A 22. Helsinki Képregényfesztiválra készült Frame Up című kiállítás, amely 20 magyar rajzoló munkáit mutatja be, továbbutazott Észtországba. Október 16. és november 16. között a Kuressaarei Művelődési Házban, majd november 21. és december 10. között a tallini Soprus moziban, az Animated Dreams c. rajzfilmfesztivál keretén belül tekinthető meg.

Bár képregényes szaklapok csak tavaly óta léteznek, képregényről és rajzfilmről szóló írások már korábban is születtek különféle magazinok oldalain. Kiemelt helyen szerepeltek itt a filmes folyóiratok, mint például a Filmvilág, amely elsőként foglalkozott a japán médiumokkal, majd az ezredforduló után a Mozinet magazin is csatlakozott. A cikkírók az eltelt évek folyamán többnyire ugyanabból a filmértő körből kerültek ki, közülük pedig Varró Attila vett végül hangsúlyosan képregényes irányt egy saját rovattal. Bár már korábban is írt máshol animéről, mangáról, alkotókról, a 2004 őszén indult Mozinet magazinos Kult-comics rovat kizárólag képregényekkel foglalkozik, ezen belül pedig amerikai, európai és japán művek egyaránt helyet kapnak. A Kult-comics című könyv Varró Attila Mozinetes publikációit foglalja össze egy kötetben, ami jó alkalom a rovat olvasóinak vagy éppen a magazint nem vásárló érdeklődőknek, hogy egyben hozzájuthassanak a különféle írásokhoz.

2007. október 20. és november 4. között az 56-osok terén (volt Felvonulási tér, a Hősök tere mellett) tekinthető meg hat, egyenként hat oldalas történetet ábrázoló óriásplakát, amelyeken az alkotók különböző szemszögekből – a gyermek, a munkás, a politikus, a diák és a szovjet katona figuráján keresztül – láttatják a forradalom eseményeit. Történész szakértő: Eörsi László, kurátor: Bolgár Eszter. Öt képregény külön a kiállítás alkalmából készült, a hatodik Fazekas Attila és Bán Mór tavaly megjelent, Tűzvihar 1956 c. művének a részlete.

A további képregények címei és szerzői:

Paralel
Írta: Kemenes Tamás
Rajzolta: Győri Tibor
Színezte: Haránt Artúr

Üdvözlet Budapestről
Írta: Oroszlány Balázs
Rajzolta: Felvidéki Miklós és Lanczinger Mátyás
Színezte: Kiss Gábor

Parlamenti túlóra
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta és színezte: Gáspár Tamás

Rádiók ostroma
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta: Zabos Csaba (Graphit)
Színezte: Temesi Péter (Hopsy)

T34BP56
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta: Szentmihályi Dániel (Slow)

Közreműködtek: Fehér Zoltán (Zorro de Bianco), Kroboth Jenő, Kánvási Krisztián, Boros Nikolett (ARC) és Bakos Gábor (ARC).

Az alkotók többsége a Magyar Képregény Akadémia tagja.

A Meiji restauráció után egy évtizeddel még mindig megtalálhatók a régi kor maradványai, legyenek bár jók vagy rosszak, ennek ellenére lassan végleg meggyökeresedik az új világ rendje. Gazfickók persze most is vannak, akik különösen a változások okozta bizonytalanságot igyekeznek kihasználni, ráadásul ehhez nem átallnak visszaélni a Bakumatsu egyik legendás erejű harcosának nevével. A hírek szerint a rettegett Hitokiri Battousai ismét feltűnt, és most egy békés doujou-t és örökösét, Kamiya Kaorut fenyegeti. A tűzrőlpattant lány először egy arra járó vándort gyanúsít meg, azonban hamar kiderül, nem a különös fickó áll a fenyegetés hátterében, bár a tévedésben lehet, hogy több igazság rejlik, mint először gondolta volna. A titokzatos Himura Kenshin a fordított élű karddal végül egy időre megszakítja vándorútját, és megpihen Kaoru doujou-jában, és így kezdetét veszi a kalandos történet, amelyben fájdalmas múltbéli sebek hasadnak fel ismét egy évtized nyugalma után.

