Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a világ minden bajának a pénz a forrása, ebből egyenesen következik, hogy a legnagyobb bűnösök a gazdagok (aki minden bizonnyal kizsákmányoló, csalafinta vagy törvénytelen módon tettek szert vagyonukra). A csúnya gazdagokkal szemben pedig minden eszköz megengedett, hogy elszedjük tőlük, ami igazság szerint nem is jár nekik.
Nem kell ahhoz kommunistának vagy anarchistának lenni, hogy érdemeket találjunk ebben az egyszerű világképben. Robin Hood, a hősies útonálló már a XIII. században megragadta a plebejus képzeletet, és idővel elterjedt róla, csak azért rabolja ki a gazdagokat, hogy a zsákmányt szétossza a szegények között.
Semmi hasonlót nem tételeztek fel a francia ponyva egyik kiemelkedő figurájáról, Fantômasról, ám ő is a gazdagokat fosztogatta előszeretettel, nevetségessé téve a gazdagok kiszolgálójának tekintett rendőrséget. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az első világháború előtti években százezrek borzongással vegyített csodálattal olvassák sűrűn megjelenő kalandjait. Bár a karakter népszerűsége idővel megkopott, a hatvanas években ismét előtérbe került, részben a Jean Marais és Louis de Funès főszereplésével készült filmeknek köszönhetően. De már ezt megelőzően újra kiadták a regényeket is, olcsó zsebkönyvként, és nem csak Franciaországban.
A legenda szerint egy milánói kiadóvezető felesége, Angela Giussani egy vonaton talált egy olvasás után eldobott Fantômas-regényt, ez adta neki az ötletet, hogy alkosson meg egy saját, hasonló figurát. Az pedig megerősített tény, hogy a hölgy kifejezetten figyelte az ingázók olvasási szokásait, és ezekből következtetett arra, hogy egy kis méretű zsebkönyv lehet történetei legalkalmasabb hordozója. Azt is elismerték a Giussani-testvérek (Angela hamarosan bevonta szerzőtársnak a húgát, Luciannát), hogy olyan embereket tekintettek elsődleges célközönségnek, akiknek a számára a folyó szöveg követése talán nehézséget jelent, egy izgalmas és látványos képregényt viszont szívesen kézbe vennének.