2018 júniusában az alábbi képregények jelentek meg önálló kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.
Könyves forgalmazásban:
Central Médiacsoport:
- Colfer-Donkin: Illegál
Fumax:
- Death/Halál teljes gyűjtemény
Móra kiadó:
- Hupikék Törpikék: A csodálatos törpfurulya
Szukits kiadó:
- Tűz és kő 1: Prometheus
- Tűz és kő 2: Aliens
A 2017-es VIECC Vienna Comic Con november 18-19-én került megrendezésre, ismét a Messe Wien-ben.
Két nagy csarnokban került az esemény egy hatalmas területen, így a nap nagy részét el lehetett tölteni úgy, hogy csak alaposan körbenézünk.
Cosplayesekkel tele volt a helyszín és szép számmal voltak ezek között egészen lenyűgöző jelmezek is. Ők egy-két kivétellel nagyon kedvesek és rugalmasak voltak, valamint Star Wars-témájú fotózkodáshoz rendelkezésre állt egy életnagyságú Tie Fighter-modell és egy külön, elkerített Star Wars kellékes, makettes rész egyenesen Lengyelországból. Itt a filmekből ismert űrhajók, fegyverek, droidok és egyéb szereplők mellett jellegzetes helyszínek makettjei is láthatóak voltak. Ugyanebben a csarnokban voltak elhelyezve az amatőr képregényes standok és -alkotók.
A harmadik nyári képregénybörze időpontja 2018. július 15,, helyszíne a KMO (Kispesti Művelődési Ház).
A részletes, folyamatosan frissülő információk a rendezvény Facebook oldalán találhatók.
Bejelentett újdonságok:
- Mega Marvel 3: Messiás komplexus (Kingpin)
- Peter Parker Pókember 40: Peter Parker pere (Kingpin)
- Batman 28: Halál a családra (Kingpin)
- Marvel+ 39: X-Men (Kingpin)
- Hihetetlen Pókember 2018/3: Maximum Carnage (Kingpin)
- Dampyr 4: Lamiah (Frike Comics)
- Incal 3: Ami odalent van (Pesti Könyv)
- Dragonero 2: A sötét erőd (GooBo kiadó)
- Hellboy 2: Ördögöt a falra (Vad Virágok Könyvműhely, új kiadás)
- Hellboy Omnibus 1 (Vad Virágok Könyvműhely)
- Walking Dead 18: Utórengések (Books &Stuff)
- Vissza a jövőbe (Panel Kalandor)
- Jáger Attila: Múzsák a fürdőben (ZSIGER.hu)
- Diabolik 1: Rémület az óceánjárón (Anagram Comics)
- Diabolik 2: Mérgek szigete (Anagram Comics)
- Diabolik 3: Szörnyek rejtekhelye (Anagram Comics)
- Lucky Luke 32: Vasút a prérin (Pesti Könyv)
- RePrint 7 (Képregény Kedvelők Klubja)
- Batman: A gyilkos tréfa (Kingpin, keménytáblás változat)
- Sin City 1: A nehéz búcsú (Fumax, második kiadás)
- EpicLine 18: Szekerce és Szemerce 7 (GooBo)
- Watchmen (Fumax, új, egykötetes, keménytáblás kiadás)
- Zórád Ernő képregényei 3: A Néma Revolverek Városa (Nero Blanco Comix, utánnyomás)
- Bayer Antal: A Vaillant képregényei, 1945-1969 (Nero Blanco Comix, utánnyomás)
- Laetus bolygó 1 (Galambos Adrienn)
2018 májusában az alábbi képregények jelentek meg önálló kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.
Könyves forgalmazásban:
Betűtészta kiadó:
- Helka 1: A Burok-völgy árnyai
Pesti Könyv:
- Blacksad 4: Néma pokol
Vad Virágok Könyvműhely:
- Hellboy 1: A pusztítás magja
- Craig Thompson: Blankets/Takarók
"Első alkalommal ad otthont a képregény szerelmeseinek a Nagyszünet. Magyar kiadók és alkotók gyűjteményeiből válogathattok, és vásárolhattok. Találkozhattok a hazai cosplay jeles képviselőivel, workshopokon vehettek részt és a jó hangulatról pedig a Moonshine Bros koncertje gondoskodik."
