt az Ábra kiadónak, amely a Hahotában és a Pörgetőben jelent meg. A Királyok és keresztek következő epizódja pedig Belgiumban jött ki a nyáron, ezt is én fordítottam franciára.

Benes Attila: Idén hat kötetet fordítottam, azonkívül a Batman magazin és a Garfield Különszám magyar szövegeit írtam, hónapról hónapra fordítok a Garfield magazinba, valamint kaptam egy történetet a Peter Parker: Pókember 2020-as különszámában is.

Nagy Krisztián: Konkrétan albumban megjelenő kötetet egyet sem, de 10-12 albumnyi anyagot biztosan, amely részletekben jelent meg a Kockás magazin háromféle kiadványában (havi Kockás és Fekete-Fehér Kockás, negyedévente megjelenő retró Kockás). Az antológiajellegnek köszönhetően szerencsére sok és változatos fordítanivalóm volt, nem mondhatnám, hogy unatkoztam.

Melyik fordítást élvezted a legjobban?

Sepsi: Idén egyértelműen a Harleen volt a kedvenc, korábbról a Hellblazer: Káros szenvedélyek.

Rusznyák: A Sagát és az Orgyilkos osztályt, bár ezek még tavalyi fordítások, akkor is, ha némelyik idén jelent meg.

Bayer: Erre általában az Asterixet szoktam válaszolni, de sajnos az Uderzo által egyedül készített epizódok szövege nem annyira szellemes, mint amiket Goscinny vagy Ferri írt. Úgyhogy most a Nővéreket fogom mondani a könnyedebb műfajból, a Billie Holidayt pedig mint drámai élményt.

Benes: A hálószövő örök kedvencem. Stan Lee szövegeit fordítani élmény – amellett megtisztelő is.

Nagy: Nálam a Blueberry-Thorgal-Corto Maltese triumvirátus vitte és viszi a pálmát, de egészen más szempontok alapján a Cat Claw (szuperhősparódia rengeteg utalással) és az Iznogoud (anakronisztikus Ezeregyéjszaka meséi szójátékokkal és nyelvi leleményekkel) is mindenképpen a dobogóra kívánkozik.

Melyik fordítás jelentette a legnagyobb kihívást, és milyen szempontból?

Sepsi: Az év kihívása a Sandman 3 volt, habár csak szerkesztőként dolgoztam rajta. A puszta mérete és az ezzel járó szövegmennyiség is tekintélyt parancsol, ehhez jön az irdatlan mitológiai, irodalmi és popkulturális utalásháló, meg a számtalan nyelvi regiszter. Hol sztriptíztáncosok beszélgetnek az öltözőben, hol a regék Görögországában járunk, hol pedig a felvilágosodás-korabeli Franciaországban, és a szöveg mindig ennek megfelelő stílusban szólal meg, bámulatos, ahogy Gaiman váltogat az archaizálás és a nyolcvanas évekbeli, különböző társadalmi osztályokba tartozó figurák szlengje között. A Sandmanben szerkesztőként is könnyen el lehet veszni, Limpár Ildikó elképesztő munkát végzett a magyarításával.

Oroszlány: Nagyon jó volt belemerülni ebbe a Konc történetbe, és persze kihívás is, hogy itthon már azt a célközönséget találja meg, amit a Scholastic színes Bone-ja: vagyis gyerekképregény legyen. A kihívás persze mindig az, ami még előttünk van: van pár név, amire hónapok óta keresem a jó megoldást, de még nincs meg az igazi.

Rusznyák: Valószínűleg az Orgyilkos osztály, nagyon sűrű, színes, szlenges, élő a szövege.

Bayer: Erre megint csak az Asterix szokott lenni a válasz, és ez az idén is így volt, de más okból. Uderzo sokkal több nehezen lefordítható szójátékot használ, mint Goscinny, ezekhez kell olyan megfelelőt találni magyarul, aminek még a képhez is van köze. Nem könnyű. Másfajta kihívást jelentenek az olasz krimik, ugyanis ezen a nyelven messze nem tudok olyan jól, mint franciául vagy angolul, de szerencsére ezeknek a képregényeknek elég egyszerű a nyelvezetük.

Benes: Az idei megjelenések közül nem izzasztott meg igazán semmi – bár minden fordításban akad kihívás. Viszont a tavaly decemberben megjelent Spawn: Az ivadék átkában szereplő háromrészes Angelás sztori kemény munkának bizonyult. Nemcsak a szöveg terjedelme, hanem a narrációs dobozok „kisregényszerű”, földöntúli fogalmaktól hemzsegő leírásai miatt is. Órákat töprengtem egy-egy dobozon, hogy mit akarhatott a szerző – és sok esetben a kép sem segített, mivel szöveghangsúlyos technikát használt. Arra a fordításomra külön büszke vagyok.

