Képregény

2023.okt.19.
Írta: Bayer Antal Szólj hozzá!

Keith Giffen (1952-2023) Szuperlégiója

A 2023. október 9-én elhunyt kiváló amerikai képregényalkotó, Keith Giffen egyik legfontosabb sorozatáról Bayer Antal írt a Papírmozi 4. számában, 2011-ben, ezt adjuk most közre megemlékezésként. 

lsh12_cover.jpgA szuperhősös képregényeket a második világháború alatt sok frontkatona is olvasta, ám az 1950-es évektől – és különösen a Comics Code bevezetése után – egyre fiatalabbaknak szóltak ezek a füzetek, ahogy egyébként a többi amerikai mainstream zsáner is. Bár hivatalos statisztikák nem léteznek, több egyértelmű jel is igazolja, hogy ma már viszont a szuperhősös címek vásárlóinak a többsége (fiatal) felnőtt. Az idáig elvezető folyamat Amerikában Európához képest 10-15 éves fáziskésessel az 1980-as évek közepén indult, olyan, ma már kultikus művekkel, mint Moore és Gibbons Watchmenje, a Frank Miller által végbevitt Batman-megújítás és – utólag visszatekintve már nem annyire  jelentős mértékben – John Byrne modernizált Supermanje. Számomra azonban az amerikai szuperhősös képregény „felnövésének” talán a legékesebb bizonyítékát a DC Comics 1989 környékén indított-újraindított sorozatai adták. Ezek közül is kiemelkedőnek tartom a ma is remek olvasmányélményt nyújtó Keith Giffen-féle Legion of Super-Heroest, vagyis az (akkori) új sorozat első 39 számát.

Keith Giffen nyolcéves korában elhatározta, hogy képregényrajzoló szeretne lenni. Első bálványa Curt Swan, Superman egyik legismertebb rajzolója volt, hozzá hasonló karriert szeretett volna befutni. Ennek ellenére igen vegyes és alkalmi munkákkal kezdte pályafutását. 1976-ban a Hoffman-La Roche gyógyszergyár amerikai leányvállalatánál dolgozott, mint veszélyeshulladék-kezelő. Ekkor jutott el odáig, hogy összeállítson egy portfoliót, és felkeressen néhány képregénykiadót. Nem kis meglepetésére a Marvelnél John Romita azonnal munkát ajánlott neki – bár azt is hozzátette, hogy egyelőre lehetőleg ne adja fel a biztos állását.

Tovább

Hungarocomix 2023: december 3, Lurdy Rendezvényközpont

A Magyar Képregény Szövetség és a Kilencedik Művészet Alapítvány 2023-ban is megrendezi hagyományos karácsony előtti képregényvásárát. A rendezésben partnerünk a V26 Képregénybolt.

A Hungarocomix célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a teljes hazai képregényválasztékot az év végi ünnepekre. Kiegészítésképpen megtalálhatók a rendezvényen képregénykészítéshez és -tároláshoz használt eszközök, idegen nyelvű képregények és képregényfigurákhoz kötődő termékek.

A színpadi műsor az eseményre időzített újdonságok és alkotóik bemutatkozásból és kerekasztalbeszélgetésekből áll össze. A programban kiemelt helyet kapnak az interaktív, elsősorban gyerekeknek szóló, folyamatos foglalkozások.

Ahogy már több korábbi rendezvényünkön, néhány ismert alkotó arra vállalkozik, hogy pár óra alatt megadott témára helyben készít el egy rövid képregényt.

A Hungarocomix 2023 plakátját az idei Alfabéta-díjas Tebeli Szabolcs (Brazil) készítette.

hungarocomix_2023_finish_02.jpg

Újdonságok: 2023. szeptemberben megjelent képregények

2023 szeptemberében az alábbi képregények jelentek meg önálló nyomtatott kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.