Résztvevő kiadók:
Kaméleon Komix
Nero Blanco Comix
OneWay Kiadó (Kittenberger)
Szépirodalmi Figyelő
ZSIGER.hu
Egyéni szerzők és alkotócsoportok:
5Panels
Bloodlust Comics
Fazekas Attila
Kovács Viktória
Original Comix (Nekronin)
Pilcz Roland (Kalyber Joe, YKX)
Szabó Évu (Sanyi, a bagoly)
Szalma Gábor (Deadmob)
Vörös Édua (Utánam, fiúk!)
Házigazda: Pápai Gábor
DC Magyarország Club - Marvel Magyarország Club - Comic Jam interaktív képregényrajzolás - We Draw Everyday rajzcsoport - Moonshine Bros koncert
Helyszín: Nagyszünet (1095 Budapest, Soroksári út 60).
Időpont: 2018. június 10., 11.00-04.00
"Szeretettel várunk minden érdeklődőt június 6-án, 15.30 órakor a Magvető Caféba (1074 Budapest, Dohány utca 13.) a Helka I. - a Burok-völgy árnyai képregény kötetlen, rajzos-mesélős könyvbemutatójára.
Amíg Nyulász Péter és Somogyi György írók barátilag elvitatkozgatnak azon, mennyire könnyű, vagy éppen nehéz egy ennyire ismert és sikeres regényt más műfajba átültetni, addig Tebeli Szabolcs rajzoló garantáltan sok manót és hercegkisasszonyt rajzol majd.
A beszélgetést Vancsó Éva szerkesztő moderálja.
A belépés díjtalan."
A rendezvény Facebook-eseménye.
A közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtárban megnyílt "Kép-regény-történet" kiállításhoz kapcsolódóan, KönyvTÁRlat: Játék és képregény címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a könyvtárban május 31-én 17 órakor.
A beszélgetés résztvevői:
Bayer Antal képregénykritikus
Patonai Anikó Ágnes (kurátor) irodalomtörténész
Szép Eszter (kurátor) képregénykutató
Szűts-Novák Rita (kurátor) irodalomtörténész
A beszélgetést Zsigó Bianka művészettörténész vezeti.
Ki hitte volna: egyszerre négy Bonelli-képregény „fut”, de legalábbis poroszkál Magyarországon.
Cs. Horváth Tibor történelmi érdeme, hogy annak idején elsőként közölt Bonelli-képregényt magyarul (Storia del West, avagy Történetek a Vadnyugat hőskorából) a Magyar Ifjúságban, még ha szokásos módszerével át is szabdalta a sztorikat. Aztán a Krampusz 1. számában volt egy rövid Mister No, a Menő Manó 7. számában pedig egy pároldalas Tex – és sokáig semmi.
Önálló kiadványként először a Fumax próbálkozott 2007-ben a Dampyrral, ám 6 szám után kiderült, hogy az országos terjesztés „túl sok” náluk a fumettinek. 2014-től a Frike már óvatosabban járt el (eleinte még a Fumax logisztikai támogatásával), és a Dylan Dog, majd az újrainduló Dampyr már jóval kisebb példányszámban, gyakorlatilag rendezvényes-webshopos forgalmazásban szerezhető be.
Most pedig egyszerre két új sorozat is indult, ráadásul egy újabb kiadó is beszállt. A Frike által kiadott Morgan Losttal egy időben jelent meg a GooBónál a Dragonero első része.
Az elmúlt pár évben rengeteg olasz képregényt vettem és olvastam el, főleg Bonelliket. Sok kiválóan szórakoztató cuccot fedeztem fel, de bevallom, a két új cím egyike sem keltette fel különösebben az érdeklődésemet. Miután azonban Giovanniék ezúttal is felkértek a fordítás lektorálására, alaposabban elolvastam a Morgan Lostot – a Dragonerót pedig megvettem Tálosi „Spuri” Andrástól a fesztiválon.