Nagy: Elég egyértelműen az Iznogoud-sorozat, melynek epizódjai ugyan mindössze nyolc oldalasok, de kis túlzással legalább annyi, ha nem több munka van bennük, mintha egy teljes albumot fordítanék (időben legalábbis mindenképp). Goscinny zsenijét gondolom nem kell sokaknak bemutatni, és hát bizony nem volt egyértelmű, milyen utat kell választani, hogy legalább egy kicsit visszaadjam a jobbára lefordíthatatlan szójátékait (egy sivatagban játszódó epizódban például azzal játszott, hogy minél több francia kifejezést és szólást belepréseljen, amiben benne van a homok, a forróság vagy a sivatag szó, ezek 90%-a pedig természetesen nem létezik magyar nyelven). Végül gyerekkorom hőseihez és példaképeihez fordultam, így Romhányi József Frédi és Béni, valamint Tímár György Astérix fordításainak vonalát próbáltam követni, és abból a kevés visszajelzésből, amit eddig olvastam-hallottam, talán picit több, mint kevesebb siker

Sárga irigység faktor: melyik idei megjelenést fordítottad volna te szívesen?

Sepsi: Pont azokat, amiket fordítottam.

Oroszlány: Természetesen a Transmetropolitant – ez volt az a képregény, amivel visszaszoktam a nyugati képregényekre, ami miatt éveken át elolvastam mindent, amihez Warren Ellisnek köze volt. Utólag azért örülök, hogy Holló-Vaskó Péter fordította: egyrészt iszonyú az a szövegmennyiség, ami ebben a kötetben van, másrészt így csak olvasóként kellett feldolgoznom az idei Ellis-ügyet. A képregényt megvettem, de még nem mertem belekezdeni.

Rusznyák: Talán a Víziót, mert az nagy kedvencem az utóbbi tíz év Marvel/DC-kínálatából. De annyi kedvencemet fordíthattam már (Takarók, Saga, Orgyilkos osztály), hogy nem panaszkodom.

Bayer: Erre azért nehéz kicsit válaszolni, mert így is szép számban jelennek meg fordításaim (bár néhány még beférne az időmbe). Bevallom, fájlalom, hogy nem én fordítom a Corto Maltesét a Kockásnak, de értem, hogy minden kiadónak megvannak a saját, jól bevált emberei. És hát Sandmant is fordítottam volna szívesen – szerencsére legalább az egyik Death minisorozat magyarítását megkaptam még korábban.

Benes: Mivel a Loeb–Sale páros az egyik kedvencem, és annak idején nagyon tetszett, a Hulk: Szürkét szívesen fordítottam volna. De Galamb Zolinál is jó kezekben volt.

Nagy: Szerencsére el vagyok kényeztetve, mert a színes Kockás szerkesztőjeként jobbára (természetesen lapkiadói egyeztetéssel) én választom ki a címeket és sorozatokat, sőt, a specifikus albumokat is, amelyeket aztán én fordítok (gyakorlatilag a színes Kockás teljes anyagát, valamint a Fekete-Fehér és negyedéves magazinok egy részét is), így hirtelen nem is jut eszembe egy sem. Na jó, talán a pár személyes kedvenc egyike, mint például az Orgyilkos osztály, de arról tudom, hogy jó kezekben van.

Voltak olyan munkák, amelyekre számítottál volna az idén, de nem valósultak meg a járvány miatt?

Sepsi: Olyan nem fordult elő, hogy megbeszéltünk valamit egy kiadóval, és a járvány miatt mégsem kaptam meg a munkát. A címszám persze valamivel kevesebb, mint tavaly volt, fél-egy évet is csúszhat bármilyen könyves kiadvány, de olyanról nem tudok, ami egy az egyben meghiúsult volna. Nyilván azért sem, mert mire a fordítóig eljut egy projekt híre, addigra abba már komoly tőkét és energiát fektettek, nem fogják kidobni az ablakon, maximum halasztják.

Oroszlány: Egy évek óda dédelgetett fordításprojekt került takaréklángra – de itt csak az igazi háttérmunka kezdődött volna el idén.

Rusznyák: Voltak, például a Saga folytatása sajnos teljesen elmaradt idén. Több már leadott munkám megjelenése hosszú hónapokat csúszott (vagy éppen jövőre tolódott) a járvány miatt. És persze simán lehet, hogy tudtomon kívül is lecsúsztam munkákról, amikkel megkerestek volna, ha nincs a Covid.

Bayer: Ha nincs járvány, minden bizonnyal eggyel több Asterix jelenik meg az idén, és Raina Telgemeier következő kötete is valószínűleg kijött volna, így ezek átcsúsztak jövőre. Illetve volt egy vagy két olyan projekt, amelyet feltételesen lengetett be a kiadója, de egyelőre lemondott róla.

