A fesztivál lengyel vendégének, Michał Śledzińskinek is feltettünk néhány kérdést e-mailben. Az interjút Bayer Antal készítette.

BA: Mi volt az, amitől beleszerettél a képregénybe, mint művészeti ágba vagy kifejezési formába?

MS: Gyerekkoromban rengeteget rajzoltam (ahogy persze most is). Mielőtt felfedeztem a képregényeket, középkori lovagokról készítettem történeteket. Szöveg nélkül, hiszen még nem tudtam írni-olvasni, olyan négyéves lehettem. Csak képeket. Egy történés, egy oldal. Aztán a kezembe került a Kapitan Żbik című klasszikus lengyel képregény, és teljesen odavoltam tőle! Ez volt az első képregényem. Ebből tanultam meg, hogy az összes képet felrakhatom egy oldalra, és ezzel időt is takarítok meg, hiszen a képkockák kisebbek a papírlapnál. És azt is, hogy egyetlen nap alatt több tucat oldalt csinálhatok! Szeretek gyorsan dolgozni, ez mindig is így volt nálam, és ez egy meghatározó pillanat volt. Szóval az volt a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban mesélhessem el a történeteimet. A képregény klasszikus működési módját igazából eléggé későn, a harmincas éveimben kezdtem megtanulni.

BA: Melyik képregények, karakterek és alkotók adták az első ihletet, amikor elindultál ezen a pályán?

MS: A lengyel klasszikusok, hiszen akkor még állt a vasfüggyöny. A „Kajko i Kokosz” Janusz Christától, a „Przygody Jonki, Jonka i Kleksa” Szarlota Paweltől, aztán Tadeusz Baranowski furcsa dolgai, aki rendszeresen áttörte a negyedik falat a képregényeiben, meg a Jerzy Wróblewski által rajztolt lengyel-szovjet féltörténelmi történetek. Aztán az 1980-as évek végén jött a Thorgal Van Hamme-tól és Rosińskitól, meg a Funky Koval, Parowski, Rodek és Polch klasszikusa. És sok magyar képregényt is olvastam! Imádom Zórád Ernő energikus munkáit (tucatnyi képregénye jelent meg Lengyelországban).

BA: Ma kik a kedvenceid?

MS: Nagyon sok van! Még most is szeretem Rosiński munkáit. Zseniális a képregényes történetmesélése. Azon kevés alkotó egyike, aki úgy rajzol, hogy elfelejted, hogy egy képregényt olvasol, az az érzésed, hogy az agyad mélyén tévét nézel. Ugyanez áll az olyanokra, mint Ótomo Kacuhiro, Hugo Pratt és Sean Gordon Murphy. És nagyon szeretem a lengyel képregényalkotó lányok új nemzedékét, az olyanokat, mint Anna Krztoń, Falauke, Herzyk, Katarzyna Witerscheim, Joanna Sępek és Anna Zalewska.

BA: Szerinted mik a Lengyelországban készülő képregények sajátosságai a három főtípushoz képest (amerikai, francia-belga, manga)? És mi a helyzet a saját munkáddal?

MS: A lengyel képregény az önálló alkotásról szól. Itt nem létezik igazi képregényipar, nagyon kicsi piac például a lengyel játékfejlesztő iparhoz képest, úgyhogy muszáj megtanulnod írni és, rajzolni is. Ugyanez áll a tipográfiára, a színezésre és a borítókészítésre. Lengyelországban nem sok képregényalkotó csapat létezik, úgyhogy neked magadnak kell egy ilyen sokfunkciójú eszközzé válnod. Miközben továbbra is meg kell tartanod az állásodat, hogy meg tudj élni. De ez egy nagyon pezsgő szcéna, rengeteg remek, tehetséges és fókuszált emberrel. És nagyon sok vicces, néha kicsit gonosz és közönséges, rajzfilmszerű képregény készül a lengyel valóságról. Én is ezeknek a körülményeknek a gyermeke vagyok. De közben egyfajta kaméleon is vagyok, attól függően, hogy milyen témán dolgozom. Sokszor változtatom a rajzolói vagy történetmesélői módszeremet.

BA: Gyakran veszel részt képregényes rendezvényeken otthon és külföldön? Mi a véleményed a képregény szerepéről a kulturális kapcsolatokban?

MS: Igyekszem a lehető leggyakrabban részt venni az ilyen eseményeken, amennyire csak a munkám engedi. Főleg azért, hogy új alkotókkal találkozhassak, lepacsizhassak velük. Néha magammal viszem a lányomat is. Ő most hatéves, nagyon szórakoztató nézni, ahogy viszonyul ehhez az őrült közeghez. És persze a képregény egy kiváló mód arra, hogy megismerjünk más kultúrákat. Minden országnak megvan a saját egyedi képregénynyelve. És szerintem létfontosságú ezeket megőrizni, mert mostanában nagyon sok olyat látok, amin közvetlenül érződik a mangák vagy a szuperhősök hatása, főleg a fiatalabb nemzedékhez tartozó rajzolóknál. Félreértés ne essék, imádom a japán és amerikai képregényeket, de szomorú lenne, ha elveszne a mi saját eredeti képregénynyelvűnk (az a bizonyos vicces, gonosz és közönséges fajta, amit nagyon gyorsan készítünk, zsigerből).

BA: Milyen képregényed jelent meg legutóbb, és milyen projekteken dolgozol most?

A legutóbbi egy „KDP 64” kötet (2021-ből), amely a gamer sajtóban megjelent képregényeimet gyűjti össze (benne egy külön Szabadság Lakótelep x KDP epizóddal). Mindig két-három képregényes projekten dolgozom egyszerre, nehogy megunjam a munkát. Most például ott van a „Vörös Pingvin” sorozatom harmadik kötete, egy újabb Szabadság Lakótelep (ez realistább, az alcíme 1999) és még egy második gyűjtemény a rövid KDP-kből (vegyes stílusban). A másik alkotói területemen befejeztem az „Ogar i Rogal” sorozat tíz részének a megtervezését, animálását és rendezését, és most éppen a Szabadság Lakótelep egész estés rajzfilm első vázlatán dolgozom. Valamint egy másik klasszikus lengyel képregény, a Tytus, Romek és Atomek alapján készülő film művészeti vezetője is vagyok.