Bár nem gondolom, hogy bekerülne a három kedvenc Bonelli-sorozatom közé, a Morgan Lostról javult a véleményem. Főleg azért, mert remekül van rajzolva. Tetszik a piros kísérőszín használata is – amitől a Frike a magyar kiadásban sajnálatos anyagi okokból kénytelen volt eltekinteni. Igaz, ez a használat nem volt teljesen következetes, hiszen az indokolja, hogy Morgan Lost a színvakságnak abban a különleges válfajában szenved, hogy a piros az egyetlen szín, amit lát. De hát az olvasó nem az ő szemszögéből látja a történéseket, és a piros azokban a jelenetekben is szerepel, amelyekben nincs is ott Morgan…
Túl régen olvastunk új képregényt Pilcz Rolandtól, és ő is érezte, hogy a helyzet tarthatatlan. Ám ahelyett, hogy végre lezárta volna Kalyber Joe immár hat éve befejezésre váró történetét, inkább fogta magát, és indított egy újat – amely ráadásul a Kalyber egyik mellékszereplőjéről szól. (Számítógépes szövegszerkesztővel ugyan nem nagy ügy újra meg újra bemásolni a teljes nevét, de maradjunk a Kay-nél, ahogy maga a képregény is.)
A hat év alatt Rolanddal sok minden történt, az amatőr szerzői kiadványosból profi színező lett, előbb az amerikai Zenescope, majd az ausztrál Cloud Comix, legutóbb pedig a szintén amerikai Dynamite sorozatos megbízásainak köszönhetően – legutóbb a gyakori alkotótársa, Tondora Judit által rajzolt Wonder Woman vs Bionic Woman minisorozaton dolgozhatott.
Kovács Milán egészen egyedi jelenség a magyar képregényes szcénában. Míg a legtöbb gyűjtő kiadványokat vagy a megjelent kiadványok eredeti oldalait halmozza fel, minden bizonnyal Milánnak van a legnagyobb kollekciója képregényrajzolók által készített egyedi rajzokból (legalábbis idehaza). Évente többször kiutazik nemzetközi képregényfesztiválokra, ahol átveszi az interneten keresztül megrendelt rajzokat, már befutott szupersztároktól és ígéretes tehetségektől egyaránt. Ahogy Milán sem nevezhető tipikus gyűjtőnek, pár évvel ezelőtt alapított egyszemélyes kiadója, a ZSIGER.hu is nagyon egyéni utat jár be, és ennek egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka a fesztiválra megjelent újdonsága.
A Gotthem (avagy Got Them) nyilvánvalóan és bevallottan Batman-paródia, vad ugrándozás az ikonikus képregénykarakterhez kapcsolódó tárgyak, sztorielemek, mellékszereplők és konceptek között. A flúgos történet, amelynek még a minimális követéséhez is szükséges a Batman „kultúrkör” ismerete, magának a kiadóvezetőnek az agyából pattant ki, aki az utolsó oldalon jegyzetek egész sorával segíti megérteni, hogy mi miért került bele a füzetbe. Bár a címlapon ott áll a #1, kissé nehezemre esik elképzelni, hogy ez a hol szellemes, hol lapos poénparádé folytatható-e egyáltalán.
A 2005-ben alapított Roham agresszív fantasztikus magazin négy éven át viszonylag kiszámítható időközönként jelent meg, aztán úgy tűnt, a 2009 decemberi, 9-es lesz az utolsó. A 10. szám bemutatója ugyanis pár hónappal később be volt harangozva, ám magát a lapot hiába vártuk. Igaz, valamivel később teljes terjedelmében felkerült a netre, ám fizikai valójában csak a szerkesztőség tagjainak jutott belőle példány. Persze akárhányszor összefutottam Korchma Zsombor főszerkesztővel, mindig biztosított róla, hogy dolgoznak a következőn.
Aztán a 2014-es Hungarocomixra, amelyet az időközben a Dohány utca sarkára, az egykori Metró-klubba költözött Roham bárban rendeztünk, megjelent a 11-es. Újraindultunk, most már megint rendszeresen fogunk megjelenni, mondta a főszerk.
És aztán bezárt a Roham bár, és nem jöttek újabb számok. De akárhányszor összefutottam Zsomborral, mindig biztosított róla, hogy dolgoznak a következőn, sőt egyszerre nem is egy, hanem három számon.
A 2018-as Alfabéta-díjat kép-regény kategóriában kapja a Nyugat + Zombik, Csepella Olivér képregénye (Corvina, 2017).
A képregényt Beck András művészetkritikus (MOME) méltatja.
