Folytatjuk rendhagyó interjúnk leközlését Huszka Zsomborral, immár a 2. résszel. Az 1. rész ide kattintva érhető el és erősen ajánlott a továbbiak megértéséhez.

Az interjút hosszúsága miatt 4 részben közöljük, a 3. rész pénteken, a záró rész pedig szeptember 9-én, hétfőn fog megjelenni.

Valahol ott hagytuk abba, hogy a csapatmunkaf mennyire érdekes tud lenni...

Kovács Milán: Azért is vannak nagyobb kiadóknál a szerkesztők, mert egy dolog az, hogy ti, akik írjátok és rajzoljátok értitek, hogy mit akartok, de az nem jelenti azt, hogy szűz szemmel is minden teljesen egyértelmű.

Huszka Zsombor: Igen, abszolút. Hárman visszük végig a ceruzavázlatoktól a végső stádiumig az oldalakat. Noah ritkábban javít ki, ilyen szempontból szorosabb a kollaboráció, nála ritkábban kell javítanom.

KM: De nem is rontasz el semmit?

HZs: Lehet, hogy nem, bár azt sok interjúban elmondja, hogy nem ő egyedül az író. Voltak olyan jelenetek, ahol én hozzátettem vagy elvettem olyan dolgokat, amik a forgatókönyvben máshogy szerepeltek. Ez persze nem jelenti azt, hogy én vele együtt írtam a képregényt, csak hogy sokszor enged beleszólást a cselekmény irányába is. Ryan ilyen szempontból kicsit konzekvensebb módon tartja magát a forgatókönyvéhez, viszont nagyon sokat korrigálunk hármasban, a szerkesztővel közösen.

KM: Szerintem mindkét módszernek megvan a maga szépsége. Van olyan, hogy nagy részben követed az utasításokat és létezik a társszerző (co-creator) kifejezés is.
Te hogyan állsz hozzá egy ilyen típusú világteremtéshez? Láttam a karakter-skicceidet, de mondd el, kérlek, milyen módon gyűjtesz anyagot, vagy milyen dolgok inspirálnak?

HZs: Gépen dolgozom, digitalizáló táblával, úgyhogy nem jelent gondot használni a Google-t. Példaként említeném, hogy az R.E.M. scriptjéből kiderül, hogy New Yorkban játszódik, egészen pontosan Manhattanben, tehát amikor a script azt mondja nekem, hogy a főhős tipikus „uptown” házak közt sétál, aztán később pedig „downtown,” akkor én egyszerűen csak beírom a keresőbe, és így alkotom meg a világot.

KM: És a Saint Chaosszal mi a helyzet? Az a képregényed is valamilyen konkrét, létező városban játszódik?

HZs: Nem igazán, a script szerint egy általános amerikai városban játszódik.

KM: Annyira talán nem is fontos a történet szempontjából.

HZs: Amit fontos megmutatni a városból, hogy ez egy romlott környéken játszódik, és az emberek is eléggé romlottak. De az építészetét nem taglalja.
Ez a kérdés igazán a Chasing Rabbitsnél lesz izgalmas, mert ott tényleg meg kell alkotni egy világot, de hát arról majd akkor beszéljünk, ha megjelent.

KM: Nem is akarok túl sokat kihúzni ezzel kapcsolatban belőled.
Jelentek már meg itthon magyar nyelven kiadott képregényeid is, mint a Noir Dudás Győzővel vagy A szultán katonája című. Ez utóbbit te is írtad, így adott a kérdés, hogy mennyivel másabb neked mások scriptjeiből dolgozni, mint a saját ötleteidet papírra vetni?

HZs: Könnyebbség, mert amit én szeretek ebben a munkában, az a rajzos része. A Szultán katonája egész koncepciója úgy született, hogy akartam valamilyen képregényt, amiben van akció, kard, vér, nő és valami varázslat vagy misztikum is egyben. Olyanra gondoltam, ami jól eladható itthon, legyen magyar téma. Úgy kerestem a sztorit a képi elemekhez, amiket szerettem volna lerajzolni, bár nem biztos, hogy ez a jó út...

KM: Én mondjuk rengetegszer hallottam már ezt író-rajzolótól, hogy csak szeretett volna egy középkori sztorit írni és rajzolni vagy valami teljesen másról szólót. Szóval szerintem nem feltétlenül biztos, hogy rossz módszer.

