Szabadinterjú Elekes Áronnal, a Wynter rajzolójával

140309_elekes_aron1.jpgAz alábbi interjú 2014. március 9-én készült a 27. Képregénybörzén Elekes Áronnal, az akkor újdonságnak számító Wynter című képregény rajzolójával. Hosszú idő után, a Wynter 2. részének ComiXology-n való megjelenésének napján, azaz ma bemutatjuk.

A Wynter hirtelen robbant be a szerzői képregények piacára a - szintén fiatalnak számító - New Worlds Comics kiadó égisze alatt, melyet Guy Hasson alapított és kizárólag digitális képregényekkel foglalkozik. Vele rövidesen szintén készül egy rövidebb bemutatkozó interjú, ami a következő hete valamelyikében jelenik meg.
A Képregény.blog.hu-n február elején már megjelent egy interjú Áronnal, a lentebb olvasható sok esetben arra reflektál, ezért érdemes azt is elolvasni!

Kovács Milán: Volt veled az az interjú, amit Bayer Antal csinált a Képregény.blog.hu-ra és erre szeretném, ha reflektálnánk.
Ami engem érdekel, amit elmondtál, hogy egyáltálán hogyan találkoztatok a "kibervilágban" Guy Hassonnal? Neki nem jelent meg korábban képregénye, jól tudom ezt?

Elekes Áron: Jól tudod, ez az első kettő, ami megjelenik. A Wynter - amit én rajzolok -, valamint a Goof című, melyet Guillermo Ramirez.

KM: Hogyan találta ki az író, hogy képregényt szeretne csinálni?
Most például olvastam, hogy a Harcosok Klubja folytatása Chuck Palahniuk is képregényként fog megjelenni. Ez lehet a tendencia?

EÁ: Nem mondom, hogy a közös munka kapcsán részletesen elmeséltük egymásnak életünk történetét, mert elég nehéz lenne, hiszen csak emailen tartjuk a kapcsolatot. Amit viszont tudok róla, hogy egészen fiatalkora óta már álmodozott arról, hogy saját képregényt készítsen és képregény forgatókönyvet írjon. Először matematikus pályára került, majd visszakanyarodott a művészethez, mint producer és dramaturg, majd színházi főiskolára került. Emellett persze írta a saját sztorijait is.

TIHWDI.jpgKM: Érdekes és fordulatos életpályának hangzik. Nem is akarok igazán róla többet kérdezni, mert majd inkább tőle érdeklődök.
Kérdeznék inkább az alkotói folyamatodról, mert erről az előző interjúban csak kevés szó esett. A Barcsay-díjat is csak említi, de nem magyarázza el a laikusoknak, hogy mit is jelent ez.

EÁ: Hát igen, ez leginkább a szakmának szól, egy amolyan kicsi díj. 

KM: Aki valaha tanult vagy készült képző-, illetve iparművészeti szakokra nyilvánvalóan tudja, hogy mit jelent a Barcsay Jenő-féle Művészeti anatómia című album, szinte Biblia szinten van.

EÁ: Ez így van, én is nagyon sokat használtam az évek során.

KM: Emiatt megkérdezném, hogy a képregényrajzaid stílusa, a te stílusod honnan érkezik, hogyan tevődik össze? Hiszen olvastam rólad pár dolgot és azt írtad, hogy nem nagyon olvastál előtte képregényeket. Hogyan találtad ki, hogy paneleket kell használnod vagy mégis hogyan osszad fel azokat? Azt is olvastam továbbá, hogy Guy-tól elég laza forgatókönyvet kapsz.

EÁ: Én a stílusról még nem mernék beszélni, mert ha csak a Wynter legelső oldalát megnézzük és összehasonlítjuk az utolsóval, már óriási változást láthatsz. Rajzolás közben nekem minden lap egy küzdelem és minden új lapnál megismerkedtem a képregény alap stíluseszközeivel, a szerkesztési elvekkel, a komponálással. Teljesen más kifejezőeszközöket használ egy képregény, mint akár egy képzőművészeti alkotás. Szimbólumokká alakítja a valóságban megtalálható leglágyabb mozdulatokat is, hogy minél érthetőbbé tegyék a sztorit és a történet elmesélését megkönnyítse.

