Folytatódik Cserkuti Dávidnak az Apa magazinban megjelenő képregénye.
A teljes harmadik epizód már olvasható az alkotó blogján.
A legújabb, most megjelenő részből egy kedvcsináló képkockát kaptunk közlésre.
Molnár Gábor képregényrajzoló, a 5Panels alkotócsoport egyik vezetője két szöveg nélküli munkájával is helyezést ért el a Silent Manga Audition 8 versenyen.
A 493 nevezett közül két mű nyerte el az első díjnak megfelelő "Grand Prix"-t. 4 munkát díjaztak a "Grand Prix Runner-Up" névre hallgató második helyezéssel, köztük Molnár "True Riders" című művét, amely itt tekinthető meg.
"SMAC Editors Award" elismerésben részesült Gábornak egy másik képregénye, a "Knightly Duel". Ez itt tekinthető meg.
Gratulálunk!
Számos okunk van örülni a Királyok és keresztek címre hallgató új magyar képregénynek (remélhetőleg egy képregénysorozat első részének). A gyűjtők egy nagyon szépen kivitelezett, nagy méretű és jó vastag kötettel gazdagíthatták polcukat, a klasszikus stílus kedvelői lelkendezhetnek, hogy végre valaki rászánta az időt, hogy realista módon rajzoljon végig közel száz oldalt, a történelmi témák szerelmeseinek lett mit tenniük Fazekas Attila és Bán Mór Hunyadija mellé, és minden olyan magyar alkotó, aki arról álmodik, hogy egyszer majd neki is lesz hasonlóan szép albuma, igazolva láthatja, hogy nem teljesen lehetetlen küldetés legalább némi állami támogatásra szert tenni egy képregény kiadásához.
Örülhetünk azért is, mert a képregény mögött álló csapat érett és profi módon állt hozzá az elkészítés, a marketing és a kiadás valamennyi fázisához. Látszik, hogy Mészáros János író igen sok történelmi forrásművet olvasott, hogy Németh Levente rajzoló rengeteg referenciát használt a szereplők és a környezet (díszletek, ruházatok, fegyverek) ábrázolásához. Intenzíven, okosan használták fel a közösségi médiát, udvariasan és rendszeresen kommunikáltak a reménybeli olvasóközönséggel. Elvitték a képregényt Amerikába és Bécsbe, és mindig csak azt látták, láttatták, hogy a magyarnál jóval fejlettebb piacok előszobájában kedvesen és nyitottan, elismerősen fogadták őket. Nem csináltak nagy ügyet abból sem, hogy a közösségi finanszírozásért indított kampányuk elmaradt a kitűzött céltól, nem dőltek kardjukba, nem fagyott le a mosoly az arcukról.
És még a recenziós példányt is házhoz hozták.
A történelem iránt különösen érdeklődő képregénykritikusként az „élvezeti értéken” kívül főleg a történelmi vetület érdekelt, írásom erről az oldalról indít.
A napokban jelent meg Németországban az amerikai Classics Illustrated mintájára indult Illustrierte Klassiker sorozatban Fazekas Attilának egy régebbi képregénye.
A Charles de Coster híres műve alapján készült Thyl Ulenspiegel (németül Till Eulenspiegel) forgatókönyvét Cs. Horváth Tibor írta. Először a Népszavában jelent meg folytatásokban 1979-ben, majd kiszínezve a Kockás 19. számában (1985-ben), legutóbb pedig a Fülesben, 1992-ben.
A német kiadás itt rendelhető meg.
A Kockás magazin 1981 és 1991 között úttörő szerepet játszott a magyar képregénykiadásban. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat néhány évvel korábban megállapodott a francia kommunista lapcsaládhoz tartozó Vaillant (majd Pif-Gadget) szerkesztőségével abban, hogy ingyenesen átvehet képregényeket a Pajtás és más ifjúsági lapok számára. Az ifjú olvasók hamar megkedvelték ezeket a sorozatokat, érthető hát, hogy a kiadó belevágott egy önálló képregénymagazinba. Nem tudom, hogy ez volt-e az első Magyarországon, de egészen biztosan ez érte meg a legtöbb számot, kereken 50-et.
