Világvégi mesék antológia - kritika
Különböző okokból kifolyólag sokáig úgy nézett ki, hogy 2016 mai magyar képregényantológia nélkül fog lezáródni, ám az év végén színre lépett egy új kiadó (Kaméleon Komix), és pont egy ilyennel lepett meg minket. Szűcs Gyula, a Café Postnuclear képregény írója, ezúttal kiadóvezetőként és szerkesztőként mutatkozik be, továbbra is azzal a szándékkal, hogy jellegzetesen amerikai zsánereket hangoljon át magyar környezetre.
Az ötlet nem teljesen új, hiszen éppen ez volt a(z immár néhainak tekinthető) Random virtuális képregénymagazin koncepciója, még 2010-ben. Ez a nagy svunggal indult vállalkozás néhány szám után sajnálatos módon elhalt, de az alkotók közül páran nem adták fel, és továbbgondolt vagy újabb művekkel jelentkeztek. Ráadásul néhányan nyomtatásban is.
A Világvégi mesék első képregényének az írója éppen a Random ötletadója és alapító főszerkesztője, a rejtélyes Chavez (akiről egy Panel-cikk kapcsán szűkebb körben már kiderült, hogy a polgári neve Wajzer Csaba – ezt itt most teljesen fel is vállalja), rajzolója pedig a Gombalovas néven dolgozó Békefi-ikrek közül Ákos és/vagy Tamás (az viszont nincs tisztázva a füzetben, hogy mindketten dolgoztak-e rajta, és milyen munkamegosztásban.)