KM: Szokták mondani, hogy a filmben is lehet olyan eszközöket használni, amiket egy regényben nem tudsz megvalósítani, de a képregényhez még egy csomó másik olyan eszköz érkezik, melyeket az általában lineárisan működő mozgóképre sem lehet igazán jól adaptálni. A teret és az időt is te uralod, a fázisokat, hogy két esemény között mennyi idő teljen el, a "vágásokkal", oldalakkal is lehet kísérletezni, hiszen nem mindegy az sem, hogy két meghatározó oldal egymás mellett vagy hajtás után helyezkedik el. Teljesen mást érzékeltethet a kettő és akkor még nem is beszéltünk a dupla oldalakról... Megteheted továbbá, hogy egy oldalon párhuzamosan több történetet mesélsz el.
Igazából arról érdeklődnék, hogy mégis hogyan döntötted el, hogy a te képregényed hogy fog kinézni? Mindezt úgy, hogy te magad bevallottan nem nagyon olvastál képregényeket.

EÁ: Szerintem látszik is a Wynter nagy részén, hogy változatosságot teremtek és abszolút előkép nélküli kreálmányokat használok. Nem voltak sem kis koromban, sem mostanság kedvenc képregényeim, teljesen távol voltam ettől a világtól. Mondhatni egyszerű esztétikai ítélet után születtek meg ezek a képregény-panelek és -oldalak. Hiszen komponálni megtanultunk, a színekkel jól bánok és ha ezeket megtanulja az ember egy egyetem 5-6-7-8 éve alatt, akkor akaratlanul is beivódnak és gyakorlatilag akármihez is nyúlsz, lesz egy alapod hozzá.

KM: Igen, csak említetted a kedvenceidet Gabriele Dell'Otto-t én meg Simone Bianchi-t mondtam mellé. Annak idején Bianchi-val is az volt a baj, mikor Grant Morrisonnal dolgozott együtt a Seven Soldiers of Victory: Shining Knight füzetein, hogy nem igazán lehetett követni, mi történik egy oldalon, a történetmesélés egy picit elsikkadt a szép festett oldalakon egybefolyó paneleken. Túl sok erőfeszítés kellett, hogy megtaláld a helyes "útvonalat", de azóta szerintem nagyon sokat fejlődött ezen a téren. Bár sajnos egyre kevesebb belső oldalt rajzol.
Na de visszatérve, mondhatjuk akkor azt, hogy kísérleteztél ebben a képregényben.

W2P11v1s.jpgEÁ: Ne viccelj, mindegyik lap egy újabb őrült kísérlet... Eleve ritkábban használok konkrét panelelrendezéseket, bár néha azért átállok arra, de legtöbbször az oldalon történik minden, egybefolyatva.
Sokszor az, hogy vannak panelek éreztetik az olvasóval, hogy telik az idő. Ez amúgy nagy segítség nekem, ahogy a forgatókönyv is egy más hangulatú anyag, mint egy tipikus szuperhősös képregényé. Sokkal inkább novellisztikus, belső érzelmi folyamatokat ábrázol és ahhoz szerintem baromi jól passzol ez a panelek nélküli, összemosott ábrázolás. Így te, mint olvasó is egy masszába kerülsz bele.

KM: Az biztos, hogy nagyon sokat számít, hogy amit olvasol, ahhoz passzoljon a hozzá kapcsolódó rajz stílusa és hangulata, ez az 1. szám alapján telitalálatnak mondható.
Technikailag hogyan képzeljük el a munkádat? Papírra például dolgozol egyáltalán bármelyik fázisában az alkotásnak?

EÁ: Semmit, ezek tulajdonképpen "digitális festmények". Írták is több online review-ban - aminek egyébként nagyon örültem -, hogy a képek minősége nem a megszokott, sematikus képregények világát tükrözi, hanem sokkal inkább a "concept art" világára hasonlít egy-egy oldal.

KM: Igen, én olvastam is egy bemutatást rólad, amit leadtál. Az egyik Indexes blogban szép kis bulvárhírré alakították és teljesen figyelmen kívül hagyták a lényeget. Most látom, ez a képregény hátulján is rajta van. Én nem fogok most szenzációhajhászni ezzel. (nevetnek)
Vicces, mert nagyjából leírja a folyamatot és hogy bennehagyod a ceruzavonalakat és sokszor skicc-szerűnek tűnik emiatt, holott soha nem is érte valódi ceruza.

EÁ: Hát igen, bár digitálisan mondhatni igen, hozzáteszem az is inkább vékony ecsetnek mondható.

KM: A Behance.net-en láttam tőled olyan rajzot, amihez készítettél papíron ceruza alapot, nem?