Aztán jött a rendszerváltás, az ILV privatizálódott, az új tulajdonos hagyta meghalni a brandet – és valójában nem is nagyon volt más választása, hiszen az immáron kapitalista Magyarországra hülye lett volna az FKP ingyen adni képregényeket. Persze lehet, hogy a Semic és az Egmont amerikai dömpingje mellett amúgy sem bírta volna sokáig a Kockás, de ezt már soha nem fogjuk megtudni.
Közben eltelt 26 év, és az emlékekben Kockás kultikussá nemesült, annak ellenére, hogy nem is olyan régen különösebb gond nélkül be lehetett szerezni a korábbi (annak idején igen magas példányszámban megjelent) számokat bolhapiacokon, képregénybörzéken, de még antikváriumokban is. A nyolcvanas évek fiatal olvasóinak egy része megmaradt a képregényeknél, és kicsit talán szomorúan, de tudomásul vette, hogy ezentúl más sorozatokat „kell” szeretnie. Sokak számára azonban az utolsó Kockás egyben az utolsó képregény volt, amit közelről látott.
A legenda lelkes ápolókra lelt. Időről időre felvetődött képregényes körökben, hogy milyen jó lenne, ha lenne megint Kockás, vagy legalábbis valami nagyon hasonló. Nem véletlen, hogy a sajnálatosan egyetlen számot megélt Zap magazin kiadásakor a Roham is a Kockást említette példaképként (noha tartalmilag egészen másképp pozícionálta magát).
De az újraélesztés mostanáig vágyálom maradt. Mivel ez nem csak elhatározás kérdés, sőt nem is kizárólag azon múlik, hogy valakinek van-e pénze a bátor kísérletezésre. 26 év után folytatni egy újságot számos nagyon fontos döntés meghozatalát igényli. Elvégre a Kockás annak idején többnyire nagyon gyorsan követte az eredeti francia megjelenéseket, volt, hogy alig pár hónap telt el a magyar fordítás elkészítéséig. Márpedig a régi Kockás képregényeinek nagy többsége azóta már nem létezik, az alkotók közül sokan elhunytak, megöregedtek vagy egészen mással foglalkoznak. Azokat a sorozatokat pedig, amelyek megmaradtak, már mások csinálják, másképp, esetleg máshol – hiszen maga a Pif is régen megszűnt (bár az utóbbi időben elkezdtek évente 2-3 nosztalgiaszámot kiadni belőle). Józanul belegondolva nyilván nem lehet úgy tenni, mintha megállt volna az idő, és 2017-ben csupa 1992-es képregénnyel megtölteni egy lapot…
Az év végére megjelent képregények nagyobb részéről már írtam lentebb. Ezúttal néhány fontosabb újdonságot tekintek át, amelyeket kiemelten ajánlok. Végül három nagyobb falattal tervezem zárni 2018-as képregénykritikusi tevékenységemet, ezek a Kockás, a Nyugat+Zombik és a Királyok és keresztek, róluk külön-külön lesz cikk hamarosan.
Sok Marvel-rajongónak szerzett nagy örömet egy új kiadó, a Képkocka, amikor belevágott a „klasszikus” X-Men képregények megjelentetésébe. Az X-Men nekem is szívügyem volt annak idején, amikor szerkesztőként dolgoztam a Semicnél, örök büszkeségem, hogy az én kezdeményezésemre jelent meg először a mutánscsapat magyarul. Első szereplésükre a Csodálatos Pókember 35. számában került sor, 1992. áprilisában, Láng István barátom fordításában. Az a történet (az Uncanny X-Men 159) akkor már nem volt vadonatúj, tíz évvel korábban jött ki Amerikában. Pár hónappal később már megjelent az X-Men első száma, amit viszont én fordíthattam. Innentől kezdve a kiadó igyekezett nem túl nagy lemaradásba kerülni az eredeti kiadáshoz képest, de Istvánnak, aki átvette tőlem a szerkesztést, sikerült beiktatnia pár klasszikus epizódot a híres Claremont-Byrne érából.
Az első magyar X-Men sornak 1997-ben sajnálatosan vége szakadt, és amikor nyolc évvel később a Panini színre lépett Magyarországon, ragaszkodtak hozzá, hogy ne a „klasszikus”, hanem az „ultimate”, azaz magyarul „újvilági” verzió jelenjen meg. Az eredeti sorozatból a Fumax adott ki egy kötetet 2007-ben (E mint eltörölni), és aztán megint sokáig semmi. A Kingpin eleinte vonakodott belevágni, aztán rátalált a valóban kiváló Astonishing X-Men sorozatra, amely a Marvel+-ban futott négy éven át, egészen idén januárig.