Átfogó kiállítást rendez a zsidóság és a képregény kapcsolatáról a párizsi Musée d'Art et d'Histoire du Judaïsme és a holland Joods Historisch Museum. A tárlaton 270 eredeti rajzot, nyomatot és dokumentumot mutatnak be 1890-től napjainkig. Láthatók lesznek a gólem legendája által ihletett szuperhősök, valamint Will Eisner, Jack Kirby, Harvey Kurtzman, Joe Kubert, Robert Crumb és Art Spiegelman munkássága. A kiállítás Párizsban 2007. október 17. és 2008. január 27. között, Amsterdamban pedig 2008. március 6.-tól június közepéig tekinthető meg.

2007. október 21-én az olvasást ünneplő "Lire en fête" rendezvénysorozat keretében a múzeumban "New York in Cartoons" címen beszélgetéseket rendeznek olyan személyiségekkel, mint Didier Pasamonik és Benoît Mouchart fesztiválszervezők, valamint Joe Kubert, Jean-Pierre Dionnet, David B., Miriam Katin, Ben Katchor és Yvan Alagbé képregényalkotók.

A júliusban csendben megnyitott Eduárd képregénybolt szeptember 12-én egész napos rendezvényen tartja ünnepélyes megnyitóját. Erre az alkalomra jelenik meg a Képes Kiadó Rejtõ-Korcsmáros sorozatának ötödik kötete, a Piszkos Fred, a kapitány, és az Eduárd képregényújság is pár hónap kihagyás után új számmal jelentkezik.

Részletes program:

11 óra: Sajtótájékoztató (témák: Eduárd bolt, kedvezmények, Eduárd 9, Piszkos Fred, Képes Kiadó további idei tervei)
15 óra: Korcsmáros Nóra és Horváth Andrea bemutatja készülő "Magyar múzsa" című manga-jellegű képregényét
16 óra: "Így készült a Piszkos Fred felújítása" - Korcsmáros Gábor előadása, amelyet követően Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán dedikálja a Piszkos Fredet
17 óra: Fazekas Attila bemutatja a "Botond" legújabb számát
18 óra: Kertész Sándor képregénytörténész beszélget a "Gemini-jelentés" szerzőivel, Korcsmáros Péterrel, Bayer Antallal és Fazekas Attilával
19 óra: "Így készült a Tinglitangó" - Vass Mihály előadása a Képes Kiadó gondozásában megjelenő képregényéről
A szünetekben Szabó Tamás szájharmonikás gondoskodik a jó hangulatról.

A 22. Helsinki Képregényfesztivál keretében húsz magyar rajzoló munkáját állítják a Helsinki Magyar Kulturális Központban, "Frame-Up" címen. A kiállítás szeptember 14. és október 1. között tekinthető meg.

A kiállított művészek névsora: Ábrai Barnabás, Bardon Barnabás, Cserkuti Dávid, Fazekas Attila, Fehér Zoltán, Felvidéki Miklós, Filó Vera, Fritz Zoltán, Futaki Attila, Gáspár Tamás, Gugi Sándor, Győri Tibor, Korcsmáros Pál, Lanczinger Mátyás, Marabu, Odegnál Róbert, Sebők Imre, Stark Attila, Vass Mihály, Zórád Ernő.

Kurátor: Zsigó Bianka.

A kiállítás kísérőszövege:

A frame up kifejezésnek sok jelentése van az angolban: koholt/hamis vád, előre kitervelt gonosztett, megrendezett ügy/komédia.

Mi más a képregény, ha nem egy megrendezett komédia? Az pedig, hogy nincs magyar képregény, egyszerűen hamis vád. Ahogy ezt a legtöbb nemzetközi képregényes összefoglaló kiadvány sugallja. Pedig azon túl, hogy az ötvenes évektől kezdve generációk nevelkedtek magyar képregényrajzolók művein, régi mestereink munkái megjelentek több ifjúsági magazinban a keleti blokk országaiban, sőt Skandináviában is felbukkantak néha.
2005 táján új lendületet kapott a képregénykultúra Magyarországon: több fiatal tehetséges grafikus kezdett képregénnyel foglalkozni, alkotócsoportok, kiadók alakultak, nekik köszönhetően egyre több kiadványban és rendezvényen lehet megismerni a magyar képregény múltját és jelenét.

