Folytatom az évekkel ezelőtt elmaradt Dampyr-kritikákat.

A harmadik, Tengerparti fantomok című epizódot a két eredeti író közül csak az egyik, Mauro Boselli jegyzi, és rajzolót is váltottak, ezt a részt Luca Rossi készítette. A rajzstílus nem sokat változott, a jellege ugyanaz, talán ebben a kötetben kicsit több a groteszkbe hajlás, de csak egyes figuráknál.

Ahogy az első kötetben, Harlan Draka ezúttal is késleltetve lép színre. Addigra már megtudjuk, hogy váratlan fordulattal elhagytuk a Balkánt, Cornwallban, egy Merwindale nevű kitalált helyre repültünk át. Apa és fia a tengerparton sétálva egy furcsa, régóta elhagyott vidámparkban találja magát, ám a nosztalgikus érzések hamar rémületbe fordulnak, a szörnyek megelevenednek, a trükkös tükrök bezárulnak.

Az apja könyvtárában talált, egy helyi majort ábrázoló fényképpel a kezében megérkező Harlant a brit stílusú pubban ír Guinnesst kortyoló falubeliek és gyanakvó tekintetek fogadják.

Az előző kötetekhez képest szintén váratlan fordulat, hogy az éppen hogy sikerrel járt véres csapatépítő tréning után Harlan azonnal szólóakcióba kezd. Társai csupán egy flashback erejéig tűnnek fel, Kurjak mindössze egyetlen képen, Tesla egy Jacques Prévert-versre írt dalt énekel, mielőtt Harlan magukra hagyja őket.

Huszka Zsomborral készült interjúnk utolsó előtti (3.) részéhez érkeztünk és akit érdekel, hogy korábban miről beszélgettünk, olvassa el az 1. részt és az előzőt a megfelelő linkekre kattintva.

Kovács Milán: El is felejtettem kérdezni, hogy végül összesen mennyi idő alatt készült el az R.E.M.?

Huszka Zsombor: Egy év alatt, de ahogy mondtam, az első fél évben lediplomáztam, a másik felében pedig volt, hogy egy nap hat oldalt rajzoltam meg, az volt talán a csúcs. (mindketten nevetnek) De hát akkor tényleg felkeltem reggel 6-kor és hajnal 2-kor feküdtem le.

KM: Hát igen, de egy DC- és Marvel rajzolónál minden héten így van, többen is mesélték, sajnos. Még így is, hogy te osztod be az idődet, gondolom, muszáj volt befejezned.

HZs: Nem volt muszáj befejezni, mert látod, hogy egy évet vártunk vele. Egyébként azért jobb, hogy végeztem vele, mert rögtön utána elkezdtem rajzolni a következőt.

KM: Annál is az 50. oldal körül jársz talán, jól emlékszem?

HZs: Most egy ideje nem rajzoltam azt, de úgy emlékszem az 56. oldal már készen van.

KM: A splash oldalakat is eléggé szabadon kezeled, nem a nagy kiadókra jellemző kizárólag figurális és dinamikus módon, hanem inkább a történetmesélés elősegítésére használod. Mint az R.E.M.-ben a szék debütálása, te is inkább a Miller-típusú splash oldalakat preferálod.

HZs: Igen, azon az oldalon látható a szék először és úgy gondoltuk, hogy mindenképpen megér egy oldalt.

KM: Érdekelne, hogy milyen technikákat használsz, mikkel rajzolsz, mennyi a digitális technika a kész oldalakban, hogyan néznek ki az eredetik?

Miközben szinte megállás nélkül panaszkodunk a hazai képregénykiadás sanyarú helyzetéről, örömteli látni, hogy azért vannak kivételek. Abból pedig valószínűleg nem kevés tanulság is levonható, hogy míg a Pókember-sorozat előző kiadója éveken át csak az olvasók nagy része számára nehezen emészthető kompromisszumok árán volt képes egyáltalán fenntartani a lapot, a Kingpinnek szemmel láthatólag sikerült rátalálnia egy működőképes formulára, a korábbinál sokkal szebb kivitelben, és ahhoz képest teljesen korrekt áron.

