Képregény

2012.feb.15.
Írta: Bayer Antal Szólj hozzá!

Teddy Ted: western-történetek a Vaillant-ban

TeddyTed_magyar_logo.jpg

A Nero Blanco Comix idén márciusban megjelentet egy Teddy Ted-képregényt. Ehhez kapcsolódóan mutatjuk be ezt a figurát, amelynek a kalandjai magyarul eddig csak pár oldalon jelentek meg (Vadnyugati télapó, Reklámújság, 1977), mielőtt folytatás nélkül abbamaradtak.

Az 1950-es, 1960-as években elképzelhetetlen volt képregénylap western nélkül. Nem csak Amerikában volt ekkor csúcson a vadnyugati zsáner, hanem Európában is számos klasszikus született – a legismertebbek közülük a francia készítésű Blueberry és az olasz Tex, a humoros kategóriában pedig Lucky Luke. Így hát a Vaillant-nak is kellett, hogy legyen cowboy hőse. Volt is, méghozzá már 1949-ben elindultak Sam Billie Bill kalandjai. Ahogy a lap legtöbb figuráját, ezt is nagy valószínűséggel Roger Lécureux találta ki, és az első történeteket is ő írta Lucien Nortier rajzoló számára. Aztán számos egyéb elfoglaltsága miatt időnként átengedte az írói szerepet Jean Ollivier-nak és másoknak, míg aztán Nortier saját kezébe nem vette a dolgokat, és egyedül írta és rajzolta a sorozatot.

SamBillieBill_nature.jpg

Vaillant 1957 Sam Billie Bill.jpg

Ám amennyire kiváló rajzoló volt Nortier (különösen a természetben játszódó jelenetek ábrázolásánál érezte magát elemében), annyira kevéssé feküdt neki az írás. Elég hamar kifogyott az ötletekből, és mivel nem volt jelentkező a besegítésre, 1962 elején egyik napról a másikra véget vetett a sorozatnak. Magára valamennyire is adó képregénylap nem maradhat western nélkül – ezért sebtében elővette a szerkesztőség Sam Billie Bill néhány korábbi kalandját, és a 7-8 évvel korábbi sztorik utánközlésekkel vagy hat hónapig kihúzta valahogy az újság. Addigra pedig elkészült az új western ötlete és első oldalai.

Az új westernhőst Jacques Kamb találta ki. Bár nem tartozik a legismertebb Vaillant/Pif alkotók közé, valójában a leghosszabb időt, 41 évet ő töltötte a lap szerkesztőségében. Kamb 17 évesen közölte első karikatúráit, rá egy évre már a Vaillant-nál dolgozott, ahol amolyan mindenes volt, rendre rábízták a valamilyen oknál fogva üresen maradt oldalak kitöltését, és bár rajzolóként a humoros vonalon jeleskedett, szívesen beugrott realista figurák kalandjainak a megírásához is. Amikor megkapta a feladatot, hogy az „elöregedett” Sam Billie Bill helyett egy modernebb karaktert vezessen be, először a néven gondolkodott el. Szinte azonnal beugrott neki az akkor már befutott Lucky Luke – valami hasonló hangzásút akart kitalálni. Így lett az új hős neve Teddy Ted.

TT Rodeo mort 1.jpg

TT Rodeo mort 2.jpg

Rajzolónak a többnyire Yves Roy néven szignáló spanyol Francisco Hidalgót rendelték Kamb mellé. Hidalgo 1957 és 1961 között jó négy éven át dolgozott a Bob Mallard sorozaton, de valószínűleg nem nagyon érzett rá a repülős sztorik ízére, ezért örömmel engedte át a folytatás lehetőségét a fiatal André Chéret-nek (Rahan leendő rajzolójának), és kipróbálta magát a western terén is. Ám úgy látszik, nem igazán találta a helyét a képregény világában. Átszerződött a Pilote-hoz, és több más lapnál is dolgozott hosszabb-rövidebb ideig, mire aztán az 1960-as évek második felében új szenvedélyként felfedezte a fotózást és pályát változtatott (méghozzá igen nagy sikerrel).

Nem tudhatjuk, pontosan milyen körülmények között zajlott le a váltás, de elnézve az első három, Hidalgo által rajzolt történet minőségét, nem csodálkoznánk, ha a szerkesztőség elégedetlensége lett volna az oka. A legkevesebb, amit el lehet mondani a Teddy Ted első korszakáról, hogy nem volt egy emlékezetes sorozat. Még az sem segített rajta, hogy az utolsó időkben bekerült a ritka színes oldalak közé (a Vaillant-nál váltakoztak a fekete-fehér, kísérőszínes és négyszínnyomású oldalak). A történetek sablonosak, a szereplők élettelenek voltak, és Hidalgo korrekt, de jellegtelen rajza sem segített rajtuk. Annyit biztosan lehet tudni egy Kambbal készült interjúból, hogy egy nap Roger Lécureux azt mondta neki, volna egy ötlete Teddy Tedhez, amit a Vaillant-ban korábban Jacques Flash-t rajzoló Gérald Fortonnal szeretne megvalósítani. Mivel akkoriban a karakterek nem kötődtek szorosan kitalálóikhoz, Kamb habozás nélkül rábólintott és átengedte a lehetőséget Lécureux-nek.

TT Fort Kelston 2.jpg

TT Fort Kelston 3.jpg

A Vaillant indulásától kezdve egészen 1965-ig az volt a szokás, hogy a realista történetek gyakorlatilag szünet nélkül futottak, heti egy-két oldalas folytatásokban. Ha kifogyott az adott sztoriból a szufla, gyorsan lezárták, és a lap alján közölték, hogy a jövő héttől új epizód következik. Ha egy-két hétnél hosszabb szünet állt be, annak mindig megvolt az oka – a Teddy Ted harminc héten át pihent az utolsó Kamb-Hidalgo és az első Lécureux-Forton történet között.

TT Triangle 9.jpg

A harminc hét alatt sok minden történt – az új Teddy Ted szinte egészen más karakter lett. Míg Kamb egy nagyon fiatal cowboy kalandjait vitte színre, Lécureux egy legalább tíz évvel idősebb, érett férfi barangolásairól számolt be. Mi több, hamarosan mellékszereplők egész sorát mutatta be, akik jóval összetettebb történetek mesélését tették lehetővé.

TT_triangle_9.jpg

TT_tombstone.jpg

A sztorik terjedelme jelentősen megnőtt. Míg a három Kamb-féle rész egyaránt 26 oldalig bírta szusszal, az első, Lécureux által szignált epizód meg sem állt 65-ig. Ezután egy 30 oldalas önálló (szokatlan, fekvő formátumú) melléklet jött, majd éveken át követték egymást a 48-60 oldalas történetek, amelyeket a gyorsan dolgozó Forton heti háromoldalas folytatásokban ontott ki magából, úgyszólván megszakítás nélkül. Lécureux remekül érezte magát ezekben a bármeddig ragozható sztorikban, és amikor 1965-ben a Vaillant új formulát vezetett be – amelynek értelmében a realista karakterek többsége 12 oldalas teljes történetekkel váltotta egymást, rotációs alapon, míg a humorosak nagyrészt egy-két oldalas poénokra korlátozódtak, a Teddy Ted maradhatott meg a heti folytatásos történetek egyikének.

Ám ennek az állapotnak véget vetett a Pif Gadget 1969-ben bekövetkezett forradalma, amely teljesen száműzte a folytatásokat. (És mivel az új recept – persze, nagyrészt a „gadgetnek” köszönhetően – az eladott példányok hatalmas növekedésével járt, aligha lehetett vitatkozni a döntéssel.) A realista sorozatokat két kategóriába osztották: a nagyágyúk 20, a kevésbé érdekesnek tartottak 10 oldalt kaptak, és megint csak rotációs alapon kerültek sorra. Lécureux látszólag nem járt rosszul ezzel a megoldással, hiszen két régi sorozata, a Reménység úttörői és Nasdine Hodja mellett az újonnan induló Rahan is a 20 oldalasak közé  került, ám Teddy Tedet nem sikerült megmenteni, és innentől kezdve 10 oldalban kellett gondolkodnia (igaz, három hetente került rá a sor).

Ebben az időszakban 1975 februárjáig összesen 101 „rövid” Teddy Tedet készített a Lécureux-Forton páros, túlnyomórészt 10 oldalas epizódokat, néhány 20 oldalasat, és a vége felé a feltehetően túl sűrűnek ítélt kockák nagyobbra vételével több 16 oldalasat. Aztán hirtelen elvágták a fonalat: az utolsó résznek – egyetlenként a sorozat történetében – még cím sem jutott, és egy békés családi jelenetben láttuk utoljára Teddy Tedet. A helyére pedig – ugyanazzal az indokkal, mint amikor Sam Billie Billt felváltotta – egy modernebb westernt akart tenni a vezetőség. Ezt is Forton rajzolta, de már Jean Sanitas forgatókönyvei alapján, méghozzá a Wild Wild West (Vadiúj vadnyugat) tévésorozat karaktereinek a felhasználásával. Aztán öt rész után ennek is vége lett, és jött a még modernebb (?) Apacs Kapitány, ismét Lécureux tollából. De az már egy másik történet.

Bayer Antal

Tintin Kongóban elsőfokon nem rasszista

TintinCongo_Mondondo.jpg

Egy belga bíróság nem adott helyet a Belgiumban élő, de kongói állampolgár Bienvenu Mbutu Mondondo keresetének, amelyben az 1930-ban készült második Tintin-történet, a Tintin Kongóban betiltását követelte annak rasszista, a feketéket lusta, buta, engedelmes népségnek ábrázoló jellege miatt. A bíróság ítélete szerint a képregényt nem lehet kontextusától függetlenül értékelni, és meggyőződése, hogy Hergét semmilyen bántó szándék nem vezérelte. Műve nem rasszista, hanem "kedvesen paternalista". A kötet angol kiadását egy ideje már kötelező ellátni egy bevezetővel, amely elmagyarázza a mű keletkezésének történelmi körülményeit. Az ítélet ellen Mondondo úr fellebbezést nyújtott be. Forrás: Le Monde.

Képregény Kedvelők Klubja, 2012. február

KKK_logo.jpg2012. február 23.-án 18 órától a kArton Galériában (1054. Budapest, Alkotmány u.18.) folytatódik a Górcső alatt címre keresztelt beszélgetés-sorozat, melynek vendége ezúttal Cserkuti Dávid lesz.

A közismert grafikussal, képregényrajzolóval és -szakemberrel, a Magyar Képregény Szövetség és a Magyar Képregény Akadémia elnökségi tagjával a klub vezetője, Kiss Ferenc beszélget.

A művészt műhelytitkairól korábban Fritz Zoltán faggatta ki:

Tovább

Marvel + - 1-nek igen jó

Közel egy évvel a csúf halált halt Csodálatos Pókember harmadik folyama második számának a megjelenése után ismét van tizenéveseknek és fiatal felnőtteknek szóló szuperhősös képregénylap az újságosoknál. A hazai képregényrajongók nem lehetnek ezért elég hálásnak a Kingpin kiadót működtető és egyben pókszakértő Harza Tamásnak, aki minden korábbinál nagyobb kockázatot vállalva indította útjára a Marvel+-t, és rövidesen megkapjuk tőle a Hihetetlen Pókember második folyamát is. Harza eddigi kiadói-szerkesztői tevékenysége is bizonyítja, hogy valóban szívügye kedvenceinek a gondozása, és egészen pontosan azt csinálja, amiről mindenki álmodik: olyan képregényeket ad ki, amelyeket ő szeretne olvasni. (Persze nem mindenki álmodik képregénykiadásról, de a hasonlat átültethető más szenvedélyekre is.)

A rajongók pedig hálásak. Egyetlen mufurc beszólástól és néhány kétkedéstől eltekintve csupa szeretet és megértés követte az új Kingpin-kéthavilapoknak a képregényes fórumokon egyenes adásban közvetített előkészületét, a tavalyi őszi börzén történt bejelentéstől a múlt heti első megjelenésig. A Kingpin honlapján és honlapján, a kiadó Facebook oldalán, a kepregeny.net portálon, a Képregényblogon megjelent interjú kommentjeiben a drukkolás dominált. Meg kell hagyni, hogy amennyire csak lehetett, Harza igyekezett biztosítani az interaktivitást, megkérdezte az olvasók véleményt a tervezett magyar címekről (kár, hogy az eredetileg tervezett Marvel Extrát nem lehetett kivitelezni), jó előre megmutatta a tervezett címlapokat, és beszámolt a jogtulajdonost Európában képviselő Paninivel folytatott tárgyalások fontosabb momentumairól is. Olyan ez szinte, mint egy klubkiadvány – és hát lássuk be, az 1000 példány, amit a Kingpin be mert vállalni a Marvel+-ból, nem is nagyon haladja meg ennek a léptékét.

Az első magyar Pókember-füzet állítólag még 100 ezres nagyságrendben jelent meg az 1980-as évek legvégén. Erre azóta sem találtam bizonyítékot – azt viszont személyes tapasztalatból tudom, hogy amikor másfél éven át a kiadójánál dolgoztam, 20 ezer körül mozgott a nyomott példányok száma, amivel akkoriban a legnépszerűbbé tette a képregénylapok közül, és a többi szuperhősös lap is a 10 ezres nagyságrend környékén létezett. Aztán változtak az idők, jöttek a videojátékok, a kereskedelmi tévék, a számítógép, az internet, az olcsó és (látszólag vagy valóban) ingyenes kikapcsolódási lehetőségek – és a célkorosztály szabadidejére és pénztárcájára pályázó rivalizálásban a képregénylapok húzták a rövidebbet, méghozzá nem csak nálunk. 2000 környékére tíz év alatt az ötödére csökkentek a példányszámok Amerikában, és hasonló a történet idehaza is. Csakhogy míg „odakint” az 50-100 ezres eladások még mindig kényelmesen biztosítják a lapok fennmaradását (és megágyaznak a jövedelmezőbb médiumokba származtatott termékeknek), Magyarországon egy színes újságnak a 2-3 ezer olvasó mellé komoly reklámbevételeket kellene elérnie. Szemünk láttára fogytak el a Semic lapjai, és bár az a cég a példányszámait szigorúan őrzött üzleti titoknak tekintette, immár, hogy felszámolási eljárás alatt áll, el lehet mondani, hogy bizony az utolsó időkben az utolsó mohikánnak megmaradt Pókember és Star Wars is nehezen hozta ezt a számot. Hát ilyen körülmények között valóban a keménymagra építve lehet csak elindítani új lapot.

Márpedig az első reakciókból ítélve a keménymag el van ragadtatva, máris a legszebb Magyarországon valaha is megjelent képregényfüzetnek szavazták meg a Marvel+ 1-et. A kivitelezés valóban hibátlan, igényességben túltesz az eredetiken. Az ára ehhez képest egyáltalán nem elképesztő, elvégre 990 forint most éppen nagyjából 4 dollárnak felel meg, márpedig Amerikában ennyiért a 25-30 oldalas képregényeket kínálják, 10-15 oldal reklámmal megspékelve. Igaz, ennek feltétele volt a „Kingpin-méretre” történő kicsinyítés, de ez általában nem zavaró, és mindenki megérti, ha elmagyarázzák neki a matematikai okait (a nyomdai szabványok különbségéből ered, hogy az amerikai comic book méret előállítása aránytalanul drágább).

A lelkesedés olyan nagy, hogy egyelőre másról nem is beszélnek, mint magának a beszerzésnek az élményéről, a kincsvadászat állomásairól a különböző újságárusoknál. A kiadványba csak belenéztek, szépnek és jónak találták, örülnek, hogy van és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy még sokáig legyen (nem egy rajongó kapásból két példányt vett, nehogy le kelljen állnia a lapnak). Borítékolható, hogy a március 11-i börzén, amikorra a második szám is kijön, tumultuózus jelenetek fognak kialakulni a Kingpin standja előtt...

Közben a kiadvány tartalmáról nem sok szó esik. A kiadó ezúttal is mindent megtett, hogy eligazítsa a szinte követhetetlen Marvel-univerzumban az olvasót – bár ez már-már kimeríti a lehetetlen küldetés fogalmát. És nem is biztos, hogy nagy szükség van erre, elvégre a keménymag éppen azért keménymag, mert tájékozódott már előzetesen, olvasta eredetiben, ilyen vagy olyan módon. A történetválasztás mindenesetre ráerősít a „rajongóknak szóló” minősítésre, hiszen az itthon tavaly két kötetben megjelent Polgárháború-sztorihoz kapcsolódik, és annak ismerete nélkül a legalaposabb magyarázatok dacára sem nagyon tud mit kezdeni vele egy „újonc” olvasó. Szerencsére Daniel Knauf személyében profi íróval van dolgunk, aki (minden bizonnyal képregényrajongó) Charles fiával párban összesen 20 Iron Man és 9 Eternals történetet írt 2005 és 2008 között. A történet pontosan illeszkedik az egyébként is imponáló logisztikával (de persze, már csak méretéből kifolyólag sem hibátlanul) megkomponált Civil War-projekthez.

A központi figura, a Vasembert alakító Tony Stark az egyik legérdekesebb karakter a teljes Marvel-univerzumban, engem is megihletett egy cikksorozatra (ld. Buborékhámozó 5-7. szám). Knaufék kifejezetten jó munkát végeztek Stark összetett egyéniségének a kifejtésében, így annak dacára, hogy egy hosszabb történet közepébe csöppenünk, erős kapcsolatunk alakulhat ki a főszereplővel. A karakter mélységeit szomorú apropóból ismerhetjük meg, hiszen elveszíti egyik legjobb barátját – akit viszont alig volt idő bemutatni, és már búcsúznunk is kell tőle.

A Vasember-Amerika Kapitány konfrontáció kezelése azonban nem sikerült valami fényesen. Nem világos, hogy utóbbinak a csapata miért bírálja felül vezetőjének a döntését és jelenik meg teljesen létszámban a négyszemköztire tervezett találkozón, hiszen ezzel jelentősen aláássák vezetőjük tekintélyét, szavahihetőségét. Kevésbé zavaró, de nem hagyható szó nélkül, hogy a szuperszereplők nagy részének a képességeiről semmit sem tudunk meg, szinte csak nyers bunyózásban merülnek ki az összecsapások. Ebből egészen biztosan nem derül ki a Polgárháború tétje.

Összességében mindenesetre egy nagyrészt jól felépített, a vezérfonalát rendesen végigvivő, izgalmas történetet kaptunk elsőre. Patrick Zircher és Scott Hanna rajza nem kiemelkedő, de jó iparosok mindketten, panaszra semmi ok. A címlapról inkább semmit – a rajongókhoz csatlakozva én is megértem, hogy nem volt valami nagy játéktere a Kingpinnek, kihozta belőle, amit lehetett. A következő számé már látványosabb lesz.

Zárszó: abban egy pillanatig sem kételkedem, hogy a Marvel+ teljesíteni fogja vállalt küldetését, és nem lesz gondja az újságos terjesztéshez képest korlátozottnak mondható példányszám maradéktalan eladásával. Hogy ezen képes lesz-e túllépni, és új olvasókat is meghódítani a képregény szuperhősös műfajának, egyelőre még függőben maradó kérdés – a választ talán majd a Hihetetlen Pókember fogadtatása adja meg.

Bayer Antal

Szabó Levente: Irreverzibilis - kritika

Szabo_Irreverzibilis.jpgSzépen sorban befutnak a rossz emlékű, a Galaktika magazin által steampunk képregényekre kiírt pályázat aspiránsai, még ha helyenként csak félkész vagy jobb híján kurtán-furcsán lezárt formában is. Ez utóbbi mindenképp igaz Szabó Levente Irreverzibilisére (aminek semmi köze Gaspar Noé azonos című, nagy botrányt kavart filmjéhez – bár lehet, hogy csak én vártam valami kapcsolódást). Szabó munkájának legnagyobb hibája ugyanis – és erre jobb rögtön az elején felhívni a figyelmet -, hogy bár kerek történetet ígér, mégis klasszikus cliffhangerrel ér véget, és fogalmunk sincs, lesz-e folytatás. Kellene lennie, és nemcsak a rend kedvéért, hanem mert az olvasó és az ötlet egyaránt megérdemelné.

Tovább

Papírmozi 5 - kritika

Papirmozi5.jpgImmáron ötödik tételéhez érkezett Magyarország egyik legjobb, cikkekkel dúsított képregényantológiája, mely a negyedik szám Buborékhámozó-szerűsége után visszatér a Papírmozi legszebb hagyományaihoz. Az új Papírmozi (a cím Bayer Antal ötlete, ezért is ragaszkodik hozzá annyira, jegyzem meg érthetően) tökéletesen illik a sorba, ugyanis míg a negyedik szám inkább volt cikkgyűjtemény képregényekkel megspékelve, az ötödik már vérbeli képregényes válogatás, itt-ott enyhén megszórva cikkekkel. És ez így is van rendjén: a Papírmozi az Papírmozi, kellenek bele a képregények, nincs mese.

Tovább

Katz, a zavarba ejtő Maus-átirat

Katz_cover.jpgAz Angoulème-i képregényfesztiválon mutatta be egy kisebb belga kiadó meg nem nevezett szerzők Katz című kötetét, ami nem más, mint Art Spiegelman Pulitzer-díjas Maus című képregényének a módosított változata. A különbség mindössze annyiból áll, hogy valamennyi szereplő macskafejet kapott, ellentétben az eredetivel, amelyben a különböző nemzetiségeket különböző állatok jelenítették meg. Az eljárás máris nagy vitát kavart: vannak, akik szerint ezzel új tartalmat kapott a mű, amennyiben kiemeli, hogy minden ember egyforma, mások pedig úgy vélik, hogy ez a lényegi mondanivaló elferdítése. Komoly kétségek merülnek fel abban a tekintetben is, hogy mennyire védhető szerzői jogi szempontból egy ilyen "szó szerinti", de eltérített átvétel. A kiadványból mindössze 1000 példány készült, amelyet "suba alatt" árusítottak, de szó van róla, hogy március közepén ismét kapható lesz, valószínűleg internetes rendeléssel. Lent egy mintaoldal a képregényből.

Tovább

Lowbrow – alantas művészet?

A mai napig, ha a tudományos szakirodalomban a képregényt művészetként említik, gyakran az alábbi jelzőkkel egészítik ki: kommersz, underground, populáris, triviális és alacsony. Azzal, hogy 1994-ben Robert Williams az egykori Zap Comix képregényrajzolója elindította a Juxtapoz magazint, felelevenítette az egykor rebellis képzőművészeti folyóiratok hagyományát, és fórumot biztosított azoknak a művészeti jelenségeknek, amelyekkel meg lehetne tölteni a „posztmodern elutasítottak szalonját”.

Ezt a „kiállítóteret”, illetve az alkotásokat nem a hagyományos művészeti helyszíneken kell keresnünk, hanem ők találnak meg minket: a közterek felületein, magazinokban, lemezborítókon, gördeszkák hátlapján vagy épp valaki felkarján, talán pont ezért sem kerültek a műkritika látóterébe. Nem lehetnének előítéleteink egy vizuális produktummal kapcsolatban kizárólag a megjelenési hordozójából kiindulva: ez legalább akkora hiba lenne, mint amikor megelőlegezzük valaki szellemi képességeit abból, hogy az illetőnek magas-e vagy alacsony a homloka.

Kiállítók: Borbás Róbert, Gabay Gergely, Gazdag Ágnes, Gáspár Tamás, Jáger Attila, Kupcsik Adrián

Helyszín: Szatyor Galéria, 1111 Budapest, Bartók Béla út 36-38.
Megnyitó: 2012. február 15, 19 óra
Megtekinthető: 2012. február 16. és április 15. között.
A kiállítás kurátora Zsigó Bianka.

Nyitvatartás: hétköznap 12:00-01:00, hétvégén 14:00-01:00
Élő festés a megnyitón: GG és Grindesign
Info: lowbrowbp@gmail.com
A kiállítás támogatója a Dulux, Let's Colour.

Címkék: kiállítás

Stripburger felhívás

Stripburger56.jpgIdei különszámába keres fekete-fehér képregényeket a híres nemzetközi antológia, a Stripburger. Az 1992-ben Szlovéniában alapított alternatív képregénymagazin, amelynek a legutóbbi, 56. száma 2011 decemberében jelent meg, felhívást küldött következő különszámának a megtöltéséhez, amelynek a témája a Munka, annak bármilyen formája vagy vetülete. A kötet anyaga egy utazó kiállítás alapját is képezi.

A Stripburgerben olyan, hazánkban is ismert alkotók munkái jelentek már meg, mint Marcel Ruijters, Darko Macan, Aleksandar Zograf, Kati Kovács és Alexandru Ciubotariu, míg a magyar szerzőket Gróf Balázs és Stark Attila képviselte egy-egy képregényével.

Információk:

A kötet mérete: 235 x 170 mm. Fekete-fehér, angol vagy szlovén nyelvű képregényeket lehet beküldeni. (Megjegyzés: terjedelmi korlátot nem jelöltek meg a szerkesztők, de a magazin általában rövidebb történeteket közöl, új szerzőknél 7 oldalban szokták megszabni a határt.)

Beküldendő fájlok specifikációja: vonalas rajzok esetén minimum 600 dpi felbontás, 240 mm magas; szürkeárnyalatos grafikák esetén minimum 300 dpi felbontás, 240 mm magas.

Beküldési határidő: 2012. május 31.

Beküldési cím és információkérés: burger@mail.ljudmila.org

Címkék: pályázat

Guy Delisle-é az év képregénye

DelisleMitterrand.jpg

Delisle_Jerusalem.jpgChroniques de Jérusalem című kötetéért Guy Delisle kanadai alkotónak ítélte az idei Fauve d'or díjat az Angoulême-i nemzetközi képregényfesztivál zsűrije, amelynek az elnöke a tavalyi nagydíjas, Art Spiegelman volt. A díjat Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszter adta át a szerzőnek.

A további díjazottak között szerepelt Tacumi Josihiro A Drifting Life című önéletrajzi kötetének a francia kiadásáért, a Carl Barks által jegyzett Donald Duck-összkiadás, Mori Kauro Bride Stories című új sorozatának az első része, Arthur de Pins Zombillenium című gyereksorozata és Cyril Pedrosa Portugal című kötete, míg az alternatív képregény díját a lett Kus fanzin kapta.

Jean-Claude Denis az Angoulême-i nagydíjas

JeanClaudeDenis.jpgAz idei Angoulême-i nemzetközi képregényfesztiválon a város nagydíját Jean-Claude Denis francia alkotó kapta. Az 1951-ben született Denis illusztrátorként kezdett, első képregényei 1977-ben, a Pilote magazinban jelentek meg. Denis egyaránt otthon érzi magát gyerekeknek szóló történetek illusztrátoraként és napjainkban játszódó, szatirikus felnőtt tanmesék szerzőjeként. Bár átütő sikert egyetlen sorozatával vagy albumával sem ért el, magas színvonalú munkái számos szakmai elismerésben részesültek. A hagyományoknak megfelelően Denis lesz a 2013-as fesztiválzsűri elnöke, és ő készítheti el a jövő évi rendezvény plakátját.

Illusztrációk a folytatásban: egy oldal első sorozatából, az André le corbeau-ból; egy kép emblematikusnak számító figurája, Luc Leroi kalandjaiból és az egyik legfrissebb kötetének a címlapja.

Tovább

Ligatura fesztivál "pitching" pályázat

Ligatura_logo.jpgA harmadik poznani Ligatura képregényfesztivál felhívást hirdet képregények prezentálására. Az előzetes jelentkezésekből 18-at választanak ki és hívnak meg a 2012. április 19-22.-i fesztiválra, ahol az alkotók egy nemzetközi zsűri előtt mutathatják be tervüket. A zsűri által legjobbnak ítélt művet megjelentetik nyomtatásban. További információk angolul és a jelentkezési lap a Ligatura honlapján találhatók. Beküldési határidő: 2012. március 15.

Címkék: pályázat

Magyar alkotók cseh képregénymagazinban

AARGH11Cerny.jpg AARGH11Groch.jpg

A napokban kerül a cseh könyvesboltokba az AARGH! képregénymagazin 11. száma, amely teljes szekciót szentel a magyar képregényeknek. Csordás Dániel, Felvidéki Miklós, Gróf Balázs, Baranyai András (írók: Borbély Zsófia és Mikó Csaba) és Gáspár Tamás (író: Ábrai Barnabás) munkáin kívül két tanulmány is szerepel a lapban: Bayer Antal és Szabó Zoltán Ádám cikke a mai magyar képregényről és közvetlen előzményeiről, valamint Milan Krejci cikke az 1960-as és 1990-es évek között a cseh és szlovák sajtóban megjelent magyar képregényekről. Az 1200 példányban megjelent magazin két különböző borítóval kapható.

Aargh11_madarsky.jpg

Villámkérdések - összefoglalva

WalkingDead2.jpgKörkérdést küldtünk számos, a magyar képregény környékén tevékenykedőnek, és harmincan voltak olyan kedvesek, hogy válaszoltak nekünk. Válaszaikat több részletben közültük a blogon, most pedig megpróbáljuk összegezni, amit megtudtunk tőlük. 30 fő nem reprezentatív minta, ráadásul a válaszadók – alkotók, kiadók, gyűjtők – képregényes aktivitása sem nevezhető éppenséggel átlagosnak, így hát az alábbi statisztikák még a „kemény mag” véleményét sem feltétlenül tükrözik.

Elsőként azt kérdeztük, hogy a 2011-ben megjelent (könyvesbolti vagy alternatív forgalmazásban kapható) 120 képregény hány százalékát szerezték be. Ahogy azt sejtettük, ma már nincs ember, aki szó szerint mindent megvenne, bár öten is legalább felének büszke birtokosai. Volt, aki még korábbi lemaradásait pótolta, és volt, aki inkább be sem vallotta, hogy milyen kevésre futotta az idén. Azért az átlagos adattal, a 24 százalékkal valamennyi magyar képregénykiadó tökéletesen meg lenne elégedve.

Tovább
süti beállítások módosítása