Év közben szomorkodtam, hogy viszonylag kevés a hazai újdonság, de a december bőségesen kárpótolta mindazokat, akik reménykedve követik a modern magyar képregény kibontakozását. Ebben a kisebb fajta dömpingben az a legjobb hír, hogy a paletta folyamatosan szélesedik, így tényleg nem lehet már okunk panaszra.
Természetesen mindannyian azt szeretnénk, ha a kedvenc szerzőink havonta jelentkeznének valami érdekességgel, ha a számunkra legrokonszenvesebb zsánerekben még több alkotás születne, ha gyakrabban boncolnának minket érdeklő témákat. Be kell látni, hogy olyan bőség sosem lesz nálunk, mint Amerikában vagy Olaszországban, olyan széles skálán sosem fog mozogni a magyar képregény, mint a francia vagy a japán. De azt most már senki sem mondhatja, hogy nem talál egyetlen egyet sem, ami a kedvére való lenne. Vagy ha mégis ezt mondja, nem nézett körül elég alaposan.
Minden új magyar képregény elkészültének oka van. Leginkább a szerzők eltökéltségének köszönhető. Ezt azért fontos szem előtt tartani, mert amikor bírálatot fogalmazunk meg róluk, óhatatlanul is a döntéseikről mondunk véleményt. Miért ezt, miért így, miért most – pontosan ezeket a kérdéseket teszik fel ők is maguknak, amikor korántsem korlátlan szabad idejükben írni-rajzolni kezdenek.
Nekünk, akik kritikák írására adjuk fejünket, néha különösen nehezünkre esik leküzdeni a bosszúságunkat, csalódásunkat. Mi azt szeretnénk, ha minden magyar képregényes tehetsége kibontakozna, ha mindannyian gyorsan eljutnának a fiatalkori zsengéktől az érett beteljesülésig. Ha nem kellene minduntalan kompromisszumokat kötniük, és ha egy figyelmesen támogató közegben tudnának fejlődve alkotni.
Nem akarunk senkit megbántani, és amikor egy-egy képregénynek a hibáit, hiányosságait emeljük ki, nem egy általunk bálványként imádott abszolút igazsághoz viszonyítunk, hanem igyekszünk megfejteni, mi lehetett az alkotó saját vállalása, és ehhez képest hogyan teljesített. Szorgalmasabban publikálóknál próbáljuk elhelyezni az újabb művet a korábbiak kirajzolódó rendszerében, elsőképregényeseknél azt vizsgáljuk, mennyire megalapozott a kezdés, nem sejthető-e némi tétovaság vagy éppen elbizakodottság a debütálásban.
A Hungarocomixon és környéken megjelent képregények között akad ilyen is, olyan is.
Az Alfabéta-díjas Vass Róbert folytatja a történetmesélést a Különös, idegen nyelven karaktereivel. Az új képregény korhatármegjelelöése szókimondást, az elmúlt fél év Facebook-posztjai (link) pedig politikai témákat ígérnek. A negyven új képregényt tartalmazó kiadványt a Nero Blanco kiadó standjánál érdemes keresni a holnapi Hungarocomixon. Villámgyors beszélgetés Vass Robival:
Sz. E.: Miről szól a Különös, idegen nyelven 2017?
V. R.: Folytatódnak a 2004 óta rajzolt figuráim (Karcsi és a földönkívüli János) "kalandjai". Ez a füzet is rövid, epizódszerű szösszeneteket tartalmaz. Sokat járnak kocsmába és tüntetésre. Szerettem volna, ha úgy beszélnek benne az emberek, mint ahogy valójában is, úgyhogy sok a káromkodás. Ezért van rajta a 16-os karika.
A BPZines asztalán a Hungarocomixon (2017. dec. 9) több képregény is kapható lesz a zine-ek mellett. A zine-eket ebben az összefoglalóban gyűjtöttük össze, a mostani cikkben pedig zine hátterű képregények szerzőivel, Sárdi Katával és Csató Csengével, valamint a BP Zines atyjával és Kata képregényének szerkesztőjével, Sebesvári Somával beszélgetek. Sárdi Katalin korábbi képregénykötete a Lacrimosa, a Lénárd Lászlóval közösen készített A Könyvjelzőkészítőt pedig tavaly Alfabéta-díjra jelölték (elérhető a Műút folyóirat honlapján, link). A MOMÉn animáció szakos Kata legújabb képregénye, a Viszonzatlan, a BP Zines gondozásában jelenik meg, és egészen más formátumú, és egészen más esztétikát követ, mint Kata korábbi képregényes munkái. Szintén a BP Zines asztalánál lesz kapható Csató Csenge The J Sessions c. képregénye, amit azonban a Hurrikán Press ad ki. Ez a képregény eredetileg Csenge a Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika szakára beadott diplomamunkája.
