Somogyi György író és Tebeli Szabolcs rajzoló az Ünnepi Könyvhéten az Ad Astra kiadó standjánál dedikálják Kittenberger: Fabriqué en Belgique című képregényüket.

Ez az a képregény, amiről előre tudtam, hogy jó lesz. Vagy ez talán túlzás. Reméltem, bíztam benne, drukkoltam neki, és nem okozott csalódást. Eredetének és hosszú fiókban pihentetésének a történetét sok helyen lehet olvasni, így ezzel most nem is foglalkozom, csakis magával a művel.

Sokszor kifejtettem, hogy számomra a jó képregény olvasmányos, szórakoztató és elgondolkodtató. Somogyi György író és Tebeli Szabolcs rajzoló munkája mindhárom követelményt teljesíti. Olvasmányos: van benne mit olvasni, sem a szövegben, sem a képekben nincs olyan rész, amit átugrana, átpörgetne az ember. Szórakoztató: olyan élményt nyújt, amelytől nem szívesen szakadunk el, egyfolytában olvassuk el, ha módunkban áll. Elgondolkodtató: kalandtörténet ugyan, de számos fontos kérdést érint, további információk szerzésére ösztökél.

A kiadvány szép és látványos, nagy színes oldalai csábítók, de bármennyire vonzó is a külcsín, bármennyire kellemesek is a szemnek a rajzok, ennek a képregénynek legfőbb erényeit a történet adja. Nem akarom megsérteni egyetlen kiváló képregényszerző barátomat sem, de feltétlenül fontos kiemelni, hogy a Kittenberger azon ritka hazai képregénykötetek közé tartozik, amelyekben valóban látszik egy írói szándék. Somogyi György nem a képregény, hanem a próza felől érkezett, történetmesélésben tapasztalt íróként, és ez meg is látszik. (Itt jegyzem meg, hogy az írótársként feltüntetett Dobó Istvánról sajnos semmit sem tudok, de ha jól értem, ő leginkább a kutatómunkában segédkezett, amelynek az alaposságáért ezúton is emelem kalapomat.) Gyuri azt is tudja, hogy egy 48 oldalas képregényt nem lehet egyetlen ötletre felépíteni, hanem több ötletet kell összegyúrni, sok-sok hozzávalóra van szükség egy igazán ízletes recepthez.

A tavaszi és őszi képregénybörzéket szervező Kingpin kiadó idén kísérleti jelleggel nyárra is meghirdet egy eseményt. Az időpont 2016. július 17., a helyszín az Átrium Park irodaház (XIII. Váci út 45.), amely ezentúl az őszi börzéket is befogadja.

Mivel a lehetséges helyek száma véges, a részvételhez árusítóként előzetesen kell jelentkezni a marvelplusz@gmail.com e-mail címen. Részletesebb információk megtalálhatók a Kilencedik.hu portálon, illetve a börze Facebook eseményénél.

Idén is megrendezi a bécsi Francia Intézet már hagyományosnak tekinthető kétnapos képregényfesztiválját. A helyszín az intézet épülete (Währinger Str. 30, 1090 Wien), az időpont május 27. és 28.

A péntek esti megnyitó után a rendezvény legfontosabb része szombaton 12.30-kor kezdődik, amikor az intézet termeiben párhuzamosan folynak beszélgetések a meghívott szerzőkkel és dedikálások.

Az idei vendégek:

- Frederik Peeters svájci képregényalkotó, akinek Pilules bleues című munkája számos díjat és elismerést nyert el, több nyelvre is lefordították. (A képregényről Bayer Antal írt a Buborékhámozó szaklap 12. számában, a cikk online is olvasható.)

- Jul francia karikaturista és képregényrajzoló, aki egyaránt ismert politikai szatirikus munkáiról és gyerekeknek szóló köteteiről. Legnépszerűbb műve a Silex and the City című "őskori sitcom", amelyből animációs sorozat is készült.

