Képregénykritika-saláta: Cserkeszterek, Tisza-tó, 18.48, Comicsmania, Marvel+
Az elmúlt időben szerzett magyar nyelvű képregények egy részéről ismét összesítve írok pár szót.
Cserkeszterek 1: Rettegjetek a Szent Nyávogótól!
De hisz ez egy nagy hülyeség, kiáltottam fel magamban a Cserkeszterek első fejezetének nagyjából a felénél. Az, de egy nagyon szórakoztató hülyeség, csak el kell kicsit lazulnia hozzá az embernek, úgyhogy végig is olvastam.
Az amerikai képregénykiadás sok évtizedes dilemmája, hogy a potenciális olvasók felét – vagyis a lányokat, nőket – nagyon nehezen szólítja meg. Próbálkoztak már sok mindennel, több-kevesebb (de inkább kevesebb) sikerrel, és valahogy mindig ugyanoda jutottak, hogy képtelenség produkálni ugyanazokat az értékesítési adatokat, mint a fiúk-férfiak esetében. Persze amíg több százezres példányszámban el lehetett adni még a közepes termékeket az éppen aktuális zsánerben (leginkább, de nem mindig szuperhősös műfajban), a kiadók nem különösebben izgatták magukat ezen. Az elmúlt harminc év piaci fejleményei miatt azonban alaposan újra kellett gondolni a stratégiákat, és ha nem is azonnal és nem is könnyen, de csak rájöttek, hogy a képregényolvasó hölgyeket leginkább olyasmivel lehet megfogni, amit képregényalkotók hölgyek készítenek, női szereplőkkel, olyan témákban, amelyek őket érdeklik.
Már régóta nem vagyok SF-rajongó, de fiatalabb koromban elolvastam jó néhány klasszikusnak számító művet, és eszembe sem jut tagadni vagy akár csak kisebbíteni Asimov, Bradbury vagy Clarke hatását ízlésem és gondolkodásom fejlődésére, illetve megfeledkezni arról, hogy milyen mohón faltam a Galaktika első 30-40 számát. Frank Herbert Dűnéje még éppen, hogy belefért ebbe az időszakba, úgyhogy ismerem (és kedvelem) a most megjelent új képregényadaptáció forrásművét.
Életünk egyes szakaszaiban különösen sok időt töltünk a saját fejünkben, a legtöbbet valószínűleg tizenévesen. Ekkor nagyrészt segítség és támogatás nélkül, tudat alatt dolgozzuk fel gyermekkorunk élményeit és hatásait, próbáljuk megérteni, hogy mi történik velünk, és kezdeni valamit azzal a belénk hasító érzéssel, hogy magunkra vagyunk hagyatva. Ösztönösen keressük a szövetségeseket és kerüljük azokat, akikben csalatkoztunk, egyszerre gyanakszunk és bizakodunk.
Az első jó hír, hogy folytatódik a Murena. Az első kevésbé jó hír, hogy már (szinte kizárólag) csak közvetlenül a kiadónál kapható. A második jó hír, hogy a most megjelent második epizódban már teljesen rendben van a magyar szöveg beírása. A gyűjtők számára kevésbé jó hír, hogy keménytábláról puhafedeles kötésre váltott a sorozat. De a lényeg akkor is az, hogy: a Pesti Könyv folytatja a Murenát, Jean Dufaux és Philippe Delaby történelmi képregényét.
A felkért szakmai zsűri javaslata alapján a Korcsmáros Pál örökségét ápoló Képes Kiadó úgy döntött, hogy 2020-es képregényes teljesítményéért idén Németh Gyulát részesíti Korcsmáros Pál-díjban. A díjat a legközelebbi nagyobb képregényes eseményen adja át a Korcsmáros-család képviselője. 
Az elmúlt évben egyik kedvenc olasz képregényírómmá vált Gianfranco Manfredi, akinek az egyik munkáját, a Muzsikot meg is jelentettem magyarul. Szintén ő írja a Suttogó Szél westernsorozatot, amelyből már két kötet jött ki a GooBónál, most pedig egy harmadik kiadó is kedvet kapott a műveihez: a május 2-i képregénypiacon lesz először kapható az Anagram Comics standján a Coney Island.
Az ismert francia képregényíró, Matz egy fesztiválon találkozott Futaki Attilával. Elbeszélgettek, hogy jó lenne közösen csinálni valamit, és mivel úgy alakult a helyzet, hogy Futaki lehetőséget kapott egy folytatásos képregény készítésére, ki is használták az alkalmat. A Kivarrt 2018-2019-ben több magyarországi vidéki napilap hétvégi mellékletében jelent meg először, oldalanként. Bár már akkoriban szó volt gyűjteményes kiadásról, ez egyelőre nem valósult meg – mármint magyarul, mert franciául kijött idén márciusban a Bamboo gondozásában, Le Tatoueur címen.