„A képregény, amelyről már megjelenése előtt mindenkinek van véleménye” – talán ezzel lehetne összefoglalni, miért nehéz a kritikus dolga, amikor tárgyilagosságra törekedve szeretne írni Csepella Olivérnek a hosszú várakozás után 2017. december első felében végre valóban elkészült és megjelent képregényéről. Messze nem olyan nehéz, persze, mint magának a szerzőnek, aki nagyot ígért (illetve helyesebb lenne úgy fogalmazni: akivel nagyot ígértetett a felhajtás), és most ütött a bizonyítás órája.
Csepellának volt egy jó ötlete, megcsinálta 20 oldalas diplomamunkának, és erre meglehetősen szokatlan módon felfigyelt egy komoly látogatottsággal rendelkező hírportál (az azóta már nem létező cink.hu). A zombikat aprító költők témája sokaknak megmozgatta a fantáziáját, feltehetően ezért is döntött úgy az alkotó, hogy kibontja a történetet a maga teljességében. Ám mivel nem akart munka mellett elcsípett szabad félórákban rajzolni, támogatókat keresett. A magyar képregénypiac olyan, amilyen, nem csoda, hogy a kiadók azt mondták neki, jöjjön vissza, ha már kész lesz, majd akkor beszéljünk. Ezért aztán 2014. végén feldobta az Indiegogóra, hogy közösségi finanszírozásban valósítsa meg. Ekkor már nem csak a cink, hanem más népszerű internetes portálok is besegítettek azzal, hogy pont a kampány nyitónapjára időzítettek róla szóló cikkeket, vele készített interjúkat, így az érdeklődőknek elég volt rákattintaniuk a beágyazott linkre. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, a kért összegnek a kétszerese jött össze. Nem volt hát mese, meg kellett rajzolni a beharangozott 12 hónap alatt.
Itt kezdődött a probléma, amelyet – lássuk be – valamennyire előre lehetett látni. Csepella tervezőgrafikus, nem képregényrajzoló, korábbi publikált képregényes munkássága pár oldalra korlátozódott egy barátja fanzinjában. Fogalma sem volt, nem is lehetett, mit jelent 200 oldalnyi képregényt megrajzolni, még az általa választott viszonylag egyszerűnek látszó stílusban is. Mi több, a történet sem volt igazán kész, a szerző csak egy határozott elképzeléssel rendelkezett, jelenetekre, oldalakra lebontott forgatókönyvvel nem. Néhányan meg is jegyezték, hogy az egyébként nagyon szórakoztató ötletben nem biztos, hogy benne van egy ilyen hosszú történet, páran még azt is hozzátették, hogy a stílus egy ekkora kötethez némileg unalmasnak bizonyulhat.
Csepella mindenesetre munkához látott, és innentől kezdve sajnálatosan kevesen hallottunk a projekt helyzetéről. Pártolók és kételkedők egyaránt szerették volna tudni, hogyan halad a dolog, és míg előbbiek rendkívüli türelemről tettek tanúbizonyságot, az idő előrehaladtával – és pláne az eredeti határidő lejártával – utóbbiak egyre hangosabban fejtették ki nem éppen barátságos véleményüket. A bosszúságot fokozta, hogy a támogatóknak beígért folyamatos tájékoztatás (egy titkos blogon) nemigen valósult meg, azok pedig, akik valamilyen okból úgy döntöttek, hogy majd csak a kész produktumra adnak pénzt, még ennyit sem tudhattak meg a fejleményekről, hiszen a Nyugat+Zombik Facebook-oldalra csak nagy ritkán került fel újabb közlemény.
A kampány 2014 végén zárult le, a képregénynek eredetileg 2015 végén kellett volna megjelennie, a kész könyvet 2017 végén vehettük kézbe. A három év alatt többször is belobbantak az indulatok, komoly szóváltások alakultak ki a Facebookon, amelyekben a szerző sosem vett részt (helyesen), viszont más alkalmakat sem ragadott meg a kommunikálásra (helytelenül). Némi túlzással úgy jelent meg a Nyugat+Zombik, hogy nem tudjuk, mi történt vele, körülötte az elmúlt három évben. Ez pedig óhatatlanul találgatásokra adott okot.
Próbálok innentől kezdve nem foglalkozni azzal, hogy ki mit várt, ki mit kapott, azt kapta-e, amit várt, és kizárólag a képregényre mint termékre és olvasási élményre koncentrálni.
Már csak néhány napig, február 7-ig. lehet nevezéseket küldeni a 2017-es naptári évben megjelent legjobb magyar képregényekre. A feltételek 
A Magyar Képregény Szövetség 2018-ban is meghirdeti a nevezést az Alfabéta-díjra.