Olyannyira, hogy a kéthavi Hihetetlen Pókemberhez és a kevésbé pontosan kiszámítható gyakorisággal, de évente szintén hatszor megjelenő, zártabb körben terjesztett Peter Parker Pókemberhez egy nyári különszám is csatlakozott.

Különszámként különleges történeteket szoktak megjelentetni, önállóan is élvezhetőket, a fősodortól kicsit távolabb esőket. Ennek a kritériumrendszernek az első Hihetetlen különszám csak részben felel meg.

A fő történet ugyanis beleilleszkedik a Polgárháború idején a személyazonosságának a leleplezését kissé elhamarkodottan vállaló Peter Parkernek és családjának a vesszőfutásába, és bár önmagában is megáll, a helyzet drámaiságát csak az érzeti át igazán, aki olvasta (legalább az itthon is megjelent) előzményeket.

A Komixxx Project egy 2011 indult csehországi kiállítás sorozat, aminek keretében Brno-ban kávézókban klubokban és köztereken mutatkoztak be kiállításaikkal a szervezők. A projekt fő célja, hogy a kortárs képregényesek munkáit megismertessék a nagyközönséggel. Ez egy atipikus nagy formátumú kiállítás, amely közvetlen a helyszínen a falra festett képekből áll. A Komixxx klasszikus képregényrajzolókkal és más művészeti ágakban érdekelt alkotókkal (koncept művészekkel, street artosokkal, tervezőgrafikusokkal, új média művészekkel) egyaránt dolgozik.

Idén a projekt átlépett az országhatárokon, és Magyarországra is ellátogat. Három cseh és három magyar alkotó fog kiállítani a kArton galériában (1054 Budapest, Alkotmány u.18), hagyományos „hozott" munkákkal és a helyszínen, együtt „műhelymunkaként" kivitelezett festményekkel.

Megnyitó: 2013. szeptember 12, 19 órától 22 óráig. Hivatalos afterparty a wndrlnd-ben 22 órától.
Megtekinthető: 2013. szeptember 13. - október 4.

A kiállító művészek: Jan Chlup, Juliána Chomová és Pavel Pražák (Csehország), Haránt Artúr, Stark Attila és Szabó Levente (Magyarország).

Újdonsághiányos időszakban az ember kétségbeesetten körülnéz a bőségesebb évek alatt felgyülemlett képregények között, hátha talál köztük olyat, amit annak idején későbbre halasztott. Kisméretű kötetek eleve előnyt élveznek, mert strandra, buszra, vonatra, ágyba és egyéb helyekre is praktikusabb magunkkal vinni. Hát így került most elő a Dampyr, amit megjelenésekor elhanyagoltam. És most kiderült, hogy mennyire érdemtelenül.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy rémlett, csak az utolsó kettőt nem olvastam el akkoriban, az első ciklust azonban kipipáltam. Ezért a hatossal kezdtem (váratlanul tetszett), az ötössel folytattam (az még jobban), és kezdett érlelődni bennem a gyanú, hogy talán mégis nagyobb a lemaradásom. És valóban így volt, az „újra” olvasáskor csak az első rész bizonyult ismerősnek. Most pedig ideje kimondani: a Dampyr nagyon jó sorozat, igazán kár, hogy a Fumax a reméltnél gyengébb eladások miatt a leállítása mellett döntött.

Korábbi ellenérzéseim alapvetően a műfajjal szemben voltak. Nem vagyok horrorkedvelő, azon belül is a vámpír-zombi-vérfarkas triumvirátus érdekel a legkevésbé. A Dampyr viszont horror is, vámpíros is, véres is, mégis befogadtam. És ez nagy szó.

