Képregény-fronton valami elindult Magyarországon az elmúlt esztendőben. Sorra jelennek meg a külföldön sikert aratott füzetek és könyvek fordításai, nem is akármilyen minőségben. Eddig egyszerű volt, hiszen azt a néhány újdonság, amely néha-néha a könyvesboltokba vagy az újságos standokra került, megfizethető volt. Ma azonban már válogatni is lehet közülük. Ide is eljutottunk. Szerencsére…

A mai étlapon szereplő Vertigo első száma három, a DC Comics által kiadott történetet foglal magába, amelyek már bizonyítottak több országban több. Mindhárom történet folytatódni fog a következő számokban.

Ha egy regényből vagy novellából film, esetleg képregény készül, mindig kérdéses, hogy sikerül-e valami pluszt nyújtania. Nem mindegy, hogy a rendező vagy a rajzoló a kellő alázattal nyúl-e hozzá a már kész történethez, és sikerül-e leírásokból megismert képi világot megfelelően megjeleníteni. Sok képi adaptáció bukott már meg azon, hogy készítője nem fordított elég nagy figyelmet a részletekre. A Hedge Knight (a magyar címe Kóbor Lovag) című képregénynél mindenki eldöntheti, sikerrel jártak-e, hiszen a mű kis hazánkban megjelent, magyar nyelven. A 11. Magyar Képregénybörzén akadt kezembe a kiadvány. Azt hiszem, joggal állíthatom, hogy nem sok ilyen szép kivitelű – a magyar nyelvre fordítottakat figyelembe véve – képregény van forgalomban nálunk. Talán most elindult valami, és amennyiben sikeres lesz, tán több hasonló is követi majd…

Amerikában az idén ér véget J. Michael Straczynski hat és fél éves írói megbízása az Amazing Spider-Man címen. Mint valamivel lentebb említettem, ennél hosszabb ideig csak ketten jegyezték az egyes számú Pókember-füzet történeteit, Stan Lee maga még a hatvanas években és David Michelinie a kilencvenes években. JMS tartós uralma alatt a legtöbb számot John Romita jr. rajzolta, amivel ő is a rekorderek közé számít, különösen, ha hozzáadjuk a korábbi szériáját is, még a nyolcvanas évekből. Mivel pedig a Panini pont az ő együttműködésüknek a kezdetétől gondolta helyesnek újraindítani "a" Pókember magyarországi kalandjait, nekünk különösen érdekes foglalkozni ezzel az Amerikában kiemelkedően sikeres, az eladásokat megduplázó, sőt, majdnem megháromszorozó folyammal.

Straczynski szerződtetése 2001-ben szokatlan húzás volt a Marveltől, hiszen addig a Pókember-címek írói szinte alsó ágyas-felső ágyas jellegű cserékkel váltották egymást a kiadónál. Jó harminc évet kell visszalapozni, amíg olyan pókszerzőre találunk, aki ne lett volna kipróbált harcos a Marvel (és gyakran a DC) más címeinél, és ne fújta volna kívülről az univerzum minden sajátosságát. JMS ezzel szemben a tévé világából érkezett, és arról közismert, hogy a Babylon 5-től kezdve saját, nagy elismerést szerzett képregénysorozatáig, a Rising Stars-ig minden történetnek a teljes ívét előre kigondolta, semmilyen külső befolyásnak sem engedve a végleges kidolgozás során. Kemény tárgyalás lehetett, de megegyeztek: Straczynski szabad kezet kapott, cserében pedig nyilván megígérte, hogy nem borít fel mindent tetőtől talpig és aláveti magát a nagyobb több címen átívelő történetekből következő kényszereknek. Mindebben nagy segítségére lehetett kiváló szerkesztője, a Vertigótól átcsábított Axel Alonso is.

Gyakran hallani a panaszt, hogy nincsenek eredeti, népszerű és színvonalas magyar képregények (mármint olyanok, amelyek mindhárom kritériumnak egyszerre tesznek eleget). Mert hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy van nekünk Dodónk.