Sz.E.: Miről szól a Viszonzatlan? Mennyi idő alatt készült el?
S. K.: Ez a rövid történet a viszonzatlan szerelemmel foglalkozik, mert mindenki találkozik vele az életében – általában mindkét oldalról, – és úgy gondoltam érdekes lenne megrajzolni. Bár egy 24 oldalas képregényben természetesen nem lehet egy ilyen sokrétű kérdést körbejárni… A kitalálástól a megvalósításig pár hónap telt el, a végén még kicsit csiszoltam az illusztrációkon.
Jó év az idei a magyar SF képregénynek: az újságosoknál kapható a Fantomatika sorozata (link), és a Hungarocomixon megjelenik A végső eljövetel első része. Az öt részesre tervezett sorozat első részében egy idegen világ idegen bőrszínei és idegen öltözködési elvei mellett egy idegen bolygó is feltárul, és láthatunk egy idegen drogot is (impozáns üvegben), valamint nincsenek vérszomjas idegen lények. A végső eljövetelt a Free Fantasy Comics csapata készítette (link): először egy Kickstarter kampány keretében gyűjtöttek az angol nyelvű verzióra, most megjelenik mindez magyarul, de már készül a második rész is, aminek munkafázisaiba a Hungarocomixon a ZSIGER.hu standjánál bele is lehet pillantani. A képregény írója, Prim Dániel Attila már több képregényt is írt a Free Fantasy Comicsnak - a beszélgetésben ezekről is szó esik, - a rajzoló, Szabó J. Gergely pedig a hétköznapokban rézkarcművészként keresi a kenyerét. A képregény vizuális világában Gergő vékony, olykor érrendszerszerű és dinamikus vonalain túl igen fontos szerepet játszanak a színek, melyekért Maharita Szabrina felelt.
Kezdjük is a beszélgetést, első kérdés, természetesen, hogy miről szól A végső eljövetel. Erre én azt válaszolnám (bár engem nem kérdezett senki), hogy öt emberről szól, vagy lényről, akik emberek is lehetnének (és antropológiailag rokonuk Voldemortnak), akik különböző életkorúak, és hangsúlyosan máshoz értenek. A legjobb szerintem az, aki a történetekhez ért, de lehet, hogy ez csak bölcsészszívem okozta ösztönös vonzódás. Az öt lény tehát egy űrhajóban túlélt egy katartikus, esetleg apokaliptikus eseményt, küldetésük is van, és rögtön az első kötetben megérkeznek egy bolygóra, ahol, természetesen, valami nincs rendben. Mint Danitól megtudom, ez a felszínes olvasat. "Ez csak egy váz," mondja Dani, "hogy körbejárjunk egy témát, és a realitás és a fantázia kapcsolatát vizsgáljuk." Gergő megerősíti ugyanezt: "A végső eljövetel a valóság természetéről szól. Nem tudhatjuk pontosan, milyen és melyik világban is játszódik a történet, illetve annak melyik rétege az aktuális az olvasó számára, mivel hamarosan összekeverednek a különböző idővonalak és narratív láncszemek. Ezen belül pedig a fantasztikumnak, mint keretnek egy olyan részéről beszélhetünk, ami leginkább a civilizációk, akár a képzeletbeli földön kívüli civilizációk találkozásának és végének kérdéseivel foglalkozik. Viszont nem annyira a tudományos kutatás, vagy a technológiai változások felől értelmezhető megközelítés szerint, még itt az SF műfajon belül sem, hanem a személyes történetet, húsbavágó döntéseket megelevenítő misztikum szellemében. Ennek megfelelően a karakterek és különleges képességeik is fontossá válnak, ahogyan a képregényen belüli különböző meta-képregény oldalak is."