HZs: Csak hát amit most csinálok, az sokkal profibb érzés, és megvannak a munkafázisok és lépések, amiken végigmegy a munka. Így egy sokkal komplexebb, egzaktabb történet lesz, és jobban össze is áll végeredményben. Szerintem az, hogy kitaláljam, leírjam és elérjem, hogy egy-egy jelenetben ott lehessen az a meztelen comb, amit oda szeretnék rajzolni, néha kissé kaotikus lehet. Nekem ez így egyelőre jobb, aztán ki tudja, mi lesz később a jövőben.

KM: Lesz a Szultán katonájának egyébként valaha folytatása?

HZs: Szerintem képregény formájában valószínű, hogy nem, de most megyek ki az Egyesült Államokba, és A Szultán katonája animációs filmről is fogunk tárgyalni. Ez is egy közös projekt lesz Ryannel, vagyis az ő produkciós cégével. Nagyon hosszú idő még, és így, hogy ennyi munkám van az elkövetkező 3-4 évre, nem biztos, hogy lesz arra időm, hogy képregényként folytassam, de rajzfilm formájában lenne kedvem hozzá.

KM: Karaktervázlatokat már láttam tőled az animációs részéhez.

HZs: Tart valahol a dolog, és elkezdtünk egy bemutató részt (trailert) készíteni hozzá. Úgy érzem, A Szultán katonájának inkább ez a jövője, ami abszolút nem baj. Méltó dolog lenne, főleg azt tekintve, ahonnan az egész ötlet indult, szóval ha ezt elérem, akkor azt hiszem, már boldogan meghalhatok. (mindketten nevetnek)

KM: Beszéljünk kicsit a rajzstílusodról. Amiket én észrevettem, hogy nagy hatással van rád a noir világa. Az éles, elkülönülő kontúrokat szívesen alkalmazod, ahogy negatív-pozitív sziluettekkel is előszeretettel operálsz. Számomra még szembetűnő a dekomponáltság is, ami az amerikai mainstream képregényekre abszolút nem jellemző.

HZs: Persze, mert az amerikai mainstream képregény egy számomra már-már franchise-stílus, ahol teljesen mindegy, hogy ki rajzolja, nagyon hasonló lesz a végeredmény. Én úgy vagyok vele, hogy elsősorban élvezni akarom a rajzolást. 180 oldalt, aztán négyszer 30-at, majd 225-öt megrajzolni nem lehet úgy, hogy egy panelt sem élvezek belőle. Szerencsére nekem szabad kezet adnak az írók a panelelhelyezést és -formát tekintve. Én úgy tekintek általában egy oldalra vagy egy panelre, mintha filmet nézve kimerevítenék egy-egy képkockát. Ha kimerevítesz egy mozgóképet, nagyon sokszor szinte nincs értelme a képnek, tehát ahogy történnek az események, azok alapján áll össze egy olyan komplexummá, amit az író vagy a rendező eredetileg ki akart fejezni azzal az esemény-, mozdulat-, vagy képsorral. Mondhatjuk tehát, hogy egy ilyen képzeletbeli képsorból használok egy olyan kockát, ami leírja az egészet, majd ezt rajzolom le.
Például, ha a háttérben áll egy alak, aki teljesen irreleváns a sztori szempontjából, és mondjuk akár a sziluettjéből is felismerjük, hogy kicsoda, valamint ki tudom vele fejezni, hogy ő távolabb van vagy közelebb, akkor bátran ábrázolom sziluettként, mert ezzel is egy hangulatot alapozok meg.
De igazából engem megnyugtat, hogy ezeket két olyan ember leellenőrzi, akik a filmszakmában elismertek. Ryannek volt már egész estés animációs filmje is, így bízom a megítélésükben, és ha túlságosan is elszabadulok a művészi szabadságommal, akkor azért kijavítanak.

KM: A fekete-fehér sziluettekhez visszatérve, a későbbi Frank Millernél látszik ez a fajta stílus és igazán a Sin City-ben van a leglátványosabban jelen. Javíts ki, ha félrebeszélek, bár úgy tudom, hogy szereted a Sin City-t.

HZs: Igen, jól tudod, szeretem. Amiket a későbbi korszakában csinált főleg, de aztán visszanézem, és rájövök, hogy a korábbi korszak sem rossz. Nekem egyébként az animáció volt az első szerelmem, és akkor kezdtem el gondolkodni, hogy a képregény mennyire hasonló kifejezési forma. Ekkor kezdtem utánanézni ezeknek és került a kezembe az első Sin City képregény, aminél rájöttem, hogy mennyire nem ilyen formában emlékeztem én a képregényekre. Onnantól kezdve művészetnek tartottam, mert teljesen mindegy, hogy csak egy sziluettet ábrázol, de az olyan jól van komponálva és olyan hatást vált ki az olvasónál, hogy a mai napig azt mondom, hogy az egyik leglenyűgözőbb rajzoló. Holott nem fél attól sem, hogy egy lapon három szem fehér hópelyhet ábrázoljon teljesen fekete háttér előtt.

