Képregények Magyarországon, 2013 – 1. rész (könyves forgalmazás)

Bár hátravan két hét az évből, nem valószínű, hogy sokat változna a helyzet. Márpedig az összkép nem valami jó. Persze, megjelentek idén is nagyszerű dolgok, voltak kellemes meglepetések, indultak új sorozatok, de összességében 2013 gyengébb volt 2012-nél. Méghozzá nem is kevéssel.

Tavaly ilyenkor azzal biztathattuk magunkat, hogy legalább együttvéve nem esett tovább a kiadványok száma. A könyves piacon már akkor jelentős visszaesés ment végbe, de ezt kompenzálta valamelyest az újságos piac újraéledése és a különböző alternatív terjesztési módokon elérhető kiadványok növekvése. Most azonban újabb zsugorodások tapasztalhatók szinte minden téren.

Kezdjük a könyvesbolti forgalmazásban kapható képregényekkel. Íme a számsorok (aktív kiadónak azokat tekintjük, akiknek legalább egy újdonságuk volt az adott évben):

2010: 100 újdonság, 21 aktív kiadó
2011: 72 újdonság, 18 aktív kiadó
2012: 41 újdonság, 14 aktív kiadó
2013: 27 újdonság, 8 aktív kiadó

Ilyen kevés új képregény a könyves piac beindulásakor, 2005-ben (22) és 2006-ban (30) volt. Persze, nem csak újdonságok vannak a boltokban, és a könyves terjesztés fő előnye éppen abban rejlik, hogy hosszabb ideig kaphatók a kötetek. Örvendetes, hogy néhány sorozatból voltak utánnyomások (Kázmér és Huba, Asterix, Walking Dead, Korcsmáros-klasszikusok, pár manga), nyugtalanító viszont a sok visszaküldés (vagy visszahívás) a boltokból, így a kínálat összességében mégis csak szűkül.

A legrosszabb fejlemény azonban minden bizonnyal a dömpingszerű leárazások, ami leginkább a nem csak képregényekkel foglalkozó kiadókra jellemző. Ennek az okainak a teljes feltárása messze meghaladja egy ilyen blogbejegyzés léptékét, hiszen a könyvkiadáson belül a képregényes szegmens szinte jelentéktelen szegmens. Mindazonáltal több (képregényekkel most is, csak korábban vagy sohasem foglalkozó) kiadótól vannak értesüléseink a könyves szakma állapotát illetően.

Annyit megfigyelhettek a Képregényblog olvasói is, ha rápillantottak a sikerlistákra vagy az időnként nálunk is jelzett akciókra, hogy ma egyáltalán nem evidens, hogy egy akár csak újonnan megjelent képregényt (vagy szinte bármilyen könyvet) valamennyi könyvesboltban meg lehessen vásárolni. Hanem azon múlik, hogy melyik kiadónál jelent meg, és hogy az a kiadó milyen viszonyban áll az adott könyvesbolt-lánccal. A „viszony” alatt érthetünk közös vagy rivális tulajdonosi szerkezetet, de akár azt is, hogy az adott terjesztő mennyivel tartozik a kiadónak. Az egész könyves piacot a késedelmes fizetések ördögi körei tartják fogságban, a képregénykiadók közt is van olyan, akinek már egy éve nem rendezték a számláját, és hogy mi lesz ennek a vége, teljességgel megjósolhatatlan.

Nem véletlen az sem, hogy aki csak teheti, növeli a webshopos kapacitását, és több kiadó hozott létre saját állandó vagy időszakos könyvesboltot. Kezd terjedni az a szokás is, hogy az első hónapban csak a saját felületeken szerezhetők be az új kiadványok, talán a legismertebb példa erre a Star Warst kiadó Szukits esete. A képregénykiadók annyiban viszonylag könnyebb helyzetben vannak, hogy aránylag nagyobb közvetlen bevételre számíthatnak a képregényes rendezvényeken. De térjünk vissza a kiadványok és az aktív kiadók számaihoz, hiszen ezek a legbiztosabb és legvilágosabb tények, akármi álljon is a hátterükben.

