A Megváltás képregény történelemszemlélete és üzenete
Franciaországban hat-hét évvel ezelőtt, magyarul tavaly jelent meg Nicolas Tackian történelmi tárgyú kétrészes képregénye, amelynek illusztrálására Farkas Lajost kérte fel a francia kiadó. Az első visszajelzések jelzik, hogy a hazai megjelenést főként ez utóbbi tény igazolja, a rajzoló valóban remek munkát végzett. A történetet illetően már nem ennyire lelkesek a vélemények, és nem is alaptalanul. Ugyanakkor egy kicsit könnyű elintézni a dolgot azzal, hogy ez is csak egy újabb „Hét szamuráj” történet, különösebb eredetiség nélkül.
Mielőtt belevágnánk az elemzésbe, azt is érdemes előrebocsátani, hogy Franciaországban két hét alatt jelenik meg annyi új képregény, mint nálunk egész évben, ráadásul a történelmi zsáner az egyik legnépszerűbb náluk, míg idehaza ritka, mint a fehér holló, különösen, ha csak a hazai készítésű műveket vesszük figyelembe. Szerencsére néhány francia történelmi képregény mégis beszivárog hozzánk, és azért ezekből látni, hogy nagyon különböző történelemfelfogásokat tükröznek – nem lehet tehát azt mondani, hogy a Megváltás írójának attitűdje cseppként tartalmazná magában a teljes francia történelmi képregény tengerét. Nem mintha bármi problémám lenne Tackian koncepciójával, csak jelzem, hogy például a tavaly indult Történelmet írtak című sorozat egészen másképp közelít témáihoz, van tehát választék.
Harari-Vandermeulen-Casanave: Sapiens 1: Az emberiség születése
A képregények sokuknak élvezetet jelentenek, a fordítóknak viszont, akiknek köszönhetően megjelennek magyarul, nem kevés munkát. Hogyan érintette őket ez a rendhagyó év? Milyen képregényeket fordítanak szívesen, milyen kihívást jelent a képregények fordítása? Mi maradt ki az idén, mi az, amire vágynak? Megkérdeztünk néhány rutinos képregényfordítót, örömmel válaszoltak. És világossá vált, amit eddig is sejthettünk: a képregényfordítók nagyon szeretik a képregényeket.
Már hét éve, hogy Giovannival és Antonióval elkezdtünk azon gondolkodni, milyen címekkel lehetne újraindítani Magyarországon az olasz képregények kiadását. Készítettünk egy bemutató brosúrát is, amely alapján megkérdeztük a reménybeli olvasók véleményét. A visszajelzések alapján Dylan Dog lett a befutó, és első kötetének a megjelenésével elkezdődött egy izgalmas fejezet a magyarországi képregénykiadásban. Azóta már tizenhat olasz sorozatból olvashattunk részeket négy kiadónál (a crossoverekről nem is beszélve), és a napokban következik a tizenhetedik – (jav.: a Maximum Bonelli részét képző Lilithtől eltekintve) az első, amelynek női főszereplője van.
Cs. Horváth Tibor meghatározó, megkerülhetetlen alakja a magyar képregény történetének, forgatókönyvírói pályafutása közel négy évtizeden ível át. Ha létezne ilyen kategória, szinte bizonyosan ő tartaná a Guinness rekordot az irodalmi művek feldolgozásában. Hosszú időn át szinte monopolizálta a képregényírást, több rajzolóval dolgozott egyszerre. Nem elégedett meg az adaptáló szerepével, ügyesen menedzselte is önmagát és munkatársait, számtalan lap szerkesztőségét győzte meg arról, hogy közöljenek képregényeket. Sőt azt is el tudta érni, hogy a béketáboron belül több országban is lefordítsák munkáit. Saját képregényt nem sokat írt, és a visszaemlékezések szerint azok is többnyire „idegen ötlet” alapján készültek. Nem sokat írt saját munkájáról sem, így nem tudjuk, mit gondolt róla valójában választott pályájáról, illetve annyit igen, hogy harmincéves koráig nem is nagyon találkozott képregényekkel. Azt sem tudjuk, hogyan élt, mit szeretett, mit utált, milyen kérdések foglalkoztatták. Mivel 1993-ban elhunyt, egykori munkatársai közül már csak kevesen vannak életben, és közülük is csak néhányan ápoltak vele barátinak nevezhető viszonyt.