KM: Arra lennék kíváncsi, hogy vajon azokat az eredeti oldalakat is eladja-e. Én tuti megvenném. (nevet)

HZs: Én nem tudom, de azok a hópelyhek is olyan jó helyen vannak. (nevet)
Szóval nekem ő volt az első minta, amihez tudat alatt szerettem volna közelíteni. Nem akartam én leutánozni Frank Millert, nem akartam a magyar Frank Miller sem lenni. Ha egymás mellé teszek pár R.E.M. rajzot meg pár Sin City-t, azon kívül, hogy mindkettő fekete-fehér és van benne sziluettel ábrázolt képkocka vagy alak, teljesen más. Itt megadták nekem, hogy teljesen fekete-fehér képregény legyen, mert maga a történet vezetése és a hangulata a film noirra hajaz. Amikor én kerestem a Craigslisten a hirdetéseket, akkor így volt feladva, hogy „keresünk képregényhez rajzolót, fekete-fehér, nem szuperhősös történethez.”

KM: Kár, hogy nincs meg az eredeti hirdetés, olyan jó lenne berakni ide. (nevet)

HZs: Lehet, hogy a levelek között megvan még valahol, nem tudom. Tehát ez egy kitétel volt, hogy a képregény ilyen legyen és hát ilyen is lett. Aztán a későbbiekben a Saint Chaosnál már nagyon ritka bármilyen hasonlóság Frank Millerrel kapcsolatban. Másik inspirációm Dave McKean,és bár nem biztos, hogy ők a két legjobb, de számomra ők a kimagaslóak. Például a Batman: Arkham Elmegyógyintézetben McKean az egészet sztorit úgy rajzolta végig, hogy bármit megtehetett. Nem kötötte magát semmilyen stílushoz, hanem a panel, az oldal vagy a saját hangulatának megfelelően rajzolt. Én is így voltam, amikor hozzákezdtem a Saint Chaos-hoz és a Chasing Rabbits-hez. A Saint Chaos 2. részénél már kicsit látni is, hogy konzekvensen egy stílust követ, amit szeretnék idővel feloldani, mert ebben a formában hosszú lesz végigrajzolni. A Chasing Rabbitsnél viszont végig figyelek arra, hogy a panel, a világítás vagy a helyszín hangulatához válasszak stílust, ami éppen jól esik. Azt mondanám, hogy a keveréke lesz az R.E.M.-nek és a Saint Chaosnak. Aztán ott van még Eduardo Risso is, aki egy új kedvencem, és szerintem nagyon hasonlít stílusban Millerre, csak neki alapvetően színesek a képregényei.

KM: Szerintem talán most már jobb is nála. Úgy értem, hogy én szeretem Millert, de a Holy Terrorban is az látszott, hogy nagyjából a feléig szerette csinálni, utána meg már kevésbé. Nem véletlen, hogy ennyit csúszott a kiadás is. A felénél mintha elfogyott volna az ereje, amivel nem azt mondom, hogy onnantól rossz, csak indokolatlanul más és kevésbé átgondolt. Risso pedig egy varázsló, van valami kis varázspora, amit rászór a borítóira, mert sokszor meg sem fogalmazható miért tetszik annyira.

HZs: Nekem a 100 Bullets volt a kezemben, ami már régóta megvan nekem, de korábban kevésbé keltette fel az érdeklődésemet. Egy éve kezembe vettem újra, és elkezdtem szakmai szemmel nézni, amikor már túl voltam jó pár oldal megrajzolásán. Aztán rájöttem, hogy zseniális, és bár hasonlít Miller stílusára, sokkal színesebb is. Nem kizárólag abban az értelemben, hogy konkrétan színesek, hanem fekete-fehérben is sokkal „színesebb” lenne. Nekem ezek azok a behatások, amik folytán a rajzstílusom alakul. A Saint Chaos kritikák alapján pedig boldogan látom, hogy talán sikerül is elérni, amit szeretnék. Az a fontos, hogy amikor meglátják a rajzaimat, a stílusomból azonnal tudják, hogy én rajzoltam. Ezért jó, hogy viszonylag független képregényeken dolgozok, ráadásul két különböző típusú projekten, mert így tudom variálni a kettőt. Egyik nap az egyiket rajzolom, másikon a másikat, és ezért nem fásulok bele...

Az interjú következő (3.) része szeptember 6-án 9 órától lesz olvasható.