Az első két kötet (A sötétség gyermeke, Az éjjeli horda) azért nem kevés tápanyagot adott az ellenérzéseimnek, ezek tekinthetők a leginkább klasszikus vámpírtörténetnek. De ezennel ünnepélyesen megbocsátok, hiszen nyilvánvaló, hogy egy sorozat elején be kell mutatni a szereplőket és a téteket.

Folytatjuk rendhagyó interjúnk leközlését Huszka Zsomborral, immár a 2. résszel. Az 1. rész ide kattintva érhető el és erősen ajánlott a továbbiak megértéséhez.

Az interjút hosszúsága miatt 4 részben közöljük, a 3. rész pénteken, a záró rész pedig szeptember 9-én, hétfőn fog megjelenni.

Valahol ott hagytuk abba, hogy a csapatmunkaf mennyire érdekes tud lenni...

Kovács Milán: Azért is vannak nagyobb kiadóknál a szerkesztők, mert egy dolog az, hogy ti, akik írjátok és rajzoljátok értitek, hogy mit akartok, de az nem jelenti azt, hogy szűz szemmel is minden teljesen egyértelmű.

Huszka Zsombor: Igen, abszolút. Hárman visszük végig a ceruzavázlatoktól a végső stádiumig az oldalakat. Noah ritkábban javít ki, ilyen szempontból szorosabb a kollaboráció, nála ritkábban kell javítanom.

KM: De nem is rontasz el semmit?

HZs: Lehet, hogy nem, bár azt sok interjúban elmondja, hogy nem ő egyedül az író. Voltak olyan jelenetek, ahol én hozzátettem vagy elvettem olyan dolgokat, amik a forgatókönyvben máshogy szerepeltek. Ez persze nem jelenti azt, hogy én vele együtt írtam a képregényt, csak hogy sokszor enged beleszólást a cselekmény irányába is. Ryan ilyen szempontból kicsit konzekvensebb módon tartja magát a forgatókönyvéhez, viszont nagyon sokat korrigálunk hármasban, a szerkesztővel közösen.

KM: Szerintem mindkét módszernek megvan a maga szépsége. Van olyan, hogy nagy részben követed az utasításokat és létezik a társszerző (co-creator) kifejezés is.
Te hogyan állsz hozzá egy ilyen típusú világteremtéshez? Láttam a karakter-skicceidet, de mondd el, kérlek, milyen módon gyűjtesz anyagot, vagy milyen dolgok inspirálnak?

HZs: Gépen dolgozom, digitalizáló táblával, úgyhogy nem jelent gondot használni a Google-t. Példaként említeném, hogy az R.E.M. scriptjéből kiderül, hogy New Yorkban játszódik, egészen pontosan Manhattanben, tehát amikor a script azt mondja nekem, hogy a főhős tipikus „uptown” házak közt sétál, aztán később pedig „downtown,” akkor én egyszerűen csak beírom a keresőbe, és így alkotom meg a világot.

KM: És a Saint Chaosszal mi a helyzet? Az a képregényed is valamilyen konkrét, létező városban játszódik?

HZs: Nem igazán, a script szerint egy általános amerikai városban játszódik.

KM: Annyira talán nem is fontos a történet szempontjából.

HZs: Amit fontos megmutatni a városból, hogy ez egy romlott környéken játszódik, és az emberek is eléggé romlottak. De az építészetét nem taglalja.
Ez a kérdés igazán a Chasing Rabbitsnél lesz izgalmas, mert ott tényleg meg kell alkotni egy világot, de hát arról majd akkor beszéljünk, ha megjelent.

KM: Nem is akarok túl sokat kihúzni ezzel kapcsolatban belőled.
Jelentek már meg itthon magyar nyelven kiadott képregényeid is, mint a Noir Dudás Győzővel vagy A szultán katonája című. Ez utóbbit te is írtad, így adott a kérdés, hogy mennyivel másabb neked mások scriptjeiből dolgozni, mint a saját ötleteidet papírra vetni?