A 27 újdonságot megjelentető kiadók sorrendje, zárójelben részletezve:

1. MangaFan (9 képregény, 6 különböző japán sorozatból)

2. Egmont (5 képregény, 1 francia sorozatból)

3. Vad Virágok Könyvműhely (4 képregény, 2 amerikai és 1 koreai sorozatból)

4. Kingpin (3 képregény, különböző amerikai sorozatokból)

5. Képregény.hu és Szukits (2-2 képregény, 1-1 amerikai sorozatból)

7. Delta Vision (1 japán képregény) és Pesti Könyv (1 francia képregény)

A 27-ből tehát összesen 12 manga, 9 amerikai és 6 francia.

Ami pedig a legszomorúbb: magyar képregény egy sem. Ami 2000 óta először fordult elő, és a tavalyi 4-hez képest különösen lelombozó.

A kiadói sorrendből a korábbi években fontos szerepet betöltő nevek hiányoznak: három éve nem adott ki képregényt a Titkos Fiók, két éve nem adott ki képregényt az Athenaeum és a Fumax, és ezt az évet teljesen kihagyta a Cartaphilus, a Képes Kiadó és a Libri (ex-Nyitott Könyvműhely) is.

Szintén fontos fejlemény, hogy mind a nyolc aktív kiadónak tavaly is volt megjelenése, tehát idén egyetlen új csatlakozó sem volt. Erre is nagyon régen volt példa, utoljára 1998-ban – azóta mindig adódott olyan kiadó, aki legalább egy kötet erejéig megpróbálkozott a képregénnyel.

Hát akkor ki fog itt képregényt kiadni? Elértük a mélypontot, vagy még ennél is rosszabbra kell számítanunk?

Tavaly ilyenkor úgy gondoltam, hogy az új megjelenések száma beállt egy reálisnak tűnő szintre. Sajnos, a véleményem túl optimistának bizonyult, ugyanakkor van néhány tényező, ami miatt van okom remélni, hogy 2014-ben nem lesz további csökkenés (hacsak nem következik be valami drasztikus fejlemény).

Az aktív kiadók közül a MangaFan a 9 kötettel negatív rekordot állított fel, noha még így is ők jelentették meg a legtöbb képregényt. De ez az alacsony szám nem rajtuk múlott, hanem a jogtulajdonosokkal folytatott vitán, amiről a kiadóvezető be is számolt a Mondo egyik nyári számában. Amióta pedig rendeződött a nézeteltérs, újra beindultak a futó sorozatok, és tudomásunk szerint jövőre mindegyikből az idei 1-2-nél több kötetet szándékoznak megjelentetni.

Az Egmonttól az ötödik Asterix kivételes eset volt, a világpremier miatt, de a „szokásos” négyre jövőre is lehet számítani.

A Vad Virágok Könyvműhelynél lezárult a Kázmér és Huba és a Titokzatos menyasszony sorozat, de az Usagi Yojimbo és A vízisten menyasszonya várhatóan folytatódik. Lehet, hogy kevesebb kötetük lesz 2014-ben, de rájuk azért még mindig lehet számítani, ahogy a Marvel-köteteket kiadó Kingpinre és a Walking Deadet megjelentető Képregény.hura is. Folytatja a Lucky Luke kiadását a Pesti Könyv is – idén önhibájukon kívül késték le a másodikkal az őszi rendezvényeket, jövőre megint lehet reménykedni a kettőben.

A Delta Vision sötét ló, de mivel még egyetlen szóval sem mondták, hogy leállnának az Angyalok menedékével és Berserkkel, reméljük, jövőre folytatják mindkettőt. Arra nem vennék mérget, hogy a Szukits megint ki fog adni Star Warst, de mivel ez a sorozat még mindig elég népszerű, abszolút nem lenne meglepő, ha mégis folytatódna valamikor.

Egészen biztosan vissza fog térni a Képes Kiadó, hiszen gőzerővel folyik A szőke ciklon felújítása – arra tippelek, hogy 2014 őszén elkészül a Rejtő-Korcsmáros sorozat legújabb része. A magam részéről nem írnám le a Librit sem, hiszen a kiadó vezetője többször is megerősítette, hogy ha beleszeret egy képregénybe, azt ki fogja adni. A Cartaphilusnál nagy a hallgatás Geromino Stilton-ügyben, de mivel ez a sorozat remekül fogy mindenhol, valószínűnek tartom, hogy csak későbbre halasztották a folytatást.

Szóval a rövid tippem: a könyves terjesztésű képregények tekintetében 2014 hasonló lesz 2013-hoz.

Bayer Antal