Képregényolvasó napló, 2021. november, 1. rész: Julia, az Új Bosszú Angyalai, X-Men, Ghyczy Csongor és Gergely László képregényei
Az októberi képregénybörze környékén megjelent, és részben ott beszerzett képregényekről két részletben számolok be. Elsőként egy olasz és egy amerikai sorozat legújabb részéről, valamint két magyar alkotó munkáiról.
Julia 2: A nap szeme (Anagram Comics)
Évek óta kedvenc olasz sorozataim közé tartozik a Julia, nagy öröm számomra, hogy magyarul is megjelenik. Az első kötet kapcsán már írtam egy általános ismertetőt, azóta pedig kijött a második rész, amely ráadásul a legerősebbek közé tartozik.
A tagjait fanatizáló, akár öngyilkosságba is hajszoló újkori vallási szekták létezése 1978-ban, a jonestowni mészárlás kapcsán tudatosult igazán a nemzetközi közvéleményben, bár a Mun-féle Egyesítő Egyház körülötti botrányok már az 1960-as években nagy port kavartak. Kelet-Európát ezek akkoriban nagyrészt elkerülték, régiónkban azóta is viszonylag kevés közvetlen tapasztalatunk van ezekről. Nyugaton – és főleg az Egyesült Államokban – azonban a téma napjainkban is rendszeresen aktuálissá válik. A közvetlen ihletet az eredetileg 2000-ben megjelent dupla Julia-epizódhoz valószínűleg a három évvel korábbi, harminckilenc áldozatot követelő Heaven’s Gate-ügy adta.
Kittenberger 3: A pokol kapujában
Miközben a járványválság miatt egyesek visszavesznek az előzetes terveikből, mások pont most alapítanak új kiadót. A Nimue márkanév mögött Lakatos Istvánt találjuk, akit eddig képregényalkotóként és prózaíróként ismerhettünk, és akinek az esetében aligha meglepő, hogy egészen meglepő címekkel mutatkozik be. Ezek közül számomra mindenképpen a legmenőbb olasz képregényszerző, Zerocalcare első magyar nyelvű képregénye a legérdekesebb.
Ha egy országban rengeteg híres külföldi képregény jelenik meg, a hazai alkotóknak valami igazán különlegest és egyedit kell felmutatniuk. Csehországban ezt eddig a legnagyobb sikerrel Jaroslav Rudiš író és Jaromír 99 rajzoló tette meg az Alois Nebellel.
Amikor 2004-ben elkezdtem (újra) képregényekkel foglalkozni, kiadói hitvallásként azt fogalmaztam meg, hogy a jó képregény szórakoztató, olvasmányos és elgondolkodtató. Tom King Víziója mindhárom kritériumnak megfelel, de mégsem vagyok teljesen elégedett vele. Mielőtt ezt kifejtem, sietek leszögezni, hogy ez a képregény nem véletlenül kapott Eisner-díjat, és mindenképpen érdemes elolvasni. (És egy ponton jót mosolyogtam, amikor találtam benne egy utalást a Peanuts-képregények egyik visszatérő poénjára.)
Nemsokára harminc éve annak, hogy a Marvel Comics ifjú sztárrajzolói felborították az asztalt, és saját kiadó(ka)t alapítottak annak bizonyítására, hogy van kereslet nem sajtpapírra nyomtatott és kezdetlegesen színezett szuperhősös jellegű képregényekre, és hogy igenis el lehet kérni egy dollárnál többet egy 20 oldalas füzetért. 1992. áprilisban megjelent az első Youngblood 2 dollár 50-es, májusban a Spawn, júliusban a Savage Dragon, augusztusban a WildCATs, októberben a Cyberforce, mindannyian 1 dollár 95-ös borítóáron. A kockázatosnak tűnő kezdeményezés bejött, és az Image Comics történelmet írt.
A szuperhősös képregényeket valamikor régen, évtizedekkel ezelőtt elsősorban gyerekek olvasták. Aztán változott a helyzet, a gyerekeket előbb a televízió csábította el, aztán az újabb szórakozási lehetőségek, miközben kialakult egy olyan olvasóréteg, amely idősebb korában is kitartott a szuperhősös képregények mellett. Ma már az átlagos amerikai képregényolvasó harmincéves férfi, a gyerekek pedig egyre inkább filmekben és videójátékokban ismerkednek meg a szuperhősökkel. Noha a képregénykiadók immár nagy médiacsoportok kezében vannak, még mindig fontosnak tartják az alaptevékenységük folytatását. Már csak azért is, mert egy képregény elkészítése más médiumokhoz képest olcsónak számít, és az új ötleteket ezen a területen lehet a leggazdaságosabban kipróbálni.
Már sokan felfedezték, hogy a képregény eszköztára kiválóan alkalmas ismeretterjesztő célokra. Magyarországon ez még kevésbé terjedt el, évi átlagban mindössze egy-két ilyen jellegű megjelenésünk van. Ennek az az egyik oka, hogy a képregénykiadók profiljába nemigen illeszkednek, így inkább olyanoktól lehet számítani erre a képregényfajtára, amelyek egyébként is foglalkoznak az adott témával. A Szabad a pálya pedig egészen egyedi eset, hiszen lényegében magánkiadás, a kötetet gondozó partnercég sem jelentetett meg eddig könyvet.
Cserkeszterek 1: Rettegjetek a Szent Nyávogótól!
Már régóta nem vagyok SF-rajongó, de fiatalabb koromban elolvastam jó néhány klasszikusnak számító művet, és eszembe sem jut tagadni vagy akár csak kisebbíteni Asimov, Bradbury vagy Clarke hatását ízlésem és gondolkodásom fejlődésére, illetve megfeledkezni arról, hogy milyen mohón faltam a Galaktika első 30-40 számát. Frank Herbert Dűnéje még éppen, hogy belefért ebbe az időszakba, úgyhogy ismerem (és kedvelem) a most megjelent új képregényadaptáció forrásművét.
Életünk egyes szakaszaiban különösen sok időt töltünk a saját fejünkben, a legtöbbet valószínűleg tizenévesen. Ekkor nagyrészt segítség és támogatás nélkül, tudat alatt dolgozzuk fel gyermekkorunk élményeit és hatásait, próbáljuk megérteni, hogy mi történik velünk, és kezdeni valamit azzal a belénk hasító érzéssel, hogy magunkra vagyunk hagyatva. Ösztönösen keressük a szövetségeseket és kerüljük azokat, akikben csalatkoztunk, egyszerre gyanakszunk és bizakodunk.