HZs: Könnyebbség, mert amit én szeretek ebben a munkában, az a rajzos része. A Szultán katonája egész koncepciója úgy született, hogy akartam valamilyen képregényt, amiben van akció, kard, vér, nő és valami varázslat vagy misztikum is egyben. Olyanra gondoltam, ami jól eladható itthon, legyen magyar téma. Úgy kerestem a sztorit a képi elemekhez, amiket szerettem volna lerajzolni, bár nem biztos, hogy ez a jó út...

KM: Én mondjuk rengetegszer hallottam már ezt író-rajzolótól, hogy csak szeretett volna egy középkori sztorit írni és rajzolni vagy valami teljesen másról szólót. Szóval szerintem nem feltétlenül biztos, hogy rossz módszer.

HZs: Csak hát amit most csinálok, az sokkal profibb érzés, és megvannak a munkafázisok és lépések, amiken végigmegy a munka. Így egy sokkal komplexebb, egzaktabb történet lesz, és jobban össze is áll végeredményben. Szerintem az, hogy kitaláljam, leírjam és elérjem, hogy egy-egy jelenetben ott lehessen az a meztelen comb, amit oda szeretnék rajzolni, néha kissé kaotikus lehet. Nekem ez így egyelőre jobb, aztán ki tudja, mi lesz később a jövőben.

Exkluzív és izgalmas témával tér vissza a Képregény Kedvelők Klubja a kArton Galériába (1054 Alkotmány utca 18). Szeptember 19-én este 6 órakor egy új magyar képregénymagazin, az EpicLine stábja lesz Kiss Ferenc vendége. A rendezvény egyben a lapot előállító 5Panels csoport harmadik születésnapi ünnepsége is. Az újságosoknál szeptember 20-tól kapható magazin a rendezvényen már megvásárolható lesz, bevezető áron.

Pár hónappal ezelőtt megjelent Letting It Go című kötetéért jelölték Miriam Katint "Outstanding Artist" kategóriában az Ignatz Award-ra. Az 1997-ben alapított díjat független, alternatív és small press képregényeknek és szerzőiknek ítélik oda több kategóriában, átadására a North Bethesda-i SPX fesztiválon kerül sor, szeptember közepén.

A korábbi Ignatz-nyertesek között megtaláljuk például Craig Thompson (Blankets), Marjane Satrapi (Persepolis), Jaime Hernandez (Love and Rockets), Frank Cho (Pszichopark/Liberty Meadows), Charles Burns (Black Hole) és Chris Ware (Jimmy Corrigan) nevét, de elnyerte az egyik díjat Alan Moore is a From Hell-lel.

A díjról és a korábbi nyertesekről a Wikipédia oldala. Az idei jelöltek teljes listája az SPX oldalán.

A budapesti születésű, hosszú ideje New Yorkban élő Miriam Katin előző kötete, az édesanyja második világháborús viszontagságait Magyarországon gyerekszemmel láttató We Are On Our Own 2005-ben szintén jelölt volt, valamint elnyerte a francia képregénykritikusok díját. Magyarul eddig Történetek képekben és szavakban címen egy rövidebb képregényeit tartalmazó kötete jelent meg. A Letting It Go szintén önéletrajzi képregény, témája az alkotó vívódása, amikor megtudja, hogy fia Berlinben szeretne élni, ráadásul európaiként, amihez az anyja révén megszerezhető magyar állampolgárság és útlevél vezet... Az "elengedés" a gyerekkor óta berögződött, a németektől való félelmekre és az előítéletekre vonatkozik.

Azt gondolhatnánk, hogy Huszka Zsombor, budapesti képregényrajzoló meglehetősen visszafogottan lépett színre a független amerikai képregény piacán, de ez bizony nagy tévedés lenne. Az R.E.M. című - Ryan Colucci által írt - képregény magabiztosan debütált a Kickstarteren és ezzel együtt rengeteg képregényrajongó kívánságlistájának tetejére került.