- Clément Oubrerie, a nagy sikerű Aya de Youpogon című sorozat francia rajzolója

- Julie Birmant francia írónő, aki Oubrerie-vel közösen készített egy négy kötetből álló képregénysorozatot Pablo Picasso pályájának a kezdeti szakaszáról.

- Jean-Luc Cornette belga képregényíró és -rajzoló, számos, főképp gyerekeknek szóló képregény szerzője.

- Le Fred Blin, brazil származású francia képregényrajzoló, aki Qui veut tuer Kennedy? című kötetével hívta fel magára a figyelmet.

- Métal, francia képregényrajzoló és illusztrátor.

- Gudrun Penndorf német írónő, számos Asterix- és Lucky Luke-képregény német fordítója.

- Jean Depelley francia képregény- és film-forgatókönyv író, kritikus, fő szakterülete az amerikai képregény, Jack Kirbyről írt tanulmánykötete a legalaposabb munka a szerzőről.

Író-olvasó találkozót és dedikálást tartanak a Kittenberger képregény szerzői Szombathelyen, május 28-án a szombathelyi Szimfónia kávézóban (Rákóczi Ferenc utca 3.), este 6 órától.

Fritz Zoltán

Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai alatt kezdett el képregényrajzolással aktívan foglalkozni, az animációs filmek készítése mellett. 2005-ben a Magyar Képregény Akadémia alapító tagja, később alelnöke, elnöke, majd a Magyar Képregény Szövetség alapító tagja és ügyvivője. Kiállítások aktív szervezője és résztvevője, fesztiválokon a Comic Jam workshop vezetője. Önálló képregénykötete a Fritz'Strips, amely válogatás havi- és hetilapokban megjelent képsoraiból. Állandó karaktere Picken, egy sárga csibe.

Komornik Eszter

2015-ben diplomázott az ELTE-n és a MOME-n, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Nyelv és Kommunikáció Doktori Programjának PhD-hallgatója – disszertációjában a képregény médiumával foglalkozik. A kArton galéria vezetőjeként nem csak kiállításokat szervez, de a januárban indított képregényes workshop főszervezője is egyben. 2016 februárjában választották meg az MKSZ negyedik ügyvivőjének.

 Szép Eszter

Az ELTE Modern Angol és Amerikai Irodalom Doktori program doktorjelöltje, disszertációjában többnyire az önéletrajzolással foglalkozik, valamint a képregény és a test(i lenyomatok) kölcsönhatásával. Amikor nem ilyen tudományos, szívesen ír kritikákat ide-oda (The Comics Journal, Műút, vagy szervez valamit.

 Vass Róbert

Képregényekből tanult meg olvasni. Építészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2014 óta az MKSZ ügyvivője. Az Ágoston, a nukleáris baromfi és a Különös, idegen nyelven képregénysorozatok írója-rajzolója.

A Képregény Kedvelők Klubjának soron következő összejövetele 2016. május 26.-án, június 2-án, csütörtökön 18 órától lesz a kArton galériában (Budapest, V. ker. Alkotmány u. 18.).

A téma ezúttal Cs. Horváth Tibor (1925-1993) munkássága.

"Az 1950-es évektől a rendszerváltásig meghatározó alakja a magyar képregénynek, az úgynevezett adaptációs iskola kialakítója. Számtalan forgatókönyvet írt klasszikus és népszerű irodalmi művek alapján olyan rajzolóknak, mint Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Sebők Imre, Gugi Sándor, Dargay Attila és Fazekas Attila."

Balogh Ágnessel, a forgatókönyvíró özvegyével, valamint Fazekas Attila, Lukáts Péter és Vass Mihály képregényrajzolókkal Kiss Ferenc klubvezető beszélget.