Benes: Csak két kötetem tolódott jövőre, de azokat már javában fordítom. Sőt, két jövőre megjelenő képregényt előrehoztak, amelyekkel elkészültem, így mondhatjuk, hogy nem vagy csak alig érintett a világjárvány.

Nagy: Nem feltétlen a járvány miatt, de végül a Metabárók-sorozat nem indult el januárban, azt még nagyon szívesen beszorítottam volna az egyre zsugorodó szabadidőmbe.

Mi a véleményed az „outsider” fordításokról, vagyis az olyan kiadókról, akik nem a képregényekre szakosodott fordítókat keresnek meg? Idén is értesültünk jó néhány melléfogásról, ami az adott terület (pl. Marvel-figurák bevett nevei) ismeretének a hiányából fakadt... Előfordult, hogy egy ilyen kiadó megkeresett téged, és nem tudtatok megegyezni, pl. anyagiak miatt?

Sepsi: Ez nem képregényspecifikus dolog: ha a műben szerepel egy speciális terület bejáratott magyar nevekkel és zsargonnal, akkor a fordítónak munkaköri kötelessége utánanézni, tök mindegy, hogy szuperhősökről van szó, vagy egzotikus madárfajtákról. Ha a fordító ezt nem tette meg, akkor szakmai hibát vétett. Ha a szerkesztő sem tette meg (vagy nem szólt a fordítónak, hogy ezzel még dolog van), akkor ő is. Egyébként nem kaptam ilyen megkeresést.

Oroszlány: Mindig érdekes, amikor egy fordítói fórumon feltűnik egy olyan fordító, aki gyanúsan képregényes kérdéseknek kérdez utána – de ők legalább kérdeznek. Szerintem nincsen olyan, hogy „outsider” fordító, csak olyan, akiben nincs meg a kellő alázat, ami ehhez a munkához kell. Vagy nem is veszi észre, hogy mivel áll szemben. Ugyanakkor nagyon jó dolog, hogy újból egyre több kiadó vág bele a képregénybe, és remélem, hogy egyre több izgalmas címet hoznak a kevésbé sikerült alkotások mellett is.

Rusznyák: Nekem nem volt ilyen problémám... bár nem képregény, de a Danny Fingeroth-féle Stan Lee-életrajzot fordítottam, és ott a kiadó nagyon profin és tudatosan állt a témához. De én is, meg szerintem minden fordító dolgozott már – legalább részben – olyan témájú könyvön, ami nem állt kifejezetten közel hozzá, ilyenkor egyszerűen végezni kell egy kis kutatómunkát. Egy bevett karakternév elrontása megbocsáthatatlanul primitív slendriánság, hisz tíz másodperc guglizásba kerül, nem kell hozzá „szakértőnek” lenni. Talán más területekkel ellentétben a képregények esetében az ún. külsős fordítók úgy vannak vele, hogy „hisz ez csak képregény, nem fontos”? De hát más területeken is előfordulnak ilyen hibák...

Bayer: Októberben volt negyven éve, hogy szerkesztőként és fordítóként dolgozni kezdtem az első munkahelyemen. Akkor még azt gondoltam, egy fordítónál a legfontosabb a forrásnyelv tökéletes ismerete minden kulturális finomságával együtt, és hogy képes legyen magyarul visszaadni az eredeti szöveg árnyalatait. Pár hónap alatt rájöttem, hogy a legfontosabb annak a területnek az ismerete, amelyen fordít az ember. Ez persze főleg szakszövegekre érvényes, a szépirodalomban pedig az a lényeges, hogy a fordító képes legyen egy húron pendülni az íróval. A képregény megint egy egészen más terület a speciális kötöttségeivel, amelyek közül a legnyilvánvalóbb a buborékok és szövegdobozok mérete. Itt is fontos a „szakismeret” és a ráhangolódás a stílusra, regiszterre. Úgyhogy egyfelől örülök annak, hogy belépnek újabb kiadók a képregénypiacra, és megértem, ha már bevált fordítóikat kérik fel, másfelől viszont fontosnak tartom, hogy mind a kiadók, mind ezek az „új” fordítók ne becsüljék le a feladatot. Attól, hogy a képregényekben sok a párbeszéd, és a nyelvezetük egyébként is többnyire közel áll az élőbeszédhez, még egyáltalán nem biztos, hogy gyorsan lehet haladni velük. Ebben is meg kell szerezni a gyakorlatot. Ráadásul az internet korában nincs mentség arra, ha valaminek nem néz utána az ember.