EÁ: Ott papíron felskicceltem, felraktam a tónust, beszkenneltem és úgy készültek. Az még egy ismerkedős próbálkozás volt, hogy a digitális dolgokat hogyan lehet összehozni a papíron rajzoltakkal. De most már 100%-ban digitális, amit csinálok.

batman_by_aron_elekes.jpg

KM: Egyébként egy "ceruzaoldalt" mennyi idő alatt készítesz el? Tudod, vannak akik egy oldalt rajzolnak meg egy nap alatt átlagban, nálad hogy néz ez ki?

EÁ: Kezdjük onnan, hogy elolvasom a forgatókönyvet és általában kettészelem, 23 lapos egy képregény és akkor először az első felével foglalkozom, azt kisebb elemekre szedem. Az első felét újra átolvasom, mindaddig, amíg úgy érzem, hogy már tudok gondolkozni a kompozíciókon, hangulatokon, helyszíneken és az oldal-, valamint panelelrendezéseken. Utána rámegyek egy oldalra és egy nagyon vázlatos skiccet készítek magamnak, hogy nyersanyagfotókhoz ott legyen emlékeztetőként. Amikor már kiválasztottam a nyersanyagokat, amikkel szeretnék dolgozni, egy skicc elkészítése kb. 3-4 óra között van, persze az oldal bonyolultságától függően. De ez alatt már egy nagyon pontos vonalrajzot érts, szóval egy kidolgozott "ceruzarajzról" van szó. A "kifestés", ami egy fogalmi zavar ebben az esetben, hiszen nem kifestem az oldalakat, mert már a vonalakat sem veszem szentírásnak. Mivel hogy én magam rajzolom és színezem az elejétől a végéig, úgy tehetek bármit, ahogy én szeretném. Nagyon sokszor teljesen eltörlöm a vonalrajzot, tehát ez nem csak egy amolyan "kifestés", hanem egy folyamat és a ceruzarajz is csak egy állapot.

KM: Látszik egyébként itt a kulisszák mögötti részben, hogy teljesen tradicionális, ahogyan elindulsz digitális technikától függetlenül, de ugyanazokon a fázisokon átmész, mint egy általános képregényrajzoló csapat is tenné.

EÁ: Nálam minden lap máshogy indul, más a hangulata és nyilvánvalóan kijelenthetjük, hogy nincs a kezemben egy tízéves gyakorlat, amivel rutinszerűen dolgozhatnék. Ez az, ami nekem most nagyon érdekes ebben.

W2Promo2.jpgKM: Tényleg, hány részes lesz a Wynter?

EÁ: Az eredeti terv úgy szól, hogy 13 rész készül el, ami két évet jelent a megjelenéseket tekintve. Olyan 2,5 hónap kell egy epizód elkészítéséhez.

KM: Ezt félbe is hagytuk és nem mondtad el, hogy a festés része mennyi időbe telik neked?

EÁ: 1,5-2 nap, tehát egy oldal kb. 2-2,5 nap alatt készül el.

KM: Amerikai képregénynél ezt 3-4, esetleg még több ember készíti, szóval egy emberként szerintem ez még mindig gyorsnak számít.

EÁ: Szerintem se vagyok lassú, én úgy érzem, gyorsan dolgozom.

KM: Mondjuk te az anatómia megszállottja vagy...

EÁ: Mondjuk inkább úgy, hogy "anatómia-náci"! (nevetnek)

KM: Gondolom mivel az anatómia része, embereket rajzolni megfelelő helyzetekben nem okoz neked akkora kihívást. Meg persze van az 1. részben a szexjelenet, ahol szekvenciaként nagyjából ugyanazt rajzolod, ezek azért a digitális rajzolásnál egyszerűbbek.

EÁ: Ezek így vannak, igen.

KM: Egyetlen kritikát kaptatok talán, hogy a beírás, pontosabban a betűk nem a legjobbak. Az is a te kezed munkája?

EÁ: Volt olyanról szó, hogy kicsit nehezen olvasható. Ez az első résznek egy kérdéses pontja volt, hogy mi legyen a feliratokkal. Egyikőnknek se volt ebben tapasztalata és főleg, hogy iPadre jelent meg először, még kisebbeknek tűnnek a betűk. Nekem ráadásul nincs iPadem, szóval fogalmam sem volt és továbbra sincs róla, hogy mégis hogyan nézhet ki. Próbáltam arányaiban megoldani a dolgot, de a 2. részben ezen már sokat alakítottunk, nagyobbak a betűk és mások lettek az arányok is.
Ez olyan, mint mikor nézel egy filmet, mint például az Oblivion, és bár teljesen leköt látványban, de közben a háttérzenének be kéne simulnia a filmbe, nem szabadna észrevenned. Ezzel szemben sajnos sokszor észrevenni a zenét és olyankor feleszmélsz, hogy "ó, mi ez a zene?", mint egy ilyen kiszakító elem.

