Képregényújságok Magyarországon

TisztaDili01.jpgA 2011-es év képregényes szempontból történő elemzéséhez kapcsolódóan jött olyan hozzászólás, amely rákérdezett a képregényújságokra – elvégre én csak a könyves és alternatív terjesztésbe kerülő képregényeket vizsgáltam. A válasz nem könnyű, hiszen maga a képregényújság fogalmának a meghatározása sem egyszerű.

Magyarországon az 1930-as években jelentek meg nagyobb mennyiségben képregények, és méghozzá szinte kizárólag a sajtóban, rovatként. A következő évtizedek tiltásai és egyéb viharai ellenére ez a publikálási lehetőség szilárdult meg, és nem véletlen, hogy az 1950-es évektől gyakorlatilag a rendszerváltásig leginkább a Füles, Pajtás, Tábortűz és hasonló lapok neveit szokás emlegetni, mint képregényes lelőhelyeket. Az 1980-as években némileg változott a helyzet. Bár továbbra is domináltak a sajtóképregények, ezeknek egy részét újra kiadták külön füzetekben (pl. Rejtő-sorozat, Teljes képregény-sorozat), valamint útjára indult a szinte kizárólag francia képregények fordítását közlő Kockás, amely a leginkább felel meg ebből az időszakból a „képregényújság" meghatározásnak. Aztán ahogy lazult a póráz, és engedélyezték egyre több területen a magánvállalkozásokat, illetve a nyugati tőke bevonzásának a reményében kifejezetten ösztönözték a vegyes vállalatokat, színre léphetett a két északi cégcsoport, az Egmont és a Semic, aminek az olvasók örültek, a hazai képregényeket kiadni remélő vállalkozók viszont kevésbé. Mindkét kiadó korábban sosem látott elánnal vetette bele magát a képregénytermelésbe, és aligha meglepő, hogy anya- és testvérvállalataik tapasztalataira támaszkodva a más országokban bevált receptek alapján dolgoztak, ami nagyrészt amerikai comic book-ok és hasonló formátumban szerkesztett lapok bevezetését jelentette.

Kockás50utolsóLutra.jpgA helyzet az 1990-es évek legelejére tisztult le. Ebben igen komoly szerepet töltött be a lapterjesztés privatizációja és teljes megreformálása, az áttérés a pontos, tételes és utólagos elszámolásra. Ez nyilvánvalóan a nagyoknak kedvezett, hiszen nekik volt ehhez megfelelő tartalékuk, ugyanakkor el kell ismerni, hogy tetszik, nem tetszik, ez a rendszer nem nevezhető igazságtalannak, amennyiben a képregényt bármi máshoz hasonló piaci terméknek tekintjük – márpedig túlnyomó többségében, és főleg a tömeges szórakoztatást szolgáló területen valóban az is.

Képregényes körökben máig vitatott kérdés, hogy alakulhattak-e volna másképp is a dolgok, lett-e volna mód arra, hogy a hazai készítésű képregények felvegyék a versenyt a külföldi importokkal. Utólag könnyű okosnak lenni, ellenben nagyon nehéz válaszolni a „mi lett volna, ha" jellegű felvetésekre. Azt azonban egészen biztosan ki lehet jelenteni, hogy a magyar képregényalkotókat és a képregények megjelentetésével (is) foglalkozó kiadókat felkészületlenül érte a lap- és könyvkiadás gyors liberalizációja, és igen komoly problémát jelentett a szerzői jogok kezelésének a korábbi, erősen megkérdőjelezhető, a rendszerváltás utáni időszakban már nehezen folytatható gyakorlata. A képregénygyártás piacát harminc éven keresztül meghatározó személyek nem voltak képesek vagy nem állt módjukban kilépni a számukra teljesen ismeretlen területre, és az úgynevezett adaptációs korszak hátulütőjeként nem jöttek létre olyan sorozatok, karakterek, amelyeknek a képregényfüzetben (vagy pláne kötetben) történő megjelentetését mintegy kikövetelte volna a piac. Fokozta a problémát, hogy a fentebb említett elmozdulás az önálló történetek megjelentetése felé túlnyomórészt újrakiadásokat (Korcsmáros, Sebők, Dargay) vagy színes átdolgozásokat (Zórád) jelentett, új képregényeket az 1980-as években szinte csak Fazekas Attilától lehetett látni, az ő legnagyobb sikerei pedig amerikai mozifilmek kalózváltozatai voltak. Utólag egyedüli lehetőségnek az akkor még népszerűségük csúcsán járó magyar rajzfilmfigurákat felhasználó képregények kiadását láttam volna, és érdekes lenne egyszer alaposan utánajárni, hogy ebből miért készült olyan kevés – bár sejthetően az egyik fő ok éppen a már említett szerzői jogi rendezetlenségben keresendő. Akárhogy is legyen, ez nem történt meg, és mindössze két jelentős próbálkozást lehet megemlíteni teljesen vagy nagy részben magyar tartalmú képregényújságokra: Fazekas Attila Botondját és a Kertész Sándor által szerkesztett Krampuszt és Menő Manót. Mindkettőnek a bukását a terjesztési káosz okozta, amelynek az átvészeléséhez nem volt elegendő tőkéjük.