Benes: Szerintem nem feltétlenül lényeges, hogy az adott témának minden apró részletét ismerje a fordító – bárminek utána lehet nézni a neten, szorgalom kérdése. Az a fő, hogy helyesen, átlagon felül fogalmazzon magyarul, behatóan ismerje a forrásnyelvet, és a dramaturgiai véna sem árt. Természetesen az az ideális, ha – jelen esetben – ismeri a képregények világát, de ha mégsem, arra való a szakértő. Hiába tudja valaki fejből Batman összes ellensége nevét, ha anglicizmussal teli szöveget ad le, amelyet a szerkesztőnek kell társfordítói szinten átdolgozni. A neveknek, szófordulatoknak könnyen utána lehet nézni, ha van rá igény.

Nagy: Ezeket rettentően sajnálom, mert egy minimális utánanézéssel ezek a hibák elkerülhetőek lettek volna. Az Eaglemoss DC-sorozata egy klasszikus vesszőparipa, de idén talán legjobban a Kavalier és Clay bámulatos kalandjainak elfordításai fájtak. Számomra valóban érthetetlen, hogy ha valaki kevésbé ért egy adott területhez (ilyen bármikor előfordulhat), akkor miért nem természetes reakció egy kis energiát háttérkutatásba fektetni.

Milyen fordítói álmod van a képregények terén, vagyis mi az a képregény, amit nagyon-nagyon szeretnél lefordítani, de nem látsz egyelőre rá esélyt, hogy megjelenhessen magyarul?

Sepsi: Derf Backderf képregényei, főleg a My Friend Dahmer és a Trashed. Dobogós még Jeff Lemire-től az Essex County és Charles Burnstől a Black Hole és a Last Look-trilógia.

Oroszlány: Manga. Nagyon jó lenne újból mangát olvasni magyarul, még jobb lenne mangát fordítani. Szerintem pár év, és újból itt lesznek a rövid(ebb) történetek Japánból. Én Tanabe Góban bízom nagyon, de persze egy Nausicaät vagy Akirát is örömmel látnék. Ez is egy olyan szegmens lehet, ahol az „outsider” kiadóknak talán nagyobb esélyük van, mint az echte képregényeseknek. Azután ott van Georges Bess Drakula-adaptációja. Impozáns, klasszikus kiadvány, és a fordításban még az sem zavarna, hogy a szöveg franciául van. Az olvasókat, gondolom, annál inkább, mert franciául nem tudok. Végül pedig pont ma jelent meg a kedvenc sorozatom harmadik gyűjteményes kötete: hiába Kieron Gillen, a Die című meta-szerepjáték képregénynek tényleg esélye sincsen, hogy magyarul olvassuk.

Rusznyák: Az utóbbi években (szerencsére) már óvatosabban mondom azt bármiről, hogy semmi esélye megjelenni itthon, de persze vannak „célpontjaim”: bármi a Brubaker-Phillips duótól vagy Emily Carroltól, Scalped, Fear Agent, Peanuts (ebbe nagyon beleszerettem tavaly)... Ami talán tényleg esélytelen, az valamilyen horror/sci-fi válogatás az 50-es évek EC-képregényeiből.

Bayer: Rengeteg van… Néhányat azért kiemelek. Kizártnak tartom, hogy megjelenjen magyarul Trudeau kiváló politikai comic stripje, a Doonesbury (de ha valaki mégis bevállalná, legyen kedves azonnal értesíteni). Évek óta szeretném megjelentetni Miriam Katin önéletrajzi köteteit, de a finanszírozását nem látom megoldhatónak, ezeket akár nagyon baráti áron is lefordítanám, ha lenne rá kiadó. Etienne Davodeau szerzői-közéleti képregényeit nagyon szeretném, ha megismertetné valaki a magyar olvasókkal, és ha már a Magyar rapszódia meg tudott jelenni, miért ne adná ki valaki a Jonas Finket is Vittorio Giardinótól?

Benes: Az Alakváltók szintén nagy kedvenceim, de valamiért a Transformershez senki nem mer vagy akar nyúlni. Kétségtelen, hogy nem könnyű a temérdek szériából egy jobb korszakot kiemelni, de léteznek kötetek is, amelyek önállóan élvezhetők.

Nagy: Itt nyilván olyan kedvenceket tudok felemlegetni, amelyeknek élményét szeretném megosztani olyanokkal is, akik nem szeretnek/tudnak/akarnak idegen nyelven olvasni. A Lastman például Bastien Vivèstől már megjelent angolul is, sőt, rajzfilmsorozat is készült belőle, a Paper Girls Brian K. Vaughan-tól, Ellistől a Planetary (ennek teljes befogadásához persze tényleg vájtfülű képregényolvasónak kell lenni), valamint rengeteg, de rengeteg cím a frankofón területről, önálló albumok (Hollywood Jan, L'odeur des garçons affamés, Les Indes fourbes, Beauté) és sorozatok (Tyler Cross, Blast, Donjon, La caste des Méta-Barons) egyaránt.