KM: A buborék is, a szöveg is tulajdonképpen csak egy szükséges rossz, ami alapvetően csak eltakarja a rajzokat. Ezért is fontos, hogy a lehető legjobban belesimuljon a panelekbe és oldalakba.

EÁ: Ezt például meg kellett tanulnom, nekem újdonság volt, hogy a megrajzolt képemet majd a kész termékben részleteiben letakarja valami. De el kellett gondolkodnom azon, hogy végülis szöveggel és bubikkal nyeri el a végleges formáját és nekem előre sejtenem kell, hogy majd mi hova fér ki.

KM: Nagyjából ez az, amitől a képregény teljesen más, mint a képzőművészet, mert azon túl, hogy egy oldalon ugyanazt a szereplőt lerajzolhatod akár tízszer, de ha beszél is, akkor még a buborékoknak is kell helyet biztosítanod. Mindezt neked, mint rajzolónak.
A tanulmányiadról is szeretnék azért kérdezni, mert a másik interjúból csak annyit tudtam meg, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemre jársz, de a szakodról és az oda vezető útról nem szólt semmi. Pedig szerintem ezek érdekes és fontos dolgok.

EÁ: Elég vadregényes út volt, bár hozzáteszem, közben nem tűnt még annak. Azért általános iskoláig nem megyek vissza, de például érdekes, hogy középiskola végén, érettségi körül volt egy lehetőségem, hogy kimenjek Olaszországba, Brescia-ba ipari formatervezést tanulni. Fél évet töltöttem ott a Lonati Fashion and Design Institute felsőoktatási intézményben és fél év alatt rájöttem, hogy nekem ehhez semmi közöm sincs. Hazajöttem, utána tervezőgrafikusként vállaltam munkát, valamint készültem a felvételire. De még ekkor sem volt képben a képző, csak mint vágyálom, így a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre mentem animáció szakra és a 3. fordulóig el is jutottam, ahol is nem vettek fel, mert nem vittem animációt. Egyszerű paraszt gyerekként azt gondoltam, minek animációt vinni, tudok rajzolni és azért megyek oda, hogy megtanuljak animálni. Persze nyilván kellett volna valami referencia, hogy mégis mit tudok csinálni. Látniuk kell, hogy mégis mennyi közöm van a szakmához, ahhoz hogy felvegyenek.
Utána döntöttem úgy, hogy nekem a képzőművészetire kellene mennem és a hozzám legközelebb álló szak a képgrafika volt. Megpróbáltam először, akkor nem sikerült, majd mondták, hogy jövőre járjak be konzultálni, valamint tartsam a kapcsolatot. Másodjára pedig felvettek.

KM: Az egy elég jó arány, ismertem olyat, akit 6-7. alkalommal vettek csak fel, 30 évesen.

EÁ: Voltak ilyen osztálytársaim nekem is.

KM: És akkor képgrafikáról hogyan jött neked ez az "anatómia-nácizmus"?

EÁ: Ez most már szakszó lesz, úgy érzem. (nevetnek) Amúgy már annyira nem ragaszkodnak ezekhez a klasszikus tanítási rendszerhez, de még vannak ennek maradványai, mint például, hogy az első 2 évben kötelező letenni egy anatómia szigorlatot és én meg amúgy is teljesen oda voltam az anatómiáért, a realisztikusan kidolgozott ceruzarajzért. De persze ez is egy érdekes téma, hogy alapból csak közelítjük a valóságot, nem mindegy ugyanis, hogy ki mit lát. A szubjektív látásmódot próbáljuk közelíteni a valósághoz.
Az első két évben tehát agyonrajzoltuk magunkat, nagyon jó csapat volt, húztuk egymást. Volt egy tanárunk, félelmetes volt. Felépített magának egy kis dobogót, bakokból, táblákból, meg asztalokból és reggel 8 előtt már várt minket a dobogó tetején, huszárruhába öltözve, kezében egy József Attila-kötettel, keresztbe tett lábbal ült, a feje felett egy reflektor, az egész teremben sötétség és elkezdett felolvasni nekünk. Reggel csipás szemmel a rajztábláddal csak állsz és látod, hogy valaki huszárruhában olvas fel a dobogó tetejéről, leírhatatlan élmény.

