Az október 3-4-én megrendezett bécsi képregénybörzén, a Vienna Comixon másodszor vesz részt a ZSIGER.hu kiadó, méghozzá ezúttal kibővített csapattal. Kovács Milán kiadóvezetővel tart Fabe, Várnai Noémi, Jáger Attila, Vincze Nóra, Fodor Péter és a Budapesten élő lengyel-kanadai Bart Glowacki. Az alábbi bemutató a rendezvény katalógusából származik. A magyar alkotók élőben rajzolnak és előre elkészített nyomatokat, rövid képregényeket árusítanak.
A múlt héten rendezett 13. belgrádi Salon Stripa nemzetközi képregényfesztiválon a hagyományoknak megfelelően ismét volt képregénypályázat is, amelyen ezúttal egy magyar induló volt. Bár a díjazottak közé nem kerültek be, a fesztiválon kiállítottak közé beválogatták. Molnár Gábor (író) és Sándor Róbert (rajzoló) munkája korábban már megjelent nyomtatásban a 5Panels Városmesék című antológiájában.
Fent a rendezvény plakátja, a teljes katalógus itt tekinthető meg (pdf). Lent pedig el lehet olvasni a magyar alkotópáros teljes művét.
A Magyar Képregény Szövetség négyfős csapata szeptember elején meghívást kapott az 5. Brüsszeli képregényfesztiválra, ami azt jelentette, hogy a magyar képregény számára először nyílt lehetőség a bemutatkozásra egy százezres nagyságrendű nyugat-európai rendezvényen. A meghívást a fesztivált rendező brüsszeli hivatalos idegenforgalmi és rendezvényiroda, a Visit Brussels küldte a belga fővárosban működő nemzeti kulturális intézeteknek, így a magyar Balassi Intézetnek is, az esemény nemzetközi jellegének az erősítése érdekében.
Az intézettel munkatársaival egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a nagyobb költségekkel járó önálló stand helyett az európai kulturális intézeteket tömörítő EUNIC égisze alatt veszünk részt a rendezvényen, ahol hat ország volt jelen kiállítással, kiadványokkal, előadásokkal és műhelyfoglalkozásokkal: rajtunk kívül Észtország, Románia, Lengyelország, Spanyolország képviseletében a baszk régió, valamint Franciaország támogatásával egy ukrán képregény francia-román szerzőpárosa.
Bár a saját rendezvényeinken és más külföldi fesztiválokon (főként látogatóként) szerzett tapasztalataink sokat segítettek, egy első alkalom mindig izgalmakkal jár. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mit lenne a legfontosabb bemutatnunk, miben vagyunk mi magunk ügyesek, kik lennének a legalkalmasabbak a szövetség és általában a mai magyar képregény képviseletére. Saját töprengéseinkkel párhuzamosan folyt a konzultáció Brüsszelben a kulturális intézetek között, és miután megtudtuk, hogy az egyes országok kiket delegálnak, közvetlenül is felvettük velük a kapcsolatot, közös tevékenységek tervezésére, ötleteink összehangolására.
A csapat összeállításánál fontosnak tartottuk, hogy legyen köztünk olyan, aki jól beszél franciául, hiszen bármennyire is multikulturális város Brüsszel, jelentősen megkönnyíti a kommunikációt, ha a legtöbbek által ismert nyelven tud valamelyikünk megszólalni. Mi több, így alkalmunk nyílhat kerekasztal-beszélgetésben részt venni, előadást tartani. Bayer Antal megfelelt mindezeknek a kritériumoknak. Volt lehetőség kiállításra és kértek tőlünk képregényes műhelyfoglalkozást is, így tehát szintén egyértelmű volt Fritz Zoltán részvétele, aki kiállításaink legfőbb szervezője már évek óta, korábban az MKA, újabban az MKSZ kötelékeiben, valamint a Comic Jamnek, ennek a roppant népszerű képregényes rögtönzésnek a főszervezője, amiben az utóbbi időben leginkább Erhardt Domonkos segédkezik neki. Mindenképpen akartuk, hogy egy hölgy is velünk tartson, és mivel az eddig főként angolszász piacokra dolgozó Tondora Judit mostanában erősen érdeklődik a francia-belga lehetőségek iránt, adta magát a választás.
Balról jobbra: Erhardt Domonkos, Fritz Zoltán, Bayer Antal, Tondora Judit
Deuxième génération: ce que je n'ai pas dit à mon père
(Michel Kichka, Dargaud 2012)
A Második nemzedék: amit nem mondtam el apámnak az a fajta képregény, amely igazi hatását akkor fejti ki, amikor befejeztük és becsuktuk az albumot. Kérdések egész sora zúg a fejünkben, és korántsem biztos, hogy a válaszok a lapok között, vagy akár a sorok között vannak.
Túl saját jelentőségén, Spiegelman Mausának különleges érdeme, hogy számos más alkotót is megihletett személyes történetének a megfogalmazására, megírására és megrajzolására. Bevallottan közéjük tartozik a Belgiumban született Michel Kichka, aki 20 éves korában, 1974-ben vándorolt ki Izraelbe. Ő is holokauszt-túlélő apja történetéből indul ki, de töprengése egészen más irányt vesz.
Ismerkedjünk is meg a papával, hisz ő a történet kulcsa. Henri Kichka lengyel zsidó emigránsok gyermekeként született Belgiumban, ahol hontalannak nyilvánították a családot. A német megszállás idején megpróbáltak Franciaországba menekülni, ám a Vichy-rezsim visszafordította őket, és 1942-ben mindannyiukat – Henrit, szüleit és két lánytestvérét – deportálták. Auschwitzba érkezve a nőket azonnal meggyilkolták, Henrit és apját a következő három évben többször is áthelyezték táborok között, végül Buchenwaldban kötöttek ki, ahová egy hosszú kényszermenetelés után érkeztek meg – mindössze 750-en 5.000 közül. A tábor felszabadításakor Henri 19 éves volt, 39 kilót nyomott. Apja, akinek amputálni kellett a lábát, pár nappal később meghalt.
Visszaérkezve Belgiumba, Henri segélyszervezetek támogatásával új életet kezdhetett, megnősült, és 1952-ben végre megkapta a belga állampolgárságot is. Négy gyerekük született, Michel a második. Henri sosem beszélt a családjának a háborúról, a haláltáborról, a múltról, de azt mindig hangsúlyozta, hogy senki sem szenvedett annyit, mint ő. Noha Henri már nem volt képes hinni, ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekek hagyományos zsidó nevelésben részesüljenek, minden iskolai sikerüket úgy élte meg, mint kisebb bosszút a zsidók kiirtására törekvő nácikon.
Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődő közönséget, hogy a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség Magyarok az Isonzónál képregénypályázatának a hivatalos eredményhirdetésére és a díjátadóra október 2-án, pénteken 18.30h-tól a Hadik kávéház (Budapest, XI, Bartók Béla út 36.) galériáján kerül sor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az eseményre!
Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.
Hát elkészült, és kézbe is vehettük az első Hegy képregényt. Persze ez még nem „az”, amit annyian várnak, amióta közel négy évvel ezelőtt megjelent az interneten Varga Bálint Bánk és Pintér Márk – akkor – 12 fejezetesre tervezett nagy művének a nulladik epizódja, hanem éppen ez a bizonyos 2011-es prológus, valamint egy pároldalas ízelítő a majdani kötetből. Ezt különösen fontos kiemelni, hiszen a bírálat szempontjából nem mellékes, hogy akkor mondunk véleményt egy képregényről, amikor a szerzői már régen továbbléptek. Továbbléptek, de nem léptek túl rajta – ha így lenne, nyilván nem nyomtatták volna ki. A hátlapon egyértelműen jelzik is, hogy az eredeti elektronikus megjelenéshez képest változatlan a tartalom.
Mindezek ismerete nem lényegtelen még akkor sem, ha a magam részéről csak most olvashattam el rendesen a képregényt. (Képernyőn „végszükség esetén” szoktam, nekem úgy nem nagyon megy.) Sajátos helyzet úgy írni róla kritikát, hogy a szerzők négy év alatt láthatóan sokat fejlődtek, a rajzoló időközben készített más képregényt is, az író pedig rengeteg háttéranyagot gyártott. Amikor elsőkiadványos képregényalkotók munkáját mustrálom, nem tudom megállni, hogy sokat látott szerkesztőként ne fogalmazzak meg tanácsokat, márpedig jól látszik, hogy a füzet eleje és vége között eltelt négy évben a szerzők elvégezték a házi feladatukat, és sok mindent ma már másképp csinálnának a prológusban.
Ugyanakkor egyelőre mégis csak ez „a” Hegy képregény. Az alkotók bevállalták, így hát erről fogunk beszélni. Meg mindarról, amit még ezen kívül tudhatunk.
Három életrajzi képregénnyel folytatom a szemlézést. Az elsőnek a megvásárlására már egy ideje készültem, a másodikat a brüsszeli fesztivál felvezető anyagaiban fedeztem fel, a harmadik meg egyszerűen csak szembe jött.
Kiki de Montparnasse
(Bocquet-Catel, Casterman 2007)
A tavalyi bécsi fesztiválon meghallgattam egy beszélgetést Catellel és Jean-Louis Bocquet-vel, egy francia képregényalkotó házaspárral, akik több szép vastag életrajzi kötetet is jegyeznek már közösen. Megtetszett a lelkesedésük és a részletesen elmesélt munkamódszerük, és némi gondolkodás után az általam amúgy is (főleg Tanigucsi miatt) kedvelt Écritures sorozatban megjelent első közös munkájukat, a Kiki de Montparnasse-t választottam.
Kiki, avagy Alice Prin (1901-1953) ikonikus figurája volt a két háború közötti időszak Párizsának. Modellt állt a kor szinte valamennyi, a francia fővárosban tevékenykedő festőjének, többüknek a szeretője is volt, ahogy néhány ismert írónak és szürrealista életművésznek is. Művészi életet élt maga is, fellépett énekesnőként és táncosnőként, többnyire igen merész dalszövegeket előadva, és félpucér provokációktól sem visszariadva. Mottójának ezt tekintette: „kizárt, hogy Kiki három napon át ugyanazt csinálja”.
Pályázatot hirdet a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT).
"Hajlandó-e ma a néző képek sorát követni, pláne ha a mondandó sokrétűbb a megszokottnál? Kinek marad ideje és ereje egy nem éppen a szűkszavúságáról ismert műfajban alkotni, amely éppen, hogy a részletekről is szól?
Régi alapkérdés: Kép vagy szöveg? Kép és szöveg? Mennyi kép és mennyi szöveg? Képi igénnyel írt betűk és százrétű hangsúllyal alkotott képek meséje egyben? A verbális és
a képi közlés közös paradigmája amely két világot köt össze. A látott dolgok érzékisége és a betű absztrakt természete között lehet-e szabad az átjárás? Olyan vonal választja-e őket el, amely kettéoszt, vagy mégis inkább összeköt két világot, hogy belőlük egy harmadik jöhessen létre? Erre keres választ a MATT idei pályázata.
Van-e hőse mai történeteinknek? Kit látunk ma hősnek? Hogyan képzeljük el őt? Meséljünk róla képben és szövegben! A pályázóktól olyan műveket várunk, amely elfér egy álló 70×100 cm-es felületen. Képpel és szöveggel mondjon el az alkotó egy történetet, amelyben megjeleníti a Hőst. A tartalmat, a stílust az alkotó szabja meg. Legyen képpel és szöveggel írt történet, amely több, mint illusztrált szöveg és beszédesebb, mint egy szöveges illusztráció."
A részletes kiírás és a pályázati feltételek a MATT honlapján olvashatók.
"A pályázati anyagokat a MATT által delegált szakmai zsűri fogja minősíteni. A zsűri által a legjobbnak ítélt munka alkotója a MATT szakmai díját veheti át. Pénzbeli díjazás nincs. A legkiemelkedőbb 50 alkotásból nagyszabású kiállítás nyílik a Graphifest keretében. A kiállításhoz kapcsolódóan a MATT katalógust jelentet meg a kiállítás anyagából. A zsűri tagjai: Bányai István (a zsűri elnöke), Cserkuti Dávid, Szabó Zsófia, Szenteczky Csaba, Szugyicky István, Tóth Andrej."
Beadási határidő: 2015. október 12.
Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.
Képregényfesztiválon jártam, idén Lausanne „helyett” Brüsszelben, és képregényekkel felrakodva tértem vissza. Azóta is ezeket olvasom minden szabad percemben, és három részletben szemlézem is őket.
XIII 20: Le jour du Mayflower
(Sente-Jigounov, Dargaud 2011)
Az eredeti XIII sorozat 23 éven át tartotta izgalomban az olvasókat, köztük természetesen engem is. Sokan lehettünk úgy 2007-ben, hogy köszönjük, az utolsó epizóddal lezártnak tekintjük a szériát, ám mivel voltak elegen azok, akik viszont arról győzködték Jean Van Hamme-ot, hogy egy ilyen sikeres franchise-ból lehetne még kihozni valamit, az író beadta a derekát. Valójában két irányban is folytatódik az albumok sora: a XIII Mystery az eredeti történet egyes szereplőinek a szemszögéből nézve árnyalja mindazt, amit korábban már a fősorozatban olvastunk, míg az eredeti számozását továbbvivő részekben már egy újabb ciklus indult. Mindez Van Hamme jóváhagyásával és vigyázó felügyelete alatt történik, ami elvileg garantálja a minőséget. Ennek ellenére jó ideig nem mertem belenézni, pláne megvásárolni az újabb köteteket.
Tavaly megtört a jég, és használtan, olcsón megvettem két epizódot a XIII Mysteryből, és megállapítottam, hogy nem rossz ez, ha nem is pótolja, de legalább felidézi a régiek varázsát. Idén pedig úgy döntöttem, megadom az esélyt a folytatásnak is, amit Yves Sente ír, és – az idősödő William Vance betegsége miatt – egy új rajzoló, Igor Jigounov illusztrál. Mivel magyarul csak az első négy rész jelent meg, és ha nem is túl nagy az esély a folytatásra, azért kizártnak sem tekinthető, a cselekmény ismertetésétől eltekintek, és csak annyit mondok, hogy még mindig nem tudunk mindent a XIII-as jellel tetovált fiatalember rejtélyes múltjáról. Az eredeti sorozat néhány szereplője továbbra is jelen van, és Sente újabbakkal frissíti fel főleg a gonoszok (de legalábbis gyanúsak) listáját.
Tanulság magamnak: ne közelíts előítéletekkel a képregényantológiákhoz!
Sokszor sok helyen leírták véleményezők, köztük én is, hogy az antológia ritkán nyújt egyben kerek olvasási élményt. A rosszabb novellák lehúzzák a jobbakat, ritka az egység, a kötetszintézis. Nincs ez mindig így, de többször igen, mint nem.
Átpörgetve az Épregény című, tizenkét történetet tartalmazó kötetet, megszületett az előítélet, vegyes lesz, hiszen ezek rajzeszközben és -stílusban teljesen eltérő képregények, van köztük saját ötlet, rémnovella, sci-fi, Kosztolányi-adaptáció. A keret a BME ÉK Lakóépülettervezési Tanszékének (innen a kötet címe) ÉVA (Építészet és Vizuális Alkotások) című tantárgya, amelynek célkitűzése itt olvasható: "A tárgy célja az alkotás folyamatának gyakorlása, a kreativitásnak, a tervezés képességének fejlesztése a vizuális művészetek terén. Meghívott művészek segítségével kell a hallgatóknak egy-egy kis művet létrehozni. Az órák előadásból (alapvető ismeretanyag bemutatásából), műhelymunkából (korrekciókból) és értékelésből (műelemzésből) állnak, melyeket, a szakmájukat gyakorló elismert mesterek tartanak. "
A szerzők a diákok, a tantárgyfelelős Makrai Sándor, az aktuális mester (és a kötet szerkesztője) Cserkuti Dávid, jól ismert illusztrátor és képregényrajzoló.
Az átpörgetéskor megszületett előítélet nem jött be, a történetek között olyan sok jó van (jó tanárokat és jó diákokat bizonyítva), hogy elviszik a hátukon az egészet.
Az utóbbi évek legnépszerűbb, hazánkban is ismert francia nyelvű képregényfigurájának, Titeufnek és barátainak a felhasználásával hívta fel a figyelmet Zep a menekültválságra. A képregényt, amely eredetileg a Le Monde című francia napilaphoz kötődő blogon jelent meg, és amelyet már 1,3 milliónak tekintettek meg, a szerző és a Glénat kiadó engedélyével tesszük közre magyarul. Kérjük, olvassák el a kiadó közleményét is a képregény alatt.
© Zep 2015. Tous droits réservés. Extrait du blog de ZEP, What a Wonderful World, hosted by Le Monde. Magyar fordítás: Bayer Antal.