Két horrorképregényes poszt egyetlen Hungarocomixra (2017. dec. 9)! Kíváncsian várom, hogyan sikerült a zsánert megmozgatni a magyar alkotóknak, és már itt elővételezem, hogy holnap scifis interjú jön! Csapjunk tehát bele Szalma Gáborral, aki, mint már tegnap is írtam (link), nem tartja munkáját horrorképregénynek, hanem a horror elemeit mozgató történetnek. Gábor a magyar képregényes életben még újonc, beugrója azonban elég jól sikerült: a Deadmobs (a tegnapi Below után ismét egy angol cím) a Frike Comics pályázatának díjazottjaként jelenik most meg.
Gábornak nem ez az első képregénye, de ez az első, ami nem kötődik tanulmányaihoz (Újvidék, magyar tanári szak) vagy munkájához. A Szegeden élő, de Szabadkai származású szerző édesapja régi jugoszláv képregényeit lapozgatva (Eks, Stripoteka) tallkozott Batmannel és Pókemberrel, akik máig a kedvenc szuperhősei. Ugyanezekben a kiadványokban látta először Hermann és Moebius munkáit is. Az első képregén, amit középiskolásként magának vásárolt, a Sin City volt, esetleg a 300 - az emlék homályba vész, de a lényeg, meséli Gábor, "Frank Miller könyvei hatására próbálkoztam először képregényrajzolással, ami egyetemista éveim alatt teljesedett ki, és nagyban hozzájárult, hogy Újvidéken felfedeztem a Darkwood kiadó képregényboltját."
Az idei Hungarocomixon (2017. dec 9) a zsánerképregények kedvelői több fronton is megszólítva érezhetik magukat. Lesz sci-fi és horror is. Egyrészt kapható lesz az eddig megjelent teljes sornyi The Walking Dead, másrészt két magyar, a horror elemeit használó képregény is megjelenik. Azért fogalmazok óvatosan, mert még egyiket sem állt módomban olvasni (hiszen még nem is jelentek meg), másrészt mert Szalma Gábor, a Firke Comics-nál megjelenő Deadmobs szerzője szerint a Deadmobs ugyan utal a horrorra, önmagában nem az. Ezzel szemben Pádár Ádám és Pápai Gábor (link) közös kiadványa, a Below, mondjuk magyarul Alant, a szerzők szándéka szerint is egyértelműbben hozza a horror-vonalat.
Ha az ember csinál egy szokványos "horror comics" keresést a neten, egyből szembetűnik, hogy az 1940-es és 50-es években (vagy kisebb visszaesésekkel évek óta) virágzó műfajról leginkább Halloween környékén szoktak összeállításokat közölni. Ez most tehát egy nem szokványos karácsonyi, ámde timbörtön nélküli beszélgetés a magyar alkotókkal, elsőként Pádár Ádámmal és Pápai Gáborral, holnap pedig Szalma Gáborral.
Pádár Ádám már régebb óta, Pápai Gábor pár éve van jelen a magyar képregényes életben. A Below az első közös munkájuk, aminek készítése közben olyan jól érezték magukat, hogy egyből meg is alapították a Mariachi Imprints nevű brandjüket, és azt tervezik, hogy a jövőben idézem "rengeteg" horror és sci-fi képregényt készítenek majd együtt. A felállás ugyanaz lesz, mint most: Pádi ír, Gábor rajzol. A logó, a mexikói szombrérós koponyák, és a mottó, a "We sing at funerals!" pedig arra reflektál, hogy a közelmúltban, de még mostanában is vannak, akik a magyar képregény halálát hirdetik. Hát tessék, akkor itt vannak a haláli éneklő koponyák, és az élő képregényeik.
Csak pár nap van hátra az év utolsó nagy képregényes rendezvényéig, a Hungarocomixig. A magyar képregények és képregényesek napján ezúttal is számos új kiadvány jelenik meg. Minden kiemelés szubjektív lenne, ezért maradunk az egyszerű felsorolásnál.
Az aláhúzott címekre kattintva további információkhoz lehet jutni a Kilencedik.hu portálon.
A Hungarocomix (2017. dec. 9) új megjelenései között kivételesen nem csak képregényeket, hanem egy képregényekről szóló tanulmánykötetet is találunk, a Képregényen innen és túl:Tendenciák a kortárs magyar képregényben és képregénykutatásban I. c. kötetet. A napokban közreadtuk Vincze Ferenc szerkesztői előszavát és a tartalomjegyzéket, ebben az interjúban pedig Feri a képregények egyetemi hátterű tanulmányozásáról és a Szépirodalmi Figyelő képregényszerkesztői gyakorlatáról mesél.