KM: És az kiderült, hogy miért csinálta mindezt?

EÁ: Hogy ráhangoljon bennünket az órára. (nevetnek)

KM: Szóval akkor te szeretted volna továbbra is művelni az anatómia rajzolást?

EÁ: Igen, szerettem és egyébként is mindig figurális dolgokkal foglalkoztam, szóval kapóra jött ez a képregény. Még a rézkarcaimban is embereket használtam, mozdulatfázisokkal.

KM: A Wynterben is látszik, hogy a legkevésbé sem statikus a rajzstílusod.

EÁ: Amúgy nehéz ez, mert sokszor nem túl eseménydús a sztori, nagy része belső monológ. Nagyon sok a narráció is, amit nehéz vizuálisan izgalmassá tenni, ezért nagy kihívás és komoly feladat. Sokszor csak beszélgetnek, mondjuk ketten, mint most mi ketten, nem pedig Batman veri szét a rosszfiúkat.

KM: Igaz is, meg hát az, hogy mi itt ketten beszélgetünk sem a világ legérdekesebb dolga. (nevetnek)
És ez a Barcsay-díj, akkor erről mondj valamit!

EÁ: Ez egy amolyan iskolán belüli pályázat, ami a belső körnek szól, a tanári karból kiválasztottak bírálják el és osztják ki valakinek. De ez nem egy akkora díj ám.

KM: Használsz egyébként élő modelleket a rajzokhoz vagy sketch-upot, esetleg bármi hasonlót? Mennyire használsz referenciát?

EÁ: Sketch-upot meg ilyesmit, semmit, de fotóreferenciát állandóan.

KM: A karakterek kinézete is így alakult ki, hogy Guy javasolt egy-egy arcot és/vagy stílust?

EÁ: Nem, teljesen rám hagyta ezt a részét. A világról például egyáltalán nem esett szó, hogy miként is nézzen ki, mindössze azt az instrukciót adta, hogy az emberek ugyanúgy öltözködnek, mint ma. Liznél, a főszereplőnél azt adta, hogy egy lázadó, rebellis tizenhét éves lány és én kezdtem el az első karaktertervemmel haladni effelé a kissé cyberpunkba hajló irányvonal felé.

KM: Kicsit Tetovált lányos lett, igen.

EÁ: Az érdekesség benne, hogy nem láttam azt a filmet, sem a svédet, sem az amerikait. Ígérem, hogy bepótolom.

W3promo2.jpgKM: Volt még egy számomra nem túlságosan érthető része ennek a korábbi interjúnak, miszerint bár azt elmondtad, hogy a válogatás hogy zajlott, de hogy végül mikor mondtál fel a munkahelyeden az nekem kissé ködös volt.

EÁ: Necces időszak volt, összefolytak az éjjeleim és nappalaim. A Herkulesben dolgoztunk több képzőssel együtt, mint ruhaöregítők. Jó csapat volt és ott, a meló közben kaptam az emailt, hogy Behance.net-en keresztül valaki küldött egy üzenetet. Ez mondjuk volt egy szerdai nap, meg sem néztem, mikor hazaértem egyből elaludtam és végül csütörtökön, munka közben ránézek és látom, hogy "job offer" a tárgya. Először nem mertem elolvasni, de aztán jött egy ebédszünet és eperevés közben gondoltam elolvasom. Bár éppen nem akadt a magja a torkomon, de teljesen lesokkolt a hír. Láttam, hogy képregényről lenne szó és ez egy fizetős munka, valamint hogy szeretné minél hamarabb megtudni, hogy érdekel-e engem. Leírta, hogy több grafikust megkeresett és várja a válaszomat.
Ezután csütörtök este írtam neki, azonnal átküldte a forgatókönyvet és már várta is volna a rajzokat. Több grafikust megkeresett, akik azonnal küldözgették a mintaoldalakat, szemben velem, aki szombat vagy vasárnap este kezdtem neki, mert a forgatáson napi 14 órákat dolgoztam.
Vasárnap már kaptam a sokadik emailt, hogy küldjem, mert a többieket várakoztatja miattam, teljesen érthető módon aggódott. Mindenesetre ebből látszott, hogy kíváncsi volt arra, mit csinálok a forgatókönyvvel. Tudta, hogy súlyosabb a téma, ezért nem stilizált rajzolót keresett.