Marabu szüleményei úgy tizenkét évvel ezelőtt telepedtek meg a Kretén félkegyelmű humormagazinban - akkor éppen ez volt a lap alcíme, és ha valamelyik figurára, hát a Dodókra tökéletesen illett ez a leírás. Jóllehet a comic strip műfaji sajátosságából következően napi adagokban a legélvezetesebb, a befogadó orgánum kéthavi lap lévén eltartott egy ideig, mire a számonkénti két-három képcsíkból összegyűlt egy kötetre való.

A Dodók sajátossága (félkegyelműségükön túl), hogy nincs közöttük két egyforma. Gömbölyded dombok tetején élnek, lábuk közelében pár elmaradhatatlan kavics, és néha megemlítik, hogy bolhák is vannak a környezetükben. Két nemük van és három lábuk (utóbbi fejenként), és a kötetben a szerző által előzékenyen összeállított kis dodóhatározó szerint négyféle csáp meredezhet a fejükön (Otto Röflinger, Immanuel Kant, Zotya és Vlagyimir Iljics Szerafin típusú, míg a Broáfka Ottokár típusnak a kobakja tar).

Nevezzük középkorúnak azt a hölgyet, aki a legutóbbi könyvhéten a szomszéd standon kemény szavakkal követelte a panaszkönyvet, mert az egyik ott árusított mesekönyvben nem ábrázolták hitelesen Mátyás királyt. A néni koreai rokonai feltehetően ugyanilyen elszántsággal támadják az Árnybíró képregény szerzőjét, hisz átiratában bevallottan jelentős mértékben tér el a forrásként felhasznált legendáktól. Ettől a kisebbségi véleménytől eltekintve az "átirat" szó teljesen rendben van. A sajátosan didaktikus mesék mondója a mai olvasókhoz szólva szabadon értelmezi, válogatja fordulatos történeteihez az építőelemeket.

A pikareszk egyfajta távol-keleti megfelelőjével-keverékével van dolgunk, változó terjedelmű és jelentőségű epizódokkal. Terepe egy meg nem nevezett ország, ideje egy meg nevezett korszak, eszköztára a fantasy "sword and sorcery" (kard és varázslat) alműfajából táplálkozik. A vándor neve Munszu, akinek a múltja kötetről kötetre tárul fel előttünk - az első részben ebből csak annyi derül ki, hogy a legendás igazságosztó és a legyőzhetetlen fantomsereget megidéző árnybírók utolsó (vagy legalább egyik utolsó) képviselője.

A Hívó nem hagyományos kalandtörténet, de nem is öncélú művészi kísérlet, hanem szakmája mesterének a kirándulása egy számára felfedezetlen territóriumra.

Bátorság, szinte vakmerőség volt ennyire rendhagyó művel jelentkezni a képregényalbumok gyerekcipőben járó piacán - elvégre a Hívót megelőzően könyvesbolti forgalomba a magyar képregények közül csak a Rejtő-Korcsmáros újrakiadások kerültek, annak a több évtizeden át megdönthetetlen igazságnak vallott összkiadói nézetnek a jegyében, miszerint képregényt újságosnál vesz a magyar ember.

Odegnál Róbert elsőrangú könyvillusztrációkkal hívta fel először magára a figyelmet, és aligha van olvasó e hazában, aki ne találkozott volna munkáival, legújabban például a Stephen King-sorozat címlapjain. Egészen különleges, komor hangulatú grafikáira felfigyeltek már külföldön is: tavaly Kijevben a legjobb illusztrátor díját ítélte neki az Eurocon sci-fi fesztivál zsűrije. Itthon 2004-ben a Flash-animációs Vadkelet-képregénypályázaton és 2005-ben a Fekete-Fehér Képregényantológia által kiírt pályázat Nero Blanco-figurájának a megtervezésével ért el első helyezést, tavaly pedig Alfabéta-díjat kapott a magyar képregényes szakmától a Hívóért.