Ez alkalomból beszélgettem az alkotópáros könnyebben elérhető, magyar felével egy maratoni, 3 órás interjú keretén belül. Az interjút hosszúsága miatt 4 részben közöljük, a 2. rész szerdán, a 3. pénteken, a záró rész pedig pontosan egy hét múlva, szeptember 9-én fog megjelenni.

Kovács Milán: Tulajdonképpen hogyan és mikor indult az R.E.M. projekt? Hogyan találkoztal az íróval, hogyan alakult ki az együttműködésetek?

Huszka Zsombor: Nem tudom, ismered-e azt a weboldalt, hogy Craigslist.org, apróhirdetésekkel foglalkozik Amerikában. A Szultán katonája volt a legelső próbálkozásom a képregények kapcsán, és amikor már majdnem kész volt, illetve nem abban az értelemben volt kész, mert sokkal hosszabbra terveztem. Viszont tudtam, hogy lesz a Hungarocomix abban az évben, úgy gondoltam, hogy felbontom, és kiadok egy részt a rendezvény alkalmával. Elküldtem a Craigslisten talált apróhirdetőknek referenciaként azoknak, akik hasonló munkákra kerestek rajzolókat.

KM: Hát, nem tudom, soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen helyen talál képregényrajzolói munkát.

HZs: A vicces az, hogy én az R.E.M.-et is ott találtam, amiből már rengeteget profitáltam és nem kizárólag anyagilag, hanem újabb munkák követik egymást a cégnél. Elküldtem a portfóliómat nagyjából 20 helyre és Ryan [Colucci] válaszolt és egy elég konkrét elképzeléssel állt elő...

KM: Tehát nem úgy, mint Magyarországon, hogy azt mondják „van egy ötletem és bár nem tudok érte fizetni, de mindketten híresek leszünk és akkor majd dől a pénz.”

HZs: Nem, nagyon profi volt, küldött egy tesztoldalt, hogy azt rajzoljam meg előbb. Gyorsan megcsináltam, hátha jó benyomást kelthetek azzal, hogy gyorsan dolgozom. Aztán válaszolt is, hogy akkor enyém a meló, küldte is a szerződést. Magyarul nagyon jól indult a dolog, nekem ez már ekkor is nagyon tetszett és egy pozitív előremutatás volt a jövőre nézve. Ezek után elküldte a teljes forgatókönyvet (scriptet) és elkezdtünk rajta dolgozni. Bár utólag megtudtam, hogy korábban egy másik rajzoló már elkezdte a projektet, aki nagyon megbetegedett, és ezért abba kellett hagynia. Ő megrajzolta az első 50 oldalt terv (layout) szinten, de aztán abból nagy részben eltértem, mert úgy gondoltam, hogy az én vizuális nyelvemhez más típusú panelkezelés jobban illik.
Én körülbelül a felét úgy rajzoltam végig, hogy egyetemre jártam, tehát lassabban ment, mert még be kellett fejeznem közben, de miután lediplomáztam, a másik felét már sokkal gyorsabb tempóban tudtam teljesíteni. Kicsit elhúzódott ugyan a betűszedés (lettering) meg egyebek, hogy tökéletes legyen...

Két hónappal az új Asterix megjelenése előtt a legtekintélyesebb francia napilap, a Le Monde kapta meg a lehetőséget, hogy elsőként mutasson meg képeket a készülő albumból. Az alkalomhoz hat részből álló cikksorozat is párosult - a hivatkozás az elsőre mutat. Szeptember elején a Képregényblogon is több információt tudhatunk meg az új albumról, és akkor már magyar nyelvű képekkel is fogunk tudni szolgálni.

Tehát akkor íme az első, a nyilvánossággal megosztott rajz Didier Conradtól, amely Asterixet és Obelixet ábrázolja akcióban!