Fazekas_Botond.jpg Sváb_Krampusz.jpg Sváb_Meno.jpg

 

A Semic és az Egmont tehát lényegében ezekben az években alakította ki és szerezte is meg jó időre a hazai képregényújság-piacot, és a kínálatával meg is határozta, hogy mi tekinthető viszonylag egyértelműen képregényújságnak. Az alábbi összeállításhoz is abból indultam ki, hogy képregényújság az, ami többségében illetve meghatározó mértékben képregényeket tartalmaz. Ezzel együtt nem zárom ki a tévedés lehetőségét, hiszen nem minden újságot vettem kézbe, és persze könnyen előfordulhat, hogy más elemző máshoz húzná meg a határt. Akárhogy is legyen, óriási eltérések azért nem túl valószínűek, ahogy az feltehetően ki is fog derülni az alábbiakból. Forrásként a db.kepregeny.net hatalmas és felbecsülhetetlen értékű adatbázisát használtam fel.

Az összegzés az 1989 és 2011 közötti időszakot öleli fel. 1989 amolyan átmeneti évnek tekinthető, hiszen ekkor még számottevő szerepet töltött be az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat és végig megjelent a kelet-német Mozaik, miközben már jelen voltak az északi vendégek is. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a Csodálatos Pókember első száma egy olyan mérföldkő, amihez igen sokan viszonyítják a hazai képregénykiadás alakulását.

Három szempontból vizsgáltam az időszakot: az évenkénti füzetszámot, az egyes kiadók részesedését és a képregények származási helyét jegyeztem fel.

Összesen 2794 képregényfüzetet sikerült összeszedni, ami évente valamivel 100 fölötti átlagot jelent. Érdekes, hogy ebben nincs is túl nagy kilengés, csak néhány olyan évet találtam, amikor szignifikánsam eltért a füzetek száma az átlagtól.

Az induló évben, 1989-ben 127 képregényfüzet jelent meg, ami – bár nem végeztem pontos számítást – jóval több volt, mint az előző években. 1990-ben már 161, 1991-ben pedig elértük az azóta is megdönthetetlen 203-as rekordot. Ezután azonban majdnem a felére csökkent a kiadványok száma (1992-ban már csak 125 jelent meg), és a következő években tovább tartott az apadás. 1996-ban már csak 82 képregényfüzet jelent meg, de 1997-ben megint felkúszott 100 fölé, és egészen 2010-ig ott is maradt. Közben volt egy újabb erős hullám, 2006 és 2008 között – aztán pedig jött a válság, ugyebár.

Az 1991 és 1992 közötti jelentős visszaesés legfőbb oka az volt, hogy a Semic túlságosan is meredeken futtatta fel a kínálatát, és ekkor döntött számos veszteséges cím beszüntetéséről, valamint néhány összevonásról (Bobo és Góliát, Superman és Batman). Ez a lépés elsősorban a kisebbeknek szóló képregénylapokat érintette, kiderült, hogy a gyerekek (illetve a szüleik) nálunk előnyben részesítik az illusztrált lapokat a képregényekkel szemben.

Az 1997-től induló visszaerősödés leginkább az Egmontnak köszönhető, ekkor állt át a Donald kacsa a kéthetenkénti megjelenésre, és 1999-ben elindult a Tom és Jerry havilap is, 2001-ben pedig visszatért a Mozaik. A következő években a darabszám nagyjából változatlan maradt, noha a szuperhősös lapok kedvelőinek nagy bánatára ekkor szűnt meg több, számukra fontos cím, és egy ideig még a Pókember is szünetelt.

A következő felfutása egybeesik azzal az időszakkal, amikor az induló MKSZ aktivitásának köszönhetően több szó esett a médiában a képregényekről, elkezdődött a nagyobb rendezvények sora és a könyvesbolti jelenlétből kifolyólag több alkalom nyílt általában is találkozni a képregényekkel. Ezzel együtt a füzetszámok növekedése inkább annak tudható be, hogy szaporodni kezdtek a képregények alapján készülő filmek. A Panini Comics közvetlen szerepvállalása a magyar képregénypiacon egészen biztosan összefüggött ezzel, az Egmont pedig újabb címet állított át kétheti megjelenésre (Witch).