Oldalakat lehetne megtölteni annak vitatásával, vajon hazánkban miért nem vált sosem kultúrtermékké a képregény, elhangzása miért rögtön a gyerekeket és a streccsruhás hősöket juttatja az ember eszébe. Elegendő terjedelem nem áll rendelkezésünkre ennek megfejtésére, s nem is célunk kielégítő választ adni. Ellenben cáfolni mindenképpen szeretnénk a képregény – mint művészet – ilyen egysíkú besorolását, s ahogy azt már korábban beharangoztuk, új rovatunk éppen a hazánkban megjelenő igényes és tartalmas kiadványok bemutatását tűzte zászlajára. Előző havi áttekintésünket követően máris itt egy konkrét kiadvány, ékes példájaként annak, a képregény képes megszólítani, szórakoztatni, lekötni a felnőtt olvasót. A nagyalakú, keményborítós album A rabbi macskája címet viseli, s szerzője az a Joann Sfar, kinek korábban A Torony: Egy kacsa szíve címmel megjelent munkájáról ejtettünk néhány dicsérő szót megelőző számaink (16.) egyikében. Amíg azonban az említett album inkább hajlott a fiatalabb korosztály felé, addig a legújabb Sfar mű már konkrétan az érettebb réteget célozza meg. Első pillantásra könnyen tűnhet „szimpla” mesekönyvnek, ám ahogy túljutunk az első oldalakon, rá kell jönnünk, egy maró humorban bővelkedő, leheletnyit erotikus, kellően intelligens történettel van dolgunk. A rabbi macskája - ahogy az már a címből is kiérezhető – a zsidó élet egy szeletét tárja elénk, egy – a papagáj sajnálatos halálát követően beszélni képes - macska szemszögéből, csipetnyi gúnnyal és cinizmussal meghintve a vallást s annak gyakorlóit.

A Marvel Comics már hosszabb ideje próbálkozik az egyre erőteljesebben érkező manga-hullámok meglovaglásával, váltakozó sikerrel. Ennek a keretében indította el 2003-ban a "Tsunami" márkanevet, amely már létező figurákat és teljesen új sorozatokat kínált keleti ízesítéssel. Így történt, hogy megbízást adtak Nihei Cutomu manga-rajzolónak, hogy készítsen egy öt füzetből álló minisorozatot a kiadó egyik legnépszerűbb figurája, Rozsomák főszereplésével. Cutomu ekkor már komoly hírnévnek örvendett, elsősorban Blame! című cyberpunk képregényének köszönhetően.

(A cikk végén némi háttérinfó Rozsomákról azok kedvéért, akik a manga felől közelítve, netán abszolút képregényes újoncként veszik kezükbe a kötetet.)

Nihei lényegében úgy tesz, mint aki nem tud semmit Rozsomákról, és az olvasóról sem tételez fel sokkal többet felületes ismereteknél: kemény legény, hosszú és erős karmokkal, öngyógyító képességgel. Az X-Menről is csak egyetlen, szinte zárójeles utalást találunk a sztoriban.

Neil Gaiman világhírű képregény- és fantasy-író július 4-én este 7 órakor a Delta Vision Sárkánytűz boltjában dedikál (1092 Ferenc Krt. 40.). A szerző magánúton tartózkodik Magyarországon, ahol ellátogatott a Hellboy 2 című film forgatására és kedvenc énekesnője, Tori Amos koncertjére. Számos rajongó megkeresésének engedve iktatta be utolsó budapesti estéjére ezt az informális találkozási lehetőséget.

Sarnath Banerjee: Brahmananda komplex rendszere

Megnyitó: 2007. június 20., este 7 óra

Megtekinthető 2007. június 21 és július 21 között, hétfőtől péntekig délután 1-től 6-ig, szombaton reggel 10-től 2-ig a kArton Galériában (1054 Budapest, Alkotmány utca 18).

