Jour J – Farkas Lajos legújabb francia képregénye
Egy Facebook-csoportban azt találtam mondani, hogy szívesen elolvasnám ezt a tavaly megjelent képregényt, amelyet Farkas Lajos rajzolt a francia Delcourt kiadó számára. Érdekesnek tűnt az alapötlet, amely egyetlen történelmi momentum megváltoztatásából hoz létre alternatív valóságokat, és imponáltak a látványos mintaoldalak, amelyeket láthattam belőle. A vasárnapi képregényfesztiválon Oroszlány Balázs kedvességének köszönhetően kézbe vehettem, amit azzal viszonoztam, hogy nyomban dedikáltattam is neki a jelenlévő alkotóval – már a szignóval együtt fogom visszaadni a kölcsön kapott kötetet.
És ha már elolvashattam, írok is róla, ez a legkevesebb. Van is mit.

Kezdem azzal, hogy a koncepció egy kicsit más, mint amit a leírások alapján vártam. Az írók – Fred Duval, Jean-Pierre Pécau és a segítőként megjelölt Fred Blanchard – ugyanis nem egy konkrét naphoz köthető eseményt módosított a francia történelemben, hanem abból indultak ki, hogy a XIV. századi pestis még hosszabb ideig tartott, és a valóságosnál is nagyobb pusztítást végzett Európában. Pedig az sem volt csekélység, hiszen a történészek becslései szerint a kontinensen átlagosan 40-50, egyes országokban pedig akár 70-80 (szerencsésebb helyeken 20-25) százalékkal csökkent a lakosság.








A 13. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon adták át a Magyar Képregény Szövetség képviselői a 2016-os naptári év folyamán megjelent legjobb új magyar képregényeit elismerő Alfabéta-díjakat.




Min dolgozol most? Vannak képregényes munkáid jelenleg?
