Alfabéta-interjúk: Koska Zoltán (Lyolyabi és Rizmiráng)
A hagyományokat követve idén is interjút készítünk az Alfabéta-díj jelöltjeivel. A győztes műveket május 12-én, a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon hirdetjük ki. Aki kérdez: Szekeres Nikoletta.
Első válaszadónk Koska Zoltán, akinek Lyolyabi és Rizmiráng című sorozata 2. része jelölt a „kép-regény” kategóriában.
SzN: A mostani díjra nevezett képregény-sorozatodban mintha máshogy feszegetnéd a határokat, mint eddig. Az érzékenység hasonlóan jelen van, de a metanarratív helyzetek helyett egyértelmű szituációkat látunk, fikciós-mesélős köntösbe öltöztetve. Hogyan születtek ezek az új darabok?
KZ: Hát, nem is tudom, ez még talán A nagy Csé című képregénnyel kezdődött. Valahogy az alapötlethez jött egy ilyen érzelmi szálas dolog, amitől úgy éreztem, élőbb tud lenni a történet. Ezt a Lyolyabinál is próbáltam alkalmazni. Sokszor van olyan, hogy két különállónak tűnő ötlet vagy gondolat találkozásából születik meg a történet, a két dolog előremozdítja egymást a fejemben. Munka közben sokat hallgatok Youtube-os beszélgetéseket filmekről, képregényekről, történetmesélésről, és úgy érzem, valami csak átragadt belőlük, amit hasznosítani tudtam a saját képregényeimben is. Olyan, mintha újabb filmes kurzusokat végeztem volna el az egyetemi képzés után. Nem éreztem nyomást az osztályzás miatt, hanem a gyakorlatban meg tudtam valósítani a tanulmányaimat. Meg az ilyen metanarratív, énközpontú, történet nélküli képregények írását meg is untam egy kicsit, és érdekesebbnek találtam rendes sztorikban leképezni, amiket gondolok. Nemrég újraolvastam az Új képregények kötetet, és érdekes volt látni, mit változtam gondolkodásban az évek során.