 ffklasszikus_1.jpg

Amerikai képregények:
Bubi Extra 10: Sárlény (Bubi Bolt)
DC Univerzum 6: Superman: Föld-1 (Kingpin)
Doktor Strange: A mágia végnapjai (Bubi Bolt)
Fantasztikus Négyes: Az Ezüstkor hősei 1 (Frike Comics)
Galaxis Őrzői: Végtelen (Bubi Bolt)
Garfield 398 (Drize)
Hihetetlen Pókember 71 (Kingpin)
A Holló (Gabo)
Marvel + 2/5: Fenegyerek (Kingpin)
Marvel-akcióhősök: Rémregény 1 (Vad Virágok Könyvműhely)
Mi vagyunk a Marvel 2: Loki (Vad Virágok Könyvműhely)
Mordály és Groot 2 (Vad Virágok Könyvműhely)
Orgyilkos osztály 11 (Fumax)
Peter Parker Pókember 2/15 (Kingpin)
Rock 'n' roll comics: The Doors (NewCity Comics)
Sandman 5 (Fumax)
Usagi Yojimbo 25: Rókavadászat (Vad Virágok Könyvműhely)
X-Men 9: Átalakulások (Bubi Bolt)

Tovább

Újdonságok: 2023. augusztusban megjelent képregények

2023 augusztusában az alábbi képregények jelentek meg önálló nyomtatott kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.

 saga6.jpg

Amerikai képregények:
Batman 2023/2: Mámor (Kingpin)
Bubi Extra 9: 5 Ronin 4 (Bubi Bolt)
Fantasztikus Négyes: Irány a negatív zóna (Bubi Bolt)
Fenegyerek: Megrettenve (Bubi Bolt)
Garfield 397 (Drize)
Garfield zsebkönyv 169 (Drize)
Marvel album 12: Marvel Zombik (Kingpin)
Marvel Legendák 27: Thor (Kingpin)
Marvel szuperhősök kalandjai 6: A Pókdoktor (Vad Virágok Könyvműhely)
Saga 6 (Magnum Opus)
Snoopy 5: Charlie Brown (Vad Virágok Könyvműhely)
Új Marvel Extra 1: Megtorló Rozsomák ellen (Kingpin)
Wang, Jen: A herceg és a varrólány (Ciceró)
X-Men: Az atom csatája 2 (Bubi Bolt)

Tovább

Újdonságok: 2023. júliusban megjelent képregények

2023 júliusában az alábbi képregények jelentek meg önálló nyomtatott kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.

 walkingdead28.jpg

Amerikai képregények:
Avatar: Tsu'tey útja (Szukits)
Börze+ 1: Rozsomák és Pókember (Kingpin)
Bubi Extra 8: 5 Ronin 4 (Bubi Bolt)
Garfield 396 (Drize)
Lego Dreamzzz (Blue Ocean Entertainment)
Marvel + 2/4: X-Faktor (Kinpgin)
Marvel legnagyobb hősei 49: Hank Pym (Hachette)
Peter Parker Pókember 2/14 (Kingpin)
Pókember-kötetek 2: Áthidalhatatlan ellentétek (Kingpin)
Pókfej 6 (Vad Virágok Könyvműhely)
Sólyomszem: Barton és Bishop 3 (Bubi Bolt)
Venom 1 (Kingpin)
Walking Dead 28 (Books & Stuff)
X-Men 8: Első vér (Bubi Bolt)
X-Men: Az atom csatája 1 (Bubi Bolt)

Tovább

MKSZ közgyűlés, ügyvivőválasztás és tagság

MKSZ logo2.png2023. június 26-i közgyűlésén a Magyar Képregény Szövetség elfogadta a módosított alapszabályát, új ügyvivőket választott és rögzítette a tagsági viszonyok változásait.

Az új ügyivők:
Frank Zita, Németh Tamás, Szabó Zoltán Ádám, Szécsi Zoltán és Takács Eleonóra.

Az MKSZ rendes, szavazati joggal rendelkező tagjai:
Bayer Antal, Demus Zsófia, Frank Zita, Gregor Lilla, Halter András, Kellermann Viktória, Kertész Sándor, Korcsmáros Gábor, Köteles Zoltán, Mészáros János, Németh Tamás, Pádár Ádám, Simon István, Somogyi György, Szabó Zoltán Ádám, Szebeni Péter, Szécsi Zoltán, Szép Eszter, Takács Eleonóra és Vass Róbert.

Az MKSZ pártoló tagjai:
Banitz Ildikó, Cserkuti Dávid, Dudás Győző, Dunai Tamás, Erhardt Domonkos, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán, Horváth Antal Balázs, Kenesei János, László Márk, Németh Gyula, Oravecz Gergely, Orosz László, Petovská Flóra, Sárdi Katalin, Szekeres Nikoletta, Szűcs Gyula, Tondora Judit, Tóth H. József és Zsigó Bianka.

Újdonságok: 2023. júniusban megjelent képregények

2023 júniusában az alábbi képregények jelentek meg önálló nyomtatott kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.

 hosoktere.jpg

Amerikai képregények:
Bubi Extra 7 (Bubi Bolt)
Doktor Strange: Kárhozat (Bubi Bolt)
Fantasztikus Négyes 10 (Frike Comics)
Fúzió: A Top Cow-univerzum 9 (Infinity)
Fúzió: A Top Cow-univerzum 10 (Infinity)
Garfield 395 (Drize)
Garfield zsebkönyvek 168 (Drize)
Hihetetlen Pókember 70 (Kingpin)
Hihetetlen Pókember ksz 2023/3 (Kingpin)
Holdlovag: Újjászületések (Bubi Bolt)
Loki: A földre pottyant isten (Fumax)
Marvel akcióhősök: Kezdetek 2 (Vad Virágok Könyvműhely)
Marvel legnagyobb hősei 46: Miszter Fantasztikus (Hachette)
Marvel legnagyobb hősei 47: Amazon (Hachette)
Marvel legnagyobb hősei 48: Warlock (Hachette)
Marvel-legendák 26: Hulk (Kingpin)
Mega Marvel 13: Amerika Kapitány halála 2 (Kingpin)
Monstress 7: Bitorló (Fumax)
Orgyilkos osztály 10: Mentsd meg nemzedékedet (Fumax)
Snoopy 4: Kezdőrúgás (Vad Virágok Könyvműhely)
X-Men: Túl nagy falat (Bubi Bolt)

Tovább

Újdonságok: 2023. májusban megjelent képregények

2023 májusában az alábbi képregények jelentek meg önálló nyomtatott kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.

 korcsmaros_mikrotania.jpg

Magyar képregények:
2080: Felemelkedés (Forum)
Érsek Laura: Hogyan lőtte le a dédim a hajóskapitány szeretőjét (magánkiadás)
Fekete Bástya 1 (Moran Lionel)
Gedő Lipót: Srácok, karrierek és viszontagságok (Nero Blanco Comix)
Ghyczy Csongor: Salem Budapest - eredet (Comicsmania)
Hadházi László: Mocsok dolgok piszok olcsón (Master-Lab Comics)
Hollerbach Emil: Amit a falakról tudni kell 2 (ZSIGER.hu)
Hudra-Oravecz: Mi a film?  (Q kiadó)
Korcsmáros Pál-életműsorozat 1: Mikrotánia és az űrhajótöröttek (Képes Kiadó)
Koska Zoltán: A halál és az iránytű/Titkos társaság (5Panels)
Lamm Lenke: Itt hagytad nekem a zajt (magánkiadás)
Majomdaráló 5 (Nero Blanco Comix)
Orosz-Figura-Ghyczy: Pussy Riot (Comicsmania)
Q KépregényÚjság 5 (Q kiadó)
Sváb József: A zsaru meg a zsoltár (magánkiadás)
Tompits: A cyberlovag (magánkiadás)
Veress Nikoletta: Much needed love (angol nyelvű, magánkiadás)

Tovább

A 18. képregényfesztivál vendége: Walter Venturi

walterventuri_lucca.jpgA 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendége lesz:

Walter Venturi (Olaszország). 1969-ben született Rómában. 1994-ben szerzői kiadásban jelentette meg egy saját képregényfigura, Capitan Italia kalandjait, majd a Lost Kidz című horrorsorozattal foglalkozott. Ezután az Eura Editorialéhoz szerződött, ahol a Skorpio és Lanciostory című magazinoknak dolgozott, és részt vett a John Doe és Detective Dante sorozatok rajzolásában. Az olasz Disneynél és az Edizioni BD-nél tett kitérők után átment a Bonelli kiadóhoz, többek között a Brad Barron, Zagor, Demian és Martin Mystere sorozatokból készített részeket.

A fesztiválon két újdonsága is lesz: az egyik a feudális Japánban játszódó Chanbara, a másik egy legendás régész, Giovanni Batista Belzoni kalandos életét dolgozza fel. Utóbbi kötetnek Venturi nem csak rajzolója, hanem írója is. Venturi 2022 után most másodszor vendégeskedik nálunk.