A 2009-től kezdődő visszacsúszás pedig egyértelműen a válságnak tudható be. 2011-ben már csak 50 képregényfüzetet sikerült összeszednem a listákból – az ADOC-Semic csődje és a Mozaik leállása miatt erősen megcsappant a kínálat, de az Egmont is átstrukturálta a lapjait.

Az már az eddigiekből is látszik, hogy a kiadók közül kiemelkedik a Semic és az Egmont – magasan vezetik a listát a kiadott füzetek tekintetében. Emlékeztetőül az összes darabszám: 2794. Ennek több mint a felét adta ki a Semic (Interprint, Semic Interprint és ADOC-Semic néven), pontosan az 51,3%-át. Az Egmontnak jutott 31,6%, és ez az arány még nagyobb is lehetne, ha kevésbé szigorúan bánnánk a „képregényfüzet" meghatározással, hiszen ennek a kiadónak számos olyan magazinja van, amely tartalmaz néhány képregényt. A két nagy tehát összesen 82,9%-át tette ki a piacnak a vizsgált időszakban, és bronzérmest nem is igazán érdemes hirdetni, akkora a lemaradás. A rend kedvéért azért elmondjuk, hogy a harmadik a Mozaik lenne 3,6%-kal, a negyedik pedig – bár alig bő két éven át jelentek meg a lapjai – a Panini, 2,8%-kal. Az időszak elején még fontos piaci szereplő Ifjúsági Lapkiadónak jutott 1,5%, a Kertész Sándor neve által fémjelzett, és nemrég közel 20 év után az alternatív szcénában újjászülető Lineának pedig 0,6%.

Érdemes itt arra is kitérni, hogy hány számot értek meg az egyes lapok, és itt látható a leginkább, hogy milyen nehéz a hosszú távú fennmaradás. Alig 7 képregényújság érte meg a 100. számát, és az 50.-et csak még három, de még a 25.-et is csak további 16. Több mint 90 olyan cím van, amelyből ötnél kevesebb jelent meg (igaz, ezek között vannak olyanok is, amelyeket eleve egykének szántak).

A toplista:

1. Donald Kacsa magazin (Egmont) 324
2. Garfield (ADOC-Semic) 251
3. Csodálatos Pókember (ADOC-Semic, a három folyam együtt) 217
4. Tom és Jerry (Egmont) 150
5. Witch (Egmont) 135
6.-7. Kretén (ADOC-Semic) és Mozaik (Ratius) 100-100
8. Zseb-Garfield (ADOC-Semic) 97
9. Star Wars (ADOC-Semic) 82
10. Superman és Batman (ADOC-Semic) 57

A listát áttekintve egyértelműen látszik az amerikai dominancia, és ezzel át is térhetünk a harmadik vizsgált szempontra. A top 10-ből 7 amerikai, 2 európai (bár a Walt Disney-csoporthoz tartozó Witch esetében korántsem biztos, hogy az olvasók többsége tisztában volt vele, hogy olasz képregényről van szó), és a „vegyes" tartalmú Kreténben is bőven voltak amerikai képregények.

Öt kategóriát állítottam fel: amerikai, európai, japán, magyar és vegyes.

A számok és az arányok:

Amerikai 2019 (71%)
Európai 514 (18%)
Japán 51 (2%)
Magyar 112 (4%)
Vegyes (többnyire magyar és európai tartalommal) 157 (5%)

A japánokról itt annyit, hogy 2000 környékén az ADOC-Semic megpróbálkozott a manga meghonosításával, de a saját számára ismert terepen, vagyis újságként. Ez a kísérlet kudarcot vallott, és a manga csak jó 5 évvel később találta meg a saját helyét – a könyvesboltokban. Ami pedig az európai címeket illeti, a Mozaik és a Witch nélkül sokkal rosszabbul állnának, pláne az utóbbi években.

K_19_Kreten.jpgA magyar képregények arányát illetően pedig talán mindennél többet mond, hogy a legmagasabb sorszámig az erotikus tartalmú Com-X magazin jutott, és még az sem érte el a 20-at. Persze, lehet példálózni a Kretén 100 számával, ami valóban igen szép teljesítmény, ha így visszatekintünk, de annak a tartalmában sosem domináltak a magyar képregények.

Mit mondjunk zárszóként? Ez van, és több már aligha lesz...

Bayer Antal