Az októberi képregénybörze környékén megjelent, és részben ott beszerzett képregényekről két részletben számolok be. Elsőként egy olasz és egy amerikai sorozat legújabb részéről, valamint két magyar alkotó munkáiról.

Julia 2: A nap szeme (Anagram Comics)

Évek óta kedvenc olasz sorozataim közé tartozik a Julia, nagy öröm számomra, hogy magyarul is megjelenik. Az első kötet kapcsán már írtam egy általános ismertetőt, azóta pedig kijött a második rész, amely ráadásul a legerősebbek közé tartozik.

A tagjait fanatizáló, akár öngyilkosságba is hajszoló újkori vallási szekták létezése 1978-ban, a jonestowni mészárlás kapcsán tudatosult igazán a nemzetközi közvéleményben, bár a Mun-féle Egyesítő Egyház körülötti botrányok már az 1960-as években nagy port kavartak. Kelet-Európát ezek akkoriban nagyrészt elkerülték, régiónkban azóta is viszonylag kevés közvetlen tapasztalatunk van ezekről. Nyugaton – és főleg az Egyesült Államokban – azonban a téma napjainkban is rendszeresen aktuálissá válik. A közvetlen ihletet az eredetileg 2000-ben megjelent dupla Julia-epizódhoz valószínűleg a három évvel korábbi, harminckilenc áldozatot követelő Heaven’s Gate-ügy adta.

Az író, Giancarlo Berardi számára mindig a karakterek gondolkodása és cselekvése a legérdekesebb, és Julia ezúttal is azt próbálja kideríteni, mi motiválja a szekta vezetőjét és követőit. Miközben a rendőrök, akiknek Julia kriminológusként segít, lépésről lépésre haladnak a nyomozásban, az olvasó már szinte az első pillanattól tudja, hogy kit keresnek. Az izgalom forrása nem a bűntény felderítése, hanem a bizonytalanság, hogy sikerül-e időben közbe lépni, mi lesz a sorsuk a vakhitbe menekülteknek. Bár bőségesen vannak akciójelenetek is, ez egy igazi lélektani krimi.

Mivel ez még csak a második magyar kötet, most kezdjük el csak igazán felfedezni a főbb szereplőket, megismerni ellentmondásoktól sem mentes kapcsolatrendszerüket. Hamar azon kapjuk magunkat, hogy megkedveltük nem csak Juliát, hanem Webb felügyelőt, Irving őrmestert és a házvezetőnő Emilyt is.

Az Új Bosszú Angyalai 2021/1: A régmúlt jelen (Kingpin)

Brian Michael Bendis hosszú Marveles korszakában számos rettenetesen összetett történetet írt, amelyeket igencsak nehezére esik követni annak, akinek kimaradt néhány kulcsepizód. Szerencsére ez a kötet a viszonylag egyszerűbbek közé tartozik, és bár természetesen a Marvel-szuperhősök alapvető ismerete nélkül elveszne az ember, egy átlagos magyar Marvel-olvasónak nem lehet komoly értelmezési problémája.

A korábbi történetszálak és motívumok továbbgondolása, összekuszálása vagy éppenséggel feloldása szintén jellemző Bendisre. Ebben a sztoriban is visszanyúl egy régi, eddig titokban tartott akcióhoz, amelynek a középpontjában Nick Fury áll, egy „proto-Bosszú Angyalai” csoport élén. A múltbeli történések természetesen kapcsolódnak a napjainkban zajló akcióhoz, a két idősík közötti ugrálást magabiztosan vezényli le az író. Ahogy ilyenkor illik, az 1959-es események kapnak egy retró ábrázolásmódot, amelyet egy másik rajzstílus is megerősít – a múltban játszódó jeleneteket Howard Chaykin, a maiakat főként Mike Deodato jegyzi.

A Marvel ezerszer előadja, hogy a kalandok tétje legalábbis az univerzum sorsa, és mi ezerszer is belemegyünk a játékba. Ezerszer bizonygatják, hogy aki most meghal, azt tényleg nem látjuk soha többé, és mi ezerszer úgy teszünk, mintha elhinnénk nekik. A szuperhősös képregényeket már régen nem lehet „komolyan” venni, legalábbis nem komolyabban, mint egy soha véget nem érő focibajnokság aktuális fordulójának a fejleményeit. De ahogy a fociban is élvezzük az ügyes cseleket, a látványos szereléseket, a hatalmas gólokat vagy a hihetetlen védéseket, a szuperhősös képregényekben is tudjuk értékelni a jól sikerült megoldásokat. Márpedig ebben a kötetben elég sok ilyen van. Aki szereti ezt a zsánert, kedvelni fogja.