"Nem akartam csak egy „történelemleckét” készíteni. Inkább azt próbáltam feltárni, mit érezhetett Belzoni a gyakran extrém körülmények között. Mivel csaknem háromszáz oldalas terjedelem állt a rendelkezésemre, mélyebbre áshattam azokba az eseményekbe, amelyek kétségkívül meghatározó módon formálták őt. És rajta keresztül a saját életem bizonyos pillanatait is újra felidéztem. Belzoni egyszerű férfi volt, aki számos álmát megvalósította, de sokszor elbukott. Mindebből anyagi tőkét is kovácsolt, és sziklaszilárdan vágott bele szinte lehetetlen helyzetekbe is." (a Horváth Antal Balázs által készített interjúból, a teljes szöveg a Kilencedik.hu olvashó.)

Tovább

A 18. képregényfesztivál vendégei: Regina Hofer és Leopold Maurer

reginaleopold.jpgA 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendégei lesznek:

Regina Hofer (Ausztria). 1976-ban született Linzben, festészetet és grafikát tanult a Bécsi Képzőművészeti Egyetemen, 2002 óta szabadúszóként készít animációkat és illusztrációkat. Néhány rövidebb munka után 2018-ban jelent meg első önálló képregénye Blad címen. Az önéletrajzi ihletésű, az anorexiával és a bulimiával való küzdelmet dokumentáló kötet nagy sikert aratott, 2021-ben angolul (Fat), 2022-ben franciául (Grosse) is kiadták. Férjével, Leopold Maurerrel Bécs közelében élnek.

Leopold Maurer (Ausztria). 1969-ben született Bécsben, előbb szociológiát hallgatott a bécsi egyetemen, majd festészetet és grafikát tanult a Bécsi Képzőművészeti Egyetemen. 1998 óta dolgozik szabadúszó animátorként, illusztrátorként, karikaturistaként és képregényrajzolóként. 2009 óta négy önálló képregénykötete jelent meg Ausztriában, munkái közül többet is lefordítottak francia, angol, lengyel és japán nyelvre. Csatorna című politikai szatírája 2017-ben jelent meg magyarul a Nero Blanco Comix gondozásában. Abban az évben Maurer a 13. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, idén pedig a veszprémi Holtszezon Fesztivál vendége volt.

Hofer és Maurer közösen készítették el a fesztivál alkalmából magyarul is megjelent Insekten (Rovarok) című képregényt.

Regina Hofer és Leopold Maurer programja a fesztiválon:

Szombat, május 13, 17.30: Nehéz/Örökség. Greff András beszélget az alkotókkal. (Kelet galéria és kávézó, 1114 Budapest, Bartók Béla út 29.)

Vasárnap, május 14: 11 és 13, valamint 14 és 15 óra között dedikálás a Nero Blanco Comix kiadó standján (Dürer Kert, 1117 Budapest, Öböl utca 1.)

A fesztivál teljes programja itt található.

Tovább

A 18. képregényfesztivál vendége: Joonas Sildre

sildre.jpgA 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendége lesz:

Joonas Sildre (Észtország). 1980-ban született Tallinban. 2004-ben végezte el az Észt Képzőművészeti Egyetemet, azóta szabadúszó művészként dolgozik. 2011-ben az ő szerkesztésében jelent meg a Call it a Day észt-finn-magyar képregényantológia, amelynek hazai megjelenése alkalmából részt vett a 7. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon. 2022-ben részt vett a Margó Fesztiválon, és most ismét találkozhatnak vele a magyar képregénykedvelők.

Az Arvo Pärt világhírű zeneszerző életéről szóló, Két hang között című képregénykötete 2018-ban jelent meg hazájában, majd német és litván nyelven, 2022-ben pedig magyarul a Polar Könyvek gondozásában.

sildreprat.jpg

Tovább

A 18. képregényfesztivál vendége: Thomas Verguet

verguet.jpgA 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendége lesz:

Thomas Verguet (Franciaország). 1981-ben született Aix-en-Provence-ban, jelenleg Madridban él. Bár már fiatalon érdeklődött a számítógépes grafika és a képregény iránt, eredetileg mérnöki tanulmányokat folytatott, miközben elvégzett néhány képregényes tanfolyamot Franciaországban és Belgiumban. Első képregényei egy fanzinban jelentek meg. Miután találkozott Bastien Orenge-zsal, 2012-ben közösen vállalták el a Magellánról szóló album illusztrálását, mindkettőjüknek ez volt az első professzionális képregénye. Két évvel később ismét együtt dolgoztak egy Poe-ról szóló képregényen, majd különváltak útjaik. Verguet 2016-ban Rimbaud-ról, 2021-ben VII. Pius pápáról rajzolt képregényt. A képregények mellett az illusztráció különböző területein is dolgozik, több táblajátékhoz készített rajzokat (Shards of Infinity, Ascension, Malifaux). Képzett zenész, zongorán és klarinéton is játszik.