Az idei Varsói Könyvvásár díszvendége Magyarország. Ebből az alkalomból számos könyv jelenik meg lengyel fordításban - köztük egy képregény is. Rejtő Jenő A 14 karátos autó című regénye alapján 1963-ban Korcsmáros Pál rajzolt képregényes adaptációt, amelyet a Képes Kiadó felkérésére Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán újított fel és egészített ki 2005-ben. A lengyelországi kiadó a Timof i cisi wspólnicy. A lengyel kiadás elkészültét a Balassi Intézet támogatta.

A 14 karátos autót 2016. május 22-én 10 órakor mutatja be a magyar standon Bayer Antal képregénykritikus, Pawel Timofiejuk kiadóvezető és Anna Butrym fordító.

A képregény adatlapja a kiadó honlapján.

A varsói fesztivál összes képregényes újdonsága.

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak magyar nyelvű netes közlését. Ezt a variációt Winsor McCay Sajtos pirítós rémálom (Dream of the Rarebit Fiend) című klasszikus sorozata ihlette, amelyből néhány nemrég megjelent magyarul a Papírmozi 8. számában - íme az egyik.

A kArton galériában (1056 Budapest, Alkotmány utca 18.) tartott képregényes workshop-sorozat ismét három előadással kezdődik, és közös képregénykészítéssel folytatódik. A középpontban ezúttal a képregények és az animáció, az interaktivitás, a digitális felületek kapcsolódási pontjai állnak.

Az előadók:

- Koska Zoltán animátor, képregényrajzoló
- Suszter Viktor szabadúszó grafikus, korábban a Prezi egyik vizuális designere
- Fritz Zoltán animátor, képregényrajzoló

Kezdés 18 órakor. A belépés ingyenes.

Az idei képregényfesztiválra megjelent újdonságok szemlézését a hazai alkotókkal kezdem.

Magasra tette a lécet saját maga előtt Molnár Gábor az 5Pallos nyitóepizódjával, amellyel ki is érdemelt egy újabb Alfabéta-díjat. A folytatással sem okoz csalódást, a második rész is biztos kézzel van megrajzolva, élvezetes átlapozni, az oldalak változatásak, izgalmasak, dinamikusak. A csapat ötödik (egyetlen női) tagjának a csatlakozásával véget ért a toborzás, immár valóban beindulnak a kalandok, és távolabb kerülünk a mintáktól.

A karakterek egyénisége egyre világosabban körvonalazódik, interakcióik meg is töltik a füzet nagy részét, és igazából a végére marad a bonyodalom, a várható ellenségek bevezetése. Vagyis némi túlzással azt mondhatjuk, hogy… egész idő alatt nem történt semmi.

A történetmesélés ritmusában a jobb mangák példáját követő szerző szemmel láthatóan otthon érzi magát ebben a tempóban, csak hát az olvasó nem egy türelmes emberfajta. Az első és a második epizód megjelenése között közel hét hónap telt el, ami nagyon sok. Ha belegondolunk, hogy a harmadikra valószínűleg megint ugyanennyit kell várni, mikorra lesz itt valóban cselekmény? Lássuk be, hogy ez kissé bosszantó.

Kicsit hasonló a véleményem a Szekerce és Szemerce 5. részéről. A Koska Zoltán által jegyzett új epizód mozgalmas ugyan, de hát összesen már a 96. oldalnál tartunk, és még mindig úgy érezzük, hogy alig vagyunk túl a felvezetésen, még mindig „befelé” megyünk a történetbe. Az igazságosság kedvéért helyezzük bele a mérleg másik serpenyőjébe, hogy a karakterek kellőképpen viccesek, a jelenetek humorosak, még ha kicsit el is vannak nyújtva.

Zoli jellegzetes rajzstílusában még mindig úgy érzem, hogy az oldalankénti átlag 4-5 kép kicsit szellős. Jó lenne sűríteni, gyorsítani, pörgetni, úgy még jobb lenne ez a sorozat.

