Fazekas Attila: Drága Elza! - kritika
Új Fazekas-képregény jelent meg a Hungarocomixra, és ez nagy dolog, hiszen korunk legtermékenyebb rajzolójától az utóbbi időben ritkábban kerül ki nagyobb lélegzetű munka – ha jól emlékszem, legutóbb hat évvel ezelőtt (A Jedi visszatér). Hogy mégsem tűnt ilyen hosszúnak a szünet, annak köszönhető, hogy Fazekas és tisztelői folyamatosan ápolják az életművét, évente többször jön ki tőle kiadvány korábbi munkáiból a gyűjtők számára, néha újabb oldalakkal vagy kiadatlan részekkel kiegészülve.
Ebben az esetben azonban egy teljesen új, 74 oldalas történetről van szó, amely bizonyos tekintetben visszarepít minket az időben, hiszen egy film képregényes adaptációja – ami szinte Fazekas specialitásának számított a nyolcvanas években (Csillagok háborúja, Halálosztó, Ómen, Beverly Hills-i zsaru). Jelentős különbség azonban, hogy ezúttal egy friss, 2014-es magyar filmet dolgozott át képregényes formában, a Red Line Cinema/Comics megbízásából.
A filmet nem láttam, sőt korábban nem is hallottam róla (ami minden bizonnyal az én moziba járó szokásaimmal is összefügg – fiatalkoromban hetente, később havonta, mostanában már szinte évente). Amikor értesültem a képregény érkezéséről, kíváncsiságból elolvastam a filmről szóló kritikákat, és bevallom őszintén, nem hozták meg a kedvemet a megtekintéséhez.
Már csak ezért is igyekeztem függetleníteni magamat ezektől a bírálatoktól. Ami nem volt igazán nehéz, mert a felemlegetett negatívumok (például az orosz nyelven elhangzó párbeszédek minősége) nagy része ebben a médiumban nem releváns. Értelemszerűen azt sem vizsgáltam, hogy mennyire „jó” (pontos, hiteles) adaptációja a képregény a filmnek – fogalmam sincs, és nem is tartom fontosnak. Engem csak maga a képregény érdekel. A célja, a kivitelezése, a mondanivalója, a szokásos dolgok.
