Képregénypiac 2023

Tartósnak tűnik a magyarországi képregénykiadás lendülete: a megjelenések számát nézve az eddigi harmadik legjobb évet zártuk, a rekordot jelentő 2019 (433) és 2022 (399) után ezúttal 380-ig jutottunk.
A legerősebb szegmens továbbra is az amerikai képregényeké, és bár tavalyhoz képest volt egy kis visszaesés (239-ról 209-re), a szuperhősök rajongóinak nem kell megijedniük, hiszen Marvel-képregényből még több is volt, mint 2022-ben (135/133). Vagyis Pókember és társai még mindig a hazai képregénypiac jó egyharmadát uralják.
Itt szúrjuk közbe a szokásos megjegyzésünket, miszerint a példányszámokról gyakorlatilag semmit sem tudunk, ám abból, hogy az amerikai képregények javarészt kaphatók könyvesboltokban és/vagy újságárusoknál, míg a többi képregénynek csak a töredékéről mondható el ugyanez, nagyon valószínű, hogy még nagyobb lehet a Marvel-dominancia, és akár minden második, Magyarországon eladott képregénypéldány is az amerikai médiaóriás érdekkörébe tartozhat – pláne, hogy az évente stabilan megjelenő tucatnyi Star Wars-kiadványt még csak nem is vettük bele ebbe a kategóriába.
De bizonyosságunk nincs ebben a tekintetben, sőt bekövetkezett egy olyan fejlemény, amiről közvetve tudjuk (de legalábbis sejtjük), hogy lefelé viszi az átlagos példányszámot.



Folytatjuk a Hungarocomix előtti interjúk sorát. Ezúttal Frank Zita, a Vad Virágok Könyvműhely főszerkesztője, a Magyar Képregény Szövetség nyáron megválasztott egyik új ügyvivője válaszol.
A Hungarocomix elsősorban karácsonyi vásár, de néhány programot is kínálunk a rendezvényre látogatóknak.
A Hungarocomix 2023 visszatér egy korábbi hagyományhoz: ismert rajzolóknak köszönhetően ismét készülnek vadonatúj képregények a helyszínen.
Folytatjuk a Hungarocomix előtti interjúk sorát. Ezúttal a hosszú, kényszerű szünet után visszatérő Walking Dead sorozat szerkesztőjét, a Books & Stuff kiadó munkatársát, Káli Diát kérdeztük e-mailben. A 29., Túl a határon című kötet a rendezvényen lesz először kapható.
A december 3-án a Lurdy-házban 10 és 16 óra között rendezendő Hungarocomix 2023 képregényvásáron számos hazai és néhány külföldi alkotó dedikálja legújabb és korábbi műveit. Többségük saját standján egész nap megtalálható, a színpad mellett pedig váltásban dedikálnak néhány kiadó szerzői.
Folytatjuk a december 3-i Hungarocomix előtti beszélgetések sorozatát. Második interjúalanyunk Németh Gyula illusztrátor és képregényrajzoló, aki jelenleg a francia piacra készülő történelmi tárgyú "Pitcairn: A Bounty lázadói szigete" sorozaton dolgozik. A rendezvényen legújabb illusztrált kötetét, a Bestiarium Hungaricumot dedikálja.
A 2023. december 3-i Hungarocomix előtt megkérdeztük a képregényes szcéna néhány képviselőjét, hogy mely újdonságokat várják legjobban.
A Hungarocomixra szeretettel várjuk a gyerekeket! Számukra három egymással összefüggő, de külön-külön is izgalmas rajzos workshoppal készülünk: