A 19. Képregényfesztivál vendége: Michał Śledziński
A 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendége lesz:

Michał Śledziński (Lengyelország) 1978-ban született Bydgoszczban, rajzoló, forgatókönyvíró, animátor. "Śledziu" a bydgoszczi művészeti szakközépiskolában végezte tanulmányait. A kilencvenes években, videojátékokkal foglalkozó számítástechnikai magazinokban debütált, később olyan lapoknak dolgozott, mint a Secret Service, a Świat Gier Komputerowych, a Pixel vagy a PSX-Extreme. A mai napig sok szállal kötődik a közeghez, maga is dolgozott a játékiparban. Rendszeresen publikált az AQQ és Świat Komiksu hasábjain, a Produkt és a P-Lux képregényes magazinok, valamint az Azbest zin alapítója és főszerkesztője volt. Legfontosabb szerzői sorozatai az Osiedle Swoboda (Szabadság lakótelep) mellett Na szybko spisane (Gyorsjegyzetek), Wartości rodzinne (Családi értékek) és Czerwony Pingwin musi umrzeć! (A Vörös Pingvinnek pusztulnia kell!) címmel jelentek meg. Legfrissebb szerzői albuma, a PIXEL számítógépes magazin számára készített képregényeinek gyűjteménye, a KDP 64+ 2021-ben jelent meg. Számos egyéb kitüntetés mellett kétszer is elnyerte a Lengyel Képregényszövetség Orient Men-díját: 2010-ben az Osiedle Swoboda első gyűjteményes kötetét választották az év lengyel képregényének, míg 2013-ban a Czerwony Pingwin musi umrzeć! albumot emelték ki borítójáért.
Az utóbbi években elsősorban animációs szakemberként dolgozik: a Grzegorz Kasdepke könyvei alapján készült 2016-os Kacperiada rendezője, a 2024-es egészestés Smok Diplodok csapatának tagja, az Egészségügyi Minisztérium felkérésére készített Ogar i Rogal sorozat egyik alkotója, animátora és rendezője. Két kultikus lengyel képregénysorozat megfilmesítésében is részt vett: 2020-2023 között a Kajko és Kokosz-sorozat art directora, rendezői csapatának tagja volt, míg jelenleg a Szabadság lakótelep adaptációjának előkészítése mellett a szintén egész estés Tytus, Romek, A’tomek-film art directoraként dolgozik.
Vinz Schwarzbauer (Ausztria). 1987-ben született Grazban, képzőművészeti tanulmányait Bécsben és Hamburgban végezte. Képregényrajzolóként és illusztrátorként dolgozik, és több más alkotóval együtt a Franz the Lonely Austrionaut című magazin társszerkesztője volt tizenkét éven keresztül. 2023 óta tagja a Kabinett Comic Passage kuratóriumának a bécsi MuseumsQuartierben. Illusztrátorként a Falter című lapnak, a Jacobin Magazine-nak, a Der Standardnak, a bécsi Burgtheaternek, a müncheni Residenztheaternek és az Alles Wird Gut nevű építészcégnek dolgozik. Első képregénykötete, a Mäander 2023 tavaszán jelent meg az Edition Modernénél.
Dalibor Talajić (Horvátország) Szarajevóban született 1972-ben, de már gyerekkorában átköltözött Zágrábba a családjával, ott végezte el a középiskolai tanulmányait, miközben klarinétozni tanult a Vatroslav Lisinski zeneiskolában, majd zeneművészetet hallgatott a zágrábi zeneakadémián. Időközben felvételizett a képzőművészeti egyetemre is, de nem járt sikerrel. Miután 1994-ben lediplomázott, tizenegy éven egy zeneiskolában tanított, miközben több horvát magazin is elkezdte közölni a képregényeit, köztük az Endem zágrábi fanzin.
Valentina (Val) Romeo (Olaszország). Az 1977-ben, Messinában született rajzoló és illusztrátor a nápolyi képregényiskolába járt. 2010-től dolgozik a Bonelli kiadónak a Morgan Lost, Dylan Dog, Nathan Never és Zagor sorozatokon.
Maria Surducan (Románia, sz. 1985) Kolozsváron él és dolgozik illusztrátorként és képregényalkotóként. Munkái közül több megjelent francia, cseh és magyar nyelven is. Képregényeiben az az gondolat vezérli, hogy az érzelemgazdag történetek gyógyító hatást gyakorolhatnak. Elsősorban a kelet-európai mítoszokra és népmesékre koncentrál, és az foglalkoztatja, hogyan tudja ezeket beépíteni, újra elmondani és új kontextusba helyezni kortárs történetmesélési technikákkal.
Ileana Surducan (Románia, sz. 1987) szabadúszó művészként dolgozik az illusztráció és a képregény területén. A vizuális médiumot történetmesélési eszközként használja, érzelmi töltetű üzenetekkel személyes eseményeket alakít át egyetemes élményekké. Előszeretettel mesél olyan történeteket, amelyekben a hétköznapi élet a fantázia világával keveredik, és meggyőződése, hogy a művészet játék, amelyben nélkülözhetetlen egy kis humor. Sokat kísérletezik a szöveg nélküli képregényekkel, a pusztán képekkel mesélés univerzális jellegével. Munkáiban vizuális metaforákat használ, amelyek több szinten is értékelhetnek gyerekek és felnőttek egyaránt. Műveit kiadták Romániában, Franciaországban, Magyarországon, Csehországban, Svédországban és Tajvanon.

A 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál 2024. május 12-i főeseményén az alábbi kiadók, alkotók és kereskedők állítanak standot.
A 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválra készülve felmérést készítettünk január 29. és február 2. között a Facebokon keresztül.
A Magyar Képregény Szövetség 2024-ben is meghirdeti a nevezést az Alfabéta-díjra.