A Vasember-filmek népszerűsége okán ma már úgyszólván mindenki ismeri Tony Stark nevét. Az 1970-es évek végén azonban korántsem volt ennyire elterjedt, az Iron Man-képregényeket valahol a Marvel második-harmadik vonalába sorolták, és az angolszász képregénykultúrán kívül a viszonylag alacsony számú európai szuperhős-rajongónak volt evidens a Vasember=Tony Stark egyezés. Ezért nem is hinném, hogy szándékos utánzásként választotta volna Edouard Aidans 1979-ban új figurájának a Tony Stark nevet – valószínűbb, hogy csak az egyszerű, amerikaias, férfiasan csengő hangzás miatt döntött így. A két képregényhősnek semmi köze egymáshoz.

Az 1930-ban született Aidans ekkor már régi motorosnak számított, hiszen 1955-től négyoldalas „igaz történeteket” rajzolt felváltva a Journal de Tintin-nek és a Journal de Spirou-nak. Mindkét helyen nagyjából két-három hetenként került rá a sor, tehát állandóan foglalkoztatott grafikusnak számított. Ezek az „iskolaévek” öt éven át tartottak, 1960-ban kapott először lehetőséget saját, rendszeresen megjelenő szereplőnek a megalkotására, a riporterfigura neve Bob Binn volt. Érdekes módon ez egy humoros sorozat volt, szinte az egyetlen Aidans karrierje során. 1962-ben indult a jóval ismertebb Rahant több évvel megelőző ősemberes képregénye, a Tounga (szintén erős Tarzanos beütéssel), majd rá egy évre a talán legeredetibb sorozata, a Les Franval. Ennek az Yves Duval íróval közösen készített szériának a főszereplője Marc Franval fotóriporter (majd dokumentumfilmes) volt, akihez rövidesen csatlakozott a felesége és a kisfia. A kis család a megbízásoknak köszönhetően világjáróként utazhatott mindig más országba, ahol természetesen mindig izgalmas kalandokba keveredtek. Az 1970-es évek elején azonban az ilyen családi képregények kevésbé számítottak trendinek, ellentétben a három csinos lányt felsorakoztatóakkal, így született meg a Les Panthères, avagy a párduclányok, amelynek Greg volt az írója. (Ez a sorozat öt évvel előzte meg a „három csajos műfaj” klasszikusának tekintett Charlie Angyalait, ám abban korántsem vagyok biztos, hogy ne lett volna más előfutára.)

A 5Panels csapata második alkalommal vár mindenkit a Margitszigeten megrendezendő 5Picnic nyárbúcsúztató képregényes napra 2013. augusztus 31-én. Célunk, hogy ne csak a rajongókat, hanem a comic-muglikat is megszólítsuk a játékos feladatok segítségével, egyúttal búcsút intsünk a képregényes uborkaszezonnak. Mivel ez egy piknik lesz, célszerű magatokkal hozni egy plédet, hogy biztos legyen ülőhelyetek. Az ellátmányáról mindenki maga gondoskodjék. Belépő nincs, egyszerűen csak meg kell jelenni a helyszínen.

Program:
10:00-16:00 Képregény csere-bere (hozd el régi, megunt, felesleges képregényeidet és cseréld el olyanra, amit még nem olvastál!)
11:00-12:00 Játék, workshop
13:00-16:00 Játék, workshop
A különböző játékok közül majd a helyszínen lehet választani.

Figyelem! Nyilvános árusításra és vásárlásra nincs engedély, ezért kérjük, hogy azt mindenki mellőzze!

A Kommentár Alapítvány rendezvénysorozatába illeszkedő kőszegi "Fesztivál a határon" programjában szerepel egy beszélgetés a képregényekről.

A "Kép, regény - Kortárs magyar képregény és irodalom" című, szeminárium jellegű beszélgetésre 2013. augusztus 22-án, csütörtökön, 19:00-20:30 között kerül sor. A beszélgetés helyszíne: Kőszeg, A Aréna, Jurisics-vár, hátsó várárok.

A beszélgetés résztvevői: Meggyesi Gábor, a Titkos Fiók kiadó vezetője, Tálosi András, a 5Panels alkotócsoport vezetője és Rusznyák Csaba, a Könyvesblog kritikusa.

A fesztiválról részletesebben itt lehet olvasni.