A kArton Galéria az indiai Sarnath Banerjee legújabb, Budapesten készült munkáit, valamint korábbi rajzait, animációit (Bachelor of 21 Dreams, Bengal Tourist) mutatja be. Sarnath 1972-ben Nyugat-Bengálban született. Médiatudományt és kommunikációt tanult a londoni Goldsmiths College-ban. Társalapítója a Phantomville képregénykiadónak. Első munkája(Corridor, 2004), amelyet India első képregényalbumáként ("graphic novel") tartanak számon, a Penguin gondozásában jelent meg. Második kötete (Barn Owl’s Wondrous Capers) 2007 januárjában készült el. Utóbbiból a Kalligram folyóirat júniusi számában lehet részleteket olvasni. Sarnath munkái feledésbe merült városi legendákról, eltűnőben levő mesterségekről, épületekről szólnak. A szereplők nem szuperhősök, hanem hétköznapi karakterek (az egyik például megszállottan keresi Delhi utcáin a leghatékonyabb afrodiziákumot, egy másik meditációs technikákat próbál elsajátítani szexuális életének javítására). A történeteknek India rohamosan változó nagyvárosai adják a helyszínt.

Sarnath Banerjee számos csoportos kiállításon szerepelt munkáival Torinóban, Stuttgartban, Berlinben, Londonban. A kArtonban rendezi meg első egyéni kiállítását.  A művész a JAK-Solitude csereprogram keretében tartózkodik Budapesten.

Az alapszituáció a szokványos fantasy elemekre épít: várúr várral, vár kazamatákkal, kazamaták kincsekkel és szörnyekkel, és persze hős lovagok hosszú sora, akik legalább annyira pénzéhesek, mint hősiesek. A kezdeti idillt azonban hamarosan megtöri pár mogorva, csuklyás, repülő polip, akiknek feltett szándékuk, hogy megszerezzék a várat: kazamatástul, kincsestől, ám lehetőleg kóbor lovagok és főként várúr nélkül. Főgonoszgyanús főgonoszok ők, akiket meg kell állítani. Ám a megmentésre kiszemelt vakmerő vitéz véletlenül beadja a kulcsot (egy hangos „Zongo!” kíséretében), így az egyik udvaronc kényszerül beugrani az ő helyére: Herbert, a kacsa. Neki aztán biztosíték gyanánt kitépik a szívét, nehogy meggondolja magát és cserbenhagyja a tornyot és annak lakóit. Mellé szegődik még útitársul Marvin, a vegetáriánus sárkány, és kettesben szállnak szembe a félelmetesen gusztustalan ellennel.

Nekünk magyaroknak a Disznóól jutott. Ne legyünk telhetetlenek, mert a cím cseppet félrevezető a tartalmat illetően. Hallottam már olyat, aki disznókról szóló soft pornóra számított a cím alapján. De ne hibáztassuk a címet, mert az találó: valóban háztáji sertéseket kapunk. A beszélni tanuló fiam is tudja, melyik könyv felé kell nyúlnia reggelente, mikor „pocákat” akar látni. Hibáztassuk inkább saját prekoncepcióinkat, amiért a „disznó” szó alatt kapásból nem a világ legjelentősebb történelmi alakjait értjük! Ugyanis erről lenne szó. Itt van mindenki, aki sokak – nagyon sokak - haláláért felelős: Napóleon, a teljes Habsburg dinasztia, a Cár, Hitler, pápák, anarchista bűnözők (akik nevei inkább Franciahonban jelentenek valamit is), hasfelmetszők, feltalálók, iparmágnások, költők stb. Ezek pedig itt se hazudtolják meg magukat. Illetve, van aki igyekszik magát megtagadni és kikecmeregni ebből a környezetből. Napóleont több, mint száz éven át állandóan levágják és megszülik. A jobb jövő reményében tett önmegtagadással a legtöbb, amit el tud érni, egy békés öregkori halál, aztán a következő pillanatban minden kezdődik elölről. A mű gyengéje valahol itt is keresendő. Itt a legnagyobb szemetek között szelektálunk és kiragadunk néhányat, akikkel szimpatizálunk, és akiket morálisan is többre tartjuk társainál. Ha ez így van, akkor pedig esedékes lenne továbbléptetése, ami persze nem történik meg. A mű, ha valódi értékeket akar hordozni, akkor nem lehet bután leegyszerűsítő, márpedig az a koncepció, miszerint Hitlertől Einsteinig mindenki ugyanabban a disznóólban tölti nyugdíjas korát, errefelé vezet. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy távolról sem egyforma itt mindenki, mint ahogy az angliai Állatfarmban sem.