A húszéves Karinthy Frigyes ifjonti és fellengzős gondolatából indulok ki, aki azt írta fel jegyzetfüzetébe, hogy „ha az Ember Tragédiá-jából nem maradt volna fent más, mint az a papírlap, amire Madách feljegyezte a dráma ötletét – ha soha meg nem írja, csak a tervet, a dráma meséjét, néhány szóban, ez a terv, ez a vázlat elég lett volna hozzá, hogy nevét fenntartsa, s úgy emlegessék őt, mint a legnagyobb költők egyikét.” Ennek mintájára kockáztatom meg azt a jóval szerényebb kijelentést, hogy, ha Csepella Olivér a Nyugat + Zombiknak csupán az első fejezetét írja meg, műve akkor is mérföldkőnek számítana a magyar képregény történetében.
Mi tehát az átütő ebben az alapötletben, és mi az, amit átütött? Karinthy gondolatát szem előtt tartva, érdemes megállnunk magánál a címnél. Nem olyan hatást tesz ez, mint egy nagy asszociációs holdudvarral rendelkező ötlet gyorsírásszerű lejegyzése, rögzítése? Nyugat + Zombik. Ez az pluszjellel összekapcsolt két szó nemcsak ötletnek, de címnek is telitalálat. Gondoljuk csak meg, mennyire más lenne egy leíróbb, értelmezőbb cím e helyett a recept-szerű formula helyett! Mondjuk a „Zombiölő nyugatosok”, „Vérfürdő a New York kávéházban” vagy - Szép Eszter interjú címnek jól működő leleményét kölcsönvéve - „Élőhalottak a hallhatatlanok ellen”.
A Nyugat + Zombik, csak így magában, odavetve, egyszerre elnagyolt és lényegre törően pontos. Az egymás mellé rendelés, az összekapcsolás és az összeadás együttes ökonómiájával hozza össze a nyugati kultúrkört és a Nyugat folyóirat körét a vérszomjas élőhalottakkal és a poraiból föltámadt ősmagyar varázserővel. Az irodalom magaskultúráját a zombi-horror populáris képzetkörével. És ezek, mintegy varázsütésre, kölcsönösen úgy hatnak egymásra, mint egy jó adag élénkítő injekció. Az írók is, a zombik is erőre kapnak ettől a plusztól. Csepella Olivér címmé párolt ötletének laza gesztusával két kulturális színtér, két kulturális tábor találkozási terepévé teszi a képregény médiumát, és ugyanezzel a mozdulattal ki is tágítja a terét.
Művének elején ugyanilyen nagyvonalúan, de már a médium sajátos lehetőségeit kiaknázva rántja össze az időt és a teret, amikor a felvezető pogány szeánsz utolsó képkockáját - melyen az óriási, göcsörtös, forgószélszerű csodafát látjuk - ezzel a szöveggel látja el: AZ ERZSÉBET KÖRÚT ÉS A BARCSAY UTCA SARKA 1000 ÉVVEL EZELŐTT. Erre következik aztán a New York Kávéház épületének címoldala. Mindez világossá teszi, hogy a címbeli pluszjel a képregény, mint médium eszköztárának és hatásmechanizmusának védjegye is itt, az a plusz, amit így csak a képregény médiuma tud nyújtani, a képek és szövegek tagolt egymás mellé helyezésében rejlő kreatív potenciál piktogramja.
Ahhoz azonban, hogy a műnek ez a plasztikusan demonstrált alapötlete valóban átütő lehessen, olyan látványosan indítsa be az olvasók képzeletét, ahogy azt a Nyugat + Zombik tette, melyből sokáig csupán néhány képkocka vált ismertté, nagyban hozzájárult még valami: a mű vizuális világa, a rajzolt karakterek dinamikussága, az alakteremtés és az alaphelyzet humoros invenciója. Ezek az újjászületett íróalakok ugyanakkor annyira a régi, jól ismert énjükhöz is kötődnek, hogy az egész mű skicce egy gigantikus kulturális vérátömlesztés álmát ébreszti fel abban is, aki csak néhány képkockáját látta.
Ennek köszönhető, hogy a Nyugat + Zombiknak egyik napról a másikra kultusza lett, és egyetlen lendülettel túllépett a képregény színterének kis körein. Ez a tény korántsem külsődleges adat, a műről leválasztható adalék, hanem mifelénk páratlan tett. Csepella Olivér művének ígéretével áttörte a falat, átlépte azt a képzeletbeli, de nagyon is létező és eleven határt, ami a képregénykultúrát még mindig markánsan elválasztja a kultúra egészének regiszterétől.