A tárlaton a kortárs művészek a képregény egyik legfontosabb alkotóelemével a kerettel ez alkalommal kiemelten foglalkoznak, hiszen a képregényben keretbe kerül a cselekmény és a szövegek is. A művészek egyénien megalkotott képkeretei kontextust teremtenek a meglévő képregényoldalaik számára.

Nem lehet elégszer dicsérni az új magyar képregénykiadók bátorságát. Többnyire nagyon fiatalok, maguk is rajongók, gyűjtők, elkötelezett hívők, és olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy felfedeztessék honfitársainkkal saját kedvenc képregényeiket. Teszik ezt annak dacára, hogy ezek a kedvencek Magyarországon gyakorlatilag ismeretlenek, nem kapcsolódik hozzájuk sikerfilm, számítógépes játék, divatos kütyü, sőt, gyakran még rajzfilm sem.

Túlzunk, persze. A XIII bevezetésekor a Krak nem alaptalanul kalkulálhatott a képregény alapján készült játék valamelyes népszerűségével a PC-sek körében, a Torony-nál méltán gondolhatta a Dragon Rouge, hogy a fantasy alapú szerepjátékok kedvelőinek bejöhet Sfar és Trondheim világa, és a Titkos Fiók is számíthatott rá, hogy Enki Bilal neve felidézhet bizonyos kellemes moziemlékeket.

Igaz, Bilal rendezései közül nálunk csak a harmadik (nem mellékesen: saját képregénye alapján készült) filmjét mutatták be, a Halhatatlanok-at (2004). De már korábban, első mozifilmje (Bunker Palace Hotel, 1989) előtt is hallhattunk róla, mint Alain Resnais egyik alkotótársáról. Az Amerikai nagybácsim-hoz (1980) még csak plakátot készített, ám Az élet kész regény-nek (1983) az onirikus díszleteit szinte nem is lehetett másra bízni, mint "A város, amely nem létezett" (1977) rajzolójára. A francia sci-fi képregény egyik leginvenciózusabb grafikusaként pedig Jean Giraud-val (alias Moebius), Philippe Druillet-vel és Jean-Claude Mézières-rel együtt gyakran említik Bilal nevét is, mint akiknek a munkái, ötletei visszaköszönni látszanak a nyolcvanas évektől kezdve szinte minden grandiózusabb alkotásban, a Csillagok háborújától az Ötödik elemig. Eddig a filmes referenciákat soroltuk, és kétségtelen, hogy a kis Enesnek, aki 1951-ben bosnyák apa és cseh anya gyermekeként Belgrádban látta meg a napvilágot, kitörölhetetlen emlékeket jelentett a "bioszkóp". Sőt, gyerekszínészként szerepet is kapott egy jugoszláv filmben. De tíz éves korában a már Franciaországban dolgozó apa után indulna a család - amihez váratlan segítséget nyújt a Bilalék lakásával szemező tanítónő, aki funkcionárius férjével elintézteti a kivándorláshoz szükséges elintézendőket.

A hagyományos Helsinki Képregényfesztiválra meghívást kapott a magyar képregény is. "Frame-Up" címen 22 magyar mûvész munkáiból lesz kiállítás a Magyar Kulturális Centrumban a kArton Galéria szervezésében (kurátor: Zsigó Bianka), Bayer Antal és Cserkuti Dávid pedig előadást tart a képregény magyarországi helyzetérõl. A fesztivál angol nyelvű honlapja.

A fesztivál kiemelt vendégei: Helge Reumann (Camions, Svájc), Gunnar Lundqvist (Klas Katt, Svédország), Christophe Blain (Donjon, Isaac le Pirate, Franciaország), Yvan Alagbé (Nègres jaunes, Franciaország), Florent Ruppert & Jérôme Mulot (Safari monseigneur, Franciaország), Lamelos alkotóközösség (Hollandia), Olivier Schrauwen (My Boy, Belgium), Marcel Ruijters (Troglodytes, Hollandia), Stripburger alkotóközösség (Szlovénia) és Keitaro Arima (Moon Phase, Japán).

A finn képregényt elsősorban Jyrki Heikkinen, Pertti Jarla és Milla Paloniemi képviseli.

