Ruróni Kensin 1 - Japanimania
A Meiji restauráció után egy évtizeddel még mindig megtalálhatók a régi kor maradványai, legyenek bár jók vagy rosszak, ennek ellenére lassan végleg meggyökeresedik az új világ rendje. Gazfickók persze most is vannak, akik különösen a változások okozta bizonytalanságot igyekeznek kihasználni, ráadásul ehhez nem átallnak visszaélni a Bakumatsu egyik legendás erejű harcosának nevével. A hírek szerint a rettegett Hitokiri Battousai ismét feltűnt, és most egy békés doujou-t és örökösét, Kamiya Kaorut fenyegeti. A tűzrőlpattant lány először egy arra járó vándort gyanúsít meg, azonban hamar kiderül, nem a különös fickó áll a fenyegetés hátterében, bár a tévedésben lehet, hogy több igazság rejlik, mint először gondolta volna. A titokzatos Himura Kenshin a fordított élű karddal végül egy időre megszakítja vándorútját, és megpihen Kaoru doujou-jában, és így kezdetét veszi a kalandos történet, amelyben fájdalmas múltbéli sebek hasadnak fel ismét egy évtized nyugalma után.
Nem lehet elégszer dicsérni az új magyar képregénykiadók bátorságát. Többnyire nagyon fiatalok, maguk is rajongók, gyűjtők, elkötelezett hívők, és olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy felfedeztessék honfitársainkkal saját kedvenc képregényeiket. Teszik ezt annak dacára, hogy ezek a kedvencek Magyarországon gyakorlatilag ismeretlenek, nem kapcsolódik hozzájuk sikerfilm, számítógépes játék, divatos kütyü, sőt, gyakran még rajzfilm sem.
Bármennyire is furcsa, a legjobb westerneket nem az amerikaiak csinálják. Filmben az olaszok, képregényben a franciák és a belgák kezelik a legizgalmasabban a témát. Már nálunk is ismert valamennyire a Blueberry, de megemlíthetjük a Jonathan Cartland-ot vagy a Bouncer-t is, és akkor még nem beszéltünk Jijéről, a Jerry Spring-sorozat rajzolójáról, aki mellett Jean Giraud-Moebius tanulta a mesterséget, és nem mellesleg még korábban egy egész kis iskolát teremtett: a Hupikék Törpikéket megalkotó Peyo, a Spirou figurát tökéletesítő, Gastont és a Marsupilamit feltaláló André Franquin és Lucky Luke apukája, Morris is az ő köréhez tartozott.
Amerikában az idén ér véget J. Michael Straczynski hat és fél éves írói megbízása az Amazing Spider-Man címen. Mint valamivel lentebb említettem, ennél hosszabb ideig csak ketten jegyezték az egyes számú Pókember-füzet történeteit, Stan Lee maga még a hatvanas években és David Michelinie a kilencvenes években. JMS tartós uralma alatt a legtöbb számot John Romita jr. rajzolta, amivel ő is a rekorderek közé számít, különösen, ha hozzáadjuk a korábbi szériáját is, még a nyolcvanas évekből. Mivel pedig a Panini pont az ő együttműködésüknek a kezdetétől gondolta helyesnek újraindítani "a" Pókember magyarországi kalandjait, nekünk különösen érdekes foglalkozni ezzel az Amerikában kiemelkedően sikeres, az eladásokat megduplázó, sőt, majdnem megháromszorozó folyammal.
Nevezzük középkorúnak azt a hölgyet, aki a legutóbbi könyvhéten a szomszéd standon kemény szavakkal követelte a panaszkönyvet, mert az egyik ott árusított mesekönyvben nem ábrázolták hitelesen Mátyás királyt. A néni koreai rokonai feltehetően ugyanilyen elszántsággal támadják az Árnybíró képregény szerzőjét, hisz átiratában bevallottan jelentős mértékben tér el a forrásként felhasznált legendáktól. Ettől a kisebbségi véleménytől eltekintve az "átirat" szó teljesen rendben van. A sajátosan didaktikus mesék mondója a mai olvasókhoz szólva szabadon értelmezi, válogatja fordulatos történeteihez az építőelemeket.
A Hívó nem hagyományos kalandtörténet, de nem is öncélú művészi kísérlet, hanem szakmája mesterének a kirándulása egy számára felfedezetlen territóriumra.