Mindehhez azt teszem hozzá, hogy Csepella Olviér végül megírta és befejezte a Nyugat + Zombikat. A magyar képregény történetében megszületett az első könyvnek látszó tárgy, egy 260 oldalas vaskos mű, szemrevaló graphic novel, rajzolt regény. Gondolhat ki-ki bármit a kész műről, az előzőleg mondottak fényében olyan fegyvertény ez, ami bőven elég az Alfabéta-díjhoz.
A 2018-as Alfabéta-díjat kép-novella kategóriában kapja a Noname, Felvidéki Miklós képregénye (szifonline.hu, 2017).
A képregényt Szép Eszter, a Magyar Képregény Szövetség Ügyvivője méltatja.
Az idei Alfabéta-díjjal kitüntetett képregény főszereplője, a névtelen róka világok között egyensúlyozó karaktere végigkísérte Felvidéki Miklós képregényes karrierjét -- azaz a fél életét, hiszen már annak a képregénynek is ez a figura a főszereplője, amellyel Miklós tizenhét évesen harmadik lett a Luzerni Fumetto Nemzetközi Képregényfesztiválon (Pinkhell, 2007, 3. szám, 31-34.). Miklós stílusa sokat változott az első publikált Noname-képregények óta, finomodott a vonalvezetés, radikálisan átalakult a színkezelés. A róka azonban ugyanazzal a tapintatos kíváncsisággal ingázik valós és képzelt, evilági és túlvilági, múlt és jövő között, amivel Miklós több, mint tíz évvel ezelőtt kutakodni küldte.
A Noname-képregényekben egy-egy banálisnak tűnő részlet indítja a történetet, például egy vidéki ház kitakarítása, egy utazási prospektus lapozgatása, vagy, a most díjazott képregényben az ablakon beszűrődő zaj. Történet alatt pedig természetesen nem akciódús eseménysort értek, hiszen a sorozat elemei pár oldalas képregények, hanem érzékeny kérdésfelvetéseket és asszociációkat, amelyek a nekik szentelt figyelemnek köszönhetően a változás és a frappáns csattanó lehetőségét hordozzák.
A 2017-ben a Szépirodalmi Figyelő folyóirat online felületén, a Szifonline.hu-n megjelent Noname-képregény színekben és -- bár nem tartalmaz szöveget, és a kísérőzene sem jár hozzá -- zenében adja vissza az álom és ébrenlét között lebegő világot. Az ablakán beszűrődő ismeretlen zenére (amiről később kiderül, hogy énekhang) zsigerileg reagáló, megbabonázott róka azonnal veszi párnáját és felpattan ágyából. A képregény magenta-árnyalatokra és zöldekre épülő színvilága sejtelmes és egzotikus, csábító és fenyegető, akárcsak az ismeretlen ének. Az alvajáró róka céltudatosan, de csukott szemmel vág át a magára hagyott strandon, ússza át a tengert, vándorol panelról panelra. Az eltökélt haladás és a vakság közötti ellentmondás, továbbá az, hogy csak a harmadik oldal utolsó paneljában tudjuk meg, hogy a bolyongás oka az ormokon ülő szirén hívogató dala, feszültségben tartják az olvasót, és erős dramaturgiai ívet teremtenek a mindössze négy oldalas történetben.
Az utolsó oldalon aztán kiderül, hogy a szirén varázserejú éneke több lényt vándorlásra bírt, és nem a róka az egyetlen, aki álmát és nyugalmát a szirén szigetén találja meg. A történet végén azonban nem hallgat el a szirén, dala továbbra is betölti a teret, és immár az olvasót hívja, hogy hagyja magát megbabonázni és keljen útra: járja be ő is, járja be újra azt a képregényes utat, amelyen a róka végigment. Ezen a ponton fontos visszakanyarodnunk az első oldal hangjegyeihez, és felismernünk: a hangjegyek fekete körei és a névtelen róka megbabonázott, egyetlen kimerevített pillanatra tágra nyílt szemének hasonlósága nem véletlen. A szirénénekben, az útban, és magában a képregényben önmagunkat fedezhetjük fel.
Gratulálok Felvidéki Miklósnak az Alfabéta-díjhoz, és remélem, újra rendszeresen olvashatunk tőle Noname-képregényeket.
Elhangzott 2018. május 14.-én az Országos Széchényi Könyvtárban.