Új szerzőt köszönthetünk a követező füzet alkotójában, Szécsi Zoltánnak ez az első nyomtatásban megjelent képregénye. Zoltán esetében fontos megjegyezni, hogy igazi amatőr képregényrajzolóval van dolgunk, a szó legnemesebb értelmében. Imádja a képregényeket, imád képregényeket rajzolni, és mostanra megvalósította az álmát, hogy egy kész anyagot nyomtatásban adjon ki. Vágyának az sem parancsolhatott gátat, hogy rajzolás terén nem osztottak neki annyi tehetséget, amennyit szeretett volna. Amit csak lehet, pótol szorgalommal és elszántsággal, valamint profi képregényrajzoló barátai segítségével és támogatásával. Virtuozitást ne várjunk tőle, igyekezett egy olyan stílust kialakítani, amelyet következetesen tud hozni. Nézzük, hogy sikerült.

A Corvin eddig blogként létezett, és a bejegyzések dátumának tanúsága szerint három év alatt jutott el a most megjelent húsz oldalig. Ez látszik is valamelyest az eredményen, az utolsó oldalak fejlődést mutatnak az elsőkhöz képest, oldódik a figurák merevsége, kevésbé ismétlődnek a plánok, beállítások. A szereplőket Zoltán markáns ismertetőjelekkel ruházta fel ez megkönnyíti az olvasó dolgát beazonosításukban. Sajnos az egyetlen női szereplő esetében ez csak a fejnél sikerült maradéktalanul, a teste nagyon fiús lett.

A történelmi fantasy zsánerbe sorolt képregénynek ez az első fejezete felvezetés csupán, és ha már megemlítettük, hogy 3 év alatt készült el belőle 20 oldal, van egy olyan sejtésem, hogy ennek sem jutunk egyhamar a végére. Ebben hasonlít az előző két képregényhez, ám itt ráadásul van egy olyan gond is, hogy a jelenetek nagyon el lettek nyújtva, „szét lettek beszélve”. Össze lehetett volna vonni képeket, többet lehetett volna bízni az olvasó fantáziájára, hogy mi is történik két panel között. Amikor pedig végre úgy érezzük, hogy kezdene beindulni a történet, már vége is van. Az utolsó képen megjelenik a főgonosz (feltehetően ő lesz az), és feltesz egy kérdést, amire ki tudja, mikor kapunk választ – még egy „folytatása következik” felirat sem áll a lap alján, csak a címlapon látható „1. szám” utal arra, hogy nem maradnak a dolgok ennyiben. Így azonban elég nehéz bármilyen véleményt mondani a történetről, nem világos, hogy miért pont itt, miért pont ők, miért pont azt. Nagyon remélem, hogy rokonszenves alkotóbarátunk talál valami módot az események felgyorsítására.

Elkészült Halmi Zsolt új képregénye is, amelyhez sajnálatos módon nem gyűlt össze a remélt közösségi támogatás, így luxuskiadás és országos terjesztés helyett maradt a kisebb, de azért gerinces kivitelezés és a megbízható rendezvényes-webshopos forgalmazás. Ezt azért tartom szomorúnak, mert Zsolt és alkotótársai igencsak dicséretes módon nagyon realista kéréssel fordultak reménybeli támogatóikhoz, nem a képregény elkészítését, hanem kizárólag a nyomtatást finanszírozták volna a befolyt pénzből, vagyis lényegében előrendeléseket teljesítettek volna. Sajnos eddig nem nagyon működik nálunk ez a módszer, legalábbis képregényekre nem. Pedig jó lenne.

A halál temploma szerzői kiadásban (technikailag a 5Panels, illetve Tálosi András kiadásában) is egy ambiciózusán és profin megtervezett képregényes projekt. Átpörgetve a füzetet látjuk, hogy változatos helyszíneken, környezetben játszódik a történet, mozgalmasak az oldalak, történésekben gazdag a sztori.

Annak, aki szereti az egyszerű, de izgalmas kalandképregényeket, nem fog csalódást okozni. Molnár Attila író teletűzdelte az összes kötelező elemmel, titkos történelemmel, egzotikummal, erőszakkal, hősiességgel, aljassággal, halálosan veszedelmesnek bizonyuló kinccsel, a megnyugtatónak hitt lezárás utáni „és most viszi” jellegű slusszpoénnal. És még az obligát náci utalás sem maradt ki.

A fő vállalásait teljesíti tehát a képregény, de szigorúan benne marad a zsánerében, ennél többet nem nyújt. Pár dolog zavart csupán. Egyrészt reméltem, lesz valami jelentősége annak, hogy a főszereplők magyarok, ám valójában akárkik lehetnének. Másrészt reméltem, nem csak mutatóban jelenik meg egy női szereplő, hanem kap valami érdemleges feladatot, ám valójában hamar háttérbe szorult. Persze örüljünk, hogy nem akarták feláldozni egy azték oltáron.

Konklúzió: lett egy jól megcsinált zsánerképregényünk, amely bárhol készülhetett volna. Csak át kell írni a magyar szereplőket más nemzetiségűre, és bárhol el is adható az egyszerű, de izgalmas kalandképregényeket kedvelő közönségnek.

Végére hagytam a legnagyobb érdeklődéssel várt újdonságot. A Kittenberger: Fabriqué en Belgique már jó ideje készült, és el is készült volna, ha… Szóval átment pár viszontagságon, pályázaton, kiadókeresésen. Végül a merész vágyak és a szürke rögvalóság között sikerült találni egy középutat, és egy mecánásnak köszönhetően országos terjesztésre elegendő példányszámban, színesben megjelentetni.

Somogyi György, Dobó István és Tebeli Szabolcs képregénye teljesíti a magas várakozásokat. Talán az első igazi „francia-belga” stílusú képregényalbum, amit magyar alkotók készítettek, abszolút megállná a helyét a legigényesebb piacon is – remélem, lesz alkalma kipróbálni magát. A szerzők és a kiadó mindenesetre készültek erre, nyomtattak néhány angol példányt, amivel lehet majd házalni.

Az az igazán nagy teljesítmény ebben, hogy a történet nagyon magyar (itt abszolút indokolt, hogy miért vannak magyarok a főszereplők között), ugyanakkor ennek csak számunkra van jelentősége, egy külföldi olvasó maximum érdekességként nyugtázza. Eszünkbe jut róla az Indiana Jones (vagy Quatermain, hogy korhűk legyünk), a Tintin és a League of Extraordinary Gentlemen, de mégis egyedi tud lenni. Egyelőre csak annyit mondok róla, hogy nagyon tetszik, készülök egy hosszabb elemzést is írni róla.

Bayer Antal

Nem voltam soha Spawn-rajongó. Sőt. A fél tucat Spawn-szám alapján, amit olvastam, mindig nehezemre esett elhinni, hogy ez a sorozat valamikor milliós eladásokat ért el Amerikában. Egykori elképesztő népszerűsége ugyan ma már a múlté, régóta nem szerepel a toplistákon, és alkotója, Todd McFarlane jó ideje sokkal nagyobb jövedelemre tesz szert virágzó játékbizniszéből, mint a képregényekből.

Ám a szenzációs kezdet – és feltehetően a filmadaptáció – hatására a Semic 1997-ben bevállalta a magyar nyelvű kiadását, és szűk két év alatt 18 számot jelentett meg belőle. Aztán amolyan váratlanul indult, ugyanolyan váratlanul le is állt. Hogy miért, sosem lehetett igazán megtudni, de valószínűsíthető, hogy nem volt (már) nyereséges vállalkozás.

A magyar képregénykedvelő azonban már csak olyan, hogy ha egy sorozat megszűnik, azonnal nosztalgiát érez iránta, és nagyon szeretné, ha újraindulna. És ez most megtörtént: több mint 16 év után megint van magyar nyelvű Spawn, hála egy lelkes rajongónak, Breitenbaumer Lászlónak, aki bátran belevágott a magánkiadásba.

A 12. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon adták át a Magyar Képregény Szövetség képviselői az előző év folyamán megjelent legjobb új magyar képregényeit elismerő Alfabéta-díjakat.

Kép-regény kategória: 5Pallos, 1. epizód

Írta és rajzolta Molnár Gábor. A füzet az EpicLine sorozatban jelent meg.

Kép-novella kategória: Idő kérdése

Írta és rajzolta Csordás Dániel. Megjelent a Szépirodalmi Figyelő 2015/2-es számában.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Az egyik 2015-ös közönségkedvenc egyértelműen A Hegy - Töredékek. Habár a teljes képregényre még várnunk kell, a harmadik (és egyben utolsó) utánnyomást még be lehet szerezni majd a Képregényfesztiválon, ahol az is kiderül, megnyeri-e az Alfabéta-díjat kép-regény kategóriában. Kérdéseinkre Varga Bálint Bánk író válaszoltál, sűrű elfoglaltsága miatt Pintér Márk rajzolónak most nem fért bele az idejébe.

Komornik Eszter: Nem egyszerű tőletek olyat kérdezni, amire ne válaszoltatok volna már legalább háromszor, hiszen két éve nyertétek meg az ArtComix pályázatot, azóta aktívan jelen vagytok a képregényes életben. Hogy halad a közös munka a kibővített stábbal? Ki koordinál, vannak-e határidők – összefoglalva: hogyan változott a munkafolyamat azóta, hogy Márk mellé más rajzolók is érkeztek?

Varga Bálint Bánk: Lassan, de biztosan. Úgy értem, a kezdeti lépések mindig nehezek, és mivel szándékosan nem gyakorlott képregényeseket, hanem egyszerűen tehetséges művészeket kerestünk, van akinek még meg kell találnia a saját képregényes stílusát, amiben kényelmesen tud majd alkotni. Mindezektől – vagyis a kötelező kezdeti csetlés-botlásoktól – eltekintve nagyon jól haladunk!

Egészen különleges, egyedi kiadvánnyal jelentkezett a Brody csoporthoz tartozó budapesti ArtYard galéria és stúdió. 2015 végén közzétett felhívásukban kifejezetten közép-európai témájú, rövidebb képregényeket kerestek, angol nyelven. A koncepció egy hagyományteremtő független – „szuperhősök nélküli”, hogy Claudia Martinst, a galéria vezetőjét idézzük – fesztivál létrehozásához kapcsolódott. A kiadvány elkészült, a fesztivál sikeresen lezajlott (bár van még mit javítani, főleg a kommunikáció terén), jöhetnek a következtetések és tanulságok.

Ha fesztiválszervezésben még nem is, vendéglátásban kétségtelenül profi az ArtYard, és a kiadvány küllemén is azonnal látszik a hozzáértés. A stúdió a Risograph nevű nyomdai eljárásra szakosodott, helyben készítik kiadványaikat, nyomataikat, és ugyanezt a technikát alkalmazták az antológiánál is. Jó ránézni, jó kézbe venni, egyedi műtárgy a jellege.

A tartalommal viszont vannak problémák.

A tíz beválogatott szerző – öt magyar, öt külföldi, köztük két román, egy szlovén, egy lengyel és egy angol – közül egyeseknél a közép-európaiság nem több találomra kitett utcatáblánál, másoknál viszont kőkemény rögvalóság. Van köztük történelmi léptékű tanulság és hétköznapi bosszúság, akad szívszorító, aktuális helyszíni riport és a régióra jellemző örök abszurd.

Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy tízen tízféleképpen közelítettek mind a közép-európai témához, mind a formai megvalósításhoz. Ez tulajdonképpen már önmagában is érdekessé tenné a kísérletet, mégsem vagyok elégedett.