A fesztivál fõ helyszíne a Kulttuuriareena Gloria, de további programok lesznek a Päivälehden múzeumban, a Kirjasto 10-ben és a Black Door pubban.

Bármennyire is furcsa, a legjobb westerneket nem az amerikaiak csinálják. Filmben az olaszok, képregényben a franciák és a belgák kezelik a legizgalmasabban a témát. Már nálunk is ismert valamennyire a Blueberry, de megemlíthetjük a Jonathan Cartland-ot vagy a Bouncer-t is, és akkor még nem beszéltünk Jijéről, a Jerry Spring-sorozat rajzolójáról, aki mellett Jean Giraud-Moebius tanulta a mesterséget, és nem mellesleg még korábban egy egész kis iskolát teremtett: a Hupikék Törpikéket megalkotó Peyo, a Spirou figurát tökéletesítő, Gastont és a Marsupilamit feltaláló André Franquin és Lucky Luke apukája, Morris is az ő köréhez tartozott.

Az akkor még polgári nevét, a Maurice de Bévère-t használó ifjú Amerikába is követte mesterét a világháború után, amikor több társukkal együtt ott próbáltak szerencsét. Morris ott is ragadt hat évig, annak ellenére, hogy addigra már Belgiumban megjelentek az első Lucky Luke-történetek, és nem volt olcsó mulatság hazapostázni a kész oldalakat.

Mégis megérte kint maradnia: a legjobb forrásból ismerhette meg a vadnyugati legendárium kulcsfiguráiról, a Dalton, Younger és James-testvérekről, Calamity Jane-ről és Billy the Kidről szóló történeteket, részt vehetett a Harvey Kurtzman, Jack Davis és John Severin alkotta, nemsokára a Mad magazint útjára indító rajzstúdió műhelymunkájában, és ami még fontosabb, itt találkozott leendő társszerzőjével, René Goscinnyval.

Valamikor rég, messze Keleten a Dzsusin birodalomban szolgáltak az Árnybírák. A harcos-bírák, akiket saját nyelvükön Angjo Onsinak neveztek, a császár megbízásából járták a birodalmat, hogy letörjék a helytartói önkényt, és igazságot hozzanak a népnek. Álruhában utaztak, és a császári Mahai pecséttel szolgáltattak törvényt. S bár Dzsusin elbukott, egy magányos árnybíró máig folytatja útját…

Elkezdtem olvasni életem első manga-kötetét, bevallom, előítéletekkel telve. Az eredmény azonban – jó értelemben - letaglózó volt. Eleinte sablonos Robin Hood klónnak gondoltam, azzal a különbséggel, hogy itt a keleti művekre jellemző arcok és képek helyettesítik a megszokott „nyugatit”. Ahogy azonban előrehaladtam a könyvekkel, egyik ámulatból a másikba estem. Az Árnybíró (Angjo Onsi)-kötetekben általában több hosszabb-rövidebb történetet találunk, amelyek között eleinte csak a szereplők jelentenek laza kapcsolatot. Később azonban mind többet ismerünk meg az igazságosztó főszereplő sötét múltjáról, arról, hogy miért is bukott el a birodalom, és ebben milyen szerepe volt az Árnybírónak.

Képregény-fronton valami elindult Magyarországon az elmúlt esztendőben. Sorra jelennek meg a külföldön sikert aratott füzetek és könyvek fordításai, nem is akármilyen minőségben. Eddig egyszerű volt, hiszen azt a néhány újdonság, amely néha-néha a könyvesboltokba vagy az újságos standokra került, megfizethető volt. Ma azonban már válogatni is lehet közülük. Ide is eljutottunk. Szerencsére…

A mai étlapon szereplő Vertigo első száma három, a DC Comics által kiadott történetet foglal magába, amelyek már bizonyítottak több országban több. Mindhárom történet folytatódni fog a következő számokban.