Tizenhárom évvel ezelőtt négy lelkes fiatalemberrel együtt megalakítottuk a Magyar Képregénykiadók Szövetségét, és pár hónappal később már meg is rendeztük az 1. Magyar Képregényfesztivált. Tele voltunk becs- és tettvággyal, elérkezettnek láttuk az időt, hogy végre meghonosítsuk Magyarországon az igazi képregényt, és eljuttassuk illő helyekre: a könyvesboltokba, a könyvespolcokra, a kulturális közbeszédbe. Olyan, fiatal felnőtteknek való képregényeket akartunk bemutatni, amelyekről ugyanúgy lehet kritikát vagy tanulmányt írni, mint egy regényről vagy egy filmről, amelyeket lehet egymásnak ajánlani, ajándékozni. Teret akartunk biztosítani azoknak a hazai tehetségeknek, akik felbátorodva a remek mintákon megteremtik az új, eredeti, modern képregényt.
Többnyire ismertük a magyar képregény történetét, és úgy véltük, a múltba révedés gátja a kibontakozásnak, és a gyönyörűen megrajzolt klasszikusainkhoz tapadó intellektuális előítéletek eloszlatásához egy éles szakításra van szükség. A képregénykészítők előző nemzedéke egy szerencsétlen korban alkotott, korlátozások egész sora akadályozta kreativitásukat – a maiak teljes szabadságához szükséges arról is gondoskodni, hogy ne nyomassza őket az elődök által szándékukon kívül felhalmozott teher.
Kezdeményezésünkre igen hamar és igen sokan válaszoltak. Többen felbátorodtak példánkon, és csatlakoztak hozzánk. Néhányan közülük még nálunk is merészebb kísérletekben gondolkodtak, mások azonban éppen a hagyományok ápolásához reméltek keretekre lelni a szövetségben, a fesztiválban, a hazai képregény meginduló intézményesedésében. A képregénykiadás és képregényalkotás lendületet vett, és már az első évben megjelentek olyan világszerte ismert címek, amelyekre évtizedeket kellett várni; fiatal alkotók csoportjai saját antológiákat hoztak kis, és új erőre kapott klasszikusaink újrakiadása is.
Úgy helyes, hogy a következőkben többes számról egyes számra váltok, és arról beszélek, a fejlemények hatására hogy alakult saját viszonyom a magyar képregény történetéhez.
Cserkuti Dávid köszöntője elhangzott a 14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon, 2018. május 13-án.
Sváb József a Korcsmáros Pál-díj idei nyertese képregényalkotó. Mégis, ha életében egyetlen képregényt sem készített volna, akkor is méltó lenne erre a díjra.
Ugyanis a 90-es évek elején megjelent Képregényiskola című munkájával hiánypótló művet hozott létre, és máig is ez az egyetlen magyar nyelven született, a képregény készítésének mesterségét bemutató, szakmailag megkerülhetetlennek számító könyv. Az én generációm számára még jelentősebbé tette a művet, hogy a képregénykészítés egyes fázisainak illusztrálására olyan gazdag, értő és jó érzékkel összeválogatott nyugati példákat hozott, amik azidőtájt nem, vagy csak nehezen voltak hozzáférhetőek a hazai alkotók számára. Így - túlzás nélkül állíthatom - egy új világ kapuit tárta ki előttünk.
És ahogy az egy jó tanárhoz illik, saját munkáin keresztül is megmutatta, hogy nem csupán írni tud róla, de ő maga is műveli a képregényt. A Képregényiskola oldalain túl találkozhattunk munkáival a Krampuszban, a Menő Manóban, majd egy hosszabb szünet következett. Visszatérése a hazai képregény reneszánszának tartott időszakra, a kétezres évek közepére esett. Azóta számos színvonalas, főként adaptációs képregénnyel ajándékozta meg a művészeti ág hazai rajongóit.
A még meg nem valósult terveihez, tervezett további képregényeihez sok sikert kívánok!
A 14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon adták át a Magyar Képregény Szövetség képviselői a 2017-es naptári év folyamán megjelent legjobb új magyar képregényeit elismerő Alfabéta-díjakat.
Kép-regény kategória: Nyugat+Zombik
Írta és rajzolta Csepella Olivér. Kiadó: Corvina.
A nyertest a zsűri nevében Beck András méltatta.
Kép-novella kategória: Noname
Írta és rajzolta Felvidéki Miklós. Megtekinthető a SZIF Online-on.
A zsűri nevében Szép Eszter méltatta a művet.
Gratulálunk a nyerteseknek!