KM: Most nézem itt a képregényben, te is belerajzolod magadat, Walter White-os Breaking Bad-Áronként például.

EÁ: Hát igen, de nem csak magamat, ismerőseimről is veszek "arcmintát" és belerakom háttérszerepekre. Néha meg csak a Google-nek az eredménye, hogy ki kit ismer fel.

KM: De ezek szerint akkor te is dolgozol arc-referenciákkal, csak te magad választod ki őket és nem az író.
Lehetséges, hogy mivel Guy Hasson nem írt még képregényt, nem is tudja, hogy pontosan milyen részletes dolgokat kérhet tőled?

EÁ: Szerintem tudja, én úgy gondolom, hogy ahhoz képest, hogy ez még csak az első képregénye, meglepően jól informált és csak szeretne nekem is teret adni ebben. Sok interjúban meg is jegyezte, hogy amit csinálunk nem szimplán képregény, hanem a kiadó irányelve szerint inkább művészet, mint termék. Ez persze megint egy érzékeny terület, mert mára a művészet is kissé termékké vált.

KM: Milyen inspirációid voltak, ha megkérdezhetem? Nyilván nem képregényesekre gondolok, mert azokból tudom, hogy nem sokat sorolnál fel, de bármilyen más területről.

EÁ: Akit nagyon-nagyon szeretek és amivel kapcsolatban egyfajta büszkeség is eltölt, hogy magyar alkotóra tudok felnézni a legjobban, aki Zichy Mihály. Gyönyörű rajzai vannak és pont azt szeretem nála, hogy nagyon pontos rajzi alapja van, mint Edgar Degas-nak. Degas is festő volt, de annyira precízen rajzolt ceruzával is, amiből később nyilván ki tudott lépni vagy megőrült. Mindig is nagyon becsültem azokat az alkotókat, akik még ha absztraktabb irányba is terelődtek idővel, de mint Picasso is, hihetetlenül kemény klasszikus rajzoktatásban vett részt.

KM: Te látsz erre esélyt, hogy a precíz, anatómiailag tökéletes, realisztikus stílusodból idővel valamennyi majd lemorzsolódik?

EÁ: Igen, hiszen egyrészt egy kényszerű hozadéka a képregényrajzolásnak, hogy az idő miatt egyszerűsödni kell. Én még nagyon sokat el tudnék ezeken az oldalakon molyolni, mert egyrész maximalista vagyok, brutális módon, másrészt pedig imádok rajzolni. A képzőművészeti múlt miatt bennem maradt, hogy annyit dolgozom egy képen, amennyit akarok.

KM: Ha van miből élned, akkor igen, igazad van. (nevetnek)

EÁ: Szóval már ezeken is látszik, hogy redukálódik a stílus és mivel tapasztalat útján szerzem ezeket az apró trükköket és fel kellett fognom, hogy bár számítógépen pixelig nagyíthatok, a digitális verzióban és a nyomtatottban viszont nem fognak azok a részletek látszani. Tehát ez egyfajta kényszerredukció. 

KM: És akkor a tervek szerint 2 havonta jelenne meg a Wynter.

EÁ: Eredetileg abban egyeztünk meg, hogy 1 részt 2 hónap alatt "le kell gyártanom", tehát így ebben a formában nehéz lett volna művészetről beszélni, de ezt is ábeszéltük végül. Nem könnyű a dolog, de máshogy nem működik ebben a képregényes világban.
Az első részt például tényleg befejeztem 2 hónap alatt, a másodikat már nem.

 W1Sk0001.jpgKM: Először iPadre, iOS-re készült el, de most már a ComiXology jóvoltából bármilyen platformon lehet olvasni a Wyntert.

EÁ: Igen, ez volt az eredeti terv is, hogy először az iPadet célozzuk, majd fokozatosan szélesítjük ki a digitális platformokra való terjesztést.
Emellett minden részhez megjelenik egy úgynevezett "sketchbook", ami betekintést enged a kulisszák mögé, a munkafolyamatomba.
Egyébként emellett indult egy másik képregénye is, Goof címmel, ami egy kékruhás szuperhős paródia, tökéletesen a témához illő rajzolóválasztással. De ha jól tudom előkészületben van még egy, amiről még nem beszélhetek, így erről majd kérdezd inkább Guy-t!

KM: Úgy lesz és legalább lesz mit olvasni! Köszönöm az interjút, elegendőnek tartom.

EÁ: Én is köszönöm, olvassatok Wyntert!

 W1Sk5.jpg