X-Men: Szauron árnyékában (Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 101, Hachette)

Rendhagyó módon egy olyan képregénykötetet ajánlok, amelyet nem olvastam, és nem is fogok megvenni. De ez nem jelenti azt, hogy ne ismerném a képregényt. Sőt, régóta ismerem, és a kötet tartalma nagyrészt meg is van nekem angolul, más kiadásban.

Az X-Men Neal Adams és Tom Palmer által rajzolt epizódjai 1969-ben készültek, abban az időszakban, amelyben Adams valóságos forradalmat idézett elő a szuperhősös képregények vizualitásában. Ez az időszak ugyan csak néhány évig tartott (Adams sosem tartozott a könnyen kezelhető alkotók közé, ezért hamar otthagyta mind a Marvelt, mind a DC-t), de olyan újításokat hozott a panelkezelésben és a képek dinamikájában, amelyeket számos rajzolótárs elkezdett utánozni, több-kevesebb sikerrel.

Bár Adams hírneve gyorsan terjedt, paradox módon annyira nem eléggé, hogy megmentse az akkoriban éppen haldokló X-Men-füzetet, amely pár hónappal a távozása után átmenetileg reprint üzemmódba váltott, és csak jó öt évvel később folytatódott eredeti történetekkel. Ezeket pedig nagyrészt Adams egyik legnagyobb híve és legtehetségesebb követője, John Byrne rajzolta.

A Marvel történetében mérföldkőnek számító kötet.

Ghyczy Csongor: Azért tettem és Eva: Hazatérés (Comicsmania)

Szinte észrevétlenül épül fel az utóbbi néhány évben egy szokatlan képregényrajzolói pálya, amelyet a Comicsmania kiadó egyenget. Ghyczy Csongor teljesen egyedi utat járva alakította ki egyéni hangját, meghitt viszonyt ápolva képregényei alanyaival és olvasóival. Első önálló kiadványa, a 2017-es Online/Offline még talán inkább egy fontos téma (a netfüggőség) iránti figyelem felkeltését szolgálta ismeretterjesztésbe hajló eszközökkel, két évvel később azonban már egy történetében is erős füzettel jelentkezett. Legutóbbi munkája pedig a tragikusan fiatalon elhunyt Eva Hesse, a minimalista művészet jelentős képviselője életének a legfontosabb fordulópontján gondolkodik el.

Ghyczy művei intimek és empatikusak, „fejben” játszódnak, és különleges érdemük a szememben, hogy pont olyan hosszúak (rövidek), mint amilyennek lenniük kell. A mangából és a kollázstechnikából is kölcsönző rajzstílusa, a gondosan kiválasztott kísérőszínek használata is egyfajta befelé fordulást sugallnak, de egy olyan befelé fordulást, amely invitálólag hat az olvasóra. Érdemes hagynunk magunkat bevonzani Ghyczy Csongor világába.

Gergely László: Zarándoklat (Füles évkönyve, 2022)

Sokunk bánatára kevés a magyar „realista” stílusú képregény. Pedig nem óriásiak az igényeink, látjuk, hogy Franciaországban vagy Olaszországban sem csupa remekmű születik ezekben a zsánerekben, de örülnénk, ha pár hetente jutna nekünk egy-egy történelmi, sci-fi, thriller vagy más témájú képregény, amiben elmerülhetnénk. Sajnos nincs, és már csak ezért is felértékelődik minden ilyen jellegű műnek a megjelenése. Még akkor is, ha egy rejtvényújság évkönyvében rejtőzik.

Persze sok különböző képregényolvasó van, és főleg az idősebbek megszokták, hogy a Fülesben azért érdemes keresgélni. A többiek, akiket már „elkényeztettünk” az önálló kiadványokkal, inkább csak akkor találkoznak – például – Sváb József westernjeivel és krimijeivel, amikor kijönnek külön füzetben. Nem tudom, hogy Gergely László táplál-e hasonló terveket, de szerintem ezzel a Zarándoklattal érdemes lenne megpróbálkoznia, éppen ideje lenne, hogy legyen saját, egyéni kiadványa.

A Zarándoklat egy 24 oldalas, fekete-fehér, tisztességesen megírt és megrajzolt, magyar történelmi tárgyú képregény. A Füles évkönyve pedig mindössze 700 forintba kerül. (A szöveg nélküli részlet Gergely László Facebook-oldaláról származik.)

Bayer Antal