Sz. E.: A tanulmánykötet a 2016-os kolozsvári képregénykonferenciára épül, és azóta 2017-ben Pécsett is rendeztetek konferenciát. Honnan jött az ötlet, hogy egyáltalán legyen magyar képregényes kutatásokat bemutató esemény?
V. F.: Az ötlet két dologhoz kapcsolható. Az egyik egy korábbi konferencia volt Kolozsváron, melyen két előadás is kapcsolódott a képregényhez, ott merült fel először bennem és az ottani tanszék munkatársaiban, hogy nem lenne rossz egy ilyesmit szervezni. Főként azért, mert a képregény általában mindig egy más tudományterülethez tartozó konferencián mintegy mellékesen szokott témává vagy a vizsgálat tárgyává válni magyar nyelvterületen. A másik a Szépirodalmi Figyelőhöz kapcsolódik, melynek 2013-ban volt egy képregény tematikus száma [letölthető erről a linkről.] Ebben olyan értelmező szövegek jelentek meg, melyek megkísérelték árnyalni a képregény jelenlegi helyzetét Magyarországon, és mintegy ezt folytatandó született meg aztán egy olyan konferencia ötlete, mely összegyűjtené mindazokat az egyetemi oktatókat, kutatókat és doktori hallgatókat, akik már eddig is foglalkoztak a saját intézményes kutatási területük mellett a képregény médiumával. Így jött létre az a sorozat, melynek első két állomása Kolozsváron és Pécsett volt, jövőre pedig ismét visszatérünk Kolozsvárra.
Sz. E.: Hogyan látod a képregények helyzetét a magyar egyetemeken?
V. F.: A képregény helyzete nem volt túl rózsás a magyar felsőoktatásban, azonban az utóbbi időben szerencsére történetek változások. A képregénykonferencia szándéka az előbbiek mellett nem titkoltan az volt, hogy a képregényről való beszéd, és itt kiemelten fontos: a képregényről szóló tudományos beszéd megjelenjen az akadémiai közegben, mert a képregény oktatásának, vizsgálatának – és így intézményesülésének – egyik elsődleges követelménye mindez. Mindeddig azt lehet elmondani, hogy a különböző egyetemek bölcsészkarain az egyes tanszékek kurzusai között találunk olyan szemináriumokat, melyek részben vagy teljes egészében a képregénnyel foglalkoznak. Jellemző módon a média- és kommunikációs intézetekben, egyes nyelvszakokon (amerikanisztika, angol, német, francia képzéseken többnyire) vagy a komparatisztika immár az irodalomtudománytól a kultúratudományok felé tájékozódó képzéseiben. Véleményem szerint nagyon lényeges, hogy a hallgatók, sok esetben a tanárképzésben résztvevő egyetemisták itt, az egyetemi oktatás keretében találkoznak a képregénnyel, és a tapasztalatokat a későbbiekben az általános vagy középiskolai oktatásban is hasznosítani tudják. Talán legelőrébb a képregényt oktató intézmények közül a Pécsi Egyetem áll, ahol jelenleg is több doktori hallgató írja disszertációját Maksa Gyula vezetésével ilyen témában.
2018-ra is meghirdeti hagyományos képregénypályázatát a svájci Fumetto nemzetközi képregényfesztivál.
A téma ezúttal: "Elég".
A kiírás magyarázata: "Annyi mindenünk van. Többet utazunk, mint bármikor valaha, a legtávolibb vidékeket is felfedezzük. Ez kihat a környezetünkre. Az utazáshoz, az élelmiszerek, a ruházati cikkek és minden más termék előállításához földre, vízre, levegőre és más természetes erőforrásokra van szükség. Mire van valóban szükséged neked, mire van szüksége a családodnak és a barátaidnak ahhoz, hogy boldognak érezd magadat? Mennyi az elég?"
Maximum 4 oldalas képregényeket várnak, A3-as vagy A4-es formátumban. A pályaműveket 2018. január 4-ig kell megküldeni a szervezőnek. Elektronikus beküldésre nincs lehetőség.
A pályázat összdíjazása 5.000 svájci frank.
A részletes kiírás angol nyelven itt tekinthető meg.