Ha egy regényből vagy novellából film, esetleg képregény készül, mindig kérdéses, hogy sikerül-e valami pluszt nyújtania. Nem mindegy, hogy a rendező vagy a rajzoló a kellő alázattal nyúl-e hozzá a már kész történethez, és sikerül-e leírásokból megismert képi világot megfelelően megjeleníteni. Sok képi adaptáció bukott már meg azon, hogy készítője nem fordított elég nagy figyelmet a részletekre. A Hedge Knight (a magyar címe Kóbor Lovag) című képregénynél mindenki eldöntheti, sikerrel jártak-e, hiszen a mű kis hazánkban megjelent, magyar nyelven. A 11. Magyar Képregénybörzén akadt kezembe a kiadvány. Azt hiszem, joggal állíthatom, hogy nem sok ilyen szép kivitelű – a magyar nyelvre fordítottakat figyelembe véve – képregény van forgalomban nálunk. Talán most elindult valami, és amennyiben sikeres lesz, tán több hasonló is követi majd…

Amerikában az idén ér véget J. Michael Straczynski hat és fél éves írói megbízása az Amazing Spider-Man címen. Mint valamivel lentebb említettem, ennél hosszabb ideig csak ketten jegyezték az egyes számú Pókember-füzet történeteit, Stan Lee maga még a hatvanas években és David Michelinie a kilencvenes években. JMS tartós uralma alatt a legtöbb számot John Romita jr. rajzolta, amivel ő is a rekorderek közé számít, különösen, ha hozzáadjuk a korábbi szériáját is, még a nyolcvanas évekből. Mivel pedig a Panini pont az ő együttműködésüknek a kezdetétől gondolta helyesnek újraindítani "a" Pókember magyarországi kalandjait, nekünk különösen érdekes foglalkozni ezzel az Amerikában kiemelkedően sikeres, az eladásokat megduplázó, sőt, majdnem megháromszorozó folyammal.

Straczynski szerződtetése 2001-ben szokatlan húzás volt a Marveltől, hiszen addig a Pókember-címek írói szinte alsó ágyas-felső ágyas jellegű cserékkel váltották egymást a kiadónál. Jó harminc évet kell visszalapozni, amíg olyan pókszerzőre találunk, aki ne lett volna kipróbált harcos a Marvel (és gyakran a DC) más címeinél, és ne fújta volna kívülről az univerzum minden sajátosságát. JMS ezzel szemben a tévé világából érkezett, és arról közismert, hogy a Babylon 5-től kezdve saját, nagy elismerést szerzett képregénysorozatáig, a Rising Stars-ig minden történetnek a teljes ívét előre kigondolta, semmilyen külső befolyásnak sem engedve a végleges kidolgozás során. Kemény tárgyalás lehetett, de megegyeztek: Straczynski szabad kezet kapott, cserében pedig nyilván megígérte, hogy nem borít fel mindent tetőtől talpig és aláveti magát a nagyobb több címen átívelő történetekből következő kényszereknek. Mindebben nagy segítségére lehetett kiváló szerkesztője, a Vertigótól átcsábított Axel Alonso is.

Gyakran hallani a panaszt, hogy nincsenek eredeti, népszerű és színvonalas magyar képregények (mármint olyanok, amelyek mindhárom kritériumnak egyszerre tesznek eleget). Mert hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy van nekünk Dodónk.

Marabu szüleményei úgy tizenkét évvel ezelőtt telepedtek meg a Kretén félkegyelmű humormagazinban - akkor éppen ez volt a lap alcíme, és ha valamelyik figurára, hát a Dodókra tökéletesen illett ez a leírás. Jóllehet a comic strip műfaji sajátosságából következően napi adagokban a legélvezetesebb, a befogadó orgánum kéthavi lap lévén eltartott egy ideig, mire a számonkénti két-három képcsíkból összegyűlt egy kötetre való.

A Dodók sajátossága (félkegyelműségükön túl), hogy nincs közöttük két egyforma. Gömbölyded dombok tetején élnek, lábuk közelében pár elmaradhatatlan kavics, és néha megemlítik, hogy bolhák is vannak a környezetükben. Két nemük van és három lábuk (utóbbi fejenként), és a kötetben a szerző által előzékenyen összeállított kis dodóhatározó szerint négyféle csáp meredezhet a fejükön (Otto Röflinger, Immanuel Kant, Zotya és Vlagyimir Iljics Szerafin típusú, míg a Broáfka Ottokár típusnak a kobakja tar).