Nyolc év után jelenik meg új Asterix-képregény, az első, amelyet nem az eredeti rajzoló készít, és amely Magyarországon is a világpremierrel egyszerre lesz kapható.

Albert Uderzo 2005-ben rajzolta utoljára Asterix, a gall kalandjait. Az akkor több mint hárommillió példányban készült album befejezése után pár évvel bejelentette, hogy mivel idős kora miatt ő maga már nem tudná folytatni a sorozatot, engedélyt ad rá, hogy – felügyelete mellett – a kiadó más szerzőkre bízza a további részek elkészítését.

Az új alkotópáros kiválasztása hosszú folyamat volt. Előbb az íróra sikerült rátalálni. Jean-Yves Ferri személyében tapasztalt képregényes veszi át a stafétát Uderzótól, aki eredeti szerzőtársa, René Goscinny 1977-ben bekövetkezett halála óta a történetek írását is magára vállalta. A már több humoros sorozattal bizonyított Ferri maga is rajzoló, amint az új rajzoló, Didier Conrad is dolgozik íróként. Érdekesség, hogy mindketten épp ugyanabban az évben, 1959-ben születtek, amikor az Asterix-sorozat debütált a Pilote című hetilap oldalain.

A 2013. október 24-én egyszerre huszonhárom nyelven, köztük magyarul is megjelenő új történet jól illeszkedik a Goscinny és Uderzo teremtette hagyományba, amennyiben a gall harcos és elmaradhatatlan társa, Obelix egy másik országba látogatnak, ahol anakronizmusoktól sem mentesen ismerkednek meg a helyi népekkel és szokásokkal. Az Asterix és a piktek a mai Skócia területén játszódik, és Ferri annyit már elárult – a szigorú titoktartás ellenére –, hogy hőseinknek lesz alkalmuk megkóstolni a whiskyt, skót dudások játékát hallgatják, és megismerkednek a Loch Ness-i szörny ősével.

Az Albert Uderzo által lépésről lépésre nyomon követett alkotói folyamat végén olyan album kerül a rajongók és az új érdeklődők kezébe, amely egyszerre méltó az eredeti alkotók által teremtett hagyományhoz, és felel meg a mai kornak, hiszen több mint ötven év telt el az első Asterix megjelenése óta. Ferri meg sem próbálja utánozni Goscinny egyedülálló humorát, mégis hű marad a szelleméhez. Conrad vonásai sem másolják összetéveszthetetlenül Uderzo stílusát, hanem apró finomságok módosításával, hozzáadásával hozzák létre a modern kor Asterixét.

Míg már megszokhattuk, hogy az amerikai sikerfilmek a világpremier napján kerülnek a hazai mozikba is, az Egmont kiadónak köszönhetően most először vehetnek kézbe a magyar olvasók egy világhírű képregényt ugyanazon a napon, mint bárhol másutt.

(Megjegyzés: a mellékelt borító nem végleges, csak a reklámkampányban használja a kiadó. Az Asterix és a piktek címlapja csak a megjelenés előtt pár héttel lesz megtekinthető.)

Ma van a Balkezesek Nemzetközi Napja, amelyet 1992. óta ünnepel a Left-Handers' Club. Ebből az alkalomból köszöntjük mi is a balkezes (de nem kétbalkezes) képregényrajzolókat.

Kezdetnek íme egy lista, amelyet különböző netes forrásokból gyűjtöttünk össze - lehet bővíteni!

Brian Bolland
Milton Caniff
Sergio Cariello
Howard Chaykin
Robert Crumb
Ron Frenz
Lee Garbett
Matt Groening
Ralf König
Eric Larsen
Julie Maroh
Todd McFarlane
William Messner-Loebs
Yannick Paquette
Esad Ribic
Joe Shuster

Magyar rajzolók:

Brazil
Geek
Göndöcs Gergely
Korcsmáros Pál (valójában kétkezes volt)
Pádár Ádám
Vincze Nóra