A Dűne képregény 1. kötete - kritika
Már régóta nem vagyok SF-rajongó, de fiatalabb koromban elolvastam jó néhány klasszikusnak számító művet, és eszembe sem jut tagadni vagy akár csak kisebbíteni Asimov, Bradbury vagy Clarke hatását ízlésem és gondolkodásom fejlődésére, illetve megfeledkezni arról, hogy milyen mohón faltam a Galaktika első 30-40 számát. Frank Herbert Dűnéje még éppen, hogy belefért ebbe az időszakba, úgyhogy ismerem (és kedvelem) a most megjelent új képregényadaptáció forrásművét.
A folytatásokat azonban nem követtem, nem is nagyon voltam tisztában azzal, hogy mekkorára duzzadt Herbert fiának köszönhetően a Dűne-univerzum, a lelkes követők között emiatt dúló heves vitákról is csak érintőlegesen értesültem. Kereskedelmi szempontból nézve persze teljesen érthető Brian Herbert eljárása, aki Kevin J. Anderson személyében egy igazi franchise-specialistát szerződtetett az újabb részek megírására. Ezt a képregényadaptációt is ők ketten jegyzik, a rajzolók pedig a korábban főként Valiant sorozatokon jeleskedő spanyol Raúl Allén és társa, Patricia Martín. Szintén abszolút logikus, hogy a Gabo most vállalta be a magyar kiadást, hiszen még az idén bemutatják az új Dűne-filmet, amelyet ráadásul részben Budapesten forgattak.
Életünk egyes szakaszaiban különösen sok időt töltünk a saját fejünkben, a legtöbbet valószínűleg tizenévesen. Ekkor nagyrészt segítség és támogatás nélkül, tudat alatt dolgozzuk fel gyermekkorunk élményeit és hatásait, próbáljuk megérteni, hogy mi történik velünk, és kezdeni valamit azzal a belénk hasító érzéssel, hogy magunkra vagyunk hagyatva. Ösztönösen keressük a szövetségeseket és kerüljük azokat, akikben csalatkoztunk, egyszerre gyanakszunk és bizakodunk.
Az első jó hír, hogy folytatódik a Murena. Az első kevésbé jó hír, hogy már (szinte kizárólag) csak közvetlenül a kiadónál kapható. A második jó hír, hogy a most megjelent második epizódban már teljesen rendben van a magyar szöveg beírása. A gyűjtők számára kevésbé jó hír, hogy keménytábláról puhafedeles kötésre váltott a sorozat. De a lényeg akkor is az, hogy: a Pesti Könyv folytatja a Murenát, Jean Dufaux és Philippe Delaby történelmi képregényét.
A felkért szakmai zsűri javaslata alapján a Korcsmáros Pál örökségét ápoló Képes Kiadó úgy döntött, hogy 2020-es képregényes teljesítményéért idén Németh Gyulát részesíti Korcsmáros Pál-díjban. A díjat a legközelebbi nagyobb képregényes eseményen adja át a Korcsmáros-család képviselője. 
Az elmúlt évben egyik kedvenc olasz képregényírómmá vált Gianfranco Manfredi, akinek az egyik munkáját, a Muzsikot meg is jelentettem magyarul. Szintén ő írja a Suttogó Szél westernsorozatot, amelyből már két kötet jött ki a GooBónál, most pedig egy harmadik kiadó is kedvet kapott a műveihez: a május 2-i képregénypiacon lesz először kapható az Anagram Comics standján a Coney Island.
Az ismert francia képregényíró, Matz egy fesztiválon találkozott Futaki Attilával. Elbeszélgettek, hogy jó lenne közösen csinálni valamit, és mivel úgy alakult a helyzet, hogy Futaki lehetőséget kapott egy folytatásos képregény készítésére, ki is használták az alkalmat. A Kivarrt 2018-2019-ben több magyarországi vidéki napilap hétvégi mellékletében jelent meg először, oldalanként. Bár már akkoriban szó volt gyűjteményes kiadásról, ez egyelőre nem valósult meg – mármint magyarul, mert franciául kijött idén márciusban a Bamboo gondozásában, Le Tatoueur címen.
Minden ország képregénykultúrája más. Az egyik legnagyobb európai piacot, Olaszországét a második világháború után a lakóhelyük és munkahelyük között vonattal ingázó felnőtt férfiak igényei határozták meg, ezekre épült a Diabolik sikere, amelyet elképesztő mennyiségű sorozat követett. A zsebkönyv méretű, egyetlen utazás alatt kiolvasható és akár el is dobható kötetek fénykora nagyjából az 1980-es évek elejéig tartott, ez elég világosan kiderül az olasz kiadók által indított új (és leállított régi) szériák számából.