A Magellán 2022-ben jelent meg magyarul a Lingea kiadó gondozásában.

A képregény adatlapja

magellan.jpg

Tovább

A 18. képregényfesztivál vendége: Iveta Merglová

iveta-merglova.jpgA 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendége lesz:

Iveta Merglová (Csehország). 1983-ban született Pilsenben, könyvkultúra és intermédia szakon végzett a Nyugat-Csehországi egyetemen. Grafikusként és webdesignerként dolgozik, Prágában él.

Ema elvan című könyve 2020-ban jelent meg magyarul Peťovská Flóra fordításában a Csirimojó kiadónál.

A szerző programja a fesztiválon:

Csütörtök, május 11, 18 óra: Könyvbemutató és kiállításmegnyitó (Garden Studio &Café, 1061 Budapest, Paulay Ede utca 18.)

Szombat, május 13, 16.30-tól: Néma képregénykészítés a Klauzál 13-ban (1072 Budapest, Klauzál tér 13.)

Vasárnap, május 14.-én dedikálás a Csirimojó standján a Dürer Kertben (1117 Budapest, Öböl utca 1.)

A fesztivál teljes programja itt található.

 A kiadvány ismertetője:

Ema elvan. Néha jól van, néha rosszul, ami viszont állandó, hogy nem túl bőbeszédű. Hétköznapi örömeiről és gondjairól szól ez a könyv, melynek lapjain közösen élhetjük át egy hetét, az álmos hétfőtől kezdve egy klasszikus vasárnapig (tudjátok: takarítás, tűzeset, kiszívott nyak). Talán néhány mozzanatában még magunkra is ismerünk. Ema rendszerető, szeret olvasni, néha eljár úszni vagy tornázni. Dolgozik, a munkáját viszont unalmasnak és feleslegesnek tartja. Olykor üresnek, értelmetlennek és kilátástalannak érzi a mindennapokat, máskor élvezi az életet és a semmittevést. Ema elvan. Néha jól van, néha rosszul. Öniróniája viszont gyönyörködtet.

Tovább

A 18. képregényfesztivál vendége: Luis Bustos

luisbustos.jpgA 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál vendége lesz:

Luis Bustos (Spanyolország). 1973-ban született Madridban. Képregényrajzoló, illusztrátor és grafikus, első képregénye 1996-ban jelent meg. Különböző stílusokban rajzol, aminek köszönhetően több zsánerben is kipróbálhatta már magát. Hol saját forgatókönyv alapján dolgozik, hol pedig írótársakkal. Leghíresebb munkája a Santiago Garciával közösen jegyzett Garcia! című kalandtörténet, amely alapján tévésorozat is készült a HBO-nál. A képregényből eddig négy kötet jelent meg, az első három már magyarul is olvasható a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetően.

Néhány idézet egy Bustosszal készült interjúból:

„A sokoldalúságom valóban probléma, mert az olvasók nem kötik a nevemet egyetlen konkrét zsánerhez vagy hangvételhez sem, ugyanakkor a lényeg, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha egy Jack London-adaptációhoz van kedvem, akkor azt csinálom, hogy az Antarktiszon játszódó kalandot szeretnék rajzolni, akkor abba vágok bele, ha pedig egy adott pillanatban egy olyan nagyszabású projektben vennék részt, mint a Garcia, akkor azon fogok dolgozni. „

„Igazából azzal szeretek foglalkozni, ami kihívást jelent, különben elunom. Ha a következő húsz évben Batmant kellene rajzolnom, az egy kínszenvedés lenne a számomra. Igaz, hogy ha minden egyes új könyv egy kihívás, egy ismeretlen terület, amit fel kell fedeznem, az kockázatot is jelent. De ha már a képregénykészítés nem jár jelentős anyagi előnnyel, legalább olyasmit csinálok, amit igazán szeretek.”

Tovább
süti beállítások módosítása