Most már hivatalosan is elért minket a Naruto-láz, hiszen az animesorozat után a nindzsák ma már mangaformában is hódítanak. A MangaFan kiadó világszerte népszerű képregényt hozott el hazánkba, és Naruto magyar nyelvű kalandjai mellett azt is érdeklődéssel figyelhetjük, miként alakul egy ilyen hős sorsa és rajongótábora ezek után Magyarországon.

A tizenkét éves Uzumaki Naruto igazi rosszcsont, aki mindennap új csínytevéssel okoz fejfájást faluja lakóinak. Konohagakure, Avarrejtekfalva fontos nindzsafalu, így Naruto is nindzsának készül, sőt egyenesen a vezetői posztot veszi célba, ám ügyetlenségét látva még igencsak messze jár attól, hogy Hokage legyen. Az eleven fiúval azonban elég ridegen bánnak az emberek, ráadásul elsősorban nem is a csínytevései miatt: tizenkét évvel ezelőtt nagy horderejű esemény rázta meg Avarrejtekfalvát, amely sok áldozatot szedett, és összefüggésbe került az akkor született Narutóval, amelyről minden felnőtt tud, ám nem beszélhet. A fiú ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért magas célokat tűz ki maga elé, elindul útján az elismerésért, és hamarosan rájön, hogy nincs teljesen egyedül. De bármennyire is szépen hangzik mindez, a sikerért Narutónak először túl kell esnie néhány próbán, és össze kell rázódnia újdonsült csapattársaival, a kiváló Uchiha Sasukéval és a tüzes Haruno Sakurával, illetve furcsa mesterükkel, Hatake Kakashival.

Az utóbbi pár évben nem csak a való életben került előtérbe az ezoterika és a misztikum, hanem a mangának is fontos részévé vált, és az ilyen témájú képregények ma már a legnépszerűbbek közé tartoznak. Gótikus hangulat és misztikum hatja át a FUMAX kiadó új sorozatát, a Tarot Cafét is, amely borzongatóan szép történeteivel a tarot világába is bevezeti az olvasót.

Van egy hely, ahol a betérő vendégek leghőbb kívánsága teljesülhet, és bepillantást nyerhetnek a jövő titkaiba. A Tarot Café ajtaja nem csak a hétköznapi, kávéra és süteményre vágyó emberek előtt áll nyitva, hanem a legkülönfélébb természetfölötti lények előtt is, akik olykor utolsó mentsvárként fordulnak a különleges kávézó jóstehetséggel megáldott úrnőjéhez. Pamela a megfelelő fizetség fejében bárkinek segít, ha elveszett az érzelmek erdejében, és bár ő sem garancia a boldogságra, ügyfelei minden esetben megnyugvást jelentő, végzetszerű befejezésre találnak. Míg kibontakoznak szemünk előtt a különleges lények személyes tragédiái, megismerhetjük Pamela és a folyton felbukkanó, titokzatos Belus mindennapjait, és el-elcsíphetünk néhány morzsát Pamela titkaiból, amelyek sejtetik, hogy sokkal több rejlik a segítőkész jósnőben, mint ami első pillantásra látszik.

A 3. Magyar Képregényfesztiválhoz kapcsolódó kiállítás március 26-tól látható a Gödör Klubban. A kiállítást 26-án 17 órakor nyitja meg Kozma Péter, a kArton galéria vezetője.

A kiállítás anyaga: válogatás a Magyar Képregény Akadémia alkotócsoport munkáiból Pinkhell 3. című kiadványukhoz kapcsolódóan, Aleksandar Zograf képregényei és felesége, Gordana Basta szőttesei a képregények alapján, Gróf Balázs alkotásai, képek a kArton gyűjteményéből.

A kiállítás minden nap délután 2-től tekinthető meg egész a fesztivál napjáig.