Alfabéta-interjúk: Kálmán Áron & Matuszka Máté
„Achievement unlocked” – válaszolták, mikor arról kérdeztem, mit szólnak az Alfabéta-jelöléshez. A vonal tavaly első helyezett lett a Nagy Háború képregénypályázatán, most pedig bekerült a kép-novella kategória öt esélyese közé is. Áron és Máté nem csak képregényük sikeréről, de korábbi munkáikról és terveikről is meséltek.
Kérlek, mutatkozzatok be néhány mondatban! A képregénykészítésen kívül mivel foglalatoskodtok?
Máté: Nos, hát engem Matuszka Máténak hívnak, és ha szüleim nem tréfáltak meg a születési dátumommal, akkor 28 éves vagyok. Igazából nekem a képregényezés csak egy a többi közül, valójában a regényeket szeretem, na meg a filmeket. Ha egyébként valaki kíváncsi a nem képregényes vonalamra (a nem képregényes VONALAMRA, haha!), akkor némi keresgélés után találhat tőlem pár novellát, meg legalább két kisfilmet. Utóbbiak zéró költségvetésűek, szóval sokat azért nem kell várni tőlük - mondjuk szerintem tök jók, de ebben a tekintetben ugye az én véleményem számít a legkevésbé.
Áron: Szegeden képi ábrázolás szakon, filmelmélet és filmtörténet minoron tanultam, majd mostanáig Sopronban az Alkalmazott Művészeti Intézet tervezőgrafikus mester képzésén. Rövidesen grafikusként igyekszek majd elhelyezkedni. Könyvborító tervezéssel, plakát designnal és egyéb illusztrátori munkákkal foglalkozok a legszívesebben.
Hogyan ismerkedtetek meg és honnan jött a közös munka ötlete?
Máté: Még anno a Random magazin berkein belül találkoztunk. Mikor beléptem oda (2010, hát nem tegnap volt), akkor írtam a DarkJazzt, aminek aztán nagyon sokáig nem volt rajzolója, viszont mindenkinek felkínáltuk, aki odajött hozzánk, hogy rajzolna. Áron meg egy Soós Levente nevű srác a harmadik számnál bukkant fel, de Leventének utána más dolga akadt, Áronnak pedig nem csak hogy tetszett a DarkJazz, de volt is benne annyi elhatározás, hogy tető alá hozza. Onnantól pedig hát tipikus XXI. századi ismeretség a miénk: a Facebook üzenetküldésén alapul. Egyébként találkoztunk már személyesen is... Tavaly A vonal díjátadóján.
Mellesleg, ha belegondolok, a DarkJazzt kevéssel a Random indulása után írtam, és nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy a magazin kimúlt, szóval nagyon jól keretbe foglalja az egészet. De ez csak amolyan fun fact.
Áron: Mátéval a Random csoporton belül ismertük meg egymást. A DarkJazz szövegkönyve régóta rajzolóra várt, az én rajzstílusom pedig passzolt a szürreális noir világhoz.
Máté, honnan jött az ötlet, hogy képregény-forgatókönyveket írj?
Onnan, hogy rajzolni nem tudok. Vagyis kicsit azért igen, meg nagy ritkán feste(gete)k is, de ezekkel inkább csak megbüntetni lehetne a másik embert, mint megjutalmazni. No meg persze onnan is, hogy igazából mindig a sztori érdekelt, végül is ez az alapja az egésznek, és nem a képi megjelenés. Persze fontos az is, naná!, de ha nincsen alap, amire felhúzzák, nos, akkor plaff, az egész összedől.
Egyébként, ha már konkrétan képregény, akkor végül is azért foglalkozok ezzel a formával, mert középiskolában egymás után olvastam a Watchment, a Sandman első kötetét meg a Sin City: Nehéz búcsút, és egészen elszálltam attól, hogy micsoda hatása van egy-egy ilyen műnek. Az már más kérdés, hogy azóta két kezemen meg tudom mutatni, hány képregénytől ájultam el úgy, ahogy ezektől, szóval mára eléggé kiábrándultam a műfajból. A saját szórakozásomra már nem is írok képregényt.
Áron, benned sosem merült fel az igény, hogy szerzői képregényt készíts?
Készültek szerzői képregényeim. Ezek a korai zsengék most is ott porosodnak a fiókomban, ahol a helyük van. Viszont van pár történet a fejemben, amit el szeretnék egyszer elmesélni… akár szöveg nélkül, kizárólag képekkel. Jó lenne valamelyik kalandosabb életű magyar festő (például Csontváry vagy Gulácsy) életét képregényben feldolgozni…
Nekem, mint laikusnak, mindig nehéz elképzelnem, hogy a többszerzős képregényeknél hogyan zajlik a közös munka. Beleszóltok a másik munkájába, vagy ki-ki szabad kezet kap a maga dolgában? Mesélnétek erről kicsit?
Máté: Nálunk konkrétan úgy néz ki, hogy én kitalálom a sztorit, megírom a forgatókönyvet, majd megmutatom Áronnak, aki aztán véleményezi szépen, mi tetszik neki, mi nem, stb... Általában meg szoktam hallani a kritikáját, szóval nem olyan, mintha a falnak mondaná. Hacsak nem olyan falnak, aminek füle van... Én egyébként elég részletes forgatókat írok, illetve az egészet panelbe töröm, és minden panelhez leírom, az éppen milyen plán, mit látunk, illetve mi a dialóg. Szóval végül is majdnem olyan, mint egy film forgatókönyve. És mellesleg azt is kitalálom, hol legyenek a panelek.
Áron egyébként nem ragaszkodik 1:1-ben a leírtakhoz, mondjuk ez egyáltalán nem baj, sőt, igazából helyes is. És persze ez a véleményezős dolog vice versa működik, tehát ha nekem nem tetszik valami a képen, akkor azt mindig mondom, és egy ilyen ping-pongozásból alakul ki a végleges forma.
Áron: Aprólékos leírást kapok tőle mindegyik panelről. Ezektől az instrukcióktól alig kell eltérnem, vagy a saját szám ízéhez igazítanom. A háttereim például biztosan nem lennének annyira részletesek, ha nem akarnék megfelelni Máté víziójának. A szöveget pedig csak akkor módosítom, ha nem férnek el kényelmesen a buborékokban. A fő rendező elv a végeredmény érthetősége, a képregény gördülékenysége.
Első közös képregényetek, a DarkJazz, 2013-ban jelent meg, A vonal pedig a Nagy Háború képregénypályázatára készült, ahol 1. helyezettek lettetek. Ti miben látjátok A vonal sikerét?
Máté: Nos, az én oldalamról a dráma miatt. Igazából csaltam kicsit, mert nem a szarajevói események kerültek a középpontba, hanem egy fiktív karakter. De hát olyan dolog ez, mint ahogy egy vállalkozó is kreatív módon adózik... Mindenesetre a fiktív szereplő teljes egészében olyan, hogy a sztorit szolgálja, az egész élete azért történik úgy és ahogy, hogy a végén csattanjon a csattanó. A pályázaton egyetlen másik történet sem építette fel ilyen szinten a főszereplőjét, a legtöbbről alig tudunk meg valamit, néha még a nevét sem... Persze ez vicces, mert A vonal főszereplőjének sincs neve, meg arca. A drámán kívül pedig a szerkezete az, amiben jobb, mint a többieké. Oda-vissza ugrál az időben, mindig épp oda, amit látnunk kell, és nem válik öncélúvá, hiszen maga a főszereplő is arra vágyik, hogy visszamenjen az időben, még a háború előttre.
Szóval igazából mindene rendesen át van gondolva.
Áron: Szerintem annyiban volt más a többi pályaműtől, hogy a szarajevói merénylet csak díszletként szolgált, az ez után következő események érzelmi töltetén volt a hangsúly. A vonal általánosságban szól a háború iszonyatáról, a szembeálló felek arctalanná válásáról. Ez a dráma bármelyik másik csatában is lejátszódhatott volna.
Min dolgoztok most, illetve mik a tervek az idei/következő évre? Várható még közös munka tőletek?
Máté: A tavalyi Art Comix pályázatról kiesett sztorinkat már ígérem egy ideje Áronnak, hogy rendbe teszem olyanra, hogy megérje megrajzolni, szóval lehet, lassan csak megemberelem magam, és tényleg megcsinálom. Illetve volt pár másik srác, akik szerettek volna velem képregényezni, csak hát aztán elhaltak ezek a dolgok - egyébként miattam, de innen is üzenem mindegyiküknek, hogy még ne adják fel a reményt! Ja, és miután néha azért megütik a fülemet olyan dolgok, hogy néhányan szívesen fogadnának még DarkJazzt, hát még ők se adják fel a reményt, mert némi hívásom azért nekem is van rá, hogy folytatódjon.
De mostanában igazából inkább filmezni szeretnék, fogok is forgatni pár kisfilmet, na meg még regényfronton szeretnék előremozdulni.
Áron: Jelenleg László Zoltán regényének, az Egyszervoltnak az adaptációját készítem. Ebben a Gaiman-féle urban fantasyben magyar népmesei elemek kerülnek remixelésre, modern budapesti környezetbe helyezve. A két főszereplő nézőpontjához eltérő rajzstílust fogok használni. A férfi protagonistához realisztikusabbat, míg a gót lányhoz stilizált, fekete-fehér, magyar népmesei ihletésű látványvilágot hoztam létre. Az első próba fejezet nyárra el